Én ugyebár már egyetemista vagyok, így nekem ez az időszak a vizsgaidőszak, ami egy teljesen külön téma, de tudom, hogy az askos követőim 90%-a általános vagy középiskolás, így arra gondoltam most nekik kedvezek és adok pár tippet azzal kapcsolatban, hogy SZERINTEM hogy, mikor és mennyit érdemes tanulni ebben az aránylag számotokra hosszabb szünetben, úgy hogy ne legyetek lemaradva, ne kelljen utolsó percekben kapkodni, de azért tudjatok pihenni is és felkészülni a félévi hajrára.
Ez nem szent írás vagy kötelező, de nálam ez vált be már általánostól és ezt alkalmaztam a gimi 4 éve alatt is, úgyhogy én erre esküszöm.
- Ne hagyd az utolsó napra! Ez a legfontosabb dolog, amit tanácsolni tudok nektek, ugyanis szerintem ezen bukik vagy áll az egész. A legtöbb diák ugyanis, ahogy én tapasztaltam és a mai napig látom, azt a módszert alkalmazza, hogy egy mondjuk 14 napos szünetből 13 napot végigpihen, végigszórakozik, esze ágában sincs tanulni, aztán az iskolakezdés előtti utolsó nap akar mindent megcsinálni és megtanulni, aminek tudjuk mi a következménye. Kapkodás, idegeskedés, nem a legjobb munka, kimaradt feladatok, "nem tudom megtanulni ennyi idő alatt", nem kellő felkészülés, amik alapból sem jók, nem hogy a félév előtti utolsó hajrában... Így én tényleg azt tanácsolom nektek, hogy inkább ne halogassátok, hanem kezdjetek bele időben és akkor nem lesz gond!:) Ráadásul, ha időben elkezded, lehet, hogy hamarabb végzel és még marad időd pihenni is, ami azért lássuk be, mindenkinek jól esik (nem akarok álszent lenni), csak nem mindegy, hogy mindezt úgy teszed meg, hogy semmit nem tanultál és felelőtlen vagy, vagy hogy már mindent megtanultál és megérdemled azt a kis pihenést még az iskola előtti 1-2 napban... Nekem nem egyszer volt ez, ugyanis én a szünet első napján nekiültem mindig és szorgalmasan tanultam, aminek még általánosban vagy gimi elején az volt az eredménye, hogy az utolsó napokban csak ismételnem kellett, míg a többiek szenvedtek és kapkodtak.. azért ez elég jól hangzik, nem?:)
- Oszd fel/be a napjaid és tartsd be ezeket a magad által felállított szabályokat, határokat! Ezt tényleg érdemes már az első nap eltervezni és kigondolni, hogy mi az, amire több időt kell vagy akarsz szánni és mi az, amiből csak van 2 írásbelid, de most nem igazán hangsúlyos. Természetesen ez is emberfüggő, de én az a típus vagyok, aki amellett teszi le a voksát, hogy a nehezebbel kezdek, hogy azokon túlessek és aztán levezetésképp vagy a nehezek közt pihenésként beszúrva megtanulom, megcsinálom a könnyebbeket. Nálam ez vált be és ebben hiszek, egyrészt mert a sok kicsi, könnyű is összejön azért és lefáraszthat, ha azzal kezdünk és akkor már nem lesz kedved belekezdeni a nehéz, hosszúba. Másrészt szerintem rossz taktika a halogatás akár a tanulás megkezdése szempontjából, akár a nehezebb, húzósabb tárgyak tekintetében, mert ahogy tolod, taszítod csak szorít az idő és még inkább stresszelni fogsz rajta, ami a tanulás rovására mehet ismét. Ezt pedig szerintem te sem akarod. Tényleg roppant fontosnak tartom, hogy felállíts egy rendszert magadnak, nem csak azért mert így átláthatóbb és logikusabb módon tudsz haladni és tanulni, hanem azért is, mert így sokkal könnyebb is tanulni, ha felosztod az anyagokat, tárgyakat és nem 1 délutánra zsúfolódik össze minden. Sokkal jobb, napi 5 tétel, mint 5 óra alatt 30 nem? Szerintem de. Nem beszélve arról, hogy így el tud mélyülni, le tud ülepedni, át tudod még ismételni és egy sokkal szilárdabb, stabilabb, biztosabb tudásod lesz, mintha bemagoltad volna néhány óra alatt utolsó nap. Ami még szerintem rettentően fontos ennél a pontnál, hogy tényleg tartsd be a magad által felállított határokat, ne tedd át más napra, ne hagyj ki dolgokat és ezáltal ne tervezd minden nap újra! Tudom, hogy kicsit hajcsár gondolat ez, de hidd el sokkal hatékonyabb, kitartóbb és jobb módszer ez így és csak magadnak teszel jót vele! Bízz bennem!:)
- Ha 8.-os vagy, akkor érdemes nagyon meghajtani most a felvételire készülést. Nyilván jársz előkészítőre és mivel én is jártam anno, tudom, hogy ott is követelnek óráról órára, szóval képben vagy és ha olyan szorgalmas és túlbuzgó típus vagy, mint én, akkor valószínűleg ezen felül is gyakorolsz, DE ilyenkor a téli szünetben azért érdemes megtolni az egészet és minden előző évi felvételit megcsinálni, gyakorolni, a gimis előkészítős példákat gyakorolni és mindent bevetni, amit csak tudsz. Ezt azért tartom fontosnak, mert ha jól emlékszem január közepe/vége felé szokott lenni a felvételi (nekem anno 01. 24.-én volt) és ahogy a suliba most visszamentek közeledik a félév, ott is nagy a hajtás, nem lesz már annyira rengeteg időtök a nagy napig és érdemes most kihasználni otthon erre a sok-sok plusz órát és beleadni apait-anyait, hogy minden jól menjen és ne okozzon meglepetést egyik típus sem vagy feltaláljátok magatokat minden helyzetben! Én így csináltam és nekem bevált, úgyhogy tudom nektek ajánlani. - Btw. mivel sokan kérdezitek nekem 90 pontos lett a központim, 45/50 a matek és 45/50 a magyar is, úgyhogy együtt is 90%-os és külön-külön is. bár a magyarnál a fogalmazásnál 3 pontot stílusért vontak le anno, úgyhogy igazi hibám kevesebb volt, de mindegy már, 1000 meg 1 éve volt ez. -
- Ha 12.-es vagy, ugyanezt tudom tanácsolni az érettségire készüléssel kapcsolatban, ebben már nem okoskodok annyira, hiszen 18 évesen, ennyi év iskolai múlttal biztos megvan már a bevált módszeretek mindenre és ebbe én nem is akarok beleokoskodni. De mindenképp gyakoroljatok magatoknak is és ismételjetek, tudom sokszor sok tanár segít ebben és egész évben követeli és számon kéri az előző évek anyagát, így egyszerűbb is... De ha véletlen nem, akkor mindenképp ismételjetek, mert nektek főleg elrohan az a kis idő a téli szünet után és ne utolsó percben kapkodjátok a fejeteket ide-oda. Érdemes itt inkább nem a tárgyak közt váltogatni óráról órára, hanem egyben nagyobb mennyiségű anyagot legyűrni egyikből, majd később vagy másnap másból, mert egy idő után rááll a ember agya az adott tárgyra és elkapja a fonalat, ilyenkor nem érdemes abbahagyni csak azért mert tegyük fel te 3 óra matekozást terveztél aznapra. Akkor inkább végezz egy órával később, de vidd végig a gondolatmeneted és az adott típust, az adott témakört, mert sokkal egyszerűbb így, amikor benne vagy, mint másnap újra felvenni azt a fonalat 2 kimaradt példa kedvéért. SZERINTEM.
- Mondhatnék még sok tippet, de ötödiknek azt tettem be, hogy próbáljátok magatokat otthon kicsit megszívni, lelkileg feltölteni, úgy beosztani a tanulást, hogy azért most férjen bele pár óra a családdal vagy ha annyira sokat kell tanulnotok és szorgalmasak vagytok, mint én akkor legalább az ünnep 1-1 napját töltsétek a családotokkal. Illetve aludjatok ilyenkor tovább, nálam igazából ez az egyetlen pihenés, amit bármikor is betartottam, mert én sajnos vagy nem sajnos nem vagyok olyan, hogy kihagyok napokat, de mindig később keltem ilyenkor 1-2 órával, ami azért sokat jelent a szervezetemnek és az agyam is jobban fogott mindig ilyenkor. Úgyhogy valamilyen módon engedjetek valami kis pluszt magatoknak, még ha feszített is a tempó, vagy a hajnali tanulásból vagy ha abból ti sem tudtok lejjebb adni, akkor a korán kelést engedjétek kicsit lazábbra, meghálálja a testetek és az agyatok, ez tuti!:)
Remélem volt, akit érdekeltek ezek és végig olvasta és hogy egyeseknek tudtam egy-két hasznos tippet is adni. Ha bármilyen kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:)
Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥
Fr
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:)
Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥
Fr