2020. április 21., kedd

ÁPRILISI NOTINO RENDELÉSEM

A mai bejegyzésben megmutatom nektek, hogy miket rendeltem a múlt héten a Notinoról, ami ezúttal egy nagyon izgi és számomra nagyon aktuális témakör köré szerveződött. Ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele! ;)












Nem kerülgetem a forró kását, kezdem rögtön ezzel a számomra nagyon izgi résszel. Aki ismer és/vagy követ egy ideje, az tudhatja, hogy nekem mindig műkörmöm van, amit a körmösöm készít el mindig nekem. Ez az ami nélkül nem tudok élni (kis túlzással persze, de értitek...) és ami az egyetlen olyan dolog volt a sok terület közül, ami lelkileg megviselt, hogy le kell mondanom róla a vírus miatt határozatlan ideig. Így nem sok gondolkodás után arra az elhatározásra jutottam (illetve látva, hogy sokan mások is belevágnak otthon), hogy megpróbálom magamnak megcsinálni itthon őket. Ez persze úgy, hogy egyáltalán nem vagyok szakember és semmi képzettségem nincs hozzá, elsőre furán hangozhat, de egyrészt millióan mások is így állnak most hozzá, másrészt több, mint 10 éve látom hogy készül egy műköröm, tehát maga az elv és a lépések megvannak, harmadrészt pedig míg be nem rendeltem mindent elkezdtem videókat nézni a témában szakemberektől, úgyhogy a héten bele is vágtam a körömépítésbe. 
Ehhez rendeltem ezt a pink kisollót a Diva & Nice Cosmetics márkától, amit kifejezetten csak a körmözéshez fogok használni és bár nem ismertem előtte a márkát és kicsit izgultam, hogy milyen lesz a minősége, mert azért rengeteg nagyon gyengus és nem éles kis ollóval lehet találkozni. Ez viszont tökéletesen vág, úgyhogy nagyon örülök, hogy erre esett a választásom, mert így elsőre meg vagyok vele elégedve.








Amiből már volt itthon több márkától, de szerettem volna még egy újat beszerezni a másik új mellé az egy 100/180-as körömreszelő a Semilac márkától. Számomra eddig ez a márka ismeretlen volt, de a Notinon rábukkantam és szimpatikusnak tűnt, így több termék kategóriában is emellett tettem le a voksomat.






Így beszereztem az említett Semilac Paris márkától egy 2x500 darabos cellulóz vatta csomagot is, ami a körmözés során a zseléfixáló folyadékhoz lesz majd szükséges. Most első alkalommal még ilyen folyadékba beáztatott kis lapocskákat használtam, de ezekből csak néhány darabom van és a későbbiekben ezt a cellulóz vattát szeretném a zseléfixáló folyadékkal használni, mert mindenhol ilyet ajánlottak erre a célra. 
Erről sajnos elfelejtettem különálló képet készíteni, de itt jobb oldalon látszik félig. :)






Rendeltem még kettő Semilac Paris UV Hybrid géles körömlakkot már a műkörmözéshez, ami ugyebár nem sima körömlakk, hanem lámpában köt meg, amire nekem jelen esetben szükségem van. Elsőként két árnyalatra neveztem csak be így a kezdő fázisban míg kitapasztalom hogy megy ez az egész körmözés magamnak és amíg kitapasztalom, hogy ezek a lakkok hogy működnek. De ha beválnak, akkor a későbbeikben biztosan be fogok még szerezni ezekből a körömlakkokból más színben is, mert elég szép a színválaszték ezekből (is).









Egyelőre ezeket szereztem be, mert ezek hiányoztak még, hogy bele tudjak vágni, de ha kíváncsiak vagytok a témára, akkor megmutathatom majd, hogy én miket használok még ezek közül vagy szerintem miből áll egy kezdő szett otthonra. :)
A két szín egyébként amit rendeltem az a 039-es, 'Sexy Red' és a 138-as, 'Perfect Nude' - és én elsőre a pirosat vittem fel és már most imádoooom! ♥












A hugi ajakápoló mániájának kedvezve, megrendeltem neki ezt a Lip Smacker Mentos ajakbalzsamot, amit már a múltkor említett nekem, hogy milyen menő, úgyhogy gondoltam örülni fog neki és így is lett. Így most már nem 200, hanem 201 ajakápolója van - jó, ez nyilván kissé túlzás, de tényleg szép kis gyűjteménye van, higgyétek el nekem! :P


...és akkor beszereztem még kettő hasznos dolgot is, konkrétan kettő sampont, ráadásul mindkettőt a Dove márkától.
















Sosem volt még ezelőtt a márkától samponom, csak izzadásgátlóm szerintem, de most ahogy lila samponok után keresgéltem, megakadt ezen a szemem és gondoltam kipróbálok most a több professzionális hamvasító sampon után egy olcsóbb árkategóriát is, hogy vajon van-e köztük különbség. Én régebben csak ilyesmi árkategóriás lila samponokat használtam, de egy jó ideje csak professzionálisakat, így most már van másféle összehasonlítási alapom is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog beválni!





...és akkor mivel úgyis lassan kiürül a jelenleg használt "sima" samponom is, gondoltam berakok egy ilyesmit is a virtuális kosaramba. Bár nem feltétlenül szoktam egyeztetni a hajápolási termékeim márkáját, de most ehhez volt kedvem és kifejezetten a márkától nézegettem samponokat. Erre a Dove Nutritive Solutions Volume Lift tömegnövelő samponra esett a választásom, ami nagyon izgatta a fantáziám és kecsegtetően hangzott. Míg a hamvasító samponból 250 ml-es verziót rendeltem, mert abból csak az a méret elérhető és abból amúgy is jobban szeretem a normál méreteket, de ebből a másik samponból a nagyobb, 400 ml-es kiszerelésre esett a választásom, mert ebből egyrészt több is kell illetve ezt most itthon nem csak én fogom egyedül használni, így gondoltam mindenképp jobb a nagyobb kiszerelés. Ezt még nem próbáltam, mert még van az aktuális samponomból ahogy említettem, de alig várom, hogy kipróbáljam! 

Járt még két ingyenes termékminta a rendelésem mellé, az egyik egy L'oreal Paris Revitalift Magic Blur ráncellenes nappali krém minta, a másik pedig egy Collistar Special Perfect Body karcsúsító testápoló krém minta. Én egy jó ideje ezeket is nagyon tudom értékelni és mindig ki is próbálom őket, úgyhogy kíváncsian várom ezeknek a használatát is.










Nos, ezeket rendeltem a múlt hét közepe körül a Notinoról és már pénteken meg is érkezett a rendelésem, úgyhogy most is gyors volt, mint mindig. Nagyon vártam ezt a rendelést és nagyon örültem neki, hogy meg is érkezett és hétfőn már meg is csináltam első alkalommal a saját körmömet itthon. Nyilván ez gyakorlás kérdése és egyre szebb lesz, de én elsőre büszke vagyok magamra, hogy sikerült, kíváncsi vagyok mennyire lesz tartós és huh sok mindenre. Mindenképpen beszámolok majd nektek a tapasztalataimról rövid és hosszabb távon is. ♥
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése