Előzőleg már bemutattam nektek a Sleek - All fun of the fair palettámat és már akkor utaltam rá, hogy egy másik paletta is birtokomban van a márkától, ami az On the horizon nevet viseli és szintén a Make Up Plaza oldaláról származik.
Ez egy limitált kiadás volt és már sajnos nem kapható, ennek ellenére most erről a palettáról szeretnék nektek egy részletes, átfogó véleménnyel szolgálni. Ugyanis nagyon különleges paletta ez, ami a színeket illeti és mindenképp szót érdemel. Ezenkívül pedig így, hogy két palettám is van a márkától van összehasonlítási alapom és különbségéket véltem felfedezni köztük, amikről szintén szeretnék beszámolni nektek. Remélem kíváncsiak vagytok rá, úgyhogy vágjunk is bele!
Egyébként a külső borítására, praktikusságára, strapabíróságára ezúttal nem térnék ki, hiszen ezt a másiknál hosszasan megtettem és a külsejükben, záródásukban, kiképzésükben, strapabíróságukban teljesen megegyeznek.
Ahogy megláttam ennek a palettának a színeit a Make Up Plaza webshopban, azonnal beleszerettem a palettába. Engem ugyanis nagyon vonzanak a szemfestékekben a narancsos, terrakottás és a barnás-pezsgős fényes árnyalatok is, melyek ennek a palettának szinte a felét kiteszik. A másik fele pedig olyan szép mély zöld árnyalatokból és egy gyönyörű sötétkékből áll, ami szemet kápráztató és a barna szemhez szerintem különösen jól mutat, így tudtam, hogy sokat fogok ezekkel is kísérletezgetni. Tudom, hogy első ránézésre a legtöbb embernek egyértelműen az ősz jut eszébe erről a palettáról, de én nem kötöm sem a színeket, sem a sminktermékeimet sosem évszakokhoz, így én most nyáron is bátran és előszeretettel használom ezt a palettát is.
A palettában 3 matt és 9 fényes árnyalat kapott helyet, aminek én különösen örülök, ugyanis valamiért én a fényes, selymes, csillámos termékeket kedvelem a szemhéjamon egész évben.
Illetve ezek általában jobb minőségűek, jobban pigmentáltabbak is, így ezekkel könnyebb is dolgozni a rohanós napokon is.
Külön tetszik a palettában, hogy szépen össze vannak hangolva a színek, tehát nem kell sokáig agyalni, hogy mit mivel párosítsunk, hiszen adja magát a dolog.
Ez egy olyan embernek, akinek nincsen rengeteg színű szemhéjfestéke (mint például nekem sem), igazán nagy segítség. Ennek köszönhetően amikor ezzel sminkelek nem kell más palettához vagy mono szemhéjpúderhez nyúlnom.
Ezen a képen előrevetítve láthatjátok a színeket az alkaromra swatcholva két rétegben mindenféle alapozó, primer és egyéb használata nélkül.
Bal oldalon vaku nélkül, míg jobb oldalon vakuval készültek a képek, ahogy mindig és ahogy a bejegyzés többi színmintájánál is megfigyelhető lesz majd.
Az egyes színekhez még megjegyezném, hogy mindegyiket az ujjammal vittem fel és az alsó swatch mindig egy réteget, míg a felső 2 (esetenként 3) réteget jelenít meg.
Az első egy fényes narancssárga szín, mely a Bonfire nevet kapta és egy gyönyörű árnyalat már első ránézésre is véleményem szerint. A legjobb pedig az, hogy ezt vissza is adja már swatcholva és a szemhéjon is, ugyanis egy jól pigmentált, szépen, egyenletesen terülő színről van szó, ami már egy rétegben is visszaadja amit a palettában látunk, de két rétegben még szebb és még egyenletesebb végeredményt tudunk vele elérni. Előre szeretném leszögezni, hogy ennél a palettánál egyik színnel sem nyúlok a benedvesített ecset taktikához, ugyanis mindegyik szín nagyon jól pigmentált és ujjal vagy száraz ecsettel is elérhető egy vagy két rétegben a maximális pigmentáció. Annak ellenére, hogy első ránézésre ez egy őszies palettának tűnhet, egyáltalán nem az, hiszen ez a szín nagyon jól használható nyáron az egész szemhéjra ezt alkalmazva elsatírozva a széleken imádom és ez lesz a kedvenc nyári szemsminkem idén úgy érzem! :D
A második szín a Sugar Maple, ami szintén fényes, azonban ez már egy kicsit visszafogottabb nudeosabb árnyalat, így talán nem üt akkorát elsőre, mint a narancssárga. Jobban megnézve viszont gyönyörű ez is, nagyon jól kombinálható és különleges a kategóriáján belül, hiszen hiába vannak természetes színeim több palettában, ez a tónus, ez az árnyalat nem jelent meg eddig egyikben sem, úgyhogy nagyon megszerettem.
A pigmentáltsága ugyanolyan erős, mint a narancsnak, már egy rétegben is szép, de én két rétegben szeretem igazán alkalmazni ezt is.
Ezután következik a paletta első matt árnyalata, mely egy világos nude szín és a Beech névre hallgat.
Sok palettában ugyebár a matt színekkel szokott a baj lenni, mert azok sokszor alulmúlják a fényes társaik tudását a pigmentáltságot figyelembe véve. Ez azonban jól pigmentált, a matt szemhéjpúderekhez képest pedig különösen. Ebből is a két réteget szeretem, ha láttatni akarom külön a színét, de így ritkán használom, ugyanis ez szerintem egy tökéletes árnyalat a szélek elsatírozására.
A következő a Moss, mely egy fényes olajzöld, ami a fényének köszönhetően nagyon különleges. Főleg nekem, akinek nem igazán van zöldes szín a sminkkollekciójában.
Ez egy leheletnyivel kevésbé pigmentált, mint a paletta többi színe, de azért két rétegben vagy háromban már ez is szépen egyenletesen terül.

A másik fényes zöldes árnyalat a Raindrop, ami a képeimen kékesebbnek tűnik, mint a valóságban, de valóban fellelhető benne a kék tónus is a zöld mellett erőteljesen.
Ez már ismét nagyon jól pigmentált szín egyébként, amivel igazán különleges sminkeket lehet kihozni, ha valami különlegesebbre vágyunk.
Elérkeztünk a Dawn nevet viselő színhez, ami az én egyik hatalmas kedvencem. Ez a palettában selyemfényűnek tűnt elsőre, de felkenve már teljesen matt és egy brutálisan pigmentált farmer kék szín.
Ahogy láthattátok eddig is jól pigmentáltak voltak a festékek és szépen terültek, de ez valahogy mindegyiktől erősebb egy kicsit és wow kategória.
Már egy rétegben is lélegzetelállító és ezt már minimálisan lehet csak tovább fokozni a két réteggel.
Egyszerűen gyönyörű, imádom az egész szemhéjamra felvinni, a széleken elsatírozni és készen is vagyok az aznapi szemsminkemmel, hiszen ez már magában is elég ütős.
Külön szeretem benne, hogy tökéletesen egy árnyalat a kedvenc kék matt rúzsommal és Csingidesign fülbevalómmal, így még kerekebb a sminkem és az egész, mióta ez a paletta és ez a szín a birtokomban van.
Az alsó sort a Chestnut nyitja, ami szatén fényű sötétebb barna szín. Ez is egy kedvenc nálam ugyanis van már néhány barna szemhéjpúderem, de ezekből sosem elég... Illetve ez egy teljesen más hatást kelt a szemhéjamon, mint a többi - a fényének köszönhetően. :)
Ez kiváló például füstös szemsminkhez is és én olyankor a szempillatövekbe is ezt a sötét árnyalatot szeretem felvinni.
A sorban a következő a Harvest Moon, mely a narancssárgánk matt párja, így azzal tökéletesen kombinálható.
Én az egész palettából ezt a kombinációt szerettem meg a leginkább így tavasszal és nyáron, így ezt fogom lentebb bemutatni nektek.
Ott majd részletezem hogy én hogy készítem, de addig is le kell szögezni, hogy matt színhez képest nagyon jól pigmentált és bár vannak benne elvileg ezüst mikrocsillámok én ezeket nem látom, így nem zavar a satírozásnál sem.
Ezt követi a Fawn, ami egy extrém csillámos arany árnyalat. Az egész palettában ez az egyetlen, ami swatcholás kezdetekor kicsit mindig darabos vagy jobban porol, mint a többi, de ezt könnyen le lehet fújkálni, így nem zavar.
Ez az egyetlen szín, amit még nem viseltem a szemhéjamon, így ott nem tudom mennyire okoz gondot ez a porolás, darabos jelleg... De azt gondolom, hogy leütögetve ez elkerülhető vagy ha addig bakingelünk, míg a szemünk csináljuk, akkor könnyen leseperhetjük ha ez az egy mégis potyogna kicsit... A szín azt hiszem kárpótol minket, csak nekem még nem volt alkalmam viselni, de ami késik nem múlik!
A zöld szekció utolsó darabja következik egy matt sötétzöld személyében, ami a Willow nevet kapta.
Matt árnyalathoz képest nagyon jól pigmentált, tökéletes összhangban van a felette levő Moss-szal, így azzal szeretem alkalmazni a szélek elsatírozására, a füstös hatás elérésére.
Ezt a kombinációt is nagyon szeretem, de ezt jóval kevesebb alkalommal viseltem eddig, mint a narancsost a jó időre való tekintettel. Azonban biztos vagyok benne, hogy ahogy majd múlik a jó idő vagy a ruhám azt követeli meg behozza a lemaradását ő is, mert egyébként ez a szemsmink is nagyon tetszik magamon.
Az utolsó előtti szín a Dew Drop, ami egy világosabb fényes barnás-ezüstös árnyalat.
Nagyon szeretem ezt az egész mozgó szemhéjamra felvinni és egy sötétebb barnával mélyíteni a mélyítővonalban. De akár a szemöldökcsontra és a belső szemzugba is használtam már kiemelőszínként.
Igazi egyszerű, de nagyszerű gyönyörűség jó pigmentációval!
Az utolsó árnyalatunk a Pine Cone, ami szintén egy kicsit klasszikus és alapdarab, hiszen egy szatén barna.
Ahogy említettem én különösen vonzódom a barnákhoz is, így én ezt magában is szívesen használom a sietős napokon a széleken elsatírozva.
De volt, hogy ezzel mélyítettem az előző világosabb árnyalatot.
Nagyon szeretem az alsó szempillatövekbe is alkalmazni - keretezve ezzel a szemsminkem.
Szeretnék még egy pár sorban írni nektek a Sleek Matte me folyékony matt rúzsairól is, pontosabban erről az Apricot Blooms árnyalatról, hiszen ez fog szerepelni a sminkemben lent.
Ez szintén a Make Up Plaza webshopjából van és ez az első (de biztosan nem az utolsó) Sleek folyékony matt rúzsom.
A külső letisztult, a márkára jellemző fekete matt kupakkal, ami nekem külön tetszik ennél is.
Az applikátor mérete épp megfelelő, nem túl nagy, így elég precízen lehet vele dolgozni, de nem is túl kicsi, így nem kell ötvenszer mártani és órákig bíbelődni az ajakfestéssel.
Tudhatjátok, hogy rúzsmániás vagyok és a matt ajkak szerelmese, így ezt a terméket is nekem találták ki. Sok márkától próbáltam már folyékony matt rúzst, így volt összehasonlítási alapom.
Elsőre is az tetszik benne, hogy nem csak a megszokott 3-4 árnyalatban kapható, mint sok másik, hanem vannak egészen különleges és szép színek is a "klasszikusok" mellett. Ilyen ez a gyönyörű barack szín is, ami az én kollekciómból még hiányzott eddig.
Nagyon tetszik benne, hogy kopogósra szárad, így nem hagy nyomot aztán a poháron és sehol, ami mindig egy plusz pont azért. Ennek köszönhetően roppant tartós is, meg sem mozdul a nap folyamán és később a micellás vízzel is szinte dörzsölni kell, hogy leoldja teljesen.
Én egyszerűen odavagyok érte minden tekintetben és hiánypótló volt a kollekciómban, szeretem az ilyen üde színfoltokat a piros és nude árnyalatok mellett. A legtöbbször a fenti paletta narancsos színeivel együtt használtam, ahogy azt majd lent is láthatjátok, de azokon a napokon is szívesen viselem most nyáron, mikor semmilyen smink nincs rajtam csak a műszempillám és elmegyek valahova. Rögtön feldobja az egész arcom és meghozza a hangulatom, úgyhogy a szerelem adott.
Ajánlom, hogy nézzetek szét a Make Up Plaza oldalán a Sleek Matte me folyékony rúzsok közt, ha egy jó minőségű, tartós, szinte vízálló és jó árban lévő matt ajakterméket kerestek.
Végezetül pedig a megígért kedvenc smink a Sleek On the horizon paletta fényes és matt narancssárga árnyalatával és a Sleek Matte me folyékony rúzzsal Apricot blooms árnyalatban.
Ezt a sminket készítettem el a legtöbbször a palettából, így most ezt szeretném kiemelni, de az Instagramomon láthattok a többivel is sminket még a jövőben!
Bár ez a paletta már nem kapható, de biztatni tudlak benneteket, hogy vegyetek Sleek palettát, mert láthattátok, hogy mennyire jó minőségűek és nagyon megérik az árukat.
Én a másik Sleek palettám is szeretem, de ez pigmentáltságban erősebb, ami a színeinek is köszönhető többek között.
Sleek palettákat és egyéb Sleek termékeket ahogy említettem a Make Up Plaza oldalán tudtok rendelni, ahol hatalmas a választék, úgyhogy mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző, hozzá leginkább passzoló palettát, folyékony rúzst vagy bármi egyebet.
Remélem, hogy tetszett nektek ez a termékbemutató bejegyzés is és hogy meghoztam a kedveteket a kísérletezgetésre illetve egy kis újdonság rendelésére a Make Up Plaza webshopból!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése