A mai bejegyzésben szeretném bemutatni nektek azt a parfümöt, ami az utóbbi időben a legeslegnagyobb kedvencemmé nőtte ki magát és amit minden nap viselek amióta csak megvettem. Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor vágjunk is bele!
Nos, ahogy az már a címből is kiderült a Police To Be Tattooart parfüméről lesz szó, ami bár a legfrissebb tagja a kollekciómnak, de azért már hosszú hetek óta használom napi szinten, úgyhogy tudok róla már hosszabb távon is nyilatkozni.
Talán nem meglepő számotokra, hogy ez is kedvenccé vált, ugyanis eddig minden Police parfümöm magasan kedvenc lett, amit eddig használtam. Eddig azonban a kicsit klasszikusabb, gyümölcsösen édes illatokat használtam csak a márkától, ez azonban egy újabb, összetettebb, különlegesebb vonalat képvisel. Azt azért érdemes tudni rólam, hogy az esetek 90%-ban nekem tényleg a gyümölcsös, édes, cukorkás, másoknak talán már túl édes illatok jönnek be, így minden olyan parfümöm, amire nem húzható ez rá szorosan, az nagyon különlegesnek számít a kollekciómban és valamiben nagyon jó, hogy meg tud győzni annyira, hogy mellette döntsek. Itt is ez történt, ugyanis tudtam, hogy Police parfümöt szeretnék ismét, ugyanis akkor már egy ideje elfogyott az előző és másokat használtam közben és hiányzott már a márka az életemből meg a cuki kis koponyás üveg, ami nálam hatalmas fanatizmusnak örvend. :D Ekkor pillantottam meg a szerintem elég újnak számító tetkós verziót, ami első illatozásra megfogott már, de azért még megszagolgattam vagy másik kettőt, ugyanis pont azért mivel elég sok parfüm van, ami nem esik bele abba a kategóriába, amit szeretek, igyekszek várni kicsit és jobban átgondolni a dolgokat. Viszont pár perccel később is azt éreztem, hogy egészen más, mint amiket általában viselek, de nagyon tetszik és nagyon el tudom képzelni magamon - ami szintén fontos szempont azért, mert sokszor van, hogy kellemesnek találok egy illatot, de magamon nem tudom elképzelni. Nos, így került a kosaramba a parfüm, ami azóta szerencsére már a notino.hu-n is kapható, úgyhogy ha elfogy, akkor innen fogom újrarendelni, mert tőlük szeretek a leginkább parfümöket (is) venni és így számotokra is egyszerűbb a beszerzése, ha megtetszik. :)
Egy-két szó akkor a külsejéről: nekem tényleg baromira bejön ez a koponyás kialakítás és sosem fogok ráunni, nagyon egyedinek tartom és vagánynak, amit büszkén húzok elő bárhol a táskámból és szeretem őket egyfajta díszként is tárolni a szekrényemen. Ebben különösen tetszett a babarózsaszínes, halványlilás megoldás az arany részletekkel (nekem eddig mindegyik ezüst részletekkel volt) illetve nyilván a legnagyobb dobás rajta az a tetkós díszítés, ami tökéletesen illeszkedik a nevéhez és még vagányabbá és extravagánsabbá teszi az üvegcsét. Ezt a vonalat viszi tovább egyébként a doboz is, amiről most itt nem fog több szó esni, de az is nagyon elnyerte a tetszésemet.
Én ebből a 40 ml-es kiszerelést vettem meg, amiben azért van bőven termék, de még az a méret, amit szívesen viszek minden nap magammal a táskámban és nem okoz semmilyen nehézséget és nem foglal sok helyet. Egyébként ez eau de parfum, ami azt jelenti, hogy ez koncentráltabban tartalmazza az illatanyagot, mint az eau de toilettek vagy hígabb társaik. Nekem az esetek nagy részében eau de toilettem szokott lenni és azok közül is a legtöbb tartósságával elégedett vagyok, de azért ennél és a többi Police eau de parfum verziómnál érzem azért a parfüm okozott előnyöket mind ami az illatintenzitást, mind ami a tartósságot illeti. Ez is egy olyan illat, amit nem csak 1-2 óráig, hanem hosszú órákig vagy akár az egész nap folyamán is érzek magamon, attól függ mennyit fújtam fel reggel. De ha esetleg szeretnék biztosra menni és mondjuk egy esti eseményen is igazán illatozni, akkor délután egyszer kis mennyiségben felfrissítem és olyan illatfelhőt hagyok aztán magam után, amit nem lehet nem észrevenni. Úgyhogy én a tartósságával (is) nagyon elégedett vagyok, a hétköznapokon én nem is szoktam felfrissíteni, mert elegendőnek érzem és kitart amíg nekem szükségem van rá.
...és akkor néhány szó még az illatról. Mivel tudjátok, hogy nem vagyok szakértő az illatok leírásában, így ismét a notino.hu-n található illatjegyeket szeretném először ismertetni veletek, majd ebből kiemelni, amit én tapasztalok vele a való életben.
"Alap: cédrus, mályvacukor, pézsma, szantálfa.
Fej: ananász virág, frézia, juharszirup, szilva.
Szív: édes tónusok, heliotrop, ibolya, jázmin, vadrózsa.
Az illat fajtája: gyümölcsös, virágos."
Én úgy jellemezném, ahogy amúgy sokan mások is írták véleményben, úgyhogy talán lehet benne valami, hogy édeskés, púderes, tisztaság illat virágos és gyümölcsös jegyekkel megspékelve. Éppen ez a különleges és összetett elegy nyerte el annyira a tetszésem és ezért is érzem mindig olyan különlegesnek akárhányszor magamra fújom. Ugyanis valóban egy édes illat, de nem úgy édes, mint sok másik parfümöm vagy akár a márkán belül is másik illatom, hogy gyümölcsösen édes, hanem inkább ezt a mályvacukros édességet érzem, amihez ugyanannyi púderesség is társul és ez valahogy olyan tökéletes elegyet alkot, ami szerintem sokaknak tetszhet és kedves lehet. Én valóban nagyon szeretem magamon és mindenképpen újra fogom rendelni a notinoról, ha kifogytam belőle, mert ez a legnagyobb kedvencem most és a legkülönlegesebb parfüm is egyben, amit valaha használtam.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek, főleg, hogy mindjárt itt a Nőnap, aminek kapcsán a Notino 8% kedvezménnyel kedveskedik minden termékre, így erre is beválthatjátok magatoknak vagy a párotoknak ajándék gyanánt erre a fontos és szép napra - én leírhatatlanul boldog lennék, ha ezt kapnék.... :) Ahhoz, hogy élni tudjatok ezzel a kedvezménnyel, csupán annyi a dolgotok, hogy kosárba helyezéskor a 'women8hu' kódot kell használnotok és már aktiválódik is a kedvezmény. Remélem tudtam nektek ezzel egy kicsit segíteni és ha nem is pont erre a parfümre, de valamire beváltjátok és jól jön egy kis pénzspórolás így Nőnap alkalmából (is). :)
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette a parfüm az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése