2017. február 20., hétfő

A nagy ajakápoló mustra #1

Szerintem mi nők folyton azon vagyunk, hogy minden szépségápolási kategóriából megtaláljuk a nekünk leginkább tetsző és a mi bőr-, hajtípusunknak és elvárásainknak legjobban megfelelő termékeket. Illetve ha meg is találtuk a kedvenc termékeinket vagy azokat, amiket az adott kategóriában minden addiginál jobban szeretünk, akkor is hajt legtöbbünket a kíváncsiság és vonz az újdonság ereje és ki akarjuk próbálni az új termékeket, úgyhogy azt hiszem ez egy vége nélküli körfolyamat az életünkben. Nálam legalább is mindenképp!

Sok kategóriában avattam már aktuális vagy akár örök kedvenceket is az utóbbi évek során, de az ajakápoló egy olyan pont és terméktípus, amiben mindig új márkák újabb kiadásait és termékeit tesztelem és nem kötöttem még ki egyetlen típusnál, amit mindig újravennék. Helyesbítek: lenne egy ilyen, de azt kivonták a forgalomból, így etéren nem tudom számba venni sajnos. Viszont alapból is kiszáradásra hajlamosak az ajkaim, amire azzal én is rásegítek, hogy sosem iszok sajnos elegendő folyadékot napi szinten... Ha pedig ezek a hideg idők tombolnak, mint amit jó pár hete "élvezhetünk", akkor a szél is tovább ront a helyzetemen és akár kirepedezésig ki tud egyik napról a másikra száradni a szám. Ami nyilván nem túl esztétikus látvány, de ami ennél is rosszabb, hogy húzódik, fáj, vérzik akár és nem hogy nem lehet rá rúzst felvinni (ami nekem hatalmas szívfájdalom mindig), mert rondán néz ki rajta, hanem azzal is meg kell küzdeni mindig, hogy valami olyat kenjek rá, ami valóban hat és rendbe tudja hozni ezt a fajta száradt ajak effektust is. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy sajnos a legtöbb ajakápoló csak akkor jó, mikor nincs igazán gond az ember ajkaival, nagyjából normál állapotúak, csak jól esik egy kis extra hidratálás, esetleg rúzsozás előtt szeretnénk ápolni, feltölteni kicsit őket. De ezeknek a nagy része maximum a kissé száraz ajkakkal birkózik meg - jobb esetben -, de a valóban problémát okozó nagyon száraz, kirepedezett, fájó bőrrel már nem tud mit kezdeni. Ilyenkor már nem is nyúlok ezekhez, hiszen felesleges... Rákenem, ott van a felszínén, de nem kezeli azt, maximum a felső hámló részt, amit egy ajakradírozással el is tüntet az ember egy pillanat alatt.
Az első, amiről szeretnék nektek kicsit részletesebben beszámolni az ez a Balea ajakbalzsam, ami kifejezetten a hideg időben kiszáradt ajkak ápolására lett kifejlesztve. 
Amikor ezt megvettem nagyjából napra pontosan 1 évvel ezelőtt, akkor éppen a legrosszabb állapotban voltak az ajkaim. A már fent említett módon ki voltak repedezve, száradva, fájtak, sokszor véreztek is és hiába kentem rá az akkor éppen használt 2 ajakápolómból, egyik sem ért semmit... Ekkor egy dm-es kisebb vásárlás eredményeként úgy gondoltam bedobom a kosaramba, hisz nagyon ígéretesnek tűnt a leírás alapján és nem is került sokba, így úgy voltam vele, hogy egye fene, ha nem válik be, akkor sem vesztek vele sokat. 399 Forintba került, ha jól emlékszem. 
Ez - ahogy az a képen is látszik - nem egy hagyományos rúzs formában kapható ajakápoló és valóban jobb szó is rá az, hogy ajakbalzsam. Ugyanis ez egy jóval gazdagabb, testesebb textúrájú, szerintem kicsit krémesebb is, mint ahogy azt a hagyományos ajakápolóktól megszokhattuk. Ennek köszönhetően nagyon intenzíven ápolja az ajkakat és minden túlzás nélkül: csodákra képes! Úgy képzeljétek el, hogy ezt rákenem a szétrepedezett, hámló, húzódó és fájó ajkaimra, eltelik pár perc és már csökkenti ezeket az érezhető kellemetlenségeket, ami első körben már hatalmas megkönnyebbülés (aki átélt már hasonlót, az tudja, hogy miről beszélek szerintem). De az, hogy már az első használatkor annyira hidratálja, ápolja és helyrehozza ezeket a szörnyűséges állapotban lévő ajkakat, hogy mikor teljesen felszívódik, lekopik és hasonlók, akkor pihe-puha ajkakat hagy maga után.... Na ez az, amit nem gondoltam volna és előtte egyik ajakápolónál sem tapasztaltam ekkora hatalmas erőt és pozitív hatást. Ami pedig külön díjazandó nála, hogy ez a rendbehozó, nagyon masszív erő a mindennapos használat következtében sem sok, amikor esetleg csak kicsit szárazak az ajkak és az ereje nem múlik el, nem szokja meg az ajkunk és nem veszti el ezáltal a hatását szerencsére!
Egyébként az a különleges benne az állagán kívül, hogy amint látjátok ilyen kis mini fogkrémhez hasonló tubusban kapott helyet és kis csőrös megoldású, melynek ferde fején egy kis lyukon jön ki belőle a termék, ami először furcsa volt nekem, de nagyon könnyű használni és nagyon szeretem. 
Ezzel a kis drágasággal az az egyetlen probléma, ami elég nagy probléma, hogy szerintem már teljesen kivonták a forgalomból. Ugyanis mikor én megvettem egy évvel ezelőtt, akkor ajánlgattam az askomon a követőimnek, akik kerestek hozzám hasonlóan egy jó ajakápolót és írták, hogy nem találtak már. Akkoriban valóban nem volt egy rövid ideig a dm-ekben, aztán pár hét múlva újra láttam, de hónapokkal ezelőtt "Kiárusítás!" címkével láttam megjelölve több üzletükben is, de akkor nem vettem belőle, mert nekem még volt bőven. Úgy gondoltam, hogy ez úgyis újra csak egy kis időszakos dolog vagy újracsomagolják lehet és nem vettem. Amit azóta is bánok, mert már jó ideje nem látom sehol, úgyhogy nagyon valószínű, hogy megszűnt. De ha esetleg láttok még valahol, akkor egyrészt csapjatok le rá, ha egy jó és nagyon hatásos ajakápolót kerestek jó árban. Illetve mindenképp szóljatok nekem!:D Épp ezért egyébként nagyon spórolok vele és mostanában egyáltalán nem használom, mert szerencsére mostanság nem kritikán aluli a helyzet és inkább tartogatom a fél tubusnyi mennyiséget belőle a nehezebb időkre...
A következő nagyágyú és az én személyes első számú kedvencem ez a PUPA Balmy Oil névre hallgató kis ajakápoló olaj tulajdonképpen, ami ilyen szájfényekhez hasonló kiszerelésben kapott helyet.
Ezt én még 2016. nyarán szereztem be, amikor (előre lelövöm a poént) egy limitált kollekció részeként árulta a cég 4 árnyalatban. Volt belőle sárgás, pirosas, ez a rózsaszínes és még egy negyedik, de nekem ez tetszett meg akkor a legjobban így meg is vettem. Tudni kell azonban, hogy bár azóta már több márkánál is láttam ilyen koncepciójú terméket a drogériákban is, de én akkor még nem találkoztam előtte ilyennel, így nagyon izgatta a fantáziám, hogy mégis milyen lehet, mennyire másabb, mint egy hagyományos ajakápoló és vajon mennyire lesz hatékony? Kicsit féltem bevallom őszintén, hogy milyen érzés lesz az ajkaimon ez az olajos dolog, de mivel akkor már eléggé bele voltam zúgva a PUPA márkába, így tudtam, hogy biztosan jó lesz és szeretni fogom, így hazajött velem az egyik vásárlás alkalmával ő is.
Ahogy láthatjátok nem csak az üvegcse, de maga az applikátor is olyan, mint amilyen a szájfényeknél szokott lenni, ami nagyon egyszerűvé teszi ennek az olajos terméknek a felvitelét az ajkakra. 
Ami az állagát, a textúráját illeti, valóban érezni, hogy olajos, de kicsit olyan nekem, mintha egy szájfény lenne ragacsos érzés nélkül, ami nagyon jó érzés az ajkakon és táplál is. Egyáltalán nem kellemetlen, sőt, nagyon is kellemes érzés és szinte gyógyír az igazán száraz ajkak számára és instant segítség. Ugyanis már csak azzal, hogy felkenjük azonnal enyhít a húzódó, fájó érzésen és perceken belül már el is felejti az ember, hogy valaha száraz volt a szája és fájt. Ezenkívül a hosszabb távú hatása az az, hogy valóban masszívan táplálja és ápolja akár a csak kissé száraz, akár a vérzésig kirepedezett, fájó ajkakat és meg is tartja ezt a hidratált, ápolt, puha érzetet nagyon sokáig azután is, hogy leittuk/leettük/lekopott az ajkakról. Ha lehet fokozni az első terméknél kimutatott szeretetem és lelkesedésem, akkor ő tudja, ugyanis jelenleg ő nálam az abszolút első helyezett hatás ügyileg. Viszont mivel kivonták a forgalomból nagyon spórolok ezzel is és jelenleg más ajakápolókat használok, amelyek közül egy szintén PUPA és esélyes arra, hogy felkerüljön a dobogó legfelső fokára emellé. De mivel azt még nem rég használom, nem akarom elkiabálni.
Egyébként külön szeretem benne, hogy egy nagyon vizes hatást kelt az ajkakon, ami nem csillámos, mint a szájfények többsége, hanem egy gyönyörű vizes fényt kelt, ami egyrészt dúsítja az ajkakat optikailag, másrészt elfedi a száraz részeket addig is, míg nem puhulnak fel teljesen, úgyhogy hatalmas szerelem. Mivel ez megszűnt, nem tudom sajnos ajánlani, de lehet érdemes kipróbálni más márkák hasonló koncepciójú termékét, mert lehet hasonlóan jól működnek. Ha van esetleg azokkal kapcsolatosan tapasztalatotok, nagyon örülnék, ha megosztanátok velem itt vagy valamelyik oldalamon, mert szeretnék találni majd egy alternatívát arra az esetre, ha ez teljesen elfogyna. Amitől előre rettegek:(
A következő delikvens ez a Balea Crazy Rasberry színezett ajakápoló, ami ugyebár a dm saját márkás terméke. 
Ezt nem tudom, hogy lehet-e még egyáltalán kapni, ugyanis ez egy elég régi termék nálam és ahogy látjátok teljesen el is használtam. 
De mindenképp szerettem volna róla írni, mert sok olyan kérdést kapok askon, hogy tudok-e ajánlani a dm-ből vagy a Rossmannból ajakápolót, ami nem a Labello és nem túl drága. Na ezek a saját márkás ajakápolók a legolcsóbbak a kategórián belül (is) és teljes mértékben tudom ajánlani nektek a Baleasokat.
Arra az esetre, amikor mindennapos ajakápolásra kerestek ilyen terméket. Arra teljesen tökéletesek ezek, ugyanis ápolják, táplálják, puhítják az ajkakat és kellemes érzés őket viselni, mert olyan kis könnyűek és még akár egy kis színt is adnak, mint például ez a málnás. Ez teljesen megfelel erre a célra és csak az illatok/ízek és színek közt kell válogatnotok, mert csak abban van köztük különbség, tudásban nincs.
Azt viszont tudnotok kell, hogy ha igazán nagy gondotok van, gondolok itt arra, hogy teljesen ki van száradva, extrém módon ki van cserepesedve, ki van esetleg repedve és már fáj, akár vérzik is ezek miatt az ajkatok, akkor azokon már nem tudnak ezek a kis egyszerűbb, olcsóbb, saját márkás Balea ajakápolók mit kezdeni. Úgyhogy ha arra kerestek megoldást az előbb említett kettőt ajánlom, ha viszont nincs hatalmas gondotok, csak kicsit szárad a szátok vagy csak jól esne ebben a zord időben egy kis extra ápolás, akkor teljesen megfelelnek ezek. Én alapjában véve a gyümölcsös kiadásokat kedvelem/szeretem, ha ajakápolásról van szó, így anno ezt a málnásat választottam, amit szerettem, ahogy látjátok teljesen el is használtam és simán újravenném, ha kapható lenne. De szerintem ez a változat már nem kapható, ez azonban egyáltalán nem tör le, ugyanis a Balea annyi különleges és jó illattal és variációval rukkol elő időről időre minden téren, hogy nem nehéz találnia az embernek valami kedvére valót.
Ilyen különlegességnek találtam én ezt a Lovely Mint névre hallgató szintén dm saját márkás, Balea ajakápolót is, amit még szeptember elején szereztem be és a napokban fogyott el. 
Ez egy áttetsző változat volt, ami ezáltal egyáltalán nem színezte meg az ajkakat, ami engem egyáltalán nem zavart, ugyanis én ha színt akarok az ajkaimra, úgyis rúzst viszek fel és nem elégszek meg a színezett ajakápolók nyújtotta minimális színnel. Ezenkívül szerinteem manapság már mindenki annyira a színezett ajakápolókra ment rá - nem csak a vásárlók, hanem a cégek is -, hogy szinte kutatni kell, hogy találunk egy áttetsző, nem csillámos változatot. 
Na ez egy ilyen volt, ugyanis ennek az illatában/ízében rejtőzött a különlegessége. Ugyanis a leírás alapján mentás, de teljesen a sima, hagyományos, fehér tic-tac illata van egy az egyben! :D Ami nekem már első szimatolásra nagyon megtetszett és nem untam rá sosem, így még a legutolsó használatkor is élveztem az illatát és megmosolyogtatott.
Nem tudom sajnos, hogy lehet-e még kapni, mert ahogy említettem eléggé sűrűn szokták cserélgetni az illatokat, kiszereléseket és koncepciókat. De ha még lehet kapni és kerestek egy jó kis ajakápolót (ami tudásában ugyanazt tudja, mint az előbb bemutatott Crazy Rasberry), akkor tudom ezt nektek ajánlani. Én is újravenném még később, de jelenleg van utánpótlásom, úgyhogy nem fogok most rohanni megnézni, hogy van-e az üzletekben. 
A napokban kezdtem el használni ezt a Labello neon kiadású ajakápolót, ami egyébként sima, original, nem színezett, nem ízesített, nem illatosított, csupán a csomagolása ilyen vidám és cuki. Ezt jó tudni, mert én speciel alapból azt gondoltam, míg nem jártam utána, hogy biztosan valamilyen színezett és illatosított változat ez is, ha színes a külseje, mint a legtöbb ilyen esetben.
Réges régen nagy Labello fanatikus voltam és csak és kizárólag az ő ajakápolóikat vettem és voltam hajlandó használni (igaz, akkor még nem jártam drogériákba és nem is ismertem nagyon más márkát, aki ecélra gyártana termékeket az olcsó no name szőlőzsírokon kívül természetesen, amiket én sosem szerettem, sőt... utáltam), de az utóbbi 5-6 évben egyáltalán nem használtam tőlük semmilyen ajakápolót, mert mindig inkább kísérletezgettem egyéb ajakápoló készítményekkel. Most azonban ahogy visszatértem legalább már van összehasonlítási alapom, hogy vajon többet tud-e, mint egy olcsóbb társa...
Eddig az az észrevételem, hogy tetszik a textúra, tetszik, hogy nem színezett és tetszik a hatása, de valamiért nem rajongok az illatáért, amit azért jó pár percig érzek még a felvitel után is. Ez lehet csak azért van, mert évek óta kellemesebbnél kellemesebb édeskés, gyümölcsös illatúakat használtam és most furcsa ez a semleges, tipikus Labello illat. De nem tudom, régebben egyáltalán nem zavart ez, most egyelőre kicsit igen, amíg meg nem szokja az orrom, de ezt biztos pár napon belül megszokom (legalább is nagyon remélem). Ezt leszámítva nagyon tetszik, mert valóban ápolja az ajkakat és a jelenlegi mindig száraz, de nem fájó és nem kirepedezett, csupán kissé száraz ajkaimmal vígan megbirkózik és puhává, széppé teszi őket. Úgyhogy teljesen meg vagyok elégedve a hatásával jelenleg. Azt még nem tudom, hogy az extrém helyzetekkel mit kezdene (és remélem mostanában nem is fogom tudni ezt tesztelni), de ha lesz olyan tapasztalatom is vele, akkor majd aszerint updatelek.
Jelenleg egyébként ezt használom és tesztelem egy másikkal felváltva, hogy össze tudjam őket rendesen hasonlítani, de egyébként ezeknek a hatása olyan hamar megfigyelhető, hogy már most le merem írni a véleményem, hiszen ezek a napok során amit mutatnak azt tudják és se nem többet, se nem kevesebbet.
Külön tetszik amúgy nekem az állaga, valahogy kevésbé észrevehető, kevésbé feltűnő, mint a Baleasnál. Bár annál sem zavart és sosem merült fel bennem ez, de hogy most ezt a Labellot használom úgy érzem, mintha ez hamarabb beszívódna vagy valahogy könnyedebb érzés lenne gyorsabban az ajkakon.
Mindenesetre örülök, hogy beszereztem és hogy most ezt használom, mert azért eléggé izgatta már a fantáziám egy ideje, hogy vajon jelenlegi fejjel szeretném-e őket... és igen, szeretem és örülök, hogy megvettem, DE ha esetleg az illatát nem szoknám meg, akkor legközelebb biztosan valamilyen illatosítottat szerzek be. (amire azt figyelembe véve, hogy pár napja használok csak kettő vadi új ajakápolót, nem éppen mostanában lesz...:D )
Az utolsó ajakápoló, amit szeretnék most bemutatni nektek az ez a PUPA Jelly Glow Lip Balm, amit nem túl rég szereztem be és jelenleg is használom az előbb bemutatott Labelloval felváltva. Előtte sosem próbáltam még ezt a termékcsaládot tőlük, viszont mivel nagy rajongója és szerelmese vagyok a márkának és eddig még egyik termékük sem okozott csalódást, így a legnagyobb nyugalommal be mertem vállalni így is, mindenféle információ nélkül. Ugyanis nekem már egyszer bizonyította a PUPA, hogy nem csak a sminkelés szépsége és minősége, hanem az ápolás tekintetében is hozza a magas minőséget (gondolok itt a fenti Balmy Oil ajakápolóra). Ez egy rúzs kiszerelésben kapható és külsőre is teljesen arra emlékeztető színezett ajakápoló, mely 10 színben érhető el és 2290 Forintba kerül teljes áron. Ez elsőre kicsit soknak tűnhet, de mindjárt meglátjátok, hogy megéri. Szerintem! Egyrészt ajakápolóhoz képest elég jó fedése van, nekem például a 001-es, Baby Pink árnyalatban van meg, ami a legvilágosabb és az én viszonylag sötét ajkaimat is meg tudja színezni és úgy néz ki rajta, mint egy kis kellemes, nem teljes fedést ígérő rúzs. Nekem vannak olyan rúzsaim, azt hiszem mind a 2 catrice, ami direkt ilyen ajakdúsító hatású optikailag és nem teljes fedést ígérőek és ez majdnem annyira pigemntált vagy akár annyira is, csak a színválasztás miatt nem üt akkorát, de én mindenképp azt mondom, hogy ajakápolóhoz képest nagyon jó a pigmentáltsága. Ami nyilván nem a legfontosabb, de azért mégis csak jól jön ez a tulajdonsága, hiszen mikor az embernek ki vannak száradva az ajkai, akkor magában nem igazán tud rá felkenni rúzst, mert csúnyán mutat, hogy kiemeli a legtöbb a száraz részeket. Viszont azok a rúzsmániások, mint amilyen én is vagyok, azért nem igazán szeretik, ha teljesen "csupasz", színmentes az ajkuk, mert minden egyes napot pazarlásnak éreznek, amikor nem viselnek semmilyen színt, terméket az ajkaikon. Na de beszéljünk akkor a hatásáról, hiszen végső soron ezért vettem én is és ezért vesz az ember egy ilyen terméket... Meglepő (avagy nem) módon nagyon jól ápolja, táplálja a száradt, húzódó, cserepes ajkakat és nagyon puhává és táplálttá teszi őket. Amikor az ajkakon van, akkor egy vizes fénye van, ami szerintem nagyon szépen mutat és nem mellesleg én is, aki alapból a matt ajkakat kedveli és hordja, amikor csak lehet, amikor ki van száradva a szám, akkor sokkal jobban szeretem az ilyen típusú finisht, mert azon felül, hogy valóban ápolja az ajkaim, nem emeli ki a felvitelkor még jelen lévő szárazabb részeket és tökéletessé teszi az ajkaim felszínét. Nekem nagyon-nagyon bejött ez az ajakápoló eddig és jelenleg jobban szeretem, mint a Labellot, amivel ugyaebár felváltva használom, így van összehasonlítási alapom. Egyrészt amiatt, mert ennek édeskés, gyümölcsös illata van, ami azzal a számomra kellemetlen viaszos illattal összehasonlíthatatlan és mérföldekkel jobb. Másrészt úgy érzem, hogy hatékonyabb is hosszabb távon. Ugyanis felkenéskor és aztán mikor már kopnak, beszívódnak mindkettő hatékony és puhítja, ápolja, táplálja az ajkakat, de nekem ennél tűnt fel az, hogy a Labelloval ellentétben ez a lekopás, felszívódás után is puhán és hidratáltan tartja az ajkakat és ha nem kenem rögtön újra, ahogy eltűnik, akkor sem húzódik a szám és több idő kell neki, hogy újra kiszáradjon, mint a Labello használatakor. Ez nyilván nem hatalmas különbség, de emiatt illetve az illata, az érzete, a kinézete és az összhatása miatt ezt jobban szeretem most egy fokkal, mint a Labellot. Bár azt is ugyanolyan sokszor használom, mert itthon nem érzem indokoltnak a szín használatát és itthon többször újra tudom kenni, sőt szeretem is, ha hamar beszívódik, eltűnik az ajkamról és itthonra sajnálnám is mindig a PUPA változatot kenni. Ezért is egyenlítik most ki egymást és használom őket felváltva. De mindenkinek csak és kizárólag ajánlani tudom ezt is és a Labellot is! További információt és az elérhető színek listáját megtaláljátok az alábbi linkre kattintva: http://www.pupamilano.hu/make-up/ajkak/Product/jelly-glow-lip-balm_76041.aspx

Remélem volt, akit érdekelt ez is és végig olvasta és hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését egyes termékek iránt, esetleg megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket. Illetve, hogy akik askon kérték, hogy mutassam meg, hogy milyen ajakápolókat tudok ajánlani és én mit használok, azok örülnek, hogy írtam most róla.
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése