A mai bejegyzésben megmutatom nektek azt a 10 terméket, amit a legutóbbi ilyen elfogyottas bejegyzés óta használtam el és elmondom róluk így is a véleményem illetve azt, hogy újravenném-e vagy sem. Ha kíváncsiak vagytok mindezekre, akkor vágjunk is bele!;)
Elhasználtam egyet ebből a syoss Salonplex hamvasító samponból, amiről nemrég ki is került a TESZT, melyben részletesen beszámoltam a tapasztalataimról, így most nem húznám sokáig. Nagyon meg voltam vele elégedve és bármikor újravenném, de most egy másikat próbálok ki, hiszen tudjátok: imádok tesztelgetni és kísérletezgetni. :D
De ez volt a másik legjobb hamvasító sampon a Schwarzkopf Blond me mellett amit az utóbbi években használtam és ez árban körülbelül annak a harmada, úgyhogy tudom nektek meleg szívvel ajánlani, ha jó áron kerestek hatékony és jó hamvasító sampont.
Illetve elhasználtam a syoss korpásodás elleni samponjából is egy flakonnal - érdekes módon szinte egyszerre fogytak el, pedig ezt jóval később kezdtem el használni, dehát nyilván ebből többet vittem fel egy-egy alkalommal.
Erről is írtam már TESZTet, úgyhogy itt sem mennék bele a részletekbe nagyon, de röviden itt is elmondanám, hogy szerettem és bár nem tüntette el 100%-osan a korpát, de sokat segített rajta és enyhítette, úgyhogy én meg voltam vele elégedve, mert jobb volt, mint bármi más (a Lush-on kívül) ilyen jellegű sampon. Nem ezt fogom most újravenni, de később biztos vissza fogok még térni hozzá, mert én összességében elégedett voltam azzal amit nyújtott. :)
Elfogyott ez az ezer éves Avon naturals zöld teás és verbénás testápoló is, melyet akkor használtam mindig az utóbbi időben, amikor otthon voltam vidéken. Bár én alapvetően a gyümölcsös-édeskés illatokat preferálom, de ennek is elvoltam azért az illatával és szerettem nagyon benne, hogy gyorsan beszívódott úgy, hogy közben elégségesen hidratálta a bőröm. Ezt egyébként sem én vettem és nem is venném ebben az illatban újra, de valami másikban szívesen használnám újra, mert elégedett voltam a hatásával.
Elhasználtam ezt a MAC 6 ml-es Strobe Cream mintát is, ami a rúzsszettes rendelésem mellé járt ajándékba.
Nagyon izgatott voltam, hogy kipróbálhatom végre, de megmondom őszintén, hogy magam sem számítottam rá, hogy ilyen szinten le fog nyűgözni és ilyen különbséget fogok észrevenni az általam eddig használt hasonló termékhez képest. Én ugyanis azt gondoltam amikor a Sleek Barekissed Illuminatoromat használtam mindig, hogy az olyan lehet, mint a MAC Strobe Cream az elmondások és a tulajdonságok alapján. Azonban már az első kézfejre történő swatcholáskor érzékeltem, hogy ez aztán más lesz és hogy jobban fogom szeretni. Az (volt) ugyanis az első érzékelhető különbség, hogy míg az a másik "csak" ad egy egészséges bőrfényt, addig ez hidratál is - ami már egy egészen kis mennyiséggel a kézfejen is érzékelhető volt - nem hogy az arcon. Nekem, száraz bőrűként ez egy olyan szenzációs és ünnepelnivaló dolog, amit nehezen tudok szavakba önteni. Valahogy annyira jó az állaga és a hatása egyben, hogy sírni tudtam volna minden reggel az örömtől, amikor a sminkelés elején egyfajta primerként felkentem - pedig azért ennyire nem szoktak mélyen érinteni a dolgok.... :D Egy szó, mint száz: tökéletes és IMÁDOM és egyértelmű, hogy meg fogom venni magamnak (miután elfogyott a Sleek is) a 30 ml-es, utazó méretű kiszerelést, ugyanis az éri meg jobban és nem a normál kiszerelés.
Legnagyobb bánatomra teljesen elfogyott a napokban az aktuális kedvenc parfümöm is, ami a To be tattooart névre hallgat a Police márkától.
Erről nemrégiben írtam egy hosszas, különálló bejegyzést, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok a részletekre és arra, hogy miért szerettem ennyire, akkor IDE kattintva el tudjátok olvasni.
Biztos vagyok benne, hogy újra fogom valamikor venni, ugyanis az egyik legnagyobb kedvenc illatom lett az utóbbi 5 évből kb.
Elhasználtam ezt a Nivea pearl & beauty izzadásgátlót is, amiről már szintén született különálló bejegyzés, így nem húznám sokáig a szót vele. (IDE kattintva elolvashatjátok, ha lemaradtatok róla és érdekel.)
Amit röviden elmondanék róla az az, hogy ez volt az első ilyen típusú izzadásgátlóm és szerettem magát a formulát és a hatékonyságot is nagyon, ahogyan a kellemes, nem túlzó, púderes illat is elnyerte a tetszésemet. Az egyetlen gondom azt volt vele, hogy nem figyeltem oda arra, hogy ez nem balck&white verzió, így megfogta a felsőimet a hónaljamnál. Ez mosással persze kijött, de azért nem igazán szeretem ezt a tulajdonságot még akkor sem, ha nem csíkoztam össze miatta a felsőim oldalát... Szívesen újravenném, de legközelebb már mindenképp egy olyan verziót, ami black&white, hogy még ennyit se tudjak felhozni "ellene".
...és akkor most jöjjenek a teljesen elhasznált sminktermékek, ami szerintem mindig egy nagyon izgalmas terep, ugyanis ezekből "nehezebb" elhasználni egy-egy darabot. Viszont én néhány hónapja NAGYON rá vagyok állva arra, hogy nem veszek nagyon semmit és igyekszem az itthon felhalmozottakat el-, és minél inkább kihasználni mielőtt rám romlanának. Ennek keretein belül sikerült ezt az ötöt is teljesen "elfogyasztani" - lássuk is, hogy melyek ezek!
Az első az a catrice camouflage krém korrektorának 020-as, Light Beige árnyalata, mely nekem egyébként a legelső darabom is egyben ebből az adott termékből. Sokáig nem igazán volt kihasználva ugyanis arra vettem, amire szinte mindenki használja és ajánlja: bőrhibák elfedésére. Viszont hál' Istennek nekem ebből nincs olyan túl sok és lekopogom, de pattanásom se nagyon jön ki egy jó ideje. Így volt, hogy hónapokig hozzá se nyúltam, míg egyszer már nem tudom milyen felindulásból, de kipróbáltam alapozó alá a szem alatti sötét karikáimra és mivel nagyon bejött, onnantól kezdve napi szinten erre használtam amikor csak sminkeltem. Tudom, hogy sokan nem szeretnék így, de nekem nagyon bevált, ugyanis nekem nagyon sötét ott az a terület és kell ez a plusz fedés a szebb eredményhez, illetve száraz bőrűként én még örülök is, hogy ez egy kicsit zsírosabb termék, így nem szárít. Nagyon megszerettem erre a célra és erre a célra biztosan újra fogom venni az egy árnyalattal világosabb verzióban - de csak akkor, ha már a többi itthon lévő krém korrektorom elhasználtam (azért ezt egyébként, mert ez a kedvencem az összes közül).
...és akkor ha már korrektor, elfogyott egy másik is, csak más formulában - méghozzá egy folyékony korrektor a Maybelline márkától.
Ebből az Instant Anti-Age The Eraser Eye 'Light' árnyalatú, szivacsos applikátoros folyékony korrektorból ez már a második, amit elhasználok. Egyet vettem ugyanis magamnak még akkoriban amikor megjelent és azt már régebben kivégeztem illetve rendeltem egyet a huginak is az adventi kalendáriumába anno. Ő viszont néhány használat után rájött, hogy neki ez nagyon sötét a bőréhez, hiába ez a nálunk kapható legvilágosabb árnyalat (legalább is akkor, azóta ha jól tudom már jobb a felhozatal), így nekem adta és én használtam el.
Érdekes módon már jobban szerettem másodjára, mint az enyémet elsőre - ha emlékeztek anno egyedül a fedésére panaszkodtam, minden mást szerettem benne. Most már azzal is ki voltam békülve, úgyhogy biztosan újra fogom egyszer még rendelni magamnak, csak világosabb árnyalatban - ha már lehetséges.
Ha már Maybelline, elhasználtam végre teljesen ezt a Fit me! matte + poreless alapozót is a 120-as árnyalatban. Ez a szín illetve finish nyáron a kedvencem, azonban nem akartam addig eltartani, hisz akkor már rég lejárna a szavatossága, így inkább elhasználtam így ősszel és télen egy világosabb és nem matt finishű alapozóval keverve. Így mind színben, mind finishben a kívánt hatást tudtam elérni és ezáltal ebben az időszakban is kedvenc tudott maradni.
Most biztosan nem fogom újravenni, ugyanis még 4 alapozóm van szinte tele és szeretném mindegyiket elhasználni mielőtt rám romlana. Viszont valamikor biztosan újra fogom venni a nyári időszakra a mattsága miatt.

Teljesen elhasználtam ezt a catrice Treasure Trove limitált kollekciós C01, Jewel Daze árnyalatú nagyon világos nude rúzst is.
Általában nem szoktam szeretni magamon a nagyon világos nude rúzsokat, de ez valamiért anno nagyon megfogott, így megvettem és azon a nyáron nagyon sokszor viseltem is. Aztán kicsit feledésbe merült, mert nagyon sok új rúzsom lett, de most egy ideje újra előkerült a hidegebb időben, ugyanis a textúrája kedvezett az ajkaimnak. Ez egy viaszosabb, klasszikusabb rúzsformátum, ami egyáltalán nem matt, de nem is csúszkálósan krémes, úgyhogy igazán kényelmes viselet. Mivel ez már nem kapható (én is kifuttatáson vettem meg), nem fogom újravenni, de szerettem használni és jó emlékkel fogok rá visszaemlékezni. Nem mellesleg pedig büszke vagyok magamra, hogy sikerült egy újabb rúzst elhasználni - jól haladok úgy látszik. :P
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valemelyik termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése