A mai bejegyzésben a 2018. februári szerzeményeim szépségápolási és smink részlegének harmadik és egyben utolsó részét olvashatjátok. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miket szereztem még be, akkor maradjatok velem! ;)
Beszereztem egy újabb adagot a Septona vattakorongból, ami nálam a legtöbbször megfordul úgy nagy általánosságban. Nem mondom, hogy ez a legjobb vattakorong a világon és tervezek még több félét is kipróbálni, de azok közül amiket eddig használtam ez vált be a leginkább és ezt szerettem meg annyira, hogy már sokszor újravettem. Tudni kell rólam, hogy utálom, ha túl kemény egy vattakorong és azt is, ha nagyon foszlik, úgyhogy azt hiszem elég finnyás vagyok összességében ebben a témában. :D Ez szerencsére hozza azt a szintet, amit én elvárok, de mondom, hogy még azért keresgélek és szinte biztos vagyok benne, hogy van azért ami legalább ilyen jó, ha nem jobb. Ha esetleg van kedvenc márkátok ebből a terméktípusból, akkor osszátok meg velem! Nagyon szívesen vennék egy-két jó tippet. :D
A következő blokk a februári vásárlásaimon belül az az essence leárazás/kiárusítás volt, ahol elsőként erre a fresh&fit alapozóra csaptam le '030-as, fresh honey' árnyalatban. Ezt nem teljesen hirtelen felindulásból, mindenféle infó nélkül vettem meg, ugyanis már hallottam és olvastam róla német bloggereknél jókat, amikor náluk megjelent. Ezért egyébként is ki szerettem volna valamikor próbálni és így ezt a nagy leárazást egy égi jelként fogtam fel és megvettem. Amit nagyon jól tettem, ugyanis nagyon megszerettem és már többször is használtam azóta - annak ellenére is, hogy tudjátok: tartom magam ahhoz, hogy azokat a termékeimet használjam el először, amik fel vannak bontva és csak aztán essek neki az újabbaknak - na ezt a "szabályt" ezúttal megszegtem. Nem tudom, hogy ez csak akciós volt-e vagy megszűnt, de ha még kapható, akkor mindenképp próbáljátok ki, mert szerintem nagyon jó ár-érték arányban.
Beszereztem egy másik olyan essence terméket is, amiről már sok jót hallottam: méghozzá ezt a correct to perfect korrektorpalettát, ami egy színkorrekciós korrektorpaletta. Az ebben található korrektorok mindegyike krémes és különböző bőrhibák illetve bőrszín egyenetlenségek elfedésére lettek kitalálva. A zöld a pirosság eltüntetésére, a lila a fakó bőr kompenzálására, a korall a sötét karikák ellen lett kifejlesztve világos bőrűeknél, míg a citromsárga a sötét karikák ellen hat a sötétebb bőr egyének esetében. Mivel sok jót hallottam róla nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud, de nem tudtam, hogy mire számítsak, ugyanis ezelőtt nem volt semmilyen színkorrekciós korrektorom - sem folyékony, sem krémes formulában. Ennek ellenére is könnyen meg tudtam ítélni, hogy ez egy szuper termék, ugyanis szépen elfedi a fent felsorolt bőrszín egyenetlenségeket és kioltja őket. Persze ezek önmagukban nem alkalmazhatók, hiszen színesek, így mindenképpen kell feléjük vagy bőrszínű korrektor és/vagy alapozó is, de ezzel már a megvásárláskor is számol az ember, úgyhogy nem éri meglepetésként. Én személy szerint nagyon megszerettem ezt a kis terméket, olyannyira, hogy több árnyalatnak is leértem az aljára, ami azt hiszem elég jó bizonyítéka ennek. Ismét nem tudom megmondani, hogy ez megszűnt-e vagy csak akciós áron volt akkor kapható, de ha látjátok még a drogériákban, akkor csak és kizárólag ajánlani tudom nektek!
Ugyanekkor szereztem be még néhány ecsetet is, melyek alapjáraton is megfizethetőek, de mind kiárusítás alatt álltak és kihagyhatatlan áron lehetett így hozzájuk jutni. Vettem szemöldökecsetből hármat (egyet a huginak, egyet a nyereményjátékba és egyet magamnak), kettő satírozó ecsetet, aminek nekem már megvan levendula lilás verziója és az egyik legnagyobb kedvenc szemre való ecsetem. Ezenkívül beneveztem még egy újdonságra is, amiről nem igazán hallottam még semmit, de bíztam benne, hogy be fog válni. Ez egy kétvégű ecset, melynek az egyik felét satírozásra, a másikat pedig korrektorozásra ajánlják használni. Nem mindegyik típust próbáltam még, de amiket igen, azokkal nagyon meg vagyok elégedve, úgyhogy ezentúl is nyitott leszek a márka ecsetei iránt (is).
Pár nappal később mikor újra a Rossmannban jártam, láttam, hogy még mindig tart a kiárusítás és bár már vettem egy alapozót, de nagyon felkeltette az érdeklődésem ez a másik, ami éppen ellenkező hatást ígér, mint az előzőleg bemutatott.
Ez ahogy a neve is mutatja, egy matt hatású alapozó, mely 18 órán át tart és ezt a '30-as, matt vanilla' árnyalatban szereztem be.
Ezt viszont még egyszer sem használtam, így erről semmit sem tudok elárulni azon kívül, hogy még mindig nagyon izgatja a fantáziám. De tudjátok: amint tudok jelentek róla is...
Beszereztem még egy matt matt matt kollekciós rúzst is, melyből csak ez a '14-es, the one and only' árnyalat volt leakciózva, így erre csaptam le.
Ezt a termékcsaládot már régebb óta ismerem és nagyon szeretem, úgyhogy tudtam, hogy milyen minőségre fizetek be. A színe pedig nagyon megtetszett, engem nagyon vonzanak az ilyen mély barnák (is), amilyen ez is. Bár tudom, hogy a képen szinte feketének tűnik, de valójában ez egy nagyon sötét csoki barna, csak nem tudtam úgy lefotózni, hogy visszaadja a valós színét.
...és amit még beszereztem csak nincsen róluk külön fotó, az négy darab szájfény, mely mindegyike a 'shine shine shine' kollekció részei. Ezeket azzal a céllal vettem meg, hogy egy része az enyém lesz, egy a hugié és egy mehet a tavaszi nyereményjátékba.
Végül az egyik barnát tettem a nyereményjátékba és a huginak az egyik rózsaszínt akartam adni, de most tűnik csak fel, hogy írom ezt a posztot, hogy nálam maradt végül három, úgyhogy még lógok a huginak eggyel. :D
A szájfények egyébként a '08, indie romance' - rózsaszíness és a '05, so intense' neveket viselik.
Mivel már előző haul esetén elmagyaráztam, hogy mi alapján kerülhet be ide köröm vagy haj, azt hiszem most nem kell ezt újra megtennem. Februárban ilyen kék körmöt készítettem, ami igazán távol állt elméletben tőlem, de ennek ellenére nagyon szerettem és elérte, hogy ne viszolyogjak a kék színtől köröm tekintetében sem, ha már máshol nincs vele semmi bajom. :D
Beszereztem még két darab PUPA metálos körömlakkot a "Metallic matt" kiadásból - egy türkizes-kékes-zöldes és egy pinkes-bordós változatot. Ezeket egyrészt a huginak vettem, másrészt azzal a céllal, hogy majd nyáron én is felkenem őket a lábkörmeimre. Az utóbbi elmaradt, de a hugi már többször is használta őket és szerette, úgyhogy nem kellett csalódnunk ezúttal sem a márkában. Ezen a kettún kívül beszereztem még egy sima gél hatású körömlakkot is egy nudeos árnyalatban, de arról nincsen külön képem, mert a nyereményjátékba raktam és nem fotóztam le előtte külön.
Ugyanekkor szereztem be a PUPA-tól egy I'm Matt rúzst, ami már az új formulás matt kollekció része. Ebből az új formulából már volt nekem egy nagyon sötét padlizsán lila árnyalat, amit a januári szerzeményeim közt láthattatok és az nagyon meggyőzött arról, hogy több színre is szükségem van ebből az új matt kollekcióból. Első (vagy második - attól függ hogy nézzük) körben egy igazi élénk pink árnyalatra csaptam le, mely a '051-es, Blue Fuchsia' nevet viseli és tökéletesen le is írja magát a rúzst. Nagyon jó a formulája, csodálatos a színe és valóban matt, hát kell ennél több?! Ugye, hogy nem! :3
Az utolsó szekció ismét a dm-hez kötődik, ugyanis én nagy dm fan vagyok, ami azt illeti. Ezen vásárlás során négy dologra csaptam le, melyek közül az első ez a SEBORIN hajszesz, amit sűrűn ajánlottak már nekem a korpásodás ellen is. Akkor épp egy rosszabb periódusa volt a fejbőrömnek és úgy gondoltam, hogy adok ennek a hajszesznek egy esélyt, hogy bizonyítson. Ha beválik, akkor a világ legboldogabb embere leszek, ha pedig nem, akkor sem vagyok hátrébb, csupán ugyanott, ahol addig is. Hogy mennyire vált be? Magam sem tudom... Összesen két alkalommal használtam, ugyanis baromi macerásnak találtam és ha kicsit is ismertek már, akkor tudhatjátok, hogy ezzel lehet a leginkább elvenni a lelkesedésem bármilyen termék használatától. Amikor használtam, akkor úgy tűnt, hogy jót tett a fejbőrömnek, de mivel ilyen kevés a tapasztalatom vele, így nem merek konkrét véleményt állítani róla. Igyekszem majd magam rávenni a használatára és beszámolok nektek róla, ha már jobban tudok.
Ugyanekkor szereztem be az akkor elég újnak számító mézes arckrémet a Garniertől. Előtte nem sokkal vettem észre, hogy új vonalak jöttek ki a Garniernél arcápolás tekintetében és mindet végigolvasva a mézes bizonyult a hozzám leginkább illőnek, ugyanis ez normáltól száraz bőrig ajánlott és hidratálást ígér. Emellé akkor már megvettem a mézes vonal arctonikját is, amiből én régebben használtam több félét és szerettem, úgyhogy csak bízni tudtam benne, hogy ez is be fog válni. Azóta éppen a napokban láttam, hogy már kaphatóak egyéb termékek is ebből a családból, de februárban még csak három volt elérhető, melyből én erre a kettőre csaptam le. A harmadik akkor egyébként a sminklemosó tej volt, aminek én még a gondolatától is rosszul vagyok, mert nagyon nem szeretem a sminklemosó tejeket, úgyhogy azt nagyon nyugodt szívvel hagytam akkor a polcon.
Az utolsó szerzemény pedig ez a Playboy 'Endless night' parfüm, vagyis pontosabban eau de toilette, amiről már készült különálló "Aktuális kedvenc illatom" bejegyzés, úgyhogy ha részletesebben is kíváncsiak vagytok rá, akkor IDE kattintva elolvashatjátok a véleményem róla. :)
Nos, ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket. Nemsokára érkezik a kajás és egyéb része a szerzeményeimnek februárból, úgyhogy tartsátok nyitva a szemeteket, ha érdekelnek benneteket az ilyen tartalmak (is)! :)
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy a Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése