2017. július 13., csütörtök

Változások kezdete...

Sziasztok drágáim, 

a mai bejegyzés teljesen más lesz, mint amit tőlem megszokhattatok, ugyanis most csak szeretnék nektek valamit "bejelenteni", szeretnék veletek valamit megosztani itt is. 

Ez pedig az, hogy tegnap este létrehoztam a bloghoz tartozó Facebook oldalt, amin sokáig gondolkoztam, hogy megcsináljam-e vagy sem, hogy van-e értelme vagy teljesen felesleges. Végül úgy döntöttem, hogy mivel a nyáron sok újdonsággal és meglepetéssel készülök nektek és szeretnék sok időt szánni a blogra, az e köré épülő dolgokra és rátok, akik olvastok, így van értelme és kezdésnek éppen megfelel ez - úgymond első újítás gyanánt. Ezenkívül természetesen azért is lehet hasznos, mert ott könnyebben tudjátok velem felvenni a kapcsolatot személyesen, könnyebben és gyorsabban el tudtok érni és sokkal egyszerűbb lesz üzeneteket váltani, mint Instagramon bepötyögni egy hosszabb szöveget, ami általában ki sem fér egyben (persze, csak ha annyit írtok és beszéltek, mint én...:D ). 

Szóval, ha érdekel benneteket, hogy ott miket osztok meg, mikről írok, posztolok, akkor lájkoljátok kérlek vagy ha szeretnétek felvenni velem a kapcsolatot, akkor mostantól ott is tudjátok. Sok olyan kérdést kapok ugyanis askon is, hogy FB profilt adjak már meg, mert szeretnének ott rám írni, úgyhogy mától ez bárki számára lehetővé válik. 

Remélem, hogy lesz, aki ott is nyomon követ majd és érdemes lesz, mert az lesz a nagy gyűjtőhely, ahova minden fontos információt megosztok az instagramos képek, a blogbejegyzések és a későbbi dolgok mellett.

Várlak titeket szeretettel Azegyediségérték Facebook oldalamon! ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése