A mai bejegyzésben egy termékteszt/termékbemutató bejegyzéssel készültem nektek egy olyan felfedezésemről, amit már hetek óta használok és nagyon elégedett vagyok vele. Ha kíváncsiak vagytok a részletesebb véleményemre és arra, hogy mit is tud pontosan ez a syoss korpásodás elleni sampon, akkor tartsatok velem! ;)
Nos, amit először is el szeretnék mondani, hogy mint azt már bizonyára tudjátok, ha olvastok egy ideje: eléggé küzdök hosszú évek óta a korpásodással. Sajnos ezt örököltem is és bár tini koromban úgy tűnt, hogy kiűztem az életemből és nem okoz többé gondot, pár éve újra előjött és azóta nem volt olyan időszak, amikor teljesen eltűnt volna napoknál több időre. Azt is biztosan tudjátok, ha követtek egy ideje, hogy nagyjából 3 éve a Lush 'Soak & Float' szilárd samponjára esküszöm erre a problémára, mindenkinek azt ajánlom és az szerepelt a 2018-as éves kedvenceimben is. Kérdezhetitek akkor, hogy mi történt most hirtelen három év után és miért váltottam december körül? Leszögezném, hogy nem azért, mert nem lenne már jó a Lush, még most is ugyanannyira szeretem és ajánlom és egyáltalán nem változott a véleményem róla. Csupán annyi az oka ennek az egésznek, hogy az igaz, hogy a Lush előtt sok-sok drogériában kapható korpásodás elleni sampont kipróbáltam és egyik sem vált be, de azért három év alatt jöttek ki újabbak vagy alapból voltak olyan márkák, amiket akkor én még nem is ismertem (pl. syoss) és kíváncsi voltam ezeknek a tudására is. Emellett ott volt ugyebár az is, hogy három év azért sok idő és bár nem untam rá a Lushosra, de azért vágytam most már valami más kipróbálására is - ugyanis a többi területen azért mindig kísérletezgetek, csak ebben nem. Így bár féltem, hogy mi lesz, ha az első próbálgatás rögtön kudarcba fullad, de úgy döntöttem, hogy decemberben most először nem veszem újra a Soak & Float-ot és szétnézek a többi márkánál most már. Így bukkantam rá, hogy a syoss-nak is van korpásodás elleni samponja és mivel nekem eddig a márkával csak pozitív tapasztalataim vannak (lásd: hővédő, hamvasító sampon) és egy elég professzionálisnak cégnek is tartom őket, így megszavaztam nekik azt a bizalmat, hogy őket "engedtem" először a hajamra ennyi év egyformaság után.
Először is akkor amit a sampon ígér az elején lévő kis szöveg alapján: "Már az első hajmosástól kezdve eltávolítja a látható korpát, hosszantartó korpamentes hatást biztosít, megszünteti a viszketést."
A hátulján pedig így folytatja: "Syoss professzionális teljesítmény. A Syoss formulák fodrászokkal lettek kifejlesztve és tesztelve a szalon minőségért. SZALONSZÉPSÉGŰ HAJ. MINDENNAP LENYŰGÖZŐ. ANTI-DANDRUFF SAMPON. KORPÁS HAJRA.
- A hatékony formula Cink-piritionnal már az első hajmosástól kezdve felveszi a harcot a korpával.
- Gyengéden tisztítja és ápolja a korpás hajat és felfrissíti a hajat illetve a fejbőrt.
- Megszünteti a fejbőr viszketését és feszülését."
Na és akkor lássuk, hogy mit vált be ezek közül!
Először is tetszik az illata, semmi extra, kis kellemes sampon illat, de ez mindenképp plusz pont, hiszen több korpásodás elleni sampon is van, aminek nem igazán jó az illata. Ennek viszont kellemes, nem túl tolakodó és nem marad meg a hajban, aminek én kifejezetten örülök is. A színe egyébként egyáltalán nem átlátszó hófehér és az állaga egy nem túl híg és nem túl sűrű, ami szépen felhabzik és könnyen lehet vele dolgozni. Ez nekem újdonság volt ennyi idő szilárd samponozás után és megmondom őszintén, hogy jobban is tetszik ez a megoldás, ugyanis megkönnyíti és ezáltal szerethetőbbé teszi a használatot. Én egyébként úgy szoktam, hogy először a hamvasító sampont viszem fel a hajamra, ami jelenleg egyébként szintén syoss és ameddig az hat a hajamon, addig kezdem el ezt használni és jól belemasszírozni a fejbőrömbe, majd együtt kiöblítem őket. Megfigyeltem már az előző és ennek kapcsán is, hogy nekem fontos, hogy átdörzsöljem a fejbőröm és ne csak simogassam, mert akkor negyed annyi korpa sem tűnik el, mint egyébként. Miután kiöblítettem én szoktam még egyéb termékeket is használni (már nem korpásodás ellen), de ezekre most nem térnék ki, hiszen a mai poszt erről a samponról szól.
Ami a legfontosabb kérdés, az a hatékonysága és ez volt az a pont, amire én is a legjobban kíváncsi voltam, hiszen hiába a profi megjelenés, a jó illat és a jó ár, ha nem igazán győz meg a termék. Ez azonban már első alkalommal meggyőzött: nem mondom azt, hogy örökre megszüntette és teljesen eltüntette a korpásodásom, ugyanis az irreális elvárás is lenne, de eltüntette olyan szinten a korpát, hogy én a tükörben frissen és még napok múlva sem láttam a kis darabkákat. Erre eddig nekem csak a Lush 'Soak & Float' volt képes és leírhatatlanul boldog voltam, hogy ez a syoss darab is hozta ezt a szintet. Szerencsére nem is "fáradt el" és a további hajmosásokkor is ugyanezt a hatást érte el, úgyhogy én nagyon meg vagyok vele elégedve és nagyon örülök, hogy az első próbálkozásom ilyen sikeres volt. Nem mellesleg ez fele annyiba kerül nagyjából, mint amit eddig használtam és ezért 500 ml sampont kapunk, úgyhogy ár-érték arányban is szuper.
Összességében tehát én nagyon meg vagyok ezzel a termékkel elégedve és nektek is tudom ajánlani, ha korpásodással küzdötök, mert ez azért könnyebben elérhető és beszerezhető bármelyikőtöknek bárhol is éltek az országban, hiszen a notino.hu oldalon is kapható ez. Ahol egyébként jövő héttől 15%-os kedvezmény lesz minden hajápoló termékre, úgyhogy érdemes lesz most megrendelni ezt illetve egyéb készítményeket is. Nekem például nagyon izgatja a fantáziám a Garnier banános hajmaszk illetve egy-két Kérastase termék, no meg a kedvenc hamvasítóm, amit a notinoról rendeltem anno a Schwarzkopf Blond me termékcsaládból, úgyhogy én biztosan élek az akcióval. :P Nektek is ajánlom, hogy nézzetek szét, mert hatalmas a választék és így olcsóbban próbálhattok ki kicsit érdekesebb, extrább, profibb hajápolási termékeket is vagy egyszerűbbeket is, amiken szintén jól esik spórolni egy kicsit.
Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mik voltak a ti kedvenceitek arcra való sminktermékek tekintetében 2018-ban, úgyhogy ha van kedvetek, akkor írjátok meg nekem valahol. :)
Ha pedig bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése