Ma egy régóta kért, sokak által kért témát hoztam nektek. Ez pedig nem más, mint az én száj-, és fogápolási rutinom, amiben nem is a "Hogyan?"-on lesz nyilvánvaló okok miatt a hangsúly, hanem a "Mivel?" kérdésre keressük majd a választ. Remélem örültök néhányan, hogy végre írok erről, mert tényleg ez az egyik legtöbbet kért bejegyzés típus és kérdés, így most remélhetőleg sokatok kíváncsiságát ki tudom elégíteni!
Lássuk is akkor szépen sorjában!
Az én örök kedvenc fogkrémem mióta csak megjelent a piacon az ez a Colgate Max White One eredeti verziója, ami nem csak ígéri, de be is váltja a fogfeherítést. Nyilván ne azt várjátok tőle, hogy egy fogmosástól hófehér fogaitok lesznek, ha előtte nagyon sárgák. De én ennél a fogkrémnél valóban észreveszem a fehérítő hatást. Azt külön szeretem benne, hogy ezt a fehérítést nem a kék színe által akarja elérni, hanem a benne található anyagok révén. Én gyűlölöm azokat a sötétkék fogkrémeket, amik optikai fehérítést ígérnek és ezt azzal érik el, hogy a kékségüknek köszönhetően fehérebbnek láttatják a fogainkat. Én azonban utálom ezeket és rosszul vagyok attól, ha a mosdókagylót, az ínyem és a számomra nagyon fontos és nagyon szeretett fogkefém megfogják. Ezekkel szemben ez nem okoz semmilyen ilyen kellemetlenséget és bármikor nyugodtan használom, mert tudom, hogy nem lesz vele gondom. A fehérítő hatást pedig magamon is észreveszem illetve ti is sokszor megjegyzitek, hogy mivel fehérítem a fogaim és azt kell, hogy mondjam, hogy ez a fogkrém az, amit erre a célra is használok. Sosem volt még sem orvos által, sem itthon fogfehérítő készülékkel fehérítve a fogam.
Amit még nagyon szeretek a fehérítő hatása mellett az az íze és a tisztító hatékonysága. Én nem szeretem annyira azokat a fogkrémeket, amiktől már kifolyik a könnyem annyira csípnek. Azokat meg még kevésbé, amiknek semmi ízük és olyan, mintha egy fehér íztelen krémet kenegetnék a fogaimon, ami nekem egyáltalán nem jön be. Ennek tökéletes az állaga és az "erőssége" is, ami az ízét illeti. Megvan ugyanis a mentolossága, ami nekem elengedhetetlen egy fogmosás során, de nem extrém "csípős", így nem marja a szám még a fogmosás után is, mint néhány másik.
Tehát én tökéletesen elégedett vagyok vele, csak erre esküszöm és magamnak mindig csak ezt veszem újra. Ki szoktam ennek ellenére próbálgatni más fogkrémeket is, ugyanis, ha hazajövök vidékre a családomhoz, akkor itt mindig más fogkrémek vannak aktuálisan használatban és olyankor természetesen azokat használom. Nagy összességében viszont nem szoktam szeretni őket vagy maximum elmennek, de ezt még egyik sem érte utol, úgyhogy nektek is ezt ajánlom, ha egy jó fehérítő fogkrémet kerestek, amivel jó érzés fogat mosni mindig. Ráadásul a fehérítő társaihoz képest egyáltalán nem is drága, főleg ha a notino.hu-ról rendelitek meg!
A másik kritikus pont a fogmosásban nálam az a fogkefe.
Biztosan tudjátok néhányan, hogy én 4 éven keresztül fogszabályozót viseltem (általános iskola 8. januártól -tehát a tablón már rajtam volt - gimi 12. januárjáig - tehát a tablón már nem volt rajtam). Ekkor ismerkedtem meg a Curaprox márkával, pontosabban a fogkeféikkel. A fogszabályzó felrakásakor ugyanis azt ajánlotta az orvosom, hogy vegyünk egy ilyet és onnantól kezdve csak ezzel mossak fogat, míg fogszabályzóm van. Ezek közül is - a képen is látható - 5460, ultra soft típust ajánlotta, ugyanis ez a legpuhább, legkíméletesebb és a leghatékonyabb az 5460 kis sörtének köszönhetően. Ugyanis a számok a puhaság jelzők mellett a sörték számát jelölik.
Ez a legtöbb sörtéből álló, legpuhább, de létezik még 1560 - Soft, 3960 - Super Soft a felnőtt alap fogkefék közül. De léteznek még gyerekek számára és egyéb fogproblémákra kifejlesztett darabok is, úgyhogy mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő darabot. Én azért esküszöm erre, mert egyrészt egy élmény a használata, nagyon szeretem ezekkel mosni a fogaim és egy élmény bármilyen más akár drágább, akár olcsóbb fogkeféhez képest. Emellett valóban sokkal hatékonyabb is a sok-sok sörtének köszönhetően és nagyon kíméletes már a kevesebb sörtés változata is, de ez főleg! Nem okoz semmilyen sérülést, nem karcol, nem vérzik tőle az ember ínye, úgyhogy azoknak különösen ajánlom akik szenvednek a vérző fogínytől vagy attól, hogy úgy érzik nem tudják maximálsan megtisztítani a fogaikat. De nem csak nekik, hanem a fogszabályozót viselőknek is mindenképp, de a "sima" embereknek is, akiknek nincsenek különösebb gondjaik, de egy jó minőségű, jól tisztító, kellemes használatú fogkefét keresnek.
Nekem Pesten és vidéken is ilyen fogkefém van és csak ebből veszek mindig újra, úgyhogy hiteles az információ az én számból mindenképp. Ezek a fogkefék kicsit drágábbak, mint a hagyományosak, mert boltokban 1600 Forint körül árulják, de a notino.hu-n ez is megtalálható és olcsóbb, úgyhogy érdemes onnan rendelni Curaprox, 5460 - Ultra Soft fogkefét is. Ráadásul itt sokkal nagyobb a színválaszték (35 változat), mint a boltokban, úgyhogy mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző kombinációt. Ugyanis ezt még eddig nem írtam, de a szuper hatékonyság és kényelmes használat mellett azt imádom benne, hogy nagyon szép, nagyon vagány a külseje szerintem. Alapból a forma is kicsit más, mint a többi, de az a különlegessége még, hogy mindig más színű a nyél, mint a sörték. Nekem most ez a fehér nyelű narancs sörtés van Pesten és egy kék nyelű pink sörtés vidéken, de már nem egy, nem kettő kombinációt kinéztem már a notino.hu-n, többek között a teljesen különleges feketét is, aminek kivételesen mindene fekete, úgyhogy a következő rendelésemben ő biztosan jönni fog velem... :P
A harmadik pedig amire esküszök és ebben is márkahű vagyok, az a szájvíz. Ebből csak és kizárólag mindig Listerine-t veszek, mert nekem ez vált be a legjobban és imádom!
Az ízek között mindig váltogatok, jelenleg ez a Listerine Total Care Clean Mint szájvíz van meg nekem, mely a fogak komplett védelméért 6 az 1-ben funkcióval bír. De tényleg minden alkalommal más ízt veszek meg, mert nem érzek nagy különbséget az egyes változatok között. Egyébként kiszerelésben pedig mind Pesten, mind itthon ezt az 500 ml-es verziót preferálom/preferáljuk.
Ha valaki nem ismerné a Listerine szájvizeket, akkor el kell mondanom, hogy elég erős ízük van, de én épp ezt szeretem bennük nagyon, mert valahogy így még hatékonyabbnak érzem a fogmosásom. Ezenkívül valóban hatékonyak is, én észrevettem elég hamar a különbséget, mikor sok-sok évvel ezelőtt kipróbáltam az első szájvizemet (ami egyébként szintén Listerine volt) a sima vizes öblögetéshez képest. Azóta volt 1-2 kísérletezgetésem más márkákkal, de nekem egyik sem vált be, mert nem éreztem őket elég hatékonynak vagy eszméletlen módon elkékítették a fogam, míg a Listerine fehérítős kék színű változata nem tesz ilyet. Úgyhogy én már nem is kísérletezgetek más márkákkal, hiszen ezzel maximálisan elégedett vagyok és a legnyugodtabb szívvel tudom nektek ajánlani ezt is!
Az utolsó lépés pedig (ami reggel mindig, azonban este nem mindig közvetlenül fogmosás után, hanem sokszor csak elalvás előtt következk be) az az ajakápolás.
Ezek azok, amik között viszont sokszor kísérletezgetek és nem igazán volt még arra szerintem példa, hogy ugyanazt a típust és kiadást újravettem volna.
A képen látható négy termék jelenlegi vagy örök kedvenc a kategóriában azonban, így ezeket mindenképp tudom ajánlani nektek!
A bal felső ajakápoló balzsam és színezett ajakápoló PUPA és már szerepeltek A nagy ajakápoló mustra #1 bejegyzésben.
A bal alsó egy nem túl régi, de annál nagyobb kedvenc színezett ajakápoló az Oriflame-től, melyről hamarosan még részletesebben is olvashattok majd...
A jobb alsó pedig egy tökéletes ajakápoló nyárra, mert vizes bázisú, így mostanában legtöbbször ehhez nyúlok. Erről is írtam már részletesen a REVERS márkabemutató bejegyzésben.

Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy érdekesnek találtátok. Illetve, hogy azok, akik már rég érdeklődnek a fogápolásom iránt elégedettek és örülnek, hogy megosztottam végre, hogy miket használok.
Ha bármi kér(d)ésetek van a termékekkel, a rendeléssel vagy bármi mással kapcsolatban, azt tegyétek fel nekem itt megjegyzésben, a blogos instagram fiókomon, az ask.fm profilomon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én ahogy mindig, ezúttal is szívesen válaszolok!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése