A mai bejegyzésben egy olyan témát hoztam el nektek, ami engem az év 365 napján foglalkoztat és lázba hoz, de azért időről időre jobban ráfekszek, utánajárok és újítást tervezek. Ez az időszak ismét elérkezett, ugyanis bár elégedett vagyok a jelenlegi arcápolási rutinommal is, de szeretnék újítani rajta egy kicsit, új termékeket és hatóanyagokat is kipróbálni. A mai bejegyzésben ezek közül most felsorakoztatok párat, ami leginkább izgatja mostanában a fantáziámat és szeretném kipróbálni a közeljövőben.
Az első ilyen csoport azok a hialuronsav krémek, amikből számtalan típus elérhető ma már, úgyhogy igazán bőséges választékból lehet szemezgetni, ha ezzel a szuper összetevővel szeretnénk kényeztetni a bőrünket. Létezik már ebből szérum, különböző maszkok, hidratáló krémek, sőt már lemosók is, úgyhogy tényleg mindenki megtalálhatja az igényeinek leginkább megfelelőt - vagy ami épp hiányzik még a rutinjából.
Na de mi is pontosan a hialuronsav és mire is jó?
A hialuronsav egy sokoldalú cukormolekula számos pozitív tulajdonsággal és hatással. Alapvetően is megtalálható az emberi szervezetben, így természetes összetevőnek is tekinthető, mely így nem allergizáló hatású még az érzékeny bőrűeknél sem. A legismertebb tulajdonsága, hogy hidratál - ezért is keresik és szeretik annyian - és nagy mennyiségű vizet képes megkötni. Ezen utóbbi tulajdonsága felelős azért, hogy segíti a szövetmegújulást illetve, hogy rugalmasan tartja a bőrt és serkenti az új kollagén-, és elasztinrostok képződését is. Az arcbőr a rendszeres használata mellett hidratált és rugalmas lesz, ami segít a ráncok megelőzésében és csökkentésében.
Ezek után ki ne akarná kipróbálni ugyebár?! Én mindenképpen azok között vagyok, akik kíváncsiak erre a kis "csoda" összetevőre, úgyhogy szét fogok jobban nézni a hialuronsavas termékek között. Eddig én még csak szérumban próbáltam ki a hialuronsavat és úgy imádtam, úgyhogy így még biztosan ki fogom próbálni más márkától is, de azért kíváncsi lennék rá más formában is, úgyhogy szerintem elsőként egy lemosót vagy hidratáló krémet fogok szerintem beújítani.
A következő már olyan lesz, amit semmilyen formában nem próbáltam még, de már egy jó ideje izgatja a fantáziámat - ezek pedig a C-vitamin szérumok. Biztos ti is sok helyen találkoztatok már vele és hogy szinte mindenki ajánlgatja, aki kicsit jobban/többet foglalkozik a bőrápolással.
De mi is tulajdonképpen a C-vitamin? Illetve miért is érdemes beiktatnunk a rutinunkba?
A C-vitamin vagy más néven L-aszkorbinsav egy olyan aktív anyag, ami gyorsan felszívódik és a segít a szabadgyököket, a toxinokat és a napfény hatásait kivédeni azzal, hogy egy láthatatlan védőréteget hoz létre. Fontos tudni róla, hogy nagyon instabil molekula, de a modern technológiáknak hála már aktív állapotban tudjuk tartani és használni - de azért a tárolására így is fokozottan ügyelnünk kell. Az előbb említett tulajdonságai révén igazi antioxidáns és rendszeres használata a már említett hatások mellett segítenek egy ránctalan, ragyogó arcbőr kialakítását. Ezenkívül megszünteti a pigmentfoltokat, a öregségi foltokat és kiegyenlíti a bőrtónust - azt hiszem ezen tulajdonságai miatt rengetegen vagyunk nagyon kíváncsiak és izgatottak... Hasonló, sokak számára nagyon fontos tulajdonsága, hogy felgyorsítja a kisebb sérülések és pattanások utáni hegek gyógyulását.
Ezek után azt hiszem nem is kérdés, hogy miért is vagyok ilyen izgatott miatta, úgyhogy ideje beszereznem egy C-vitamin szérumot!
...és akkor a harmadik kategória, ami mostanában igazán lázba hoz, azok a különböző kollagénes arckrémek.
Ezekről is rengeteg jót lehet hallani és olvasni, de azért én gyorsan összefoglalnám, amit én tudok róluk!
A kollagén szintén egy természetes hatóanyag, ugyanis a sejtjeink egyik alapvető alkotórésze, mely felelős a bőr struktúrájának, feszességének és természetes ellenálló képességének megőrzéséért. Ez is segít a bőr egyenetlenségeinek eltüntetésében és szintén nagy mennyiségű vizet tud megkötni. Csökkenti a ráncok mélységét és a pigmentfoltokat is, emellett ragyogóvá és hidratálttá teszi a bőrt.
Ezek mindegyike olyan hatás, amit én szívesen vennék, úgyhogy valamilyen kollagénes arckrémet fogok beszerezni, ha kifogyok a mostani készleteimből.
Nos, ezek azok a hatóanyagok és összetevők, amik engem mostanában nagyon izgatnak és szeretném kipróbálni őket. Mostanában átalakulóban van a rutinom, de ezekre még szeretnék lecsapni, hogy kihozzam a bőrömből a maximumot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése