2017. január 16., hétfő

Az első BOMB Cosmetics rendelésem

Mint ahogy az a címből is kiderült, az első BOMB Cosmetics rendelésem termékeit szeretném nektek bemutatni, természetesen minden vélemény és tapasztalat nélkül, hiszen ezt a csomagot ma vettem át, úgyhogy még egyiket sem próbáltam ki. A későbbiekben majd biztosan hallhattok/olvashattok majd róluk, de mindenképp szerettem volna így előre felvezetni nektek őket, hiszen én például imádok ezekről olvasni és így, hogy végre én is személyesen élhetem át és tesztelhetem majd a termékeket, külön euforikus állapotban vagyok jelenleg... :D
Amit elöljáróban tudni érdemes a rendelésemről, hogy valóban ez az első rendelésem a cégtől, de már rég nézegettem a honlapjukat és kíváncsian olvastam bejegyzéseket, néztem videókat velük kapcsolatosan. Én azonban rendelni eddig mindig csak külföldi oldalakról rendeltem és bevallom kicsit óckodtam ettől az egész magyar webshopos és futárszolgálatos dolgoktól, így inkább mindig elmentem az adott boltba és megvettem a kívánt és kinézett dolgokat magamnak.
A BOMB Cosmetics azonban kicsit másabb hiszen nekik is meg lehet néhány terméküket, főként a fürdősütijeiket és a fürdőbombáikat találni a Müllerekben és a dm-ekben, de közel sem elérhető drogériás szinten a teljes áruválasztékuk, így inkább sokszor nem is néztem sokáig a webshopot, mert tudtam, hogy végül úgysem rendelek... és akkor miért fájdítsam a szívem?!
Most viszont január 10-12. körül volt a nagy kisöprés náluk, ami a téli/karácsonyi termékeiket érinti és nekem is megakadt a szemem rajtuk, ugyanis 50%-os akció volt sok-sok termékre illetve 30% és hasonlók. Ez volt az a pont, amikor felhagytam a ellenkezésemmel és kiválasztottam 3 terméket, ami a leginkább izgatta a fantáziám és a leginkább vágytam rá és megrendeltem őket.
Tudni kell azonban, hogy ez a futáros dolog még mindig nem vonz, így GLS Csomagpontba kértem, amitől szintén kicsit tartottam, de abszolút kellemes csalódás volt, úgyhogy mostantól bátran fogok így rendelni.
Ma hoztam el a csomagot, ami ebben a kis dobozban kapott helyet. Akit érdekel a tartalma, az maradjon és görgessen lejjebb! ;)
A dobozon belül még mindegyik termék be volt csomagolva papír-, illetve műanyag védőtasakokba, amit én külön figyelmességnek tekintek, mert a 3 rendelt dologból kettőnek egyáltalán nem lett volna szüksége erre, de azért mégis professzionálisabb és biztonságosabb ez így, úgyhogy ennek is külön örültem.
Ahogy most már láthatjátok rendeltem egyrészt egy fürdőbombát, egy gyertyát és egy testvajat, amelyek mindegyike akciós volt abban a 2-3 napban a honlapon. 
A különbség azonban köztük mégis az, hogy míg a gyertya és a fürdőbomba kifejezetten a karácsonyi, limitált termékek közé tartozott és azóta már nem is találhatóak meg a webshopban, addig a testvaj úgy tűnik, hogy állandó termék, mert még azóta is rendelhető náluk (természetesen már teljes, nem akciós áron).
Az első termék, amit közelebbről is megmutatnék nektek az a fürdőbomba, ami a "Tökéletes ajándék" nevet viseli és már így műanyag csomagoláson keresztül is észbontóan finom, erőteljes illattal szolgál, ami nagyon ígéretes így elsőre.
Sosem volt még fürdőbombám, csak fürdősütim a BOMB-tól, illetve használtam már habfürdőt a Lush-tól, de mindig is a fürdőbomba volt az, ami a leginkább izgatta a fantáziám és nagyon szívesen kipróbáltam volna. Ezúttal lesz rá alkalmam és már alig várom, hogy láthassam mire képes! Ha tudok majd készítek róla felvételt, amit az instagram fiókomban láthattok majd!
Egyébként ez egy elég kiadós, nagy méretű fürdőbombának tűnik a maga 160 grammjával, úgyhogy remélhetőleg a mi elég nagy kádunkban is elég hatásos lesz majd...
Amit a leírás ígér: "Tökéletes ajándék fürdőbomba tömjén és mirha illóolajjal. Természetes és kézzel készített fürdőbomba. Dobd be egy kád meleg vízbe és nézd, ahogy szétpezseg körülötted és megszínezi a vizet. Hagyd, hogy az illóolajak átjárják lelked egy nehéz nap után!"
Szerintem nagyon jól hangzik és ahogy előzőleg írtam már, már így csomagoláson keresztül is nagyon intenzív illata van, ami belengte már a lakást, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy fürdés közben ez csak még jobb lesz! Egyrészt emiatt a lírás és illatígéret miatt esett a választásom erre a fürdőbombára a sok közül, másrészt mert nagyon kis esztétikus, csajos és cuki is egyben. Arra pedig külön kíváncsi vagyok, hogy milyen színűre színezi majd a fürdővizet! A hétvégén le is tesztelem majd! :P
Egyébként eredeti áron 1290 Forintba kerülnek a fürdőbombáik és én így akciósan 790 Forintért csaptam le erre, úgyhogy igazán megérte.
A második, amit bemutatok most nektek az ez az ananászos testvaj grapefruit és citrom illóolajjal, ami a maga 210 ml-vel eredeti áron 2990 Forintba kerül, de én akciósan 1495 Forintért, azaz pontosan fél áron tudtam megrendelni.
Ez szintén egy olyan terméktípus, amit már régebb óta ki akarok próbálni. Bevallom őszintén, hogy azt hittem eddig, hogy csak a The Body Shop árul testvajakat, mert én tőlük hallottam először ilyenről és nagyon máshonnan nem. Azonban amikor néztem az akciós termékeket megakadt a testvajakon is a szemem és tudtam, hogy itt a tökéletes alkalom, hogy kipróbáljam őket!
Nekem erre az ananászosra esett a választásom, ugyanis imádom az ananász ízét és kozmetikai termékekben az illatát is és mivel tudtam, hogy a márka nagyon jó illatvilág fronton, így kicsit sem féltem, hogy mű vagy rossz illata lenne ennek. Nem is kellett csalódnom, mert tökéletes, élethű ananász illata van, olyan mintha egy lédús ananászba szagolnék bele, úgyhogy már így elsőre is imádom! 
Amit a leírás ígér: "Ananászos testvaj grapefruit és citrom illóolajjal. 30% tiszta sheavajat és napraforgó olajat tartalmazó testápoló mélyen hidratálja és táplálja a bőrt. Masszírozzon lágyan egy kevés mennyisége bőrébe, amelytől azonnal bársonyosabbnak érezheti azt."
Tudni kell rólam, hogy elég rossz vagyok testápolás ügyileg, valahogy lusta is vagyok hozzá és csak maceraként gondolok rá mindig, így az nem a napi rutinom része, mint például az arcápolás. Ezzel azonban megjött a motiváció és már alig várom, hogy este tusolás után kipróbáljam! Lehet, hogy ez szeretteti majd meg velem a testápolást?!
Ahogy említettem ez még most is elérhető náluk, úgyhogy akit érdekel ezen a linken megtalálja: http://www.furdogolyok.hu/termek/ananaszos-testvaj
Itt amúgy megtaláltam a még kecsegtetőbb leírását, amiből kiderült az is, hogy ez egy CSILLÁMLÓ testvaj!! Hogy én ezt eddig miért nem tudtam?! Most még inkább várom az első használatot..:D
Nézzétek csak ezt írják: "Az ananászos csillámos testvaj 30%-ban természetes sheavajat tartalmaz, melynek erejével és tápanyagaival hidratálja a testedet. Az illatokért a tiszta grapefruit és citrom illóolajok felelnek, amit ananász, őszibarack, banán, körte és cseresznye tesz még izgalmasabbá. Az ananászos csillámos testvajat neked ajánljuk, ha szeretnéd bőrödet aranyló csillámokkal borítani és kihasználnád a sheavaj hidratáló erejét is."
Nincs mese, este kipróbálom! Ezt nem tudom tovább húzni... és kivételesen nem is akarom :D 
Az utolsó "termék" pedig ez a tégelyes gyertya, ami a Télapó segédje nevet kapta és a nevéhez hűen piros  és arany színben pompázik a borítása, ami még így az ünnepek után is nagyon megállja szerintem a helyét és egyszerűen szemet gyönyörködtető. Legalább is számomra mindenképp!
A leírás szerint: " Télapó segédje gyertya. Fahéj és citrusos illat - tömjén és mirha illóolajjal."
Ami elég rövid és tömör és ezenkívül csak a baleset-, és tűzvédelmi szabályokat taglalja hosszan a címke, de azt hiszem egy gyertyánál felesleges is többet írni, hiszen mindenki tudja, hogy hogyan kell használni és azon felül csak élvezni kell a látványt illetve az illatot. 
Egyébként ez a gyertya már nem kapható ugyebár a honlapon, de a tégelyes gyertyáiról tudni kell a márkának, hogy minden egyes gyertyát kézzel öntenek és ez biztosítja szerintük, hogy 45-50 órán át égjen és lengje be a szobát/lakást. Erre nagyon kíváncsi vagyok, mérni fogom, hogy meddig ég és a későbbiekben úgyis beszámolok róla nektek!
Belülről egyébként a gyertya ilyen gyönyörűen fest, ami bennem általában egyszerre örömujjongást és aggályokat is felvet. Ugyanis gyertyamániás lettem nagyjából 1 éve és azóta valóban rajongok a jobbnál jobb illatú és a szebbnél szebb gyertyákért, de általában az szokott a bajom lenni, hogy ha megveszek egy gyertyát, ami kerülhet 200, de 2000 Forintba is, nincs szívem meggyújtani... Napokig, akár hetekig csak nézegetem, szagolgatom, de nem gyújtom meg, mert nem akarok megválni tőle, ahogy ettől a gyönyörűségtől sem egyelőre. Úgyhogy biztos, hogy nem lesz ez már ma felavatva, de természetesen majd később elhasználom, addig pedig gyönyörködök benne és az isteni illatát szimatolom, amiből én tényleg ezt a tipikus karácsonyi fahéjas, citrusos illatot érzem ki. 
Eredeti áron a BOMB tégelyes gyertyák 2990 Forintba kerülnek és én ezt akciósan 1990 Forintért tudtam megrendelni, ami még mindig drágább jóval, mint az általam egyébként vásárolt és használt gyertyák, de így hogy beadtam a derekam a rendelésnek, nem tudtam kihagyni, hogy ne válasszak egy gyertyát is. Egyébként ha teljesen le fog égni és annyi ideig, amíg ígérik, akkor megéri az árát szerintem ezért a gyönyörű csomagolásért és különleges, intenzív illatért meg pláne!

Még annyit itt a végére hozzátennék, hogy ők azt garantálják, hogy 72 órán belül szállítják és a GLS csomagpontokon pedig 5 munkanapon belül lehet átvenni a csomagot. Én 11-én szerdán délelőtt adtam le a rendelésem, másnap délelőtt hagyták jóvá és adták át a futárnak. Arról pedig, hogy megérkezett a csomagpontba a csomagom és átvehetem, rá még egy napra dél-13 óra körül kaptam sms-t. Ez ugyebár azt jelenti, hogy benne voltak bőven az ígért időintervallumban és én maximálisan meg vagyok így elsőre elégedve velük és biztosan fogok még a későbbiekben is rendelni tőlük. 
Egyébként azért csak ma vettem át és nem pénteken, mert akkor már épp utaztam haza vidékre, mikor jött az sms, hogy átvehetem, úgyhogy ezért is nagyon jó ez a csomagpont lehetőség, mert nem kell azért otthon ülnöd és várnod a futárt, hogy nehogy lemaradj a csomagodról. Ezeken a pontokon pedig valóban 5 munkanapod van, hogy átvedd és nagyon gyorsan meg is voltam vele, egy személyigazolvány bemutatása és a fizetés után már hozhattam is a csomagom, úgyhogy tényleg nagyon kellemes csalódás és élmény volt ez nekem, aminek nagyon örülök, mert innentől kezdve akkor nem kell tartanom az ilyen magyar cégektől való rendeléstől. 

Remélem volt, akit érdekeltek ezek és végig olvasta és hogy azoknak pedig, akik szintén kacérkodtak már a márkától való rendeléssel segítettem és meggyőztem őket, hogy nem kell tartani tőle és nagyon megéri, főleg, ha ilyen jó akciók vannak. De egyébként is bármikor...
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyediségérték! ;)♥

Fr

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése