2018. szeptember 26., szerda

TOP 5 INSTAGRAM KÉPEM - SZEPTEMBER

A mai bejegyzésben a már megszokott módon elhoztam nektek azt az öt képet, amit a legtöbben lájkoltatok a blogos instámon a hónapban. Ha mindezekre kíváncsiak vagytok és egy kicsit a képek történetére is, akkor maradjatok velem és vágjunk is bele! ;) (Még itt az elején megjegyezném gyorsan, hogy kivételesen nem lesz plusz 1 kép, ami az én kedvencem volt, ugyanis most nem tudnék egyet kiválasztani a lájkokban "alulmaradtak" közül. Így lesz egy külön bejegyzés, amiben megmutatom az én TOP 5 képem szeptemberből, remélem megértitek és elnézitek ezt nekem.)
A hónapban egyébként a mai napig 41 kép került fel, melyre eddig a percig 2491 lájk érkezett, ami átlagosan 60-61 lájkot jelent képenként.






Az ötödik helyen ez a kép áll, melyet az első reggelen készítettem, mikor visszajöttem Pestre a nagyobb nyári kihagyás után. Nem igazán tudom, hogy nektek miért nyerte el ennyire a tetszéseteket, de azt tudom, hogy nekem miért. Szeretem Pestet, szeretem ezt a kilátás és szeretem a várost, így jól esett újra itt lenni és hazatérni otthonról. Ugyanis én Pesten is itthon érzem magam, nem csak vidéken, nyilván máshogy mindkét helyen, de nekem Pest sem idegen vagy furcsa, nagyon szeretek itt élni és azért így, hogy 3 hónapig nem voltam kb. itt, újra rá tudtam csodálkozni a dolgokra és tudtam szépnek és különlegesnek látni a mindennapos, megszokott dolgokat is. Ezen a képen külön tetszik még a hangulat is, ami az effektnek köszönhető a Huji alkalmazásból, amit egyébként többen is megkérdeztetek, úgyhogy valószínűleg nektek is megtetszett. Ez a kép 77 lájkot kapott tőletek, amit ezúton is köszönök nektek!





Ezt előzi meg 81 lájkkal ez a 'narancsos szív', mely mögött azért elég komoly mondanivaló is volt és többen is kommenteltetek hozzá, ami engem nagyon boldoggá tett és ezúton is köszönöm nektek!♥ Tudjátok, én szeretnék kialakítani egy olyan kis közösséget, akikkel meg lehet vitatni témákat vagy "csak" válaszolnak, ha kérdezek tőlük és ez nehéz. Azért is nehéz, mert például én sem igazán szoktam válaszolni néhány esettől eltekintve, ha egy általam követett személy feltesz egy kérdést a képe alatt. Hogy mi ennek az oka azt nem tudom, de valószínűleg az, hogy az esetek egy részében inkább DM-ben válaszolnám meg neki az okfejtésem, mert nem gondolom, hogy bárkire tartozna vagy csak éppen nem érint a téma, elkerüli a figyelmem, úgy érzem, hogy nem számít, hogy leírom-e vagy sem és hasonlók. Tehát ebből a szempontból én sem mutatok jó példát, mégis bízom benne, hogy idővel azért többen is mertek írni a képek alá, ha kérdezek valamit és el tudunk beszélgetni egymással. Na, de az eredeti vonalra visszatérve: ez alá a kép alá sokan írtatok és nagyon örültem, hogy jól fogadtátok a hírt és nem nekem estetek, amire valahol belül fel kellett készülnöm a téma kapcsán. Köszönöm nektek ezt a fogadtatást és támogatást, nagyon sokat jelent ez nekem! A kép pedig amúgy nekem is tetszett és a narancsos szív is fini volt, bár szerintem itt a lájkok nagy része nem neki szólt, hanem nekem és a változtatásomnak.
A harmadik legtöbb szívecskét (82) kapott kép ez az őszi levéldobálós, amit még 1 éve készítettünk, de most használtam fel a "TOP 5 ŐSZI MUST HAVE" bejegyzésem kikerülésének megosztására. Örülök, hogy rátaláltam és hogy így végre megosztásra került ez a kép, ugyanis nagyon tetszik nekem és szerintem nagyon jó kis hangulata van, ami remélhetőleg nektek is átjött. Ezenkívül imádom rajta a szettem, aminek akkor minden darabja új volt és amiket azóta is nagyon-nagyon szeretek és örömmel viselek. :3











A dobogó második fokára ez az Oxobubbletea-s 18tean teás kép került a maga 83 lájkjával. Ahogy azt már sokszor sok helyen és bejegyzésben is hangoztattam, nekem Polla a legnagyobb kedvenc videósom ever és nagyon szeretem őt emberileg. Emellett a teáit is, így mindig megkóstolom őket, ha van rá lehetőségem. Szerencsére meg tudtam ezt a legújabbat is ízlelni és nagyon finom volt, ahogy az eddigiek is, úgyhogy én csak biztatni tudlak benneteket a megkóstolására ameddig még kapható. :3











Nem hazudtolta meg magát az a teória, hogy mindig az ételfotó az aranyérmes valamiért. :D Ezúttal ez egy kínai kaja, ami az első igazi olyan, hogy én vettem meg egyben tésztát feltéttel 3,5 év után. Lehet, hogy fogok írni erről még egy bejegyzést, de nem biztos, viszont az tuti, hogy ez alá a kép alá is hosszú, részletes, sztorizgatós képleírást adtam, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok rá, érdemes elolvasni szerintem. De itt is megemlítem azért, hogy én régen nagyon szerettem a kínai kaját, de azzal, hogy lemondtam a tésztáról, lisztről és hasonlókról, effektíve lemondtam a kínai kajáról is. Legalább is így volt sokáig, aztán rájöttem az otthoni kínaink kapcsán, hogy végül is, ha köret nélkül eszem, az csak csirkemell és zöldség, na meg szójaszósz (vagy egyéb szósz, ha veszem), úgyhogy simán ehetek így. Mégsem vettem magamnak sosem, csak a családdal ettem, hogy ne kelljen miattam máshova menni, így megettem köret nélkül és jól esett, de azért az igazi áttörés ez volt. Ez volt az első alkalom a 3,5 év után, hogy vettem magamnak kínait így egyben tésztával és szószos feltéttel és meglepő, de nagyon jól esett. Azért mondom, hogy meglepő, mert azért már egy hónapja, hogy elkezdtem visszaállni arra, hogy eszek mindent, kivéve cukros dolgokat, édességeket és hasonlókat és azért sokszor volt az az érzésem, hogy hm, ez száraz vagy ez nem esik igazán jól, ami lehet fura, de 3,5 év után talán nem is annyira az. Na és ennél azt éreztem végig, hogy nagyon finom és nagyon jól esik, úgyhogy jóízűen ettem meg a felét egyszerre, majd később a másik felét. Egyébként a feltét "sima" csípős csirke volt és valóban csípett, de mivel én azt nagyon bírom és szeretem, így imádtam. Ez a kép tőletek 126 lájkot érdemelt, amiért itt is hála és köszönet! ♥
Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Ha van kedvetek írjátok meg nekem, hogy nektek melyik volt a kedvencetek ezek közül vagy bármelyik másik közül augusztusban - nagy örömmel olvasnám. :3 Illetve annak is nagyon örülnék, ha megírnátok, hogy hogy tetszik ez az új sorozat. :)
Ha pedig bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése