A mai bejegyzésben elhoztam nektek a februári kedvenceim második részét, ami minden mást tartalmaz, ami nem szépségápolás vagy smink. Ha kíváncsiak vagytok ezekre (is), akkor vágjunk is bele! ;)
Az első és egyben egyik legeslegnagyobb kedvencem is az még mindig az új D&G szemüvegem, ugyanis hiába már január óta az enyém és viselem, egyszerűen még mindig ugyanolyan rajongással, lelkesedéssel és örömmel vettem fel februárban is, hogy nem tudnám kihagyni a havi kedvenceim közül. Itt most nem fogok hosszasan kitérni rá már, éppen azért mivel ezt az előző havi kedvenceknél megtettem, de azt tudnotok kell, hogy élek-halok ezért a szemüvegért és szerintem egy teljesen más arcomat hozza ki, mint az eddigiek/többi.
A következő kedvencem sem februárban került hozzám, azonban február volt az amikor végre eljutottam oda, hogy befotózzuk (nyár óta). Ez nem más, mint ez a Minnies pizsi, amit éppen ezért eddig nem is hordtam, ugyanis mániám, hogy ne viseljek addig ilyesmiket, míg nincs róla kép, ugyanúgy, mint a sminktermékeknél is. Február másodikán azonban rászántuk magunkat és segített nekem a hugi, ugyanis ő volt a fotós ezúttal is, ahogyan az előző és egyben első ilyen pizsis fotózáskor. Nagyon tetszik amúgy nekem még mindig ez a pizsama és nagyon boldog vagyok, hogy lecsaptunk rá anno nyáron, mert nagyon illik hozzám és nagyon kényelmes. Egyébként az még a történethez hozzátartozik, hogy ez az egy darab volt belőle épp XS-es méretben, úgyhogy tuti rám várt ott árván abban a kisebb TESCO áruházban. :P ♥
A következő kedvencem sem februári szerzemény, hanem még őszi, ha jól emlékszek, viszont február volt az a hónap, amikor újra rákaptam és elég sokszor viseltem a hónap folyamán. Ez pedig nem más, mint ez a hálós body, amiről sajnos nincsen egész alakos képem, de szerintem így is elég jól látszik. Első látásra szerelem volt anno ez is és még mindig ugyanannyira szeretem, csak most, hogy már nincs vizsgaidőszak és emiatt nem otthon ültem a hónapban végig, így többször tudtam viselni és újra bekerült a kedvenc darabjaim közé. ♥
A következő kedvencem még mindig február elsejéhez kötődik amúgy, ugyanis akkor voltam az én drága imádott körmösömnél, aki akkor ezt a csodaszép piros kis kreációt készítette el nekem. Aki egy kicsit is ismer, az tudhatja, hogy a piros a kedvenc színem, így nem is kérdés, hogy ez a körmöm is nagy-nagy kedvenc volt első perctől az utolsóig amíg viseltem. Külön szerettem benne a "köves" körmömön a kis masnicskát illetve a holos csillagos körmöm úgy ahogy van, ugyanis ezek az apró kis részletek minden nap jobb kedvre tudtak deríteni a hónap folyamán. ♥ (Egyébként február vége felé váltottam, de azt majd inkább a márciusi kedvenceim közt láthatjátok, mert február nagy részében ezt viseltem és imádtam.)
Nagy-nagy kedvencem lett februárban ismét a hajam, mely egyrészt festve is lett az alsó szőkített részen, másrészt ilyen gyönyörű hullámokba is lett rendezve, ugyanis éppen a bál napjára jelentkeztem be, hogy oda már csodaszép, friss és megcsinált hajjal mehessek. Egyébként is időszerű lett volna a szín frissítése és így összekötöttem a kellemest a hasznossal és nagyon elégedett voltam a végeredménnyel. Nagyon-nagyon szeretem a fodrászom, akihez májusban lesz egy éve még csak, hogy járok, de kitartok mellette, mert mindig nagyon szép munkát végeznek és mindig elégedett voltam eddig a hajammal illetve ő az első, akitől azt kapom a hajszínemmel/hajammal kapcsolatban, amire vágyok hosszú évek óta. Úgyhogy különösen nagy kedvenc ez és nyilván nem csak ez az egy nap, hanem azóta is egyenesen is odáig vagyok a színéért ismét. ♥
Az előző kedvencnél már utaltam arra, hogy február elején bál került megrendezésre ott, ahonnan származok és ezen én is részt vettem, amiből következik a következő kedvencem is: az outfitem. Nem tudom, hogy ki milyen régen követ, de aki még mondjuk askról, az biztosan emlékszik erre a gyönyörűséges, piros csipkeruhára, amit egy esküvőre varrattattam néhány éve. Viszont ez a ruha nyilván olyan szinten elegáns, hogy ezt nem tudom csak úgy felvenni bárhová, így egészen mostanáig a szekrényemben pihent a vállfán. Most azonban végre újra felvehettem és imádtam minden egyes percet amit benne tölthettem, ugyanis még mindig ezer millió százalékban szerelmes vagyok bele, nagyon a magaménak érzem és nagyon boldog vagyok, hogy végre volt alkalmam újra viselni. Nagyon szerettem az egész outfitem tehát, a hajam, a sminkem és a szemüvegem is, úgyhogy úgy volt tökéletes az egész számomra, ahogy volt. ♥
Az utolsó kedvencem a hónapból pedig a másik új szemüvegem, ami valóban februárban lett kész és februárban kezdtem el viselni és már most nagy-nagy kedvenc ez is. Ezt egyébként az Opti Markt Optika jóvoltából kaptam annak kapcsán, hogy egy még 2018. végén megrendezett influencer kereső játékon én nyertem a flatlay kategóriában. Ennek keretein belül választhattam magamnak egy keretet és nekem erre a gyönyörű rosegold darabra esett a választásom, ami ugye már azért is kedvenc, mert ez az egyik kedvenc színem. Másrészt nagyon rég szemezek már ezekkel a fazonokkal is, de eddig nem volt szerencsém élőben megnézni őket, de most szerencsére nem csak, hogy megnézhettem, hanem meg is kaptam tőlük, amiért itt is ezer millió hála és köszönet! ♥ Nem mellesleg az is kedvencem benne, hogy ebbe is már a mostani szemem állapotához passzoló lencse került, így szuperül látok benne, úgyhogy nagyon sokszor viseltem már mióta megkaptam és sokszor is fogom a jövőben is - ez tuti!
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése