2016. július 15., péntek

Shopaholic 2016. április-május-június-július

Mivel sokan érdeklődtök askon(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) arról, hogy miket vettem, milyen termékeket használok, így úgy gondoltam mostantól időszakokra lebontva megmutatom miket szereztem be. Így egyrészt kirajzolódik, hogy mikről várható termékteszt, bemutató bejegyzés, másrészt sok-sok kérdésetekre választ kaptok. Mivel mostantól szeretném ezt elindítani, így most egy nagyobb időszakot ölelek fel, a mai nappal bezárólag. Viszont a későbbiekben inkább havonta/2 havonta szeretném ezt megtenni, ha lesz rá igény, hogy jobban átlátható legyen a dolog.

Most akkor menjünk vissza áprilisba amikor a Glamour napok kapcsán beszereztem 1-2 szuper terméket!

 Az elsődleges célom az volt, hogy vegyek egy új alapozót, ugyanis én 2015. őszén, szintén a Glamour-napok alkalmával szereztem be az első alapozómat(Rimmel 25 órás komfortszérumos alapozó), amivel maximálisan elégedett voltam, azonban már kb. csak az 1/3-a volt meg és szerettem volna mindenképp élni azzal a lehetőséggel, hogy féláron szerezzem be az utánpótlást. Mivel már kezdek ráérezni a sminkelés ízére annak ellenére is, hogy nem sminkelek minden nap és az esetek 90%-ban még mindig a rúzsban merül ki a napi sminkem.









A következő amit beszereztem nem más, mint egy alverde márkájú szemöldökzselé, amire szintén 50%-os kuponnal csaptam le. Én a mindenféle igazi sminkelésem előtt szemöldökceruzával, majd ősztől szemöldökporral próbálkoztam, amelyek közül a szemöldökpor vált a kedvencemmé és azzal értem el a legtermészetesebb, legszebb hatást. Viszont kíváncsi voltam arra, hogy mit tudnak ezek a sokak által szeretett szemöldökformázó gélek. Nekem ezelőtt egy átlátszó szempilla-, és szemöldökzselém volt, ami színtelenségéből adódóan csak fixálta a már porral/ceruzával elkészített szemöldököt. Azonban kíváncsi voltam mit tud ehhez hozzátenni egy termék, ami már színezett és hogy mennyire elég a vele elért végeredmény. Ez 2 színben érhető csak el: egy világosabban és ebben a sötétebben, de ha jól tudom az essence, a L'oreal és a catrice is gyárt ilyen funkciójú terméket, ha valaki nem érezné ezt a színt hozzá passzolónak.

Szintén a Glamour-napok alkalmával szereztem be nagy küzdelmek és keresgélés árán ezt az akkor nagyon újnak számító Garnier kétfázisú micellás vizet, ami eltávolítja a tartós, vízálló sminket is ígérete szerint.

Erről már készült teszt amit IDE kattintva el tudtok olvasni, összehasonlítva a Garnier standard és a Balea micellás vizével.











Erre a Max Factor préselt púderre is a Glamour-napok alkalmával csaptam le 40/50%-os kuponnal, ami úgy gondolom igazán megérte.

Erről is készült már bemutató bejegyzés, melyet IDE kattintva olvashattok el.













 Bár a Lovely termékekre nem volt külön kupon sem a Glamour, sem a Joy-napok alkalmával, de volt egy olyan 20/25%-os kupon, ami a Rossmannban MINDEN sminktermékre felhasználható volt. Ezzel sikerült kicsit kedvezményesebb áron hozzájutnom az eredetileg sem drága imádott Lovely highlighterem párjához, a Silver árnyalathoz. Nekem már a Gold a birtokomban van és azóta vagyok elkötelezett híve és rabja a highlightereknek mióta azzal megismerkedtem. Kíváncsi voltam viszont, hogy vajon az ezüst mennyivel másabb és hogy vajon ez is illik-e hozzám vagy csak az arany.

A Goldról IDE kattintva tudjátok elolvasni a véleményem és láthattok több képet is.
Erre az essence loose púderre már teljes áron sikerült csak lecsapnom május elején. Ezt én elsősorban arra a célra vettem, hogy a nem matt ajakkencéim, rúzsaim mattítsam, amiről szintén született már bejegyzés, amit IDE kattintva tekinthettek meg.
Ez egy porpúder, azaz nincs összepréselve, így alkalmazható a mostanában felkapott bakingelésre is, de akár sima púderként is alkalmazható az arc egész területére. Azóta már ilyen szempontból is kipróbáltam és nagyon elégedett vagyok vele.
Ebből csak az az egy fehér színű, translucent árnyalat létezik, ami az arcra és szájra kerülve teljesen átlátszóvá válik, úgyhogy ettől egyáltalán nem kell tartani. Senki nem lesz hófehér a használata után.
Az előző essence termékkel együtt vásároltam ezt az ikonikus catrice camouflage krémkorrektor, a 020-as -Light Beige árnyalatban.
Erről a korrektorról szerintem már minden lány, nő, asszony hallott, aki kicsit is foglalkozik a sminkeléssel vagy csak a bőrhibák eltüntetésével. Ezt ajánlja ugyanis szinte kivétel nélkül minden blogger és vlogger, ha a bőrhibák eltüntetésére terelődik a hangsúly.
Nekem szerencsére nem igazán problémás a bőröm az esetek 90%-ban, úgyhogy nálam ez nem minden nap használatos, életmentő kellék, de úgy gondolom egy jó korrektornak mindenkinek lennie kell a kollekciójában, hiszen ott az a 10%, amikor nagyon is sokat segít rajtunk.
Ez a termék 3 árnyalatban érhető el és 999 Forintba kerül eredeti áron.
Az egész nagy vásárlásom egyik legeslegnagyobb kedvence ez a PUPA szempillaspirál, amire szintén a Glamour-napok folyamán csaptam le. Eredeti ára 2990 Forint, de ha jól láttam most ez is akciós egy jó darabig, így 2100 Forint körül a tiétek lehet. További infó ITT.
Ez a fekete, vízálló változat, ami méltán az egyik legkelendőbb terméke a cégnek szerintem.
Erről mindenképp szeretnék részletes beszámolót, úgyhogy majd a többit ott, de addig is sejthetitek, hogy mennyire odáig vagyok érte ha ennyi termék közül ez áll a legközelebb a szívemhez.







Szintén a Glamour-napok alkalmával sikerült lecsapnom féláron erre a Beyoncé Heat Kissed parfümre, mely azóta már a kedvenc parfümömmé is vált és részletes bejegyzést is szenteltem neki, melyet ITT tudtok elolvasni.
Eredeti áron 4999 Forint ez a 15 ml-es kiszerelés, amit én kicsit sokallok érte, ezért inkább akciósan éri meg szerintem megvenni, de akkor mindenképp tökéletes választás!











Épp a héten sikerült az általam istenített és imádott PUPA üzletben is lecsapni 2 izgalmas és számomra új termékre. Ennek a képét láthattátok az askomon (http://ask.fm/Fruuuuzsiiii), mely sokatok fantáziáját és figyelmét felkeltette, ezért is gondoltam, hogy akkor nem várom meg a július végét, hanem megírom most ezt a bejegyzést, hiszen erről a 2 termékről mindenképpen tudnotok kell!
Az első ez a Vamp! kollekcióba tartozó krémes szemhéjfesték, a 401-es Iced Coffee árnyalatban. Ez a csillogó krémes szemhéjfestékek közé tartozik, de a márka rendelkezik matt krémes szemhéjfestékekkel is, melyek szintén nagyon tartósak és lerobbanthatatlanok az elmondások szerint.
Érdemes tudnotok, hogy a PUPA üzletekben most több termékre is 30-40-50%-os akciók vannak 09.02.-ig, ami szerintem nagyon szuper és így hatalmas kedvencekre és vágyálmokra csaphatunk le jóval olcsóbban. Én ezeket már egyébként is ki akartam próbálni, de azt hiszem így 40%-kal olcsóbban bolond lettem volna ha kihagyom. Részletesebben ITT olvashattok erről a termékről. Viszont érdemes az üzletekben is nyitott szemmel járni, ugyanis a honlapon csak a csillogósok vannak leakciózva, de a Westendes üzletükben járva azt tapasztaltam, hogy a matt színek is szintén 40%-kal olcsóbban vihetők el!

Kicsit elkanyarodva a sminkek világától, a következő termék ez az adidas 6 az 1-ben dezodor, ami elvileg 48 órán keresztül hatásos. Bár sosem értettem, hogy ez miért jó pont, hiszen a legtöbb ember azért naponta tisztálkodik és nincs szüksége 48 órás védelemre, de sebaj...:D
Említettem már, hogy a golyós deok a kedvenceim, de az utóbbi időben szeretek fújós és stiftes verziókat is kipróbálni, ezért esett a választásom erre a deora, amire a Glamour-napok alkalmával volt 20/25% kedvezmény is.






Az izzadásgátlás területén tovább haladva a Joy-napok keretében beszereztem ezt a zöld tea illatú, stiftes verziójú Fa deot, melyre szintén volt 20/25%-os kupon és képzeljétek kiárusított terméknek is számított, így valami 150 Forintért sikerült beszereznem, ami szerintem nevetségesen alacsony ár érte...












A kategória utolsó terméke ez az ISANA fújós dezodor, amit azért szereztem be, mert vanília illatú és engem ezek az édeskés, különleges illatok mindig nagyon vonzanak minden téren.
Erre is volt 30/33%-os kupon valamelyik kuponos nap alkalmával és hiába Rossmann saját márkás termékről van szó, megbízható, hatékony, úgyhogy szerintem érdemes rájuk is egy pillantást vetni, ha dezodort szeretnénk venni. Árban pedig tudjuk, hogy a Rossmann/dm saját márkás termékek mindig a legolcsóbbak, legpénztárcabarátabbak.

Csak hogy végre ne egy negyedik izzadásgátlót mutassak...:D Megvettem az alverde szempillanövesztő ecsetelős szérumát. Ezt úgy kell használni, hogy tusvonalszerűen kell felvinni a terméket a szempillák tövébe és napi kétszeri használattal a szempillák növekedését és dúsulását ígéri a termék ismertetője.
A termék megtalálható még szempillaspirálos formában is, ha valakinek az esetleg szimpatikusabb.

A következő a hajápolás vonalon mozgó got2b hővédő és hajformázó spray, amiről már a hajápolási rutinom bejegyzésben be is számoltam, hogy hogy használom és hogy bevállt-e.

A Schwarzkopf got2b termékeire is van mindig 20-25%-os kupon, úgyhogy érdemes az ilyen termékeket is inkább ilyenkor beszerezni, ha kicsit spórolni akartok.

Részletesebben IDE kattintva olvashattok róla!



A hajápolási vonalon maradva májusban szereztem be ezt a Médea sampont is, amit én csak csodasamponnak hívok, ugyanis ez érte el eddig nekem először, hogy ne 2-3 naponta kelljen hajat mosnom, hanem kihúzza a hajam akár egy hétig is szépen...

Úgyhogy ezt a sampont mindenkinek ajánlom, aki a haja zsírosságával küzd és a többi samponnal nem ért el átütő sikert!

Erről is olvashattok részletesebben, ha IDE kattintotok!
Szintén a hajápolási mániám felerősödésekor szereztem be a Glamour-napok 0. napján a dm-ben a 2016. tavasi dm-kedvencek dobozban található Dove regenerate nourishment termékcsalád hajolaját 50%-os kupon ellenében féláron.
Illetve ezt a Schwarzkopf Gliss Kur fésüléskönnyítő, nem kiöblítendő balzsamot, szintén féláron.

Ezekről is olvashattok részletesebb leírást és használati leírást IDE kattinva!


Lehet páran tudjátok, hogy nekem 2015. július és 2016. május között műszempillám volt, amit imádtam és nagyon szerettem azt, hogy smink nélkül is ad egy pluszt az arcomnak és a tekintetemnek.
Viszont áprilisban azt mondta a kozmetikusom, hogy a belső pilláim eléggé elgyengültek és pihentetni kellene egy kicsit, hogy erősödjenek meg kicsit és aztán folytathatjuk. Ekkor én eléggé el voltam kenődve, mert mondom, ha most nem lesz ennyi hónap után akkor úgy fogok kinézni, mint akinek nincs is szempillája:(:D Ráadásul a szempillaspirálozás nem volt sosem előtte a napi rutinom része, így se ügyes nem voltam benne, se nem volt kedvem hozzá nap, mint nap. Dehát a pilláim érdekében persze bevállaltam és így legalább a vizsgaidőszakban nem vett el időt az igazíttatása/felrakatása.
Hogy a szempilláim erősödését növeljem, szereztem be ezt a gyógyszertárban kapható ricinus olajat, amiről már biztos sokan hallottatok, hogy a szempilla-, szemöldök-, és hajnövesztés és ápolás egyik kulcsszereplőjeként emlegetik.

Június második felében került hozzám a 2016. nyári dm-kedvencek doboz is, melyről részletesen ITT olvashattok.

















Szintén kuponnal szereztem be ezt a Rival de Loop fátyolmaszkot, ugyanis nagyon ki akartam már próbálni ezeket a maszkokat, hiszen mostanában ezek nagyon felkapottak és az én érdeklődésem is maximálisan felkeltették, de sajnáltam kiadni rá több száz, több ezer Forintot, mivel nem a bőr/arcápolás az erősségem és féltem, hogy esetleg nem is használom majd el vagy nagyon nem is élvezem és akkor feleslegesen adtam ki érte annyit.
Erre is volt 30/33%-os kupon anno a Rossmannba, de teljes áron sem kerül sokba, ha jól emlékszem ilyen 300-400 Forint körül mozog az ára, mint a dm-es saját márkás hasonló tudású fátyolmaszknak is.






És akkor térjünk át az én nagy szenvedélyemre, a rúzsokra....!

Ezekben a hónapokban szereztem be ezt az akkor újnak számító matt hatású AVON rúzst, a Marvelous Mocha árnyalatban, melyről már a nude rúzsaim bemutatásakor készült leírás és színminta, amit IDE kattintva tekinthettek meg!
A Glamor-napok kapcsán, a 20%-os "bármilyen sminktermékre felhasználható" kuponnal csaptam le erre a szintén akkor újnak számító, matt kollekciós essence rúzsra, a 23-as árnyalatban, amit azóta is lehet még mindig kapni a drogériákban.

Részletesebben erről is IDE KATTINTVA olvashattok.
Szintén Glamour-napi zsákmány ez a 135-ös számú, bordós L'oreal rúzs is, amire 50%-os kupon ellenében csaptam le.
Majd a Joy-napok kapcsán beszereztem a matt kollekciós párját is, ami ehhez a piros vonalhoz tartozik. Tudjátok ezek azok a rúzsok, amelyek 1-1 sztár nevével vannak ellátva, az enyém a "J Lo's Pure Red", ami az a tipikus klasszikus vörös árnyalat, ami mindenkinek jól áll és ami az én személyes kedvencem, illetve már-már a védjegyem is.
Erre is 50%-os kupon ellenében csaptam le legnagyobb örömömre.
Be kell vallanom, hogy első alkalommal is ebből a matt, vörös árnyalatú kollekcióból akartam vásárolni, de akkor csak a Müllerbe szólt kupon a L'oreal sminktermékekre, így akkor azért vettem meg az előző bordós színt, de az igazi vágy és álom az ehhez a rúzshoz fűződik inkább, hiába kerülnek ugyanannyiba és a minőségük is tökéletesen megegyezik.
Glamour-napokon szereztem be ezt a PUPA I'm matt folyékony ajakrúzst, ugyanis én már rendelkeztem előtte egy darabbal, amit imádok és a kedvenc ajaktermékemmé nőtte ki magát, mert szuper tartós, rendkívül pigmentált és matt. Tehát méltán álmaim legeslegjobb ajakterméke. Így egyébként is tervben volt már, hogy beszerzek majd valamilyen másik árnyalatot is belőle, csak bevallom én kicsit még így is sajnálok kiadni ennyit érte, hogy tudom, hogy mennyire jó, így inkább csak akkor csaptam/csapok le rá, mikor valamilyen kedvezményes áron érhető el. Eredeti ára: 3290 Forint.
Ez a 032-es, Coral Paradise árnyalat, mely valóban egy nagyon intenzív korall, barack szín.
Részletesebben IDE kattintva olvashattok róla a PUPA honlapján és láthatjátok, hogy milyen gyönyörű további 19 színben érhető el ez a termék.
Azt hiszem, hogy nem kell tovább bizonygatnom, hogy mennyire odáig vagyok a márkáért, ezért landolt nálam a Joy-napok alkalmával a szempillaspirál mellett ez a 011-es, Natural Nude árnyalat is, ami számomra egy tökéletes nude szín és a kupon ellenében talán jobban megérte beszerezni.
Tudni kell egyébként, hogy ezúttal már ki akartam próbálni valamelyik másik ajakterméküket, viszont ahogy érdeklődtem az eladóktól ezt a mattra száradó, folyékony ajakrúzst mondták a legtartósabbnak, így végül csak ennél kötöttem ki. Viszont mivel már volt egy tűzpiros és egy élénk korall színem, gondoltam kipróbálok valami nudeosabb, természetesebb színt is tőlük.
Következő kuponnapok alkalmával (ha lesz PUPA kupon) viszont már mindenképp ki szeretnék próbálni tőlük mást is, hiszen szinte minden termékük érdekel és nagyobb bennem a kíváncsiság annál, minthogy leragadjak ezen a szinten... :D



Ezekről a Lovely szuper hosszantartó mattra száradó folyékony ajakrúzsokról már biztosan hallottatok, láttatok, esetleg nektek is megvan a 3 szín közül valamelyik.
Mindenképp be akartam szerezni egyet közülük, mert annyi jót hallottam már róluk és egyébként is a matt ajkak szerelmeseként igyekszek minél több matt hatású ajakkencét kipróbálni és összehasonlítani. Viszont ez az a termék a Garnier kétfázisú micellás víz mellett, aminek a sora akármelyik Rossmannba akármelyik napszakban mentem be üres volt, nyitás után is, feltöltés után is, mindig... Meg is kérdeztem több üzletben is és valahol azt mondták, hogy valószínűleg már nem is lesz a Glamour-napok alatt, mert csak ritkán kapnak belőle és akkor is csak pár darabot. Így le is tettem róla, mindaddig míg egyik reggel, mikor a Garnier kétfázisú micellás víz után kutattam (milyen meglepő...:D ) az egyik kisebb Rossmannban találtam ezt az egyetlen egy darab piros színt belőle, így rögtön meg is vettem az általános 20%-os sminkkupon ellenében.

Mivel nagyon bevált ez a piros változat, ami a 3-as számot viseli, ezért elhatároztam, hogy beszerzem a másik kettőt is, ha lesz valamikor valamelyik Rossmannban még belőle, mert nagyon pigmentált, tényleg matt, szép színek, nem drágák a többi társukhoz képest és ha netalán kivonnák őket teljesen a forgalomból akkor ne fájjon a szívem értük.
De még mindig azt tapasztalom, hogy olyan ritkák ezek a folyékony ajakrúzsok a Rossmannokban, mint a fehér holló, úgyhogy tényleg szemfülesnek kell lenni, ha valaki be akar szerezni belőlük egyet és fel kell készülnie, hogy lehet, hogy hetekig nem találja meg őket...
Én mindenesetre a múltkor nem ezért mentem a Rossmannba, de ahogy megláttam, hogy van a 2-es számú lilás színből is, így rögtön megvettem. Olyannyira megörültem neki, hogy azt el is felejtettem, amiért eredetileg mentem...:D
Eredeti áron 649 Forintba kerülnek, amit szerintem nagyon megérnek, úgyhogy én mindenkinek tudom ajánlani és én még biztosan beszerzem valamikor az 1-es számút, ami egy nude árnyalat, ha jól emlékszem.

Szintén a Glamour-napokon szereztem be 50%-os kuponnal ezt az akkor új Only One kollekciós barackos árnyalatú rúzst, ami a 600, Peachy-Beachy nevet viseli.
Az illata valami isteni gyümölcsös, édeskés illat, amit egyszerűen minden felvitel előtt többször is megillatozok, hiszen isteni és nem tudok betelni vele.
Nekem ez az első ilyen kialakítású, nem klasszikus rúzs formájú rúzsom, így ez is különlegesebbé teszi számomra, mindamellett hogy végre nem egy piros rúzst vettem, hanem egy igazi tavaszi-nyári színt, amit azóta nagyon megszerettem magamon, hiába nem matt a finishe.
Ha jól tudom 6-8 árnyalatban érhető el és eredeti áron 2399 Forint, de a Rossmannban sokszor van 25%-os akció a Rimmel termékekre, illetve ha más nem, akkor ősszel kuponnal be lehet szerezni 50%-kal olcsóbban is.
FREEDOM matt kollekció - Pink Dream

Ezt a FREEDOM márkájú rúzst már nem kuponos napokon szereztem be, hiszen ezt a márkát a netes rendelőfelületeken kívül a PEPCO üzleteiben lehet megvásárolni 360 Forintos darabáron.
Én már előzőleg próbálkoztam egy FREEDOM rúzzsal, ami nude volt és az én ajkaimon szinte egyáltalán nem látszott, így emiatt nem igazán vált a kedvencemmé, nem igazán használtam és nekiadtam a hugicámnak, akinek a világosabb bőréhez jobban illik. Egyébként ha arra kíváncsiak vagytok, akkor IDE kattintva megtekinthetitek.
Ebből kifolyólag nem terveztem a közeljövőben, hogy beszerezek belőle egy újabb árnyalatot, de egy általam követett YT beutygurunál láttam, ahogy ő a kedvencei közé válogatta és a szájára felkenve is ezt viselte és nagyon megtetszett. Úgy tűnt, hogy eléggé pigmentált az én tapasztalataimmal szemben, valószínűleg a színből adódóan, illetve ez egy matt verzió, amit talán már említenem sem kell, hogy én különösen szeretek. Így gondoltam próba szerencse, 360 Forintot megér, hogy kipróbáljam...

Rimmel Kate Moss kollekció - 102
Ezt a Rimmel Kate Moss kollekciós rúzst már a Joy-napok keretein belül szereztem be, ami ha jól tudom a piros borítás miatt a mattabb vonal része és én éppen ezért csaptam le rá.
Na meg azért mert nagyon szép színekben érhető el, a halványabb, nudeosabb rózsaszíntől kezdve a piroson át a bordósig terjed a skála és árban is egy megfizethető termékről beszélünk, fél áron meg főleg.
Eredeti ára: 1399 Forint, ahogy a legtöbb Rimmel Kate Moss rúzsnak, de ezekre is érvényes természetesen a szinte minden hónapban felbukkanó 25%-os kedvezmény a Rossmannban, úgyhogy érdemes akkor beszerezni őket.
A nagy színválaszték miatt szerintem mindenki megtalálja a hozzá leginkább passzoló árnyalatot.






Astor Soft Sensation Lipcolor Butter MATTE
027 Elegant Nude
A következő áldozatom a Joy-napokon ez az ASTOR rúzsceruza volt, méghozzá a MATT kollekcióból (mily' meglepő....).
Már régebb óta szemeztem ezzel is és sok embertől hallottam, hogy mennyire szeretik és milyen jó kis termékek ezek, ezért gondoltam én is kipróbálom hátha nekem is beválik és a különleges kialakítás miatt különösen izgatott a termék...
A drogériákban kb. 15 árnyalatban érhetők el ezek a rúzsceruzák, de ebből csak 3-4 szín a matt, a többi sima, fényes rúzs. Nekem mindenképp a matt volt a vágyam, úgyhogy azok közül válogattam és végül ezt a barnás árnyalatot választottam, ami a 027, Elegant Nude nevet viseli, de a valóságban tényleg jóval barnásabb tónusú, mint bármelyik nude ajaktermékem.
Eredeti áron 2699 Forintba kerül, de erre is féláron csaptam le, úgyhogy így különösen megérte.





Astor Soft Sensational Lipcolor Butter
026 Royal Diva
Ugyanez igaz erre a szintén Astro Soft Sensational Lipcolor Butterre, ami szintén MATT kollekciós és a 026-os, Royal Diva színt viseli. Ezt egy kiárusítás keretein belül szereztem be még olcsóbban, mint a másikat, azt hiszem valami 7-800 Forintért a Rossmannban, hibátlan, új, bontatlan, teszteletlen állapotban, úgyhogy nagyon hálás voltam érte, mert egyébként is ez lett volna a következő a listámon az őszi Glamour-napokon!:D













catrice ULTIMATE Colour  - 050 Princess Peach
Ezt a catrice rúzst is a Rossmannban szereztem be, szintén a kiárusításos/leárazott kis dobozban találtam és ez sem volt még egyáltalán használva, tesztelve sem és tényleg full új állapotban volt. Bevallom nem igazán értek ehhez, hogy mik kerülnek ezekbe a kiárusított termékek dobozba, de sokáig meg sem néztem, mert a Müllerben régebben láttam, hogy teszter verziók illetve olyanok, amik nem teszterek voltak alapból, de mégis a vásárlók széttrancsírozták vagy hasonlók. Viszont a dm-ben meg a Rossmannban nem így van, legalábbis ezekből kiindulva merem állítani, hogy vannak teljesen érintetlen, új termékek is odarakva és nem csak azok, amik kifutóak (lsd. előző Astor rúzs). Szóval én azóta mindig megnézem ezeket a kis kosárkákat hátha találok valami kincset (tehát valami rúzst) nagyon jó áron, mert ezek általában olcsóbbak, mint az eredeti ár fele vagy olyasmi árban vannak, mint a fele, de mindenképp megéri, ha tényleg ilyen újak!
Úgyhogy én buzdítok mindenkit erre, aki szeretne ezen is kicsit spórolni!:)

Ezt a NYX soft matte lip creamet én nem rendesen boltban szereztem be, hanem a neten rendeltem, így jóval olcsóbban jutottam hozzá. Nem mellesleg szerintem ez az extrémnek számító kék szín szerintem nincs is meg minden Müllerben. Nekem nagyon tetszik, én teljesen be merem vállalni és már alig várom, hogy valamihez felkenhessem, ugyanis ezt még csak a kézfejemen próbáltam ki, mert pár napja érkezett csak meg.
De még biztos sokat fognak vele találkozni azok, akik követnek askon(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy instagramon(https://www.instagram.com/Fruuuuzsiiii/).








Cashmire árnyalat
Ugyancsak internetről rendeltem a következő mattra száradó folyékony ajakrúzst is, amit már biztos ti is több instagramos sminkes videóban láthattatok, valószínűleg az eredeti ára jóval magasabb, mint amennyiért én rendeltem, de én még nem csalódtam a neten rendelt mattra száradó folyékony rúzsokban, úgyhogy gondoltam bepróbálkozok hiába "túl olcsó" és ezúttal sem kellett csalódnom, mert nagyon pigmentált, nagyon jó minőségű, totál mattra szárad, úgyhogy nagyon elégedett vagyok vele és hiába a kékkel egyszerre érkezett ez már 3 alkalommal is volt rajtam, úgyhogy látszik mennyire megfogott ez a mostanában nagyon menőnek számító piszkos nudeos szín.








Black velvet árnyalat
Ezt időben megelőzve rendeltem ugyanettől a márkától, ugyanebből a mattra száradó folyékony ajakrúzsból a fekete árnyalatot, amiből véletlenül 2 darabot küldtek, de nem küldtem vissza, ugyanis előtte nagyobb összegben rendeltünk pólót és kütyüket, amik nem érkeztek meg életemben először, így kárpótlásnak megtartottam mindkettőt:D
Ezek is nagyon pigmentáltak, de majd akarok egy nagy folyékony ajakrúzs összehasonlítást írni idővel, amiben majd részletesebben kifejtem róla is a véleményem.










PUPA BALMY OIL - 003 TROPICAL FUCHSIA
Az askon mutatott PUPA táska másik tartalma ez a Bronze Fever kollekciós Balmy Oil, azaz tápláló ajakbalzsam, a 003-as Tropical Fuchsia árnyalatban. Ez az a termék amitől új értelmet nyert minden az életemben úgy érzem, bár még csak kb. 3 alkalommal használtam, ezért nem akarom nagyon elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, hogy ez lesz a legleglegnagyobb kedvencem az egész vásárlásból és az ajakápolásból. Hamarosan beszámolok róla, csak még kicsit tovább tesztelgetem.
Egyébként ez is akciós áron 1813 Forintért érhető el 2590 Forint helyett, úgyhogy most éri meg lecsapni rá, ha érdekel titeket!
Összesen 4 színben érhető el, de a színeknek semmi jelentőségük nincs szerintem, ugyanis a szájra kenve egy átlátszó, vizes hatást érek el ezzel a pinkkel is.
Részletesebben IDE kattintva olvashattok róla.

Kaptunk egy LUSH habfürdőt is, ami a Yuzu and Cocoa nevet viselte.
Joy-napos szerzemény ez a Playboy Play it wild tusfürdő is, amiről már előzőleg szintén sokat hallottam beauty guruktól, hogy ennek tényleg igazi karamell illata van és olyan, mintha a folyós karamellát kenné magára az ember. Bármilyen abszurd is így első hallásra, nekem nagyon felkeltette az érdeklődésem a dolog és bogarat ültetett a fülembe.
Aztán csak nem vettem meg sokáig, mert egyrészt volt még itthon másik tusfürdő, így nem volt rá szükségem, másrészt megvallom őszintén, hogy én aki kb. csak a dm saját márkás 280 Forintos tusfürdőket imádom és használom már több, mint 2 éve, sajnáltam kiadni egy tusfürdőért 899 Forintot. Rendben nem egy nagy összeg, de belegondoltam, hogy ebből már 3 Baleás is kijön és azokkal akkor mennyi ideig kihúzom és így végül sosem vettem meg...
Egészen a Joy-napokig... Akkor ugyanis erre is volt 50%-os kupon, amivel így már nem éreztem akkora kiadásnak és ráadásul fogyóban is volt már a tusfürdőm, így épp jókor jött...

A múlt héten kaptam a szokásos hírlevelet emailben a dm-től, hogy mik a jelenlegi akciók az együtt olcsóbb szlogen keretében és ebben szerepelt az az akció, hogy az eredetileg 499 Forintba kerülő Original Source tusfürdők csak 349 Forintba kerülnek, ha minimum 2 darabot vásárolsz belőlük.
Rögtön kaptam az alkalmon, hiszen ezt a tusfürdőt is már hetek, hónapok óta nézegettem, hallottam róla az egyik kedvenc YTeremnél a jobbnál jobb véleményeket, csak ugyanaz volt vele a bajom, mint a Playboyossal, hogy nem is volt rá szükségem és az árát is sajnáltam érte, hiszen én a Balea tusfürdőkkel maximálisan elégedett vagyok. De ezzel az akcióval már nem tudtam kihagyni, hiszen mostanság még többet hallok már ezekről és egyre inkább vonzott, hogy kipróbáljam őket. El is terveztem, hogy megveszem a mentásat, amiről olyan sokan áradoznak, hogy milyen jó nyáron, hogy fázni lehet tőle és bizsergeti a bőrt, illetve egy másik illatban, ami majd a legjobban tetszik emellett. A probléma csupán az volt, hogy a dm-ben csak 3 illatban érhetők el és épp az a mentás nem volt a 3 közt amiért annyira akartam vásárolni. Megérdeklődtem és minden dm-ben csak ez a 3 illat érhető el, így megvettem a képen található 2 szélsőt, ami kókusz&shea vaj illetve vanília&málna illatú. Aztán mivel annyira beleéltem magam és gondoltam a blogposztban is 3 különböző típusú illattal jobb lesz a bejegyzés, így megvettem még az annyira kívánt mentás&teafás illatút is a Müllerben, ott ugyanis tripla akkora a választék az Original Source tusfürdőkből, mint a dm-ben vagy a Rossmannban. Egyébként ezek a tusfürdők vegánok, 100%-ban természetes illattal, illóolajokkal és állatkísérlet mentesek is, ha valaki ezeket szem előtt tartja a vásárlásnál.

Április végén ilyen szép tavaszi, barackos színű volt a körmöm, a mutató-, és a középső körmeimen "sellőporral", amit én különösen imádtam, illetve nekem ez a kedvenc formám egy jó ideje.


Május végénezt a nudeosabb, szolidabb körmöt és hosszúságot választottam.













Most nyárra pedig igazi bohém, nyárias, fagyiszínekben pompázó körmöm lett újra a kedvenc formámmal és hosszúságommal
Ez a szandál nálam első látásra szerelem volt, aki már kicsit is ismeri a stílusom, az azt hiszem, hogy nem lepődik meg ezen, hiszen én odáig vagyok ezekért a stílusú szandálokért, cipőkért, csizmákért....
A csizmám konkrétan ugyanígy nézett ki csak mindenhol zárt volt természetesen!:D
Én imádom, a magas platform miatt egyáltalán nem érezhető a magassága és roppant kényelmes, egész napos viseletre is simán bevállalom és tényleg úgy érzem, hogy na ez teljesen én vagyok!
Nagyon boldog vagyok, hogy ezt megkaptam anyától és hogy volt belőle XS-es, azaz 35-ös, mert alapból 36-os a lábam, de ebből a fazonból bizony 35-ös kell rám...
A nyár másik nagy szerelme a szememben az ez a magastalpú, platform szandál, ami a rohangálós szandál szerepét tölti be nálam, ugyanis bár imádom a magassarkúkat és az előző roppant kényelmes, de azért pl. Pesten csak laposban járok és nyilván otthonotthon sem fogok magassarkút húzni csak mert átmegyek a boltba 10 dkg sajtért.
Ezek az arany, ezüst, rosegold sazndálok idén amúgy is rettentő divatosnak számítanak , így egyébként is rá voltam kattanva erre a vonalra, de sajnos csak modelleken, újságokban, divatoldalakon láttam sokáig és fogalmam sem volt, hogy hol lehet beszerezni őket.
Anya bukkant rá végül egy magyar internetes rendelős oldalra, ahonnan ezt a szandált rendeltük és ez is első látásra szerelem volt számomra. Tudom, hogy sokaknak biztosan nem tetszik, de én imádom ezt a magasított megoldást és az egyedi kivetelezést, az ezüst színét meg különösen! Úgyhogy ezzel a 2 szandállal egész nyáron boldog leszek és bármelyiket húzom fel újra és újra szerelembe esek velük és büszkén mutogatom őket országnak-világnak!

Ezt a hátizsákot most júliusban kaptam szintén anyától, mert az egyik alkalommal mikor voltunk a huginak a táborba bevásárolni a még hiányzó dolgokat megpillantottam ezt a hátizsákot, amit egyébként oldaltáskává is lehet alakítani és még 2 különböző módon is hordani. Első látásra beleszerettem, ugyanis én egyszerűen rajongok a rojtokért az utóbbi időben, beszereztem már rojtos pólót, rojtos egybe szűk fekete miniruhát és rojtos mellényt is. Így úgy éreztem tökéletesen passzol  hozzám és a stílusomhoz és végre van egy hátizsákom. Ugyanis anya már régóta mondta, hogy hasznos lenne nekem Pestre is egy hátizsák néha, de én mindig ellenkeztem, de be kell vallanom igaza volt ebben is, mint mindig....:)
Ezeket a fülbevalókat most szereztem be a héten a H&M-ben ilyen kiárusítás keretében és nekem nagyon-nagyon tetszenek, én imádom a nagyobb, feltűnőbb ékszereket és ilyen áron szerintem sehol nem talál az ember. Különösen örültem a feketének, mert mióta a tv-ben Ördög Nórin láttam ilyen rojtosat nagyon szerettem volna én is, de eddig én nem találtam, most viszont itt van és hát 2990 Forintot nem adtam volna most ki érte, de 700 Forintért szerintem teljesen megérte. A másikat meg már tudom mivel fogom kombinálni és szerintem istenien fog hozzá illeni!:)

Ez a kedvenc mosószerem, amiből mindig csak 1 literest veszünk, hiszen mivel csak magamra mosok nem fogy gyorsan.
De most fog a kék elfogyni és most nem volt az a kedvencem, amit mindig veszek, így most erre a rózsaszín Perwollra tettük le a voksunkat. Még nem próbáltam, de remélem ez is be fog válni.

Illetve a kedvenc öblítőm is újravettük, hiszen az is épp most fog elfogyni, úgyhogy most színben harmonizálva fogok mosni...:P











Ennyi lett volna az a hatalmas mennyiség, amit az utóbbi negyedévben szereztem be, általában nem vásárolok ennyit, de most a Glamour-, és Joy-napok megemelték a vásárolt mennyiségemet bőven. Ennek egy előnye van, hogy jóval olcsóbban csaptam le a termékekre, amikre egyébként is szükségem lett volna 90%-ban és így most jó ideig nem kell semmit sem vásárolni.

Azért is készítettem el most ezt a bejegyzést, mert mostanság már nem tervezek semmit venni, úgyhogy lezárom itt ezt a Shopaholic bejegyzést...

Ha valamiről részletesebben olvasnátok vagy látnátok képet, esetleg érdekelne a tapasztalatom, akkor írjatok nekem megjegyzésben vagy askon és akkor azt előre veszem!:)

Addig is minden jót mindenkinek!

Fr

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése