2020. április 10., péntek

#maradjotthon - HOME SPA - ARCÁPOLÁS

A mai napon folytatom a #maradjotthon kezdeményezés pozitív hatását a hétköznapjaimra, ugyanis igyekszem megtalálni minden jót a mindennapokban ebben a nehéz időszakban is. Az egyik pont az, hogy így, hogy itthon vagyok, jut időm a rendes arcápolásra ismét - és bár még koránt sem tökéletes vagy teljes a rutinom, de mostanra összeállt egy kis csokor a termékekből amiket rendszeresen használok és mivel ezek jó részéről még nem volt szó itt a blogon, szívesen megmutatnám nektek őket.








A reggelem azzal indul, hogy a Garnier kétfázisú ápoló micellás vizemmel áttörlöm az arcom egy vattakorong segítségével, eltávolítva ezzel az este óta esetlegesen rákerült szennyeződéseket. Ebből a micellás vízből ez az első amit használok, de már a harmada elfogyott, úgyhogy eléggé kiismertem már ez idő alatt úgy érzem. Az én száraz bőröm kifejezetten szereti ezt a kétfázisú, olajos megoldást, úgyhogy én nagyon megszerettem, mert hatékonyan eltávolítja a sminket és a szennyeződéseket és a bőröm is jól érzi magát tőle. Eddig csak a sima rózsaszín, érzékeny bőrre való illetve a sárga kétfázisú micellás vizet használtam a Garniertől, de nagyon örülök, hogy itthon vidéken az önkéntes karantén miatt hirtelen ezt tudtuk beszerezni az egyik kis boltban amikor váratlanul elfogyott az előző, mert így ezt is kipróbálhattam és megszerethettem.
Ezt követően a Revolution Skincare Niacinamide tisztító sprayvel befújom az arcom, picit bele is masszírozom és amíg hagyom egy picit hatni, addig megmosom a fogamat. Ez segít megelőzni az arcbőr kiszáradását és korrigálja az arcbőr fényét illetve száraz területeit, így egységes hidratált képet nyújt.









Amint végeztem a fogmosással, felviszem az arckrémemet és jól belemasszírozom a bőrömbe. Ez a Green Pharmacy körömvirágos arckrém ugyanis egy elég masszív állagú termék első tapintásra, de aztán nagyon jól lehet vele dolgozni és viszonylag gyorsan beszívódik. 
Az én száraz bőrömnek nagy szüksége van erre a testesebb, valóban tápláló és ápoló állagra és nagyon jó hatással van rá.  







...és amivel mindig zárom a nappali arcápolási rutinomat, az az ajakápoló. A hétköznapokon legtöbbször ezt a Lip Smacker Fanta epres ajakápolót használom, mert ez nem csak, hogy valóban ápolja az ajkaimat, hanem kellemes érzés is, finom kis illata van, úgyhogy egy igazi kis élmény és pozitivitás a napom elején. 










Az esti arcápolási rutinom kétféleképpen indulhat. Az egyik esetben ugyanúgy a Garnier kétfázisú micellás vizemet használom, amit reggel is. A másik esetben pedig a Cetaphil tisztító oldatot, ami szintén tökéletesen működik sminkeltávolításra és arctisztításra is. Tehát - bár így itthon, az önkéntes karantén ideje alatt nagyjából csak akkor sminkelek amikor videózok, de - ez a két termék akkor is tökéletes választás ha ki voltam aznap sminkelve, nem csak akkor ha arctisztításra van szükségem. 
A mici vizet a már említett módon, ezt a Cetaphil terméket pedig úgy használom, hogy a tenyerembe nyomok egy kisebb mennyiséget és onnan viszem fel az egész arcom területére az ujjaim segítségével. Ez is ugyanolyan hatékonyan működik, mint a micellás víz és ugyanúgy nem hogy nem szárítja, hanem kicsit még ápolja is az arcomat és nagyon jó érzés neki, úgyhogy nálam ez is egy stabil szuper termék. 
Ami az egyik legújabb tagja az arcápolási rutinomnak az ez a Hello Body Aloé Tonic, ami egy AHA savas tonik. Így ez amellett, hogy visszaállítja a bőr ph-ját, még finoman hámlasztja is azt - amire nekem nagyon szükségem van a száraz és ápolás nélkül hámlásig száraz arcom miatt. Ezt még nem használom hosszú hetek óta, így még csak óvatosan nyilatkozok róla, de eddig nagyon tetszik - amint kiforrott véleményem lesz róla, mindenképpen beszámolok nektek róla részletesebben.

Ezt követően viszem fel az arckrémemet, amire jelenleg nem használok külön éjszakait, hanem ugyanazt alkalmazom amit reggel, hiszen azon írják is, hogy nappali és éjszakai krémként is tökéletes illetve az állaga és az intenzív táplálása is a alkalmassá teszi erre, így este is szívesen alkalmazom és meg vagyok vele nagyon elégedve este is.
Ilyenkor még jön az ajakápolózás a fogmosás után és készen is vagyok aznapra az arcápolással.

Ez a rutinom azon része, amit minden egyes nap elvégzek és azok a termékek, amiket használok. Viszont vannak olyan termékek, amiket nem minden egyes nap használok csak ritkábban, de ezek is szerves részei az aktuális rutinomnak, így mindenképpen szeretnék róluk is szólni néhány szót és ajánlani nektek őket, mert én nagyon szeretem őket és nagyon élvezem, hogy most van is időm és lehetőségem a használatukra.

Amiket heti többször is használok például, azok az arcmaszkok. Van egy PUPA Holo Mask peel-off maszkom, amiben kifejezetten szeretem, hogy lehúzható amellett, hogy nagyon hatékony. 
Van ezenkívül egy Revolution Skincare X Jake-Jamie arcmaszkom is ami azonkívül, hogy isteni mangós-kókuszos illata van, vannak benne chia magok. Ez a maszk amellett, hogy felfrissíti és megszépíti az arcbőrt, finoman hámlasztja is azt és mélyrehatóan, intenzíven táplálja azt. 










A harmadik arcmaszkom pedig ez a Hello Body Pink Clay maszk, ami elég híres és régóta izgatta már a fantáziámat, de csak nemrég kezdtem el használni, úgyhogy erről még nincs olyan hosszabb távú véleményem, mint az előző kettőről, de egyelőre a pár használat után nagyon tetszik és remélem, hogy be fogja váltani a hozzá fűzött reményeimet.
Amiket szintén nem minden nap használok, de azért heti szinten többször előkerülnek, azok az olajok. Testre a megfelelő területeken igyekszek minden nap használni őket (ez akkor marad ki, ha nagyooon fáradt vagyok), de arcra igyekszek csak akkor ha jobban igényli a bőröm vagy ha nem igényli (mert mostanában hogy itthon vagyok és minden reggel-este ápolom, így elég jó állapotban van), akkor is minden héten tartani olyat amikor este olajat viszek fel arckrém helyett és hagyom, hogy "csodát" tegyenek és babapopsi puhaságúvá és élettel telivé változtassák a arcomat. Ezekre a célokra a Bio-Oil és a Nuxe olajomat használom és ilyen téren is odáig vagyok értük! ♥





Amiket szintén nem minden egyes nap használok, de akkor mindig ha sminkelek, tehát heti egyszer minimum, de azért néha azon kívül is az a MAC Strobe Creamem és a MAC Fix+-om. 













Ezek hatékonyan hidratálják az én száraz bőrömet is és kifejezetten élvezi egyébként, főleg, hogy ezekkel azért tényleg most ritkábban találkozik, mint alap esetben, így különösen értékeli. 












Ami pedig csak és kizárólag akkor kerül elő, ha "gond" van, azaz ha egy pattanás kijött vagy ki akar jönni, az a propolisz. Szerencsére erre eddig a karantén alatt egyszer volt csak szükség, de ez is az arcápolási rutinom része azért és ha valakinek a pattanások azért sűrűbben okoznak gondot, azoknak ez egy jó tipp lehet véleményem szerint.

Nos, ez az én aktuális arcápolási rutinom minden termékkel, amiket jelenleg használok. Kíváncsi lennék arra, hogy ti miket, úgyhogy ha van kedvetek, osszátok meg velem!

Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. 
Illetve ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése