A mai bejegyzés apropója, hogy - mint az már a címből is kiderült - megérkezett kis hazánkba is a híres
Urban Decay márka! Azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom, aki kicsit is érdeklődik a sminkelés iránt, hiszen a palettáiról (is) áradozik az egész világ. Én még nem próbáltam eddig semmit a márkától, hiszen eddig macerás volt a beszerzése, viszont így, hogy végre most már itthon is könnyen hozzá lehet jutni a Notinonak hála (akik az egyedüli értékesítői Magyarországon), biztosan ki fogom lassacskán próbálni a termékeket, amikre nagyon kíváncsi vagyok. A mai bejegyzésben ezek közül fogok kiemelni hármat, amit már felraktam a webshopban a wishlistemre, hátha tudok számotokra is egy kis inspirációt nyújtani ezzel, hogy mikre érdemes odafigyelni. Ma tehát egy igazi kis örömködés veszi itt kezdetét - kezdjük is akkor!
|
Kép a Notinoról |
Az első, ami mindenkinek és nekem is eszembe jut a márkáról, azok a Naked paletták, ezek közül is mára sokféle verzió létezik már, de több ponton is egyeznek.
- tematikusan összeállított, egymáshoz passzoló, mégis sokféle smink variációnak a lehetőségét magában rejtő színekből épülnek fel
- minőségi, strapabíró és gyönyörű csomagolásban kapnak helyet
- 12 szemhéjfesték árnyalatot tartalmaznak a klasszikus méretű paletták - matt és fényes színeket egyaránt
- jár hozzájuk egy jó minőségű, kétvégű szemre való ecset
|
Kép a Notinoról
|
Bár bármelyiket szívesen kipróbálnám, de három van, ami közül egyelőre még nagyon vacillálok, hogy melyiket szerezzem be elsőre.a Naked Honey, a
Naked Cherry és a Naked3. Úgy gondolom, hogy egyiket sem kell megmagyaráznom, hogy miért szeretném, hiszen mind a három gyönyörű és szebbnél szebb színeket tartalmaz. Én speciel a Naked3-ról hallottam úgy összességében egész életemben eddig a legtöbbet, úgyhogy lehet érdemes lenne azzal kezdenem, főleg, hogy bár elég klasszikus színeket tartalmaz ez a paletta, de nekem nincsenek nagyon nude vagy ahhoz közeli árnyalatokat tartalmazó palettáim, úgyhogy épp ideje lenne beszerezni egyet és erre ez a Naked3 szerintem tökéletes választás lenne!
A másik kettő pedig éppen azért izgatja a fantáziámat nagyon, mert különlegesebb színeket tartalmaz, amikkel biztos vagyok benne, hogy szebbnél szebb szemsminkeket lehet alkotni. A Cherry változat pedig kifejezetten illene szerintem a D&G szemüvegemhez, úgyhogy azzal iszonyú menő kombinációkat lehetne létrehozni amellett, hogy odáig vagyok a színeiért!
|
Kép a Notinoról
|
Ami ehhez a témakörhöz szorosan kapcsolódik, az a szemhéjalap, amiből többféle méret és típus is van, de én a klasszikus
Eyeshadow Primer Potion változatra akarok majd mindenképpen benevezni valamikor a közeljövőben. Bár számomra szemhéjprimer nélkül sem szokott gond lenni a szemhéjfestékek tartósságával, de annyi sok jót hallottam már erről a termékről, hogy nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mire képes.
|
Kép a Notinoról |
Ami azt gondolom egyáltalán nem meglepő - ha kicsit is ismertek és/vagy olvastok egy ideje -, hogy nagyon kíváncsi vagyok a rúzsaikra is! Ezek közül is bármelyik formulát szívesen kipróbálnám, de amit először meg fogok rendelni az a 714-es vörös, ami egy igazi dögös, tökéletes piros rúzsnak tűnik és nagyon izgat, hogy milyen is ez a Mega Matt formula. De nagyon tetszik a Naked árnyalat is, ami például már Cream finishű, úgyhogy szépen lassacskán biztosan megrendelgetem és kipróbálom őket. Nagyon tetszik mind a design is, úgyhogy alig várom, hogy egy ilyen UD rúzs is bővítse az egyébként már elég nagy rúzskollekciómat.
|
Kép a Notinoról |
Amiről már szintén sok jót hallottam az egyik kedvenc német Youtuberemtől, azok a márka alapozói és korrektorai. Ezekkel nem vagyok olyan szinten képben, mint az előző kategóriákkal, hiszen ezekről csak nála hallottam többet, de nagyon kecsegtetően néznek ki ezek is és szívesen kipróbálnám ezeket is. Az alapozó/korrektor kategória az, amiből még sosem próbáltam drogériás vagy ahhoz hasonló (pl. Pupa) árkategórián kívül terméket, úgyhogy épp itt lenne az ideje. Épp nemrég fogalmazódott meg bennem, hogy ha kifogynak a jelenleg használt alapozóim, akkor szeretnék kipróbálni egy kicsit drágábbat is, hogy vajon miben lehet más, jobb-e és hasonlók, úgyhogy most már tudom, hogy ezzel fogok indítani ilyen téren és már előre várom, hogy milyen lesz!
|
Kép a Notinoról |
Az ötödik kategória pedig amit nagyon szeretnék kipróbálni, mert rengeteg jót hallottam és olvastam róluk, azok a sminkfixálók. Azt gondolom, hogy aki kicsit is jártas a smink világban az mindenképpen ismeri az all nighter kifejezést, ami alatt futnak ezek a kis permetek. Azt hallottam, hogy ezek valóban extrán tartóssá teszik a sminket, úgyhogy bár most több arcpermetem is van itthon, de a következő, amit ki akarok próbálni, az biztosan ez lesz. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit tud ez is, hiszen próbáltam már olcsóbb márkáktól és drágábbtól is sminkfixálót és bár az olcsóbbak közül is voltak jók, de ebben a kategóriában például éreztem azt, hogy a drágább jobban bevált nekem speciel. Kíváncsi vagyok rá nagyon tényleg, úgyhogy biztosan le fogok erre is csapni idővel, ahogy fogyatkozik a készletem és beszámolok majd nektek róla.
Nos ezek azok a termékek, amiket én mindenképpen szeretnék kipróbálni az Urban Decay márkától és amik miatt már most előre nagyon izgatott vagyok. Szuper dolognak tartom, hogy végre nálunk is kapható és tényleg hálás vagyok érte a Notinonak, hiszen ők tényleg folyamatosan bővítik a kínálatot és sok olyan márkát is felvonultatnak, amiket egyébként én máshol nem vagy csak nehezen tudnék beszerezni. Nem hiába ők a kedvenceim, nézzetek szét ti is a márka kínálatában és csemegézzetek a szebbnél szebb termékek közül!
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra.
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen! Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése