A mai bejegyzésben elhoztam nektek azt a sminket, amit most én így tavasszal a leginkább szeretek és ami mindig feldobja a napomat, ha elkészítem. Nyilván most az önkéntes karantén ideje alatt nem minden nap viselek sminket, viszont ahogy említettem azért minden héten kisminkelem magamat legalább amikor videózok. Most pedig szeretném megosztani veletek, hogy nekem mik az aktuális új vagy örök kedvenceim illetve, hogy nekem mi az ami a tavaszhoz kapcsolódik smink terén. Ha ezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)
Ami számomra elsőként beugrik a tavaszi sminkről az az üdeség, frissesség, könnyedség illetve a barackos, korallos, rózsaszínes árnyatok. De akkor ki is térek ezekre pontonként, hogy mire is gondolok.
Bár én egész évben szeretem a dewy finisht, azaz amikor nem matt az arcunk, hanem van egy egészséges fénye, de a tavaszi (illetve később a nyári) időszak az, amit nem is tudnék ezen hatás nélkül elképzelni.
Nekem erre a célra a kedvenc termékem a MAC Strobe Cream, ami egy egészséges bőrfényt adó hidratáló primer, tehát igazi multifunkcionális termék. Ezt az én bőröm mindennél jobban szereti és ezzel sokkal szebb, frissebb és tavasziasabb sminket és összhatást tudunk elérni.
Ami szintén egész évben jellemző rám, de ilyenkor még inkább, az az, hogy szeretem ha az alapozásom könnyed, bőrszerű, nem túl nehéz és valóban olyan természetes a szép fedés ellenére is. Ezt a hatást én leginkább blenderekkel tudom magamon elérni, így bár általánosságban egy ecsetes lánynak vallom magam, de ilyenkor áttérek tavasszal a sminkszivacsokra, mert ezekkel tudom a kívánt tavaszias, üde hatást elérni. Több kedvencem is van, de amivel mostanában mindig alapozok és nagyon a szívembe zártam, az a Real Techniques Miracle Powder Sponge bársonyos sminkszivacsa.
Ami a púderezést, bronzosítást/kontúrozást illeti, én speciel nem szoktam tavasszal változtatni, hanem az egyébként is bevált kedvenc termékeimet használom felváltva hangulatomtól függően. Ahol viszont érzékelek változást az a pirosítás, itt ugyanis tavasszal áttérek a rózsásabb árnyalatoktól a barackos, korallosak felé - persze nem minden esetben és csak amikor a sminkem engedi, de azért érzékelhető ez a váltás és túlsúly a sminkjeimben ebben az időszakban.
Ezenkívül ilyenkor jobban rákapok a fényes pirosítókra is, úgyhogy ami számomra egyértelműen a tavaszhoz kötődik ilyen téren és éppen ezért nagy kedvencem is, az ez a Makeup Revolution Golden Sugar 2 Rose Gold paletta, melyben ezek az említett pirosítók pontosan megtalálhatók.
Ami pedig a highlightereket illeti az az, hogy én egész évben élek-halok értük, így én mindig használok kivétel nélkül ha sminkelek, de azért itt is megfigyelhető egy kis változás tavasszal.
Ez pedig az, hogy a klasszikus arany és pezsgő árnyalatok mellett vagy sokszor helyett jobban előtérbe kerülnek a színesebb, főleg a rosegold, a barackos, a korallos és a rózsaszínes árnyalatok.
Persze ez is olyan, hogy ha nem illik a sminkemhez vagy az outfitemhez akkor nem kötöm az ebet a karóhoz, de megfigyeltem magamon, hogy amikor csak lehet ezek után a színek után nyúlok highlighter fronton a tavaszi időszakban, azaz mostanában.
A legnagyobb kedvencem jelenleg az a két MAC Extra Dimension highlighterem illetve a Soph x Makeup Revolution paletta, mert ezekkel igazán ragyogó tavaszi sminkeket tudok készíteni.
...és akkor két pont maradt a végére, ami nálam felrakja a pontot az i-re, ha tavaszi sminkről van szó. Ezek közül az egyik a kedvenc arcpermetem a MAC Fix+, ami bár nem csak ebben az időszakban a kedvencem, hanem egész évben, de el sem tudnám képzelni, hogy egy üde és friss tavaszi smink ne kapjon belőle a végén még egy réteget. Ezáltal egy nagyon szép, egységes és bőrre hajazó hatást kapunk, melynek elvettük ezzel a porosságát és számomra így a tökéletes mindig az egész egyben. A másik pedig az amit kifejezetten a tavaszi időszakhoz kötök (illetve aztán a nyárihoz) annak ellenére, hogy 1-2 éve az év bármely másik részében szeretem őket is, de valahogy annyira passzol nekem ebbe a tavaszi képbe, hogy nem tudom kihagyni. Ezek pedig a szájfények, jelenleg ez a MAC, tavaszi limitált, Petal Power kollekciós ajakdúsítós a legnagyobb kedvencem, de mivel ez már szerintem out of stock, így nagyon tudom ajánlani a NYX ajakdúsító szájfényét ha ilyet kerestek, mert nekem az is megvan és nagyon szeretem! Persze nem csak ezeket használom, de jelenleg ezek a kedvenceim, de tényleg összességében a szájfényeket nagyon kötöm a tavaszi időszakhoz. Ennek ellenére viszont sokszor rúzst kenek fel, hiszen nem tudom tagadni (és nem is akarom), hogy rúzsmániás vagyok, viszont annál nem érzékelek változást sosem, úgyhogy arra most nem térnék ki jobban.
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra.
Illetve ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo