Ahogy azt már előzőleg kifejtettem(ITT), nekem a PUPA a kedvenc sminkmárkám és A kedvenc szempillaspirálom is tőlük került ki. Ami nem más,mint a Vamp! Waterproof, azaz vízálló szempillaspirál extra fekete színben.
Ez a Vamp! Waterproof szempillaspirál a márkára jellemző és már megszokott piros kis dobozban kapott helyet, amit az ezüst és fekete feliratok elegánsabbá tesznek. Nekem ez a design nagyon bejön és nagyon közel áll a szívemhez, ugyanis a piros a kedvenc színem, úgyhogy számomra már csak maga a csomagolás is óriási kedvenc.
A szempillaspirál tubusa vagy nem is tudom hogy nevezhetném, de a külseje, a borítása az szintén a márkára abszolút jellemző ezüst színű tükörhatású bevonat. Ez számomra szintén nagyon luxusérzetet keltő, igényes és gyönyörű is egyben. Illetve engem egyáltalán nem zavar, hogy gyűjti az ujjlenyomatokat (miután befotóztam őket persze haha).
Szeretem a márka letisztultságát, mégis különleges eleganciáját, ami a termékek csomagolását illeti. Hiába egyszerű ez a szempillaspirál megoldás sok drogériás márkához képest, mégis az jut róla mindig eszembe, ha ránézek, hogy annyira igényes, kecses, nőies és minőségi, hogy sokkal szívesebben nyúlok ezután, mint eddigi életem során bármelyik másik szempillaspirálom után.
Ennek a Vamp! vízálló szempillaspirálnak sima, hagyományos, "szőrös" keféje van, tehát nem szilikonos, aminek én akkor mikor vásároltam nagyon örültem. Ugyanis előtte csak és kizárólag ilyen típusú szempillaspiráljaim voltak, így kicsit szkeptikusan, viszolyogva álltam mindig is a szilikon kefékhez.
Egyébként az anyagán túllépve, a kefe formája sem nyújt semmi extrát azon kívül, hogy egyrészt a középső részén elkeskenyedik, homokóra alakot formálva ezzel. Másrészt a vége is kicsit keskenyebb lesz, így könnyebb odaférni vele a szemzugba is.
Nekem nagyon szimpatikus ez a fajta kivitelezés, szerintem ezek a legjobban működő és leginkább eredményes megoldások. Hiába próbálják a cégek mindig újragondolni, feldobni, extrává tenni a kefék alakját, sokszor bukik meg a dolog. Azt hiszem itt is érvényesül az, hogy "a kevesebb néha több"!
Ezen a kollázson a gyakorlatban kifejtett hatását szeretném demonstrálni nektek, hiszen ez a lényege végső soron az egész bejegyzésnek. Hiába a szép külső és szimpatikus kefe, ha a teljesítményével nem vagyunk megelégedve egy terméknek....
Ebben az esetben azonban erről szó sincs! Azt hiszem a képek láttán nem kell tovább bizonygatnom, hogy mennyire jó és hatásos ez a spirál illetve az sem szorul további magyarázatra szerintem, hogy miért is ez a kis szépség az én első számú és legeslegkedvencebb szempillaspirálom...
A bal felső képen a szempilláim eredeti állapotban láthatóak, míg alatta 1 réteget használva a spirálból. A jobb felső képen 2, a középsőn 3, az alsón 4-5 rétegben alkalmaztam a terméket. Én egyébként minden egyes használatkor az utolsó lépésig megyek el, hiszen én ezt a drámai hatást szeretem és engem nem zavar a szempilláim vastagsága mindaddig míg nem tapadnak össze. Azonban ez ennél a szempillaspirálnál még sohasem történt meg velem, ami szintén egy hatalmas plusz pont neki!
A másik szempillaspirál pedig a szintén PUPA szempillaspirál, csak az előzővel ellentétben ez a Vamp! Extreme nevet viseli és nem vízálló változat.
Alapjáraton is árulják a Vamp! Extreme szempillaspirált az üzletekben a megszokott piros, ikonikus csomagolásban, azonban én most kihasználtam a lehetőséget és az új, karácsonyi, limitált kollekcióból választottam inkább és erre a gyönyörű, arany színű, barokk stílusú díszdobozt helyeztem a kosaramba. Egyébként ha valakit érdekel, akkor a sima Vamp! ésa Vamp! Extreme típust árulják ebben az ünnepi, különleges csomagolásban a limitált kollekció részeként. Azonban ezek csak limitált, téli/karácsonyi kiadások, így érdemes minél előbb ellátogatni egy PUPA üzletbe és beszerezni, hogy nehogy lemaradjatok!;)
Eredetileg a sima Vamp!-et akartam beszerezni amúgy, mert a vízálló változatával a legeslegelégedettebb vagyok, ahogy azt az előbb olvashattátok is. Azonban a boltban megpillantottam, hogy ebből is van ez a limitált kiadás és ez szilikon kefés fejű, úgyhogy úgy gondoltam ideje kipróbálni végre egy ilyet is és legalább össze tudom hasonlítani a tudását egyrészt a másikkal. Másrészt ki tudom tapasztalni, hogy nekem bejön-e ez a szilikon kefés dolog és tudom-e használni szeretni...
Ahogy kinyitjuk a doboz, pontosabban elcsúsztatjuk szembe találjuk magunkat a gyönyörű, megszokott ezüst csomagolású szempillaspirállal, ami az előzővel ellentétben nem keskenyedik el, hanem egy egyenletes hengert alkotva kicsit tömzsibbnek tűnik, ami természetesen semmit nem von le a látványából és az értékéből...
Számomra az, hogy így bársonyos fekete borításba van foglalva, mint a jobb minőségű tollak, csak dob még az alapjáraton is luxusérzeten és egyszerűen boldoggá tesz, ha ránézek, bármennyire is furcsának hangzik ez...
Természetesen a mindannapokban, mióta befogtam, nem így használom, mert nem gyors és nem praktikus reggelente vagy a nagy sietésben ezt húzogatni és kihalászni, de nagyon örülök, hogy ezt a limitált kiadást vettem meg, mert tényleg gyönyörű és mindenképp megőrzöm a csomagolását, mert ez túl szép ahhoz, hogy megváljak tőle.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy eddig MINDEGYIK PUPA csomagolásra ezt mondtam, úgyhogy lassan, de biztosan sorakoznak egy PUPA papírtáskában....:D )
A csomagolásból kihalászva maga a kis tubus ugyanolyan, mint a nem karácsonyi kiadású sima Vamp! Extreme, ami ahogy írtam kicsit zömökebb a vízálló változatnál, de szerintem ez is gyönyörű.
Én igazából szerelmes vagyok a PUPA csomagolásokba, így napokig tudnék gyönyörködni benne és napokig tudnám oldalakon keresztül részletezni a véleményem a külsejéről, de ettől most megkíméllek benneteket és lássuk hogy is néz ki ez belülről, mert itt az első nagyobb eltérés és különlegesség az előzőhöz képest!:)
Ahogy az a képen is látható ennek a szempillaspirálnak a másikkal ellentétben szilikon sörtékből álló feje van. Emellett abban is eltér tőle, hogy míg a sima Vamp! Waterproofban a fent ismertetett módon és helyen van bemélyedés, addig ennél a Vamp! Extremenél semmilyen bevágás, mélyedés, tekerés, csavar és hasonlók nem láthatóak. Ez talán a legegyszerűbb, ám egyben legnagyszerűbb kefékhez is tartozik és az, hogy szilikon, külön izgatta tényleg a fantáziám.
Hiszen annyian dicsérik, annyian szeretik, hogy csak nem lehet rossz - így álltam hozzá.
Aztán lássuk mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeimet!
Az előzőhöz hasonlóan itt is képekkel szeretném demonstrálni a tudását, mert ez többet árul el minden leírt és talán kicsit elfogult soromnál.
A bal felső képen láthatóak a szempilláim csupaszon, alap állapotban, jelenleg nem a leghosszabbak és legdúsabbak, ezért is pihentetem őket... A középső képen bal oldalt egy rétegben vittem fel a szempillaspirálból, ami azért már így is szép szempillákat csinál, hosszít, ível, dúsít, mindent tud, amit elvár tőle az ember. Azonban én a drámai pillákat szeretem, ahogy azt már többször is hangsúlyoztam, így én sosem állok meg egy rétegnél. A bal alsó képen 2, a jobb felsőn 3 és a jobb alsó képen 4 rétegben vittem fel belőle és azt hiszem látható is a különbség az egyes rétegek között. Leszámítva az utolsó két képet, ugyanis ezek közt már nincs nagy különbség, nem is érdemes tovább rétegezni, mert már három réteggel kihozza a szempillákból a maximumot, ahogy látjátok.
Az alábbi képsoron pedig az első 3 képen azt láthatjátok, hogy mennyire dúsítja, hosszabbítja és íveli a pillákat az eredeti állapothoz képest, ami azért szerintem elég jól mutatja a tudását és megindokolja, hogy miért vált ez is kedvenc szempillaspirálommá.
Egyébként annak ellenére, hogy nem vízálló nagyon tartós, egész nap fent marad, nem pereg le, nem maszatolódik el, nem tapad össze a nap folyamán. Tehát ez is bomba biztos és este ugyanolyan, mint ahogy reggel felvittem. Viszont mivel nem vízálló, így ezzel nem kell megszenvednem a lemosáskor és szépen lehozza a sima micellás víz is, nem kell olajos vagy kétfázisú szemfestéklemosókat bevetni és ezt maradéktalanul le is lehet mosni valóban. Míg a vízállóval nekem egy külön kínszenvedés a lemosás és nem is tudom hossza, sokszori dörzsölgetésekkel sem tökéletesen eltávolítani. Ami nagyon jó, ha extra tartós és vízálló terméket keresünk, de nekem a hétköznapokra elég az Extreme tudása, mert az is nagyon tartós és nagyon biztos. Úgyhogy ha ti sem szerettek bajlódni a lemosással, akkor az Extremet tudom nektek ajánlani, ha extra tartós, vízálló a vágyatok, akkor pedig a vízállót természetesen!:)
Ezen a képen pedig a két szempillaspirál valós hatását hasonlíthatjátok össze. A bal oldalon ugyanis a PUPA Vamp! Extreme, a jobb oldalon pedig a PUPA Vamp! Waterproof szempillaspirált láthatjátok 4-4 rétegben. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a bal szememnél (jobb oldal) alapból és bénább vagyok és ez a szempillaspirál már kezd kifogyni, besűrűsödni, hiszen már több mint fél éve nyitva van és használom. Alapjáraton szerintem a fenti képek azt bizonyítják, hogy szinte egyforma a teljesítményük. Ezen a képen talán a bal oldal jobban tetszik nekem, de ez mindig így van, ha ugyanazt használom mindkét szempillámon, akkor is.:D
Összességében én mindkettőt nagyon szeretem és mind a kettő a kedvenc szempillaspirálommá nőtte ki magát. Mostanában többet használom az Extremet, mert hétköznapokra én nem igénylem a vízálló szempillaspirált illetve mert már nagyon a végét járja a vízálló, kezd kifogyni és beszáradni, ami érthető is, hiszen tavasszal vettem és a szempillaspirálokra általában 6 hónap szavatosságot mondanak, ami már lejárt. A későbbiekben biztosan újra fogom még venni, mert tényleg imádom, ha más nem nyárra, mert akkor szükségét érzem a vízálló tulajdonságának! Addig viszont ugyanolyan nagy örömmel, szeretettel és lelkesedéssel használom az Extremet, mert ugyanannyira imádom! Ha ez is ki fog fogyni, akkor lehet ki fogok próbálni egy harmadik félét a márkától, mert egyszerűen élek-halok a termékeiért, de az Extreme is alapdarab lesz nálam és újra fogom venni, ha kifogyok belőle az biztos!:)
Remélem volt, akit érdekeltek ezek és végig olvasta. Ha van kedvetek, írjátok meg nekem, hogy ti ismeritek-e a márka termékeit, esetleg próbáltátok-e ezeket a szempillaspirálokat és ha igen, mi a véleményetek róla... és írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:)
Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥
Fr

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése