Ezt a parfümöt már több ízben is nézegettem magamnak, végül azonban mindig akadt valami más, ami fontosabb volt nála - legalább is akkor nekem aktuálisan, így mindig csak egy érdeklődés, vágyakozás maradt... Mostanáig!
Ugyanis egyik notino-s böngészésem során figyelmes lettem rá, hogy nagyon le van akciózva néhány márkás, best seller illat, köztük ez is. Rögtön rá is kattintottam és mindenféle hezitálás nélkül beraktam a kis virtuális kosaramba. Ugyanis nem tudom, hogy ki mennyire szokta a honlapjukat nézegetni, de az alapjáraton kedvező áraikat sokszor fantasztikus és kihagyhatatlan ajánlatokkal, leértékelésekkel és kiárusítási kedvezményekkel is megfűszerezik. Amikor én ezt megrendeltem például, akkor ez a 75 ml-es kiszerelés került 4150 Forintba az eredeti 14280 Forintos árhoz képest, ami azt jelenti, hogy nagyjából 71%-kal olcsóbban juthattam hozzá, mint alapjáraton tudtam volna. Ez azért elég jól hangzik, nem?! Ráadásul egy ilyen neves illatért!
A külseje már alapból teljesen lehengerlő és megnyerő véleményem szerint. Nagyon nőies, kifinomult, luxusérzetet keltő és letisztult, úgyhogy tipikusan olyan, ami már a drogériákban és parfümériákban is megragadja az ember szemét és nem bírja ki, hogy ne próbálja ki. Külön tetszik benne, hogy a kupakja elég stabilan zár, így nem kell attól félnünk, hogy elhagyjuk vagy a táskánkba helyezve leesik megnyomódik és hasonló dolgok, amelyek némely parfümöknél azért elő-előfordulnak.
A kiszerelés nyilván nem a legtáskabarátabb, mivel ez a 75 ml-es üveg azért elég nagy, de szerintem egy átlagos női táskába - amit a mindennapok során hordunk sokan magunknál - simán befér. Ha meg végképp kis táskával megyünk vagy nem akarjuk magunkkal cipelni, akkor rakunk belőle egy parfümhordozó kis csodába és meg is van oldva a probléma.
Az illat leírásokban elég rossz vagyok, ahogy sokan mások, így kezdésként bemásolnám nektek, amit a notino.hu-n írnak róla és aztán kifejtem azt is, hogy én mit érzek ezek közül a leginkább ki belőle.
"A Guess Seductive egy varázslatos virágos-fás illat nőknek, akik szeretik, ha környezetük felfigyel ártatlan szépségükre. A Seductive csodaszép üvegében egy valóságos kincs bújik meg, a női parfümök ékköve. Illata édes és mámorító: egyszerűen ellenállhatatlan. A parfüm alapját vanília, tömjén és kasmírfa illatának szokatlan keveréke adja, mely Önt is feledhetetlenné varázsolja. Írisz, narancsvirág és jázmin esszenciái tiszta frissességet kölcsönöznek az illatnak, a fekete ribizli és a körte pedig érzékiséggel vonja be azt. Szeressen bele a Seductive-be, melynek illata egyszerre érzéki és ártatlan! "
Én először mindig tömény és erős illatnak érzem és ekkor a tömjén mellett a virágos jegyeket vélem én felfedezni mindig, aztán ahogy telik az idő és leülepszik, átalakul kicsit az illat érzem a vaníliás és ezeket a friss jegyeket is a tömjénes-fás vonal mellett. A körtét és a ribizlit kifejezetten nem érzem ki, de valóban megjelenik valami minimális gyümölcsös vonal is, de épp, hogy észrevehetően. Éppen csak annyira, hogy még inkább megbolondítsa az alapjában véve is különleges illatkombinációt. Emiatt is van édeskés beütése is a friss dominancia mellett, ami szerintem így együtt vegyülve valami hihetetlen különleges illat, ami mindenkinek fel fog tűnni a környezetetekben!
Ez egyébként eua de toilette, ami ugye kevésbé tartós, mint az eau de parfum. Ebben az esetben azonban nem panaszkodhatunk a tartósságra, mert elég sokáig intenzíven érezhető ez a tömény, nőies és határozottságot sugalló illat. Elég a délután folyamán egyszer felfrissítenünk, ha szeretnénk, hogy reggeltől este a fürdésig kitartson, mert délutánra azért már veszít az intenzitásából. Nálam ez nem hátrány, mert a legtöbb illatom edt, de erre számítani kell azoknak, akik az eua de parfum variációkat részesítik előnyben és ahhoz vannak szokva, hogy reggeltől estig kitart az adott illat.
Korábban nem gondoltam volna, hogy bármikor is tetszeni fog nekem egy ilyen típusú "parfüm", mert általában a tisztán édes vonalat szeretem magamon. Ennek ellenére ez valahogy mégis megfogott és tetszik magamon. Emiatt szinte csak ehhez nyúlok mióta megjött és minden nap még inkább megszeretem. Ebben igazán nőiesnek és elegánsnak érzem magam. Sokan írtak hasonlókat véleményben a notino-n, ami csak még inkább megerősített már a rendelés leadása után is, hogy jó lesz ez nekem... és egyáltalán nem csalódtam, sőt! Kicsit azért tartottam tőle, hogy vajon szeretni fogom-e magamon, de várakozáson felül megszerettem.
Hogy kinek ajánlom ezt az illatot? Magamtól azt mondanám, hogy a fiatalabb korosztálytól kezdve akármeddig viselhető. Véleményem szerint ez egy nagyon kortalan, kifinomult, nőies illat, amit akár már 16-17 évesek is hordhatnak, de az 50 évesek sem érezhetik ezt kevésnek, nem hozzájuk illőnek.
Ha további emberek véleményére vagytok kíváncsiak, akkor az alábbi Guess - Seductive illatról szóló linken alulra görgetve rengetegen osztják meg a véleményüket erről az illatról és értékelik is, úgyhogy érdemes megnézni és elolvasni őket, ha bizonytalanok vagytok a rendelés előtt: Ha még így sem tudjátok eldönteni, hogy mennyire szeretnétek és mennyire illik hozzátok és ezért nem mertek kiadni még ennyit sem érte, akkor ajánlom figyelmetekbe, hogy a notino-nál van lehetőség 5 ml-es pumpás kiszerelés rendelésére is pár száz Forintokért és abból már el tudjátok dönteni, hogy akarjátok-e nagyban vagy sem...
Ez egyébként arra a hétvégére érvényes akció volt, de mindig talál az ember náluk kihagyhatatlan ajánlatokat, úgyhogy érdemes valóban mindig figyelni a webshopot illetve feliratkozni a hírlevélre, ugyanis én sokszor így akadok olyan gyöngyszemekre, amikre magamtól nem keresnék lehet akkor rá, de aztán jobban érdekel bárminél.
Ahogy néztem jelenleg is le van mind a három teljes méret akciózva, úgyhogy érdemes most lecsapni rájuk, ha szeretnétek kipróbálni, mert ilyen jó áron szerintem sehol máshol nem tudjátok beszerezni!

Remélem volt, akit érdekelt ez és megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket és hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését a termék iránt. Illetve, hogy akik askon kérték, hogy írjak az aktuális kedvenc illatomról vagy ajánljak egy parfümöt és írjak róla hosszan, azok elégedettek ezzel a bejegyzéssel.
Nektek van esetleg bármilyen tapasztalatotok ezzel az illattal vagy szemeztetek már valamikor is vele? Írjátok meg nekem valamelyik lenti elérhetőségemen, mert mindig szívesen olvasom ezeket! :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:)
Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥
Fr
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése