2018. szeptember 27., csütörtök

2018. szeptemberi kedvencek - étel-ital, fashion és egyéb részleg I.

A mai bejegyzésben a szeptemberi kedvenceim étel-ital, fashion és minden egyéb részlegének első felét láthatjátok, ugyanis ebben a hónapban elég sok gyűlt össze olyasmiből, ami nem szépségápolás vagy smink, így inkább kettészedtem őket, hogy emészthetőbb legyen a dolog - ha mindezekre kíváncsiak vagytok, akkor készítsetek innivalót és vágjunk is bele! ;)










Az első kedvencem még mindig a limeos zero pepsi, ami egyébként a jelenlegi legnagyobb kedvenc üdítőm is azt kell, hogy mondjam. Alapjáraton én Coca Cola párti vagyok, nem pedig Pepsis lány, de ezt nagyon eltalálták és egyszerűen nem tudok ráunni - csak bízok benne, hogy ez nem valami limitált kiadás és nem fog eltűnni a boltok polcairól.... 











A következő kedvencem egy örök kedvenc, aminek azért van itt mégis a helye, mert 3 hónapig nem ezt fogyasztottam. Ez nem más, mint a Sparos energiaital áfonyás és meggyes változata. Ezek az én egyik nagy kedvenceim és amikor Pesten vagyok az esetek felében ezt veszem, a másik felében pedig Hellt vagy Wattot. Otthon vidéken azonban nem Sparba, hanem Tescoba illetve kisebb boltokba jártunk a nyáron, így nem találkoztam ezekkel. Így szeptemberben azonban, hogy újra itt vagyok Pesten újra ezekre esett nagyon sokszor a választásom és kíváncsi voltam, hogy megmaradt-e vajon a rajongásom irántuk és az a helyzet, hogy igen. Most is odáig vagyok értük meg vissza és egyáltalán nem érezni az ízükön, hogy fele/harmad/negyed annyiba kerülnek, mint márkásabb társaik, úgyhogy én kitartok mellettük (is).
Ha már említettem a Hell márkát is, akkor tőlük még mindig a limitált kiadású, piros dobozos cseresznyés változat a kedvencem és csak ezt vettem meg tőlük szeptemberben is, ugyanis ki akarom maxolni az élményt, ameddig még kapható. Ez egyébként amellett, hogy finom, így ízlik és élénkít, amellett lelkileg is jó hatással van rám, ugyanis gyönyörű piros színe van, amire már csak ránézni is jó nekem, akinek a kedvenc színe a piros. Tudom-tudom, ne teljesen vagyok normális, de na, engem az ilyen apróságok is jó kedvre tudnak deríteni. :3







Ahogyan a 18tean tea is, ugyanis az is piros volt és az is nagyoon finom volt, úgyhogy imádtam, ahogyan Polla eddigi összes teáját, amit kóstoltam. :3












Áttérve az ételekre, meg kell említenem itt is röviden, hogy életmódot váltottam, ami inkább azt jelenti a valóságban, hogy az eddigi életmódváltásommal felhagytam. Aki ismer vagy követ/olvas egy ideje, az tudhatja, hogy 3,5 éve lemondtam teljes mértékben a cukorról, lisztről, rizsről, burgonyáról, kenyérről, pékárukról, gyorskajákról és effektíve mindenről, ami nem csirkemell, zöldköret, sajt vagy cukor/lisztmentes termék. Ennek azonban augusztus 26-án véget vetettem saját döntésből, nem egészségügyi okok miatt, csak úgy. Meséltem erről nektek épp ez alatt a kép alatt erről és nem kizárt, hogy fogok majd itt is részletesebben a blogon egy bejegyzésben, de egyelőre elég ha ennyit tudtok, hogy elkezdtem újra enni lisztes ételeket, köreteket és hasonlókat. Ami így is tabu azok az édességek és hasonlók és azért még egy hónap alatt nyilván nem ettem mindent újra és nem is akarom magamra zúdítani egyszerre, de azért szépen lassan "szokok" vissza a normális, hétköznapi étrendre. Ennek kapcsán azért alapból nem ilyen édes péksütiket eszek, de egy ilyen képpel akartam "bejelenteni" nektek a hírt, így az egyik régi nagy kedvencemből ettem egyet - a narancsos szívből, ami a sarki pékségben kapható és valóban nagyon finom még így is, hogy most ennyi kihagyás után azért nem mindig minden ízlik elsőre.
A következő kedvencem is ehhez az életmódváltós dologhoz kapcsolódik - ez a Nádudvari vajkrém magyaros ízben nagyon bejött nekem és ez azért különleges, mert ugyebár ilyeneket sem ettem 3,5 évig, hiszen mire kentem volna vagy magában minek ettem volna? Így azonban volt értelme megvenni és rögtön egy nem natúr változattal kezdeni, mert adott egy kis ízt, egy kis fűszert az unalmas és száraz pékárukhoz vagy szendvicsekhez, amik ezzel elég finomak lettek. :3








Bár ez nem szerves része az újraépítésnek és újragondolásnak, de ettem azért a hónapban vagy 3-4 joghurtot is, melyek közül ez a müller Riso Kokos tejberizs lett a kedvencem mangó ízesítésben. Nagyon szerettem régen a tejberizseket, mármint az ilyen boltban kaphatókat, így kíváncsi voltam most mennyire ízlenének, így vettem kettőt. Ez a mangós nagyon ízlett, úgyhogy bár nem fogok belőle rendszert csinálni, de azért biztosan fogok még valamikor venni ilyet. 





Ha már édes íz, akkor nagy-nagy kedvencemmé vált szeptemberben ez a 'rózsabimbó lekvár', amit egyébként elképzelni sem tudtam, hogy milyen lesz, mert sosem ettem még azelőtt rózsalekvárt. Nagyon meglepett, hogy ízre nem volt valami igazán más, igazán új, leginkább meggy/cseresznyelekvárra emlékeztetett, de állagra sokkal zselésebb volt, egyáltalán nem folyós és ez nekem nagyon tetszett, no meg ízlett is, így mindenképpen itt a helye a kedvenceim között. :3








Az utolsó étkezéssel kapcsolatos kedvencem ez a kínai, melyet pár napja vettem és ettem és ez volt az első tésztát étel, ami a legjobban esett, mióta elkezdtem visszaállni. Felesleges ezt hosszasan ragozni, de csípős volt, ahogy én szeretem, a tészta finom volt és az egész olyan kerek egész volt, hogy nagyon jól esett az én kis lelkemnek és testemnek egyaránt. 








Áttérve a fashion vonalra az első és egyben legeslegnagyobb kedvencem az új cipőm, amit igaz, hogy augusztus 26-án szereztem be, de csak szeptemberben kezdtem el hordani. Ez egy adidas deerupt, melyből én ezt az igazán feltűnő színkombinációjú darabot választottam. Nem vagyok jártas annyira a különböző sportcipők neveiben, újításaiban és szériáiban, de ebbe első látásra beleszerettem már akkor, amikor megjelent a piacon. Mégsem szereztem be akkor, mert akkor vettem előtte cipőt meg egyébként sem ugrottam csak úgy bele, de most, hogy jött az iskolakezdés és az ősz, tökéletes alkalom volt arra, hogy végre lecsapjak rá. Sokáig gondolkoztam, hogy melyik színben vegyem meg, de végül emellett döntöttem, mert szerettem volna most egy színesebbet, hiszen fekete/fehér/szürke/ezüst/arany cipőim már vannak, de nagyon színes kevés és szerettem volna ezáltal egy különlegesebb, feltűnőbb darabba befektetni. Bár ezt nehezebb kombinálni, de egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt választottam, sőőőőt IMÁDOM! Ez a jelenlegi legnagyobb kedvencem az összes sportcipőm közül, ami azért elég nagy szó, ugyanis nagy Nike fanatikus vagyok és azokat a cipőimet is imádom, de most ez a favorit és igyekszek maximálisan kihasználni ameddig még az idő engedi. (Első használatra egyébként feltörte a lábam, ami meglepett, mert egyébként nagyon kényelmes, de miután az elmúlt, legközelebb már nem volt gond és azóta sem hál' Istennek!) 
A következő kedvencem egy újra felfedezett darab, ez a képregényes body. Ezt még tavasszal szereztem be és akkoriban hordtam is, de aztán a nyaram nem úgy alakult, ahogy terveztem és nem vettem fel egyszer sem. Most azonban újra elővettem és még mindig ugyanannyira rajongok érte és nagyon jól érzem magam benne. Igazán különleges, vagány és csajos is egyben és olyan Fruzsis szerintem. Egyszerűen I-MÁ-DOM!♥
Nos, ennyi lett volna a szeptemberi kedvenceim étel-ital és fashion részlegének első felvonás. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg kedvet kaptatok egy-két finomság megkóstolására! :P
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek szeptemberben, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni. A második résszel pedig hamarosan jövök, úgyhogy akit az is érdekel, az látogasson mindenképpen vissza! :)
Addig pedig ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése