2017. március 6., hétfő

Megoldás a korpára szilárd formában?!

Most egy olyan témával kapcsolatban írok nektek, ami egyrészt sokak szerint tabu és nem szabad róla beszélni vagy csak cikinek tartják. Másrészt sokakat érintő probléma, küzdelem a mindennapok során, emiatt úgy gondolom, hogy igenis kell róla beszélni. Mindezek mellett már említettem nem is tudom, hogy itt vagy az askomon, hogy nekem is meggyűlik a bajom a korpásodással és hogy keresem rá a megoldást nyújtó termékeket és azokat a "csodaszereket", amelyek meg tudnak szabadítani engem ettől a nem csak nem esztétikus és kellemetlen, de egy bizonyos szint után fájdalmas, idegesítő és tarthatatlan állapottól.

Elöljáróban annyit tudni kell rólam, hogy valószínűleg mindig is hajlamos voltam rá és van a családomban elég közeli felmenőm is, akinek fiatalabb korában nagyon komolyan meggyűlt a baja ezzel az egész korpásodás dologgal, úgyhogy van ilyen szempontból előttem sajnos negatív példa és élmény is, de sokáig nem jelent meg ez mégsem nálam.
Aztán már tini voltam mikor először felütötte a fejét az életemben ez az egész, de akkor még csak minimálisan és időszakosan, visszagondolva kis szerény módon. Illetve azért is nem okozott ez akkor jelentősebb gondot nekem, mert akkoriban 1-1 samponváltással (akár a gondra való, akár más új sampon használatával) megszűnt a probléma teljes mértékben és aztán hónapokig nem is jött vissza vagy akár tovább. Aztán valahogy évekig elült a dolog és szinte már el is felejtettem, hogy bármikor is korpás volt a fejbőröm...
Míg nem náhány éve újra elő nem jött és akkor már kicsit durvábban, látványosabban és zavaróbb mértékben. Nekem is feltűnt, a fodrászom is mondogatta, mikor mentem hozzá, hogy nagyon korpás a hajam és hogy teszek-e ellene valamit? Ekkoriban lett egyébként az is jellemző, hogy az arcomon a bőr is (főleg ahol szőr van - lsd.: szemöldök területe és a homlokom hozzá közel eső részei, illetve a szemöldököm alatti terület is - ) hámlani kezdett, vagyis pontosabban, ugyanúgy darabosan pergett, mint a fejbőrömön a korpásodás következtében a szintén elhalt hámsejtek. Mindkettő azon felül, hogy egyáltalán nem volt esztétikus, ami frusztrált is és folyton nézegettem, hogy ne kerüljek emiatt kellemetlen helyzetbe, viszketett is néha, illetve hiába próbáltam eltávolítani, lekaparni például a szemöldököm alól a kis elhalt darabkákat, nem szűnt meg a probléma, hanem egy ördögi kör és végeláthatatlannak tűnő szenvedés vette kezdetét...
Ekkoriban kezdtem el komolyabban venni a dolgot és nem csak bízni benne, hogy na majd talán ez az arckrém vagy ez a sampon segít, hanem utánaolvasni, utánajárni, hogy hasonló problémákkal küzdő emberek miket ajánlanak és igyekeztem mindkét dologra a legmegfelelőbb termékeket megtalálni. Ami persze abból állt, hogy kipróbáltam ezt, kipróbáltam azt, amit ajánlgattak, de mint tudjuk mindenki más, mindenkinek más válik be, ezért nekem sajnos nem hoztak szerencsét azok a próbálkozások... Az arcomat most ezen a ponton elengedném, mert annak a történetéről és az arra megtalált csodaszerről már írtam nektek, úgyhogy azt IDE kattintva el tudja olvasni, aki arra (is) kíváncsi.
Mi pedig menjünk tovább a korpásodás problémájával!
Kipróbáltam a drogériákban általános márkák közül (Gliss Kur, L'oreal, dove, Balea, Médea) sok sampont, amik nagy része a korpásodás megszüntetését hivatott elősegíteni, de egyik sem tudott mit kezdeni a problémámmal. Egyébként jó samponok voltak, mert egyéb tulajdonságaik miatt szerettem őket. A Gliss Kurosokat nagyon kedvelem egyébként és szívesen használom őket, mert puhává teszik mindig a hajam. Ahogy a dove is az egyik kedvenc samponom volt táplálás ügyileg az utóbbi egy évben. Ugyanis használtam közben néha ilyeneket is, mikor már kicsit elegem volt a sok megbukott sampontól és inkább csak ápolt és táplált hajra vágytam és bíztam benne, hogy mint kisebb koromban, akár egy samponváltás is segíthet. Persze, azóta már nem hiszek ebben, de nem baj, kellett néha a váltás és valami jó sampon is a hajamnak.
Egyébként a felsoroltak közül a Médea az, ami egy másik problémámat viszont 100%-osan megszüntette, úgyhogy erről írok néhány sort külön. Az a sampon elvileg (a sárga színű, ami zsíros és korpás hajra ajánlott, amiről ITT írtam és a részletesebb véleményem mellett természetesen képet is láthattok róla) mind a korpásodást megszünteti, mind a gyorsan/könnyen zsírosodó hajat kicsit afelé formálja, hogy lassabban zsírosodjon, később kelljen hajat mosni. Nálam a korpával semmit nem tudott kezdeni, viszont a gyors zsírosodást meggátolta, így 3 napról 1 hétre tolódott ki a hajmosásaim közötti időszak, amiért nagyon hálás vagyok neki és ha valaki ezzel küzd, akkor mindenképp tegyen vele egy próbát, mert nálam ebből a szempontból nagyon hatásos volt és többen jelezték, hogy megvették az én ajánlásomra és nekik is megszüntette a gyors zsírosodás, sűrű hajmosás problémát. De mint említettem a korpával ez sem csinált semmit, így nem állt meg a keresgélésem itt...
Ekkor már javában néztem YTereket, akik nagy részénél azért a hajápolás kapcsán a korpásodás szerencsére nem probléma, így sosem kaptam ezzel kapcsolatban ötletet tőlük, mindaddig míg Csizmadia Gabi (akinek a csatornáját IDE kattintva tudjátok elérni, ha szeretnétek) nem készített egy épp erről a problémáról szóló és ennek orvoslására tippeket adó videót.
Ő ajánlotta többek közt ezt a Lush Soak & Float szilárd sampont, ami neki pár alkalom után teljesen megszüntette a problémáját, míg előtte semmi. Illetve ő is egy barátnőjétől hallotta, akinek szintén hatalmas eredményt ért el, hogy sok-sok keresgélés és szenvedés után ez volt az egyetlen, ami segített. Ezek azért elég jól hangzottak és persze az ember, aki megoldást keres egy bajára, az mindig próbál hinni abban, hogy na majd hátha most, hátha ez lesz az A termék, ami megváltoztatja az életét és ezzel megszabadítja őt a problémájától és az ezzel járó kellemetlenségektől és további jó termék utáni kutatgatásoktól.
Úgy voltam vele, hogy próbáljuk ki, veszíteni valóm nincs vele és reménykedtem benne nagyon, hogy nálam is ez lesz az a termék, ami végre hatásos is lesz, nem csak ígéri azt...
Ahogy említettem ez egy szilárd sampon, ami ahogy a képen is látszik, olyan mint egy kis szappankorong, ami azért valljuk be elsőre elég furcsa lehet, ha a folyékony samponokon nevelkedtünk és nőttünk fel és elég érdekesen hangzik ez elsőre. De én egyébként is szeretek újdonságokat kipróbálni és sosem zárkózom el az új formák, az új illatok, az új kivitelezések és az új ötletek elöl. 
Ehhez nem kötelező, de lehet venni ilyen kis fém dobozt, amiben tárolhatjátok, szállíthatjátok a samponotokat, hogy ne essen baja illetve ne történjen semmilyen kellemetlenség a többi felülettel, tárggyal való érintkezése során. Én ezt meg is tettem rögtön, mikor a sampont vettem, mert én azért hétvégente legtöbbször hazautazok és egyébként itthon is inkább így szerettem volna tárolni, mintsem magában. Ez a kis fémdoboz egyébként nagyon praktikus, mert a Lush szilárd samponok méretéhez lett kifejlesztve, így mikor új a sampon tökéletesen kitölti ezt.  Nem is nagy befektetés a maga 750 Forintjával és nyilván ez örök életű dolog, tehát csak egyszer kell megvenni és aztán csak a sampont kell hozzá mindig újravenni.
A Lushnál egyébként sok szilárd sampont lehet kapni, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt szerintem, de én nyilván a korpásodásra kerestem kifejezetten terméket, így tudtam, hogy a Gabi által bemutatott Soak & Float szilárd sampont kell keresnem és megvennem. Ez az 55 g-os kis sampon egyébként 2690 Forintba kerül, ami soknak tűnhet a drogériás samponokhoz képest, de egyrészt ez nekem hosszabb ideig is elég, mint a folyékony samponok, másrészt a Lush azért kézzel készíti sok termékét, 100%-ban vegán, odafigyel az összetevőkre, nem folytat állatkísérleteket és különlegesebbnél különlegesebb, szebbnél szebb, újszerűbbnél újszerűbb és illatosabbnál illatosabb termékekkel rukkol elő mindig, aminek azért megvan az ára, de szerintem még ez mindig egy megfizethető dolog és ha beválnak a termékeik és megoldják a problémáinkat vagy csak jobbá teszik az életünket és a napjainkat, akkor pedig minden pénzt megérnek - szerintem -.
Közelebbről megfigyelve a még érintetlen terméket, úgy tűnik, mintha apró rizsszerű, fehér részekből lenne összepréselve ez a sampon, melyben elvétve elő-előbukkannak kis zöldes leveleknek/száraknak tűnő részletek az anyagba préselődve. Nagyon kis kézre eső, így nem okoz gondot a használat közben. hogy túl nagy lenne, ami kicsúszik esetlegesen az ember kezéből vagy bármi hasonló. Nagyon praktikus és szerintem nagyon kis aranyos is ez a kis samponkorong. 
Ami a szokatlan forma után legelőször felkelti az ember érdeklődését és nem lehet mellette elmenni szó nélkül az az illata. Ugyanis, ahogyan sok más egyéb Lush terméknek, ennek is nagyon intenzív illata van, ami jelen esetben nem egy édeskés, gyümölcsös vagy virágos illat, hanem egy számomra leginkább valami gyógynövényes kategóriára emlékeztető. Ez számomra elsőre szintén nagyon szokatlan volt, ugyanis azt szoktam meg az évek alatt, hogy a samponok és egyéb hajápolási termékek is egyre jobb, egyre kellemesebb, édeskés, virágos, friss vagy csak olyan "professzionális" illatúak, így nem igazán nyűgözött le első körben ez a nagyon intenzív gyógynövényes illat. Persze azóta ezt nagyon megszerettem, de azért mindenki illatozza meg ezt inkább élőben mielőtt megvenné, megrendelné, mert lehet, hogy sokaknak ez kellemetlen már.

Na, de lássuk a hatását!

Amit ők ígérnek a honlapon a leírás alapján: "Praktikus samponkorong, ami segít megnyugtatni a fejbőrt. A borókafenyőből kipréselt borókaolajat régóta használják a pikkelysömör, a korpa és az ekcéma kezelésére a fejbőrön. A rózsa és a körömvirág szirmai nyugtatják a fejbőrt és enyhítik a bőrpírt - ettől lesz a fejed boldog és egészséges."

A használata egyébként roppant egyszerű: úgy kell használni, mint egy sima szappant - csak a hajunkra. Vagyis bevizezzük a kezünket, majd a kezünkbe vesszük a kis tömböt és felhabosítjuk, majd a habbal hajat mosunk. Én úgy is szoktam alkalmazni, hogy nem csak az így képződött habbal, hanem magával a samponnal kezdem el mosni a hajam, mert így egyrészt könnyebben és gyorsabban habzik és kerül az egész fejbőröm területére. Másrészt nekem mikor korpás már nagyon a hajam, akkor nagyon jól is esik kicsit ezzel átdörzsölni, átmasszírozni a fejbőröm. Ezáltal nem csak felviszem a terméket, felhabosítom és beledolgozom a fejbőrömbe, hanem az elhalt hámsejtektől is megszabadítom valamennyire már első körben is, ami már csak érzésre is nagyon jó és felszabadító. Tudni kell egyébként róla, hogy nem habzik annyira talán, mint a sok drogériás folyékony sampon, mert nem tartalmaz ilyen habzást agresszívan segítő anyagokat, de azért nem olyan, mint amit sokszor hallani, hogy egyáltalán nem habzanak a natúrabb termékek, ennek azért van habja, csak nem akkora. 
Én úgy szoktam, hogy bevizezem az egész hajam és felviszem az alsó részére a hamvasító samponom, a felső részére (a fejbőrömre koncentrálva) pedig ezt viszem fel és ezt dolgozom bele jól a fejbőrömbe, átmasszírozva az egészet. Különös figyelmet fordítok azokra a területekre, ahol a hétköznapokban is látom, hogy nagyon problémás tud lenni a fejbőröm és nagyon durván korpásodik, hámlik (a homlokom feletti hajas fejbőr a leginkább hajlamos erre, ahol a legzavaróbb és legfeltűnőbb is egyben sajnos illetve néha a halántékomnál a hajas rész szintén, bár ez ritkább). Ezeket szoktam nem csak a kezemmel, hanem magával a samponkoronggal is átdörzsölni, majd ahogy már átmentem vele és habot is jobban képzett még az ujjaimmal is átmenni mindenhol és átdörzsölni elég erősen a fejbőrömet. 
Ennyi idő alatt a hamvasító sampon is kifejtette már a hatását így az egész hajamról lemosom mindkét terméket és átmosom az egészet teljesen tisztára. Az alsó részére hogy mit használok ezután azt majd egy frissített hajápolási rutinos bejegyzésben leírom nektek, de nem szeretnék most nagyon itt eltérni a korpásodástól, úgyhogy maradjunk a fejbőrömnél és a hajtöveknél illetve a hajam felső 1/3 részénél!
Én még egyszer át szoktam ugyanúgy menni rajta, ahogy azt az előbb leírtam, mert így érzem még hatásosabbnak és úgy érzem ilyenkor a hajmosás végére, mintha újjászületett volna a fejbőröm és mintha fellélegezne, ami felemelően és leírhatatlanul jó érzés! Ilyenkor még befejezem a hajápolási rutinom további részeit, majd megtörlöm a hajam és mindig ellenőrzöm a fejbőröm már rögtön vizesen is. Ez már egyfajta berögződés nálam azt hiszem. Ilyenkor mindig makulátlan, tiszta, korpamentes, sebmentes és minden rossz mentes a fejbőröm, mióta ezt a sampont használom! Előtte ilyenkor is korpás volt még, de ezzel nem! Ezzel teljesen eltűnik a korpám... legalább is egy időre... de erről mindjárt!
Ekkor még hajpakolás és hasonlók, majd hajszárítás, hajvasalás és minden jó történik a hajammal, amikor már teljesen megszárad a fejbőröm is és még mindig semmi nyoma a korpának! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ez az első olyan termék, amivel ezt el tudom érni, nekem előtte semmi sem szüntette meg ennyire, hogy ne látszódjon egy darab korpa sem!
Aztán nagyjából 3 napig ilyen az állapot... Ha akkor nem mosok hajat, mert nincs időm/kedvem vagy bármi, mert egyébként egy hétig is szépen bírja, nem zsírosodik, tehát nem feltétlenül akarom én 3 nap után a még frissnek tűnő hajam megmosni, akkor elkezd újra korpásodni. Ami az egyetlen rossz ebben az egész bejegyzésben. 
Ez természetesen nem a sampon hibája amúgy, mert az mindig megszünteti és ha 3 naponta mosnám mindig, akkor valószínűleg vissza sem térne. De így igen, ami valószínűleg az én testem, bőröm és hajam hibája és lehet, hogy jó lenne, ha ellátogatnék egy bőrgyógyászhoz vele. Egyelőre viszont nem fogok, mert meg vagyok elégedve ezzel a samponnal maximálisan és inkább igyekszem mindig rögtön hajat mosni, mikor  elmúlik a védettség a korpával szemben.
Egyébként nekem ezzel a heti 1 hajmosással mostanáig tartott ki az első kis tömböm októbertől, ami azt jelenti, hogy nagyjából 5 hónapig elég egy ilyen kis korong, ami már rögtön kedvezőbbé teszi az árát is a szemünkben.
Összességében lehet kicsit kapkodtak az érzelmeim ebben a bejegyzésben ide-oda, ezért ne haragudjatok, de tényleg mélyen érint ez a probléma ezért van ez. Azt mindenképp tudnotok kell, hogy én maximálisan elégedett vagyok vele és nagyon hálás neki, hogy megszabadított a korpától, ha nem is teljesen, de átmenetileg, napokra mindenképp, mert felemelő érzés ez és tényleg olyan, mintha akkor kapna először levegőt a fejbőröm.
Én a hétvégén már újra is vettem és nem akarok kísérletezgetni, mert nekem ez az egyetlen, ami segít. Nektek van esetleg ilyen problémátok? Vagy esetleg volt régebben és sikerült teljesen megszabadulni tőle? Ha igen, azt mindenképpen osszátok meg velem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben, esetleg emailben! Az elérhetőségeimet mindig megtaláljátok a bejegyzések alján is!:)
Ha ti is kerestek egyébként egy olyan korpásodás elleni sampont, ami valóban segít és felszabadítja a fejbőrötöket és esélyt ad, hogy ne kelljen minden nap ettől szenvedni, akkor szerintem mindenképp próbáljátok ki, ha a drogériásokkal nem vagytok elégedettek ti sem!

Remélem volt, akit érdekeltek ezek és végig olvasta és hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését a sampon iránt, esetleg megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket. Illetve, hogy akik askon kérték, hogy írjak erről a részről is elégedettek ezzel a kis ízelítővel. 
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése