A mai bejegyzésben elhoztam nektek egy engem nagyon foglalkoztató témát, ami lassan elég aktuálissá is válik, ugyanis hamarosan újra itt a Black Friday, amit - mint mindig - a Notino idén is tart és szuperebbnél szuperebb akciókkal kedveskednek majd a vásárlóknak, amit ezúttal sem érdemes kihagyni.
Idén a BF egyébként november 27-re esik, amit érdemes feljegyezni és készülni rá, ugyanis ilyenkor még kedvezőbb árakon juthatunk hozzá a kedvenceinkhez vagy éppen a régóta áhított termékekhez. Ebben a bejegyzésben szerettem volna megosztani veletek ezt a szuper hírt és összekötöm azzal, hogy megmutatom mi az a három termék amire én lecsapnék a BF keretein belül és mi az a három termék, amit én már használtam és jó szívvel ajánlanám figyelmetekbe egyébként is - ilyen akciókkal pedig főleg! Ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele! ;)
Kép a Notinoról |
Egyszerűen odáig vagyok a csomagolásért, a színekért és úgy az egészért - már csak így ránézésre is nagyon minőségi hatást kelt, de biztos vagyok benne, hogy ez élőben csak még tovább fokozódna.
Sosem használtam még YSL rúzst, de egy ideje kívánságlistásnak számítanak ezek, úgyhogy egy ilyen szuper akció keretein belül szívesen esne a választásom egy ilyen gyönyörűségre.
Kép a Notinoról |
A második kívánságlistás elem egy kicsit kapcsolódik egy általam már birtokolt termékhez, ugyanis egy Foreo készülékről van szó. Nekem ugyebár a Foreo Luna Play Plus van meg (amit egyébként szintén a Notinoról szereztem be) és azzal maximálisan elégedett vagyok és úgy gondolom, hogy az egyik legjobb rendelésem volt és nagyon megéri az árát. Éppen ezért is izgatja annyira a fantáziámat ez a Foreo UFO szónikus készülék, melyet az arcmaszk hatásának felgyorsítására fejlesztettek ki. Ez tehát nem a "klasszikus" és ikonikus arctisztítási készülék, hanem egy egészen más szegmens a specialitása és éppen ezért is gondolom, hogy így is nagyon jól ki tudnám használni, hogy már van egy másik Foreo termékem. A technológia nagyon izgalmas amit ez a kis ketyere tud, de ebbe most nem mennék bele részletesebben - a Notinon minden infót megtaláltok róla, ha nektek is felkeltette az érdeklődéseteket.
Egy szó, mint száz: nekem nagyon(!!) izgatja ez a készülék a fantáziámat és nagyon szívesen kipróbálnám és úgy érzem ezért is legalább annyira rajongana a száraz bőröm, mint a testvérkéjéért. Mivel ez egy elégé borsos árú termék, így ennél mindenképpen érdemes kivárni ezeket a szuper akciókat és akkor lecsapni rájuk - erre (is) tökéletes a Black Friday. :P
Kép a Notinoról |
Ha olvastok/követtek egy ideje, akkor tudhatjátok, hogy az arcbőröm mellett a fejbőröm is egy kritikus pont nálam és egy örökös feladat, hogy megtaláljam azokat a termékeket, melyek segítenek felvenni a harcot a száraz fejbőröm/korpásodás ellen.
Mostanában (mióta beköszöntött az ősz illetve az egyetem) ismét kritikussá vált a fejbőröm állapota, a hét nagy részében ez gondot, de legalább is fejfájást okoz nekem. Nagyon száraz a fejbőröm, hámlik, viszket és nem mellesleg egyáltalán nem néz ki esztétikusan. Bár szerencsére ez csak igazán közelről látszik, de engem akkor is iszonyatosan zavar, így jó lenne már valami igazán hatékony megoldást találni rá. Jelenleg éppen egy Notinoról rendelt kifejezetten száraz fejbőrre kifejlesztett sampont tesztelgetek, de eddig még csak kétszer használtam, úgyhogy még nem szeretnék és nem is tudok nagy következtetéseket levonni róla. Viszont akár beválik, akár nem, ezt a Kérastase sampont is nagyon szívesen kipróbálnám, hiszen a márka nagyon professzionális, nekem csak és kizárólag jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban és a fodrászom is mindig tőlük ajánl valamit, úgyhogy hiszem, hogy ebben sem csalódnék.
...és akkor térjünk át azokra a termékekre, amiket már én is használtam vagy akár most is használok és jó szívvel tudom nektek ajánlani őket, hogy csapjatok le rájuk a Black Friday keretein belül majd. :)
Ha már az első hármast egy samponnal zártam, akkor ezt a kis hármast pedig egy samponnal indítom.
Bár azt gondolom, hogy teljes áron is megéri az árát, de azért egy kis kedvezmény sosem árt, nemde?! A Black Friday keretein belül tehát ezt is érdemes lehet bedobni a kosaratokba, ha valami igazán jó terméket szeretnétek szempilla fronton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése