A mai bejegyzésben a szeptemberi kedvenceim szépségápolási és smink termékeimre fog sor kerülni, melyben sok régen szeretett, aztán elfeledett, de most újra kedvenccé vált darab fog feltűnni. Ha ezekre (is) kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)
Előre leszögezném azt is, hogy a kedvenceim nagy része sminktermék lett, ugyanis az egyik nagy kedvencem az lett, hogy így, hogy bár még jó idő volt szeptember 80-90%-ban, de már nem az a 40 fok, amit nehezen visel az ember és leolvad róla minden. Éppen ezért kezdtem el újra sminkelni a hétköznapokon is és újra beleszerettem a folyamatba és egyes termékekbe, úgyhogy ezek lesznek döntő többségben ebben a bejegyzésben.
Az első újra felfedezett és újra nagyon megszeretett termékem tehát a catrice camouflage krém korrektor, melyből nekem a 020-as, Light Beige árnyalat van meg. Ezt én még az alapozás előtt, de már az arctisztítás és az arckrémezés után használom a szem alatti karikáim elkendőzésére. Tudom, hogy ezt szinte senki nem szereti erre a célra a sűrűbb textúrája miatt és szinte kivétel nélkül mindenki csak bőrhibákra, pattanásokra és pattanás utáni hegekre vagy elszíneződésekre használja, de nekem erre a szem alatti területre is bevált. Azért így a tanév során jóval kevesebbet alszok, mint amennyit kellene és ez elég rendesen meglátszik az egyébként is sötét szem alatti területemen. Ezeket a karikákat szuperül elfedi ez a korrektor úgy, hogy nem ül bele az apró kis ráncocskákba és nem csúszkál el a helyéről sem, ha aztán használok még rá alapozót és púdert vagy csak púdert.
Az első újra felfedezett és újra nagyon megszeretett termékem tehát a catrice camouflage krém korrektor, melyből nekem a 020-as, Light Beige árnyalat van meg. Ezt én még az alapozás előtt, de már az arctisztítás és az arckrémezés után használom a szem alatti karikáim elkendőzésére. Tudom, hogy ezt szinte senki nem szereti erre a célra a sűrűbb textúrája miatt és szinte kivétel nélkül mindenki csak bőrhibákra, pattanásokra és pattanás utáni hegekre vagy elszíneződésekre használja, de nekem erre a szem alatti területre is bevált. Azért így a tanév során jóval kevesebbet alszok, mint amennyit kellene és ez elég rendesen meglátszik az egyébként is sötét szem alatti területemen. Ezeket a karikákat szuperül elfedi ez a korrektor úgy, hogy nem ül bele az apró kis ráncocskákba és nem csúszkál el a helyéről sem, ha aztán használok még rá alapozót és púdert vagy csak púdert.
Alapozó kedvencem szeptemberben ez az Oriflame BB krém lett, amit azért merek alapozó kategóriába sorolni, mert felér a fedése egy átlagos alapozóéval. Nem mondom, hogy teljes a fedése, de én alapozókból is a közepeseket szoktam sokszor vásárolni és inkább azt építeni egy-egy kritikusabb területen, ha kell - de szerencsére a legtöbb esetben erre nincs szükség. Erről a termékről már készült részletes bejegyzés, így most nem térnék ki a tulajdonságaira, de az biztos, hogy újra kedvenccé vált nálam olyannyira, hogy minden nap ezt használtam szeptemberben, amikor sminkeltem (szinte minden hétköznap). Pontosabban 24-ig, ugyanis aznap kifogyott, de addig valóban csak ehez nyúltam és bármikor szívesen használnám újra vagy venném meg magamnak is.
Bár ez a következő kedvenc nem olyan, mint az előzőek, hogy régebben szerettem őket és kedvencek voltak, aztán elfelejtkeztem róluk vagy csak nem használtam őket már a többi tesztelés miatt. Ez épp, hogy azóta folyamatos használatban van és folyamatos kedvenc is egyben mióta csak beszereztem. Azonban most (is) itt a méltó helye, ugyanis szeptemberben minden alkalommal használtam, amikor sminkeltem, ami azt gondolom, hogy elég árulkodó és nem semmi arány, tekintve, hogy mennyi egyéb kedvencem van az adott kategóriákban. Na, de hogy mi is ez? A Makeup Revolution Golden Sugar 2 Rose Gold arcpirosító paletta. Már többször is szerepelt kedvencek között mióta megrendeltem szerintem, de most is méltán van itt. Méghozzá háromszorosan is - ugyanis a hónapban minden alkalommal ebből a világosabb színt használtam kontúr/bronzosító árnyalatnak, a felső sor második árnyalatát pirosítónak és az alsó sor első színét pedig highlighternek. Így egy palettából megoldottam az arcsminkem egészét az alapozás+púderezés után, ami azért elég menő és nem mellesleg nagyon praktikus is egyben - főleg mikor hazautaztam és nem kellett 3 különböző terméket hazavinnem ezekre a célokra, csupán ezt az egyet. Kell ennél nagyobb bizonyíték arra, hogy mennyire a kedvencem volt szeptemberben ez a paletta?! Szerintem SEM! :P
A szeptember egy különleges hónap volt számomra olyan szempontból is, hogy bár még nagyrészt meleg volt, de mégis elhozta nekem az őszi érzést és ezáltal tértem vissza a sminkeléshez is, ahogy arra már az elején is utaltam. Ez olyannyira jól sikerült, hogy még arra is rávett, hogy a napok 90%.ban viseljek szemsminket is, amikor sminkelek. Tudom, hogy sokaknál ez teljesen természetes, de ha egy kicsit is ismertek, tudhatjátok, hogy nálam azért egyáltalán nem ez a jellemző arány, sőt... Ennek ellenére ez a hónap a szemsminkeké is volt, aminek a háromnegyed részét ezzel a FREEDOM Pro 12-es 'Le Fabeloux' szemhéjfesték palettával készítettem el. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy az egyetemre azért nem akartam nagyon színes sminkeket kreálni, másrészt, hogy szerettem volna már beszámolni nektek erről a termékről, de volt még benne néhány szín, amit sosem használtam előtte és szerettem volna azokat is testközelből megismerni és kísérletezgetni velük, hogy beszámolhassak végre nektek róluk. Ez inspirált is egyben és kombináltam olyan színeket is egymással, amit előtte nem, úgyhogy több kedvenc is lett a palettán belül is, de összességében szeretném ide beemelni, mert ez egy nagyon szuper és jó minőségű kis paletta nagyon megfizethető áron. Ha részletesebben is kíváncsi vagy rá, akkor pedig olvasd el a csak erről szóló bejegyzést! ;)
Ismét egy paletta, ámde másik célra: ebből a Soph X Makeup Revolution első palettából a negyedik sor utolsó előtti árnyalata (itt a bal oldali sor utolsó előtti árnyalata), a Rosewood tökéletesen passzol a szemöldökömhöz. Meglepő, mert bár mondta Sophie a videójában, hogy a barnák jók lehetnek szemöldökökre is, de úgy voltam vele, hogy "áh, úgysem pont az én szemöldökszínem lesz benne". Ennek ellenére egyik nap kipróbáltam, amikor volt időm még lemosni, ha esetleg rossz, de egyáltalán nem volt az, sőt - maga volt a tökély! Tényleg nem gondoltam volna, de nagyon-nagyon örülök neki, hogy kipróbáltam, mert így újra megjött a kedvem, hogy megcsináljam a szemöldököm, amikor sminkelek (nem úgy, mint előtte sokáig egy jó ideje). Ebből kiindulva tudom nektek ajánlani, hogy ti is próbáljátok ki ezt a színt, ha közép/sötét barna szemöldököt szeretnétek. Illetve a többi barnát, hátha passzol valamelyik, mert egyébként nagyon jól működik és nagyon tartós.
A sminkem utolsó lépéséhez használt termék is nagy kedvencem lett újra, úgyhogy mindenképpen itt a helye. Ez a MAC Fix+ 'pink lite' verziója, ami tudjátok: rózsaszínes irizáló kis részecskéket tartalmaz, így nem csak, hogy elveszi a smink porosságát és "egybeolvassza" a termékeket, de egy leheletnyi egészséges fényt is ad az arcnak, amitől sokkal szebb lesz az összhatás véleményem szerint. Én ezt még akkor vettem mikor kijött és biztos voltam benne, hogy limitált kiadás lesz, de ha jól tudom még mindig kapható, úgyhogy én csak ajánlani tudom nektek, hogy próbáljátok ki, ha felkeltette az érdeklődéseteket!
Utolsó lépésként az ajaktermék jön ugyebár, de amit még a sminkelés előtt teszek fel, hogy valahogy nézzenek ki az ajkaim és hozza rendbe őket, az is nagy-nagy kedvenc, ugyanis nélküle nagyon szenvednék. Ez a PUPA Balmy Oil ajakolaj, amit már nem egyszer hangsúlyoztam, hogy a legeslegjobb ajakápoló, amit valaha próbáltam. A kicsit hűvösebb időtől és a széltől illetve a nem elegendő folyadékbeviteltől erőteljesen kiszáradt volt a szám a hónap nagy részében, így igencsak ráfért az az extra ápolás, amit ez a termék nyújtott neki. Előre rettegek, hogy mi lesz velem, ha teljesen kifogy ez a kis csodaszer, ami azért már belátható időn belül meg fog sajnos történni, de addig is ez A kedvencem és szeptemberben is különleges helyet foglalt el a szívemben.
...és hogy mi volt a kedvenc rúzsom a hónapban? Ez a Makeup Revolution X Soph rúzs, melyből nekem a 'Cake' árnyalat van meg és ez vált hatalmas kedvenccé szeptemberben. Bár még nyár közepe/vége felé rendeltem, de nyáron nem sminkeltem szinte soha, így most szeptemberben kezdtem el használni és nagyon megszerettem. Egyrészt azért, mert nagyon szép színe van, ami az a típusú nude, amit én nagyon szeretek magamon. Amiatt, hogy nude nagyon jól kihasználható a hétköznapokon is és emiatt az sem feltűnő, ha elkezd kopni, hiszen nem egy élénk árnyalatról van szó. Nem annyira tartós ugyanis, mint például a folyékony és/vagy a matt rúzsok, de ezt nem is várhatjuk el tőle ugyebár, ennek ellenére én elégedett vagyok vele és nagyon szerettem a hónapban ezt viselni. Ennek még az is az oka volt, hogy hiába ápoltam az előbb említett módon azért, ha azt letöröltem, akkor csak ideig-óráig volt puha és olyan formula esett jól, ami nem szárítja egyáltalán, sőt hidratált érzést biztosít számára. Nos, ezt ettől a rúzstól teljes mértékben megkaptam, úgyhogy valóban nagy kedvenc lett és belépett a TOP nude rúzsaim közé.
Az utolsó kedvencem pedig épp, hogy a smink eltávolításában jeleskedik és vált szeretett termékké: a PUPA arctisztító-, és sminklemosó balzsam, amit még januárban szereztem be és akkoriban használgattam, de aztán lekattantam róla. Most azonban, hogy újra napi szinten sminkelek, gondoltam, hogy érdemes lenne újra kipróbálni, hiszen ha hatékonyabb a sminklemosásom, akkor időt és fáradalmat spórolok meg magamnak. Így történt, hogy használtam egyik este és aztán másnap is és beleszerettem újra a tudásába. Még mindig jobb érzés nekem micellás vízzel eltávolítani a sminkem, de ezzel meg hatékonyabb és gyorsabb, úgyhogy ezzel kezdek, ez már leszedi 90-95%-osan egy használattal, majd miután eltávolítottam az arcomról, micellás vízzel törlöm át és távolítom el a maradékot. Tudom - kicsit lehet ebben egy kis ellentmondásos érzés, de nincs: nagyon szuper ez a termék és imádom, nem hiába van itt, csak nekem szükségem van a micellás vizek okozta frissességre, ezért bízom azért rájuk a maradékot, ahelyett, hogy nekimennék másodjára vagy csak a kritikus területekre. Remélem értitek és azt is, hogy itt a helye és mindenkinek nagyon ajánlom, aki szereti a balzsamos lemosókat, de azoknak is, akik utálják alapból, mint én, mert ettől meg lehet szeretni a hatásossága miatt. :)
Nos, ezek lettek volna az én szeptemberi kedvenceim szépségápolási és smink termékei. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket.
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése