2017. július 21., péntek

Aufgebraucht/elhasználva #6

Elég régen volt már "aufgebraucht/elhasználva" típusú bejegyzés, így azóta összegyűlt néhány dolog különböző kategóriákban, amikről most mesélek nektek kicsit.
Az arcápolással kezdve elhasználtam a Garnier Hydra Bomb éjszakai arckrémemet, melyről már sokszor sok helyen olvashattatok, többek között egy különálló bejegyzésben, melyben a  Hydra Bomb termékcsaládot mutattam be nektek és véleményeztem. Illetve egy arcápolási rutinos bejegyzés keretein belül is találkozhattatok vele és elolvashattátok, hogy én mikor és hogy használom.
A nappali verziója körülbelül egy héttel hamarabb fogyott el, így arról már a múltkori  "aufgebraucht/elhasználva" típusú bejegyzésben olvashattatok.
Nagyon szerettem, nagyon jól hidratálta és ápolta az én száraz bőröm nem csak a tavaszi-nyári, de a téli időben is, úgyhogy én maximálisan meg voltam vele elégedve. Az illatát különösen szerettem és a hatását is, úgyhogy biztosan újra fogom még valamikor venni, mert jó szolgálatot tett. Ha szeretnétek egy jól hidratáló, ámde könnyed, géles, vizesebb állagú éjszakai krémet jó áron, akkor ezt a Garnier Skin Naturals Hydra Bomb/Aqua Bomb éjszakai géles arckrémet nyugodt szívvel tudom nektek ajánlani! 
Elhasználtam egy újabb flakon Garnier micellás vizet az érzékeny bőrre való változatból. 
Ez az, amit nem kell senkinek sem bemutatni, mindenki ismeri és/vagy használja, úgyhogy nem fecsérlem rá a szót most.
Még mindig imádom és ezt használom felváltva a Baleással, mikor melyiket veszem meg. Igazság szerint én nem érzek köztük semmilyen különbséget, úgyhogy aki szereti a Baleat, az ezt is fogja.
Ki akarom majd valamikor próbálni már végre én is a Bioderma ikonikus micellás vizét, amiből az egész micellás víz "őrület" kiindult, de ez biztosan nem egyszer és nem kétszer elő fog még fordulni nálam, mert imádom...






...és akkor már ha Balea micellás víz, akkor ebből is elhasználtam egy újabb flakonnal a száraz és érzékeny bőrre való alkohol-, és parfümmentes változatból.
Ahogy azt pár sorral ezelőtt leírtam: imádom és még sokszor újra fogom venni - ebben biztos vagyok!


Teljesen kifogyott ez az alverde sminkfixáló, amit én még egy Glamour-napok folyamán szereztem be 50%-kal olcsóbban.
Ez volt életem első (de nem utolsó) sminkfixálója, amit én tulajdonképpen nem is fixálásra és a sminkem tartósabbá tételére használtam, hanem a sokak által emlegetett poros hatás eltüntetésére. A sminkfixáló hatásáról nem igazán tudok nyilatkozni, mert amikor sminkelek, akkor mindig a kedvenceimet vetem be, amik magukban is tartósak, így nem szorulnak támogatásra ebben.
A poros hatást valamennyire elvette, de nem volt az igazi olyan tekintetben, hogy nem porlasztotta elég apróra a szemcséket és nem oszlatta el szépen egyenletesen őket. Ebből kifolyólag volt, hogy valahova egy nagyobb cseppecske ment, míg valahol akárhogy fújtam kimaradt, úgyhogy ebben azért nem volt tökéletes.
Az illatára hallottam már panaszt bloggerektől, de én rögtön megszoktam és nem volt vele semmi bajom, de ha ti érzékenyek vagytok a különböző termékek illatára, akkor ha tudjátok illatozzátok meg valakinél. Egyébként ez alverde, tehát natúrkozmetikum, így az illatát sem mesterséges illatanyagoknak köszönheti, így ha ettől tartotok az illat alapján, akkor nem kell! Az illatát gondolom a kiwi-, körömvirág-, és ananászkivonat valamelyike vagy együttese adja.
Én nem ezt vettem újra, de tudom ajánlani kezdésnek kipróbálásra, ahogy én is vettem, hogy el tudjátok dönteni bejön-e nektek egyáltalán ez a sminfixáló spray dolog. Alapjáraton sem drága, ha fél áron veszitek, mint én, akkor pedig ajándék és butaság kihagyni szerintem.
Elhasználtam ezt a Kallos LAB 35 hajvégápolót is, ami hivatalosan egy védő szérum töredezett hajvégekre.
Ez volt az én első hajvég ápoló készítményem és annyira megszerettette velem ezt a tevékenységet, hogy azóta rendszeresen használom őket.
Ennek még volt az alján egy harmadnyi, mikor belekezdtem egy újba, hogy a sampon és balzsam párjával együtt használjam őket, így ez feledésbe merült. Nemrég azonban újra elővettem és elhasználtam teljesen.
Én nem érzek különbséget ezek között a hajvég ápolók közt, de ezt is nagyon szerettem és ez nagyon olcsó, úgyhogy biztosan újra fogom még rendelni és nektek is tudom ajánlani.

A hajápoló termékeknél maradva elhasználtam ezt a Schwarzkopf got2b hajformázó és hővédő sprayt is, amit nagyon-nagyon szerettem.
Ez már nem az első hővédő, amit használtam és eddig ez a kedvencem. Nagyon kellemes volt az illata, szépen, kis szemcsékre porlasztotta szét a terméket, tetszett a lenyomó része és egyébként a designja és a formája is.
Nyilván azzal kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, hogy mennyre védte a hajam, hiszen ezt szerintem senki nem tudja felmérni a hétköznapi emberek közül. Ennek ellenére én hittem benne és mivel nem töredezett jobban a hajam, ezért azt gondolom, hogy biztosan jól végezte a dolgát ebben a tekintetben is.
Az illata még a használat után is érződött pár óráig a hajamon, amit én szerettem. 
Nem tudok és nem is akarok róla rosszat mondani, mert ez egy szuper hővédő és ezt biztosan újra fogom még venni, ha a kísérletezgetések közt valami biztos pontra vágyom.
Teljesen elhasználtam az első (de nem az utolsó) L'oreal true match alapozómat, ami a 4.N, BEIGE árnyalatban volt meg nekem.
Erről már egy különálló termékbemutató és véleményező bejegyzés keretein belül olvashattatok, így most nem fogok kitérni a részletekre. Azt viszont mindenképp el kell mondanom róla, hogy én imádtam, talán a legjobban az eddigi összes alapozóm közül, úgyhogy biztosan újra fogom még venni.
Ha érdekel titeket, hogy miért is imádtam ennyire és hogy hogy nézek ki, mikor ezt viselem, akkor lessétek meg a bejegyzést és ha tetszik, akkor azt javaslom, hogy a notino.hu-ról rendeljétek meg, hiszen most ott akciós. De ha nincs rá külön akció akkor is olcsóbb, mint a drogériákban és azért nem mindegy, hogy mennyiért veszi meg az ember szerintem.



Kifogyott az első Rexona Maximum Protection krémes izzadásgátlóm is, amiből én elsőre erre a rózsaszín, Confidence változatra neveztem be.
Erről már biztosan ti is sokat hallottatok innen-onnan, mindenki ódákat zeng róla és isteníti, hogy ez a legjobb és a leghatékonyabb izzadásgátló. Így hát én is beadtam a derekam és megvettem, hogy kipróbálhassam igazak-e a hírek vagy csak nagy körülötte a hype.
A hírek pedig igazak, mert számomra is ez a leghatékonyabb izzadásgátló, amihez eddig szerencsém volt. Már-már túl sok is lenne a sima hétköznapokon nekem, aki átlagosan izzad. Ezért én csak a stresszes napokon vagy ha sokat mozgok akkor használom illetve most nyáron, amikor rekkenő a hőség. Amikor ezt használom teljesen száraz marad a hónaljam és teljesen biztonságban érezhetem magam egész nap.
Mindenkinek ajánlom, aki egy hatékony izzadásgátlót keres, mert bár kicsit húzós az ára, de maximálisan megéri azt.
Egyébként én most a kék, Clean Scent variációt használom, ami tudásában ugyanezt tudja, csak az illatuk tér el és mivel nekem ennek a pinknek jobban tetszett az illata, így ezt fogom inkább újravenni miután a többi színűt és illatút is kipróbáltam.

Az izzadásgátlóknál maradva elhasználtam még ezt a Balea Extra Dry krémdezodort is, ami nem tartalmaz alkoholt és száraz bőrérzetet illetve hatékony 24 órás védelmet ígér. 
Azt nem tudom, hogy 24 óráig tart-e a hatása, mert nyilván közben tusol vagy fürdik az ember, de valóban hatékony volt. Ennél nem volt 100%-ig száraz mindig a hónaljam, de ezzel sem volt kellemetlen szagom és alapjáraton száraznak éreztem azt a területet 10 esetből 9-szer. 
Érdekes volt kicsit a felvitele, hogy egy lyukon jött ki a krém, amit aztán szét kellett a fejjel egyenletesen oszlatni és várni, hogy megszáradjon. Én ezt is szerettem benne, mindaddig míg az utolsó 1/4-1/5 termékhez nem értem, mert akkor már lehetetlen volt bármit is kipréselni belőle. Ennek ellenére is imádtam és újra fogom még venni, hiszen sokkal olcsóbb, mint sok másik kevésbé jól teljesítő deo. Akkor jelent meg, mikor vettem, így nem tudom van-e azóta változás, de akkor két változatban volt elérhető ebben a rózsaszínes-lilás Extra Dry-ban és egy kékesben. Az illata egyébként nagyon kis kellemes, púderes volt ennek, ugyanolyan, mint a Balea Extra Dry spray dezodornak, csak nem olyan koncentráltan. 
Teljesen elhasználtam életem első The Body Shop testvaját is, ami a téli, limitált kollekció része volt, így már nem kapható.
Ennél is az volt, hogy rengeteg jót hallottam, olvastam már róla, de nem tudtam, hogy valóban olyan jó-e vagy csak túl van sztárolva. De ennél is arra kellett jutnom, hogy valóban ennyire jó és megértem, hogy miért rajonganak ennyien a márka testvajaiért. 
Azt hallottam, hogy a különböző illatok illetve kiadások állaga, így tulajdonságai is eltérnek néha, így szeretnék még kipróbálni egy-két másik változatot is. Aztán mindenképp írok majd róla részletesen, mert érdemes beszélni róla még így is, hogy talán már lerágott csont. Hiszen hozzám is csak most ért el és lehet, hogy valamelyikőtökhöz épp miattam fog. Úgyhogy legyetek résen, több majd később!

Elhasználtam az utolsó ilyen bejegyzés óta kettőt is a kedvenc öblítőmből, erről már inkább nem is írok semmit, hisz tudjátok...
Minden elfogyott bejegyzésben szerepel, mindig újraveszem évek óta, hatalmas a szerelem és jelenleg is ezt használom. (Ja és most akarok venni utánpótlást.... Tudom, tudom, ez már beteges... :D )













Forrás: google
Elhasználtam még egy ilyen 500 ml-es, (trópusi) gyümölcsös HiGeen antibakteriális hatású folyékony szappan és tusfürdőt, amit én folyékony szappannak vettem és használtam.
A képet azért is vettem a google képek közül, mert ez már nagyon régi szerzemény és akkor még nem fotóztam be a termékeket szép, új, érintetlen állapotban, így üresen és megviselten meg már nem akartam. Ez ugyanis ezer éves szerzemény csak közben voltak új folyékony szappanok, közeli lejáratú tusfürdők, amiket kézmosáskor használtam, így ez sokáig félig üresen a fürdőszobaszekrény mélyén várakozott.
Azért vettem egyébként anno ezt meg, mert a márka kézfertőtlenítője a kedvencem már évek óta és esküszöm rá, így gondoltam ezzel sem nyúlhatok mellé. Alapjáraton szeretem a gyümölcsös, édes illatokat és a kézfertőtlenítőm is erdei gyümölcs illatú, így ebből is egy gyümölcsös változatra csaptam le. Szerettem is az illatát egészen az utolsó 1/3-ig, akkorra megcsömörlöttem tőle, hiszen azért ez egy hatalmas mennyiség. Így a végén már alig vártam, hogy elfogyjon, de egyébként a tisztító hatásával semmi gond nem volt, sőt szerettem is nagyon használni a kellemes géles állaga miatt. Az ára is nagyon kedvező, ennek ellenére jól működött a pumpája is és rengeteg ideig elég volt, úgyhogy újravenném és valószínűleg majd valamikor újra is veszem, de ha van akkor kisebb változatban, hogy bármilyen is lesz az illata, ne unjak rá.

Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés is és hogy meghoztam a kedveteket valamelyik termékhez.
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése