A mai bejegyzésben egy olyan kis listát hoztam el nektek, melyekre a hétköznapok rohanásában én (és tudom, hogy sokan mások is) sajnálom az időt vagy lusta vagyok őket használni. Lesznek itt olyan ajánlások is, amit én speciel máskor is szívesen használok, de szeretném felhívni rá a figyelmet, hátha most annak is megjön hozzá a kedve, aki egyébként máskor a rohanás miatt bele se kezdene a kipróbálásába.
Lássuk akkor azt az 5 terméktípust/terméket, ami számomra meghozza a home spa érzést illetve igazi me time-ként tekintek rá!
Az első ilyen, ami nekem eszembe jut, az a testápolás és azon belül is elsőként a testolajok használata. Én személy szerint ezt mindig élvezem és szívesen alkalmazom őket a kívánt területeken (egész testen én soknak érezném), de tudom, hogy sokan nem bírják magukat rávenni a hétköznapok folyamán. Így azt ajánlom mindenkinek, hogy aki most teheti adjon neki egy esélyt - higgyétek el, hogy meg fogja adni azt a kényeztető érzést, ami igen is sokat hozzá tud most tenni a lelki egyensúlyunkhoz ezekben a nehéz időkben és nem mellesleg a bőrötök is imádni fogja! Az én két kedvencem a Nuxe Huile Prodigieuse és a Bio-Oil márka terméke, de rengeteg különböző közül választhattok a Notino webshopjában, úgyhogy csak a képzelet szabhat határt a kényeztetés ezen formájának!
Még mindig a testnél maradva, ilyen spa, kényeztető érzetet okozhat egy-egy fürdőgolyó vagy különlegesebb fürdőtermék használata.
Ebben például már én sem vagyok olyan "jó", vissza sem tudok emlékezni, hogy mikor használtam a habfürdő-tusfürdő vonalon kívül bármi más terméket. Pedig ezek aztán igazán hozzá tudnak tenni a nap végén a hangulatunkhoz, igazi kényeztető érzést nyújtanak, amikor is kiengedhetjük a fáradt gőzt, kizárhatjuk kicsit a sok szörnyű dolgot, ami a világban van és adhatunk egy kis relaxációra alkalmas időt és környezetet magunknak. Ezt fel is írom magamnak, hogy valamikor szerezzek be fürdőgolyót a "karantén" alatt, mert azt hiszem nem is lehetne "jobb" időzítés erre, hogy végre ne sajnáljam rá az időt, a pénzt és a pillanatot! Nektek is ezt tudom javasolni, ha nem is minden nap, de néha megérdemeljük ezt is!
A következő, amire én nem szoktam egyébként sem sajnálni az időt, de sokszor hallom videókban másoktól, hogy ők igen, az a hajmaszk/hajpakolás alkalmazása. Nekem a szőkítés miatt eleve szárazabb és jobban igénybe vett a hajam illetve eleve elég száraz hajtípusom van alapból is, így mindig is ráfért az extra törődés, ápolás. Ezért én minden egyes hajmosásnál használok valamilyen hajmaszkot, de azt ajánlom, hogy aki egyébként erre máskor lusta vagy nincs rá ideje a rohanásban, akkor most álljon át erre, mert a hajatok meg fogja hálálni! Számomra ez is klasszikusan a ma már sokat emlegetett kényeztetés érzést hozza el, kicsit olyan, mint amikor ott vagyok a kedvenc kis fodrászszalonomban és hagyom hogy a hajam magába szívja a jobbnál jobb és ápolóbbnál ápolóbb hatóanyagokat tartalmazó termékeket. Ez azért nem olyan hosszadalmas procedúra, úgyhogy ennyit legalább adjatok magatoknak egy-egy fárasztó nap után és így nem csak, hogy nem nyűgként, hanem élményként is meg lehet élni a hajápolást. ♥
Ugyancsak ez vonatkozik az arcmaszkok használatára... Sokáig én is sajnáltam rájuk az időt, de aztán rájöttem, hogy mennyire hálás érte az én "minden ápolásra és figyelemre éhes" arcom és azóta rendszeresen alkalmazok arcmaszkokat. Úgy gondolom, hogy ez az amire a legtöbben gondolnak, amikor otthoni kényeztetésről és me timeról van szó - nem hiába. Valóban nagyon sokat tud adni az embernek egy-egy arcmaszk, amire ezekben az időkben talán még inkább szükségünk van, hiszen a stressz a bőrünkön is megmutatkozik ám.
Bár az arcmaszkok használatában nagyjából jó vagyok - heti egyszer minimum felteszek egyet, de a régebben szépen felállított több lépéses arcápolási rutinban nem. Én ezt akarom visszahozni és szeretném ezt az itthon töltött időt részben arra is szánni, hogy minél többet visszaadjak a arcomnak. Úgy érzem, hogy nagyon is megérdemli és igényli és én a rohanás miatt jó ideje a tisztítás mellett csak egy sima hidratáló krémmel és egy arcmaszkkal "tudtam le". Nyilván ez is jobb, mint a semmi, de szeretnék most kifejezetten többet foglalkozni vele így, hogy itthon megtehetem. Rendeltem is már új elemeket ehhez és tervben is van még néhány, úgyhogy beszámolok majd nektek erről, ha már összeáll a teljes rutin. Nektek is ajánlom, hogy használjátok ki a lehetőséget, hogy most többet törődhettek az arcotokkal és ezzel együtt magatokkal, mert biztos vagyok benne, hogy ez jó hatással lesz rátok is! ♥
Az utolsó ilyen pont pedig már nagyon opcionális, ugyanis az eddigiekről azt gondolom, hogy nagyjából mindenkinek kellemes kényeztetés és én idő lehet, de ez az utolsó tipp nem mindenkinek fontos/hiányzik/esne jól, de mindjárt megértitek mire is gondolok. Ez pedig a smink és a köröm témaköre - ezek nyilván nem létfontosságú elemek az ember életében és itthon a 4 fal között nem is feltétlenül nélkülözhetetlenek. Viszont úgy gondolom, hogy annak aki egyébként minden nap sminkelte magát amikor nem volt otthon "karanténban", annak egyrészt igen is hiányozhat néha, másrészt pedig lehet egy kis me time, ha heti egyszer mondjuk leül sminkelni, nem kapkodva és kiélvezi a dolgot. Én például sokszor vagyok a hétköznapok folyamán is smink nélkül, de nagyon szeretek is sminkelni, ha van rá időm és lehetőségem. Így nekem nem rossz, hogy így most itthon legtöbbször smink nélkül vagyok, mert így is ismerem és elfogadom magam - ez nagyon fontos véleményem szerint. Viszont nagyon fel tud tölteni és ki tud kapcsolni, mikor heti egyszer kisminkelem magam (nekem ez az a nap, amikor videózok, de ha nem lenne ez akkor is sminkelnék egyszer), nem csak mert egyébként is imádom a folyamatot és eltereli a figyelmem kicsit mindenről, hanem mert aztán sokkal jobban érzem magam és jó látni magam kicsit így is, nem csak az itthoni szettekben smink nélkül. Fontosnak tartom, hogy itthon se hagyjuk el magunkat, de én indokolatlannak érezném minden nap a full sminket mondjuk takarításhoz, tanuláshoz stb. (persze aki úgy érzi jól magát az úgy tökéletes, én magamra értem ezt), viszont kellenek ilyen napok, amikor kicsit csajoskodunk, sminkelünk és hagyjuk magunkat kiszakadni kicsit ebből az itthoni monotonitásból - ha csak külsőre is. Nem mellesleg a pozitív visszajelzések, amiket akár a családunktól kapunk (például én a héten, hogy milyen szép a kontúrom - pedig ilyet még sosem vettek észre szerintem előtte) az csak még tovább fokozza az önbizalmunkat és a jókedvünket.
A másik ilyen pedig a körmözés - nekem személy szerint műkörmöm van és körmöshöz járok nagyjából 15 éves köröm óta, tehát körülbelül 10 éve. Így számomra ez azon kívül, hogy egy igazán csajos program és az alapvető ápoltságom, külsőm eleme. Ez mindig is egy igazi kikapcsolódás számomra, igazi me time, még akkor is ha a körmösömmel ketten vagyunk, amikor is kizárok mindent ami egyébként nyomaszt, foglalkoztat. Most nagyon őszinte leszek hozzátok: nyilván mindentől fontosabb az egészségünk és az, hogy minél előbb túl legyünk ezen az időszakon és minden ezzel járó kötelezettséget elég jól fogadtam és viselek, viszont az egyetlen, ami "aggasztott" az, hogy mi lesz a körmömmel. A hajam nekem balayage és hosszabb egyenes végre vágott fazon, úgyhogy ha most hónapokig nem jutok el fodrászhoz sem lesz vele semmi gond, maximum egy idő után már nem lesz olyan hamvas, de azért az is elég jól szokta bírni. A műszempillát tudjátok, hogy imádom, volt is róla nemrég egy videó, de az olyan, ami nélkül el tudok élni, a vírus előtt például magamtól döntöttem úgy, hogy pihentetem most kicsit a pilláimat. A műköröm viszont tényleg olyan, hogy nagyjából 10 éve műkörmöm van és ez már hozzám tartozik, úgyhogy nehezen fért a fejembe, hogy el kell engednem egy időre. Viszont, mint átmeneti megoldás kitaláltam, hogy nem hagyom "pucéron" a körmeimet, úgyhogy amint lenőtt a mostani műkörmöm, kitalálok valamit - majd beszámolok róla nektek. Ezt kifejezetten me time-nak fogom megélni, amikor a körmeimmel foglalkozok és ezt is tudom nektek is ajánlani, hogy ha ez számotokra is ilyen fontos pont (tudom, hogy nem vagyok ezzel azért egyedül), akkor ti se hagyjátok natúran és szánjatok rá időt egyfajta kényeztető programként!
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése