Nos, ezek lettek volna azok a szempontok, amelyekre én még inkább odafigyelek ebben az időszakban és azok a tippek, amelyek remélhetőleg számotokra is hasznosak lehetnek! :)
2020. december 21., hétfő
MIRE FIGYELJ ODA A TÉLI ARCÁPOLÁSOD SORÁN?
2020. december 14., hétfő
LAST MINUTE AJÁNDÉKÖTLETEK, AMIVEL NEM LŐHETSZ MELLÉ
A mai bejegyzésben visszatérek ismét az ajándékozás témaköréhez, hiszen roham tempóban vágtat felénk a karácsony és biztos vagyok benne, hogy vannak azért még olyanok, akiknek nem minden ajándékot szereztek be. Remélhetőleg azért a nagy részét már beszereztétek, de mindenkinek akad szerintem azért olyan, hogy egy-egy dolog vagy akár egy-egy személy még kimaradt és az utolsó percre marad. Ilyenkor jönnek nagyon jól azok az ajándékok, amelyek mindenki számára tökéletesek és amelyekkel nem lehet mellélőni. Most itt inkább a terméktípusok és kategóriák lesznek a lényegesek, de azért persze ki fogok emelni egy-egy konkrét terméket is, ami a kategórián belül nekem közel áll(na) a szívemhez. Még egy mondat mielőtt belevágnánk: volt egy időszak szerintem, mikor azt gondoltuk, hogy "ciki" olyan ajándékokat adni, mint a kozmetikumok vagy hasonlók, vagy legalább is unalmas, de ez egyáltalán nincs így! Pont ezekkel lehet a legjobban célba találni, igazi örömet okozni egy valóban hasznos ajándékkal vagy egy olyan kozmetikummal, géppel, amire tudjátok, hogy rég vágyik az illető vagy említette, hogy tetszene neki, csak nem engedhette meg magának vagy sajnálta rá a pénzt magának. Ez a tökéletes alkalom az év közben begyűjtött információk beváltására és azokra a meglepetésekre, ami rendkívül jól fog esni a megajándékozott személynek, hiszen tudni fogja, hogy ismeritek, tudjátok mire vágyik vagy csak ismeritek az ízlését és beletaláltok egy szuper ajándékkal.
A képen a L'oreal Professionnel Serie Expert Blodifier szettje látható, ami kifejezetten hamvasító sampon és maszkot tartalmaz és nagy-nagy kedvencem. Ezt én tavaly rendeltem a Notinoról éppen így a karácsony előtti időszakban és aztán egész évben nem volt így szettben kapható, de most újra elérhető, úgyhogy érdemes lecsapni rá. Én ezt nagyon ajánlom szőke, szőkített hajra, de természetesen minden másféle hajtípusra is találhattok még szetteket illetve persze egyéb területre is, nem csak hajra.
Nos, ez lett volna az a 3+1 ajándék ötlet, aminek szerintem mindenki örülne és amivel nem lehet mellélőni. Remélem hasznos volt számotokra és ha bármi kérdésetek van még a témában, akkor nyugodtan keressetek meg privátban és szívesen segítek. :) (Fiúknak segítettem már többször is, mikor rám írtak a blog által a barátnőjüknek ajándékot pontosítani, márkát ajánlani stb., de lányoknak is, úgyhogy keressetek bizalommal nyugodtan!)
2020. december 7., hétfő
CÉLKERESZTBEN A KEZEK
Ahogy utaltam rá már a bevezetőben, jelenleg igencsak nagy megterhelés alatt állnak a kezeink, hiszen az átlagosnál is többször mossuk és a megszokottnál is többször használunk különböző kézfertőtlenítő termékeket. Mindez természetesen nagyon jó és hasznos a mindennapi higiéné illetve a vírushelyzet kapcsán, de ezzel eléggé kiszárítjuk mi magunk is a kezeinket és erre még csak rátesz egy lapáttal a hideg, szeles idő. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a fertőtlenítő termékek nagyrészt a magas alkoholtartalomnak köszönhetően olyan hatékonyak. Ami szintén nagyon szuper a vírus, baktérium, szennyeződések elleni harc szempontjából, de ez még tovább szárítja a kezünket. Ezt még akkor is észre vehetjük, ha egyébként nem reagál a bőrünk hevesen az alkoholtartalmú termékekre. Nem csoda ezek fényében úgy gondolom, hogy jelenleg sokkal többen szenvednek azáltal, hogy szárazak a kezeik, húzódik a bőr rajta, ne adj' Isten még ki is repedezik... Ezekre próbálunk ma megoldást találni különböző szinteken, hiszen nem mindenkinek ugyanarra van szüksége és nem mindenkinek ugyanazok a preferenciái sem. Remélem hasznos lesz számotokra ez a bejegyzés és hogy sikerül pár olyan embert is motiválnom a kezei ápolására, aki eddig ezt kihagyta és utálta.
Mielőtt belevágnánk magába az ápolásba, ejtsünk gyorsan néhány szót a megfelelő kéztisztító gélekről is, hiszen a pandémia miatt jelenleg ez az egyik legkeresettebb terméktípus és nehéz eligazodni már az útvesztőben. Nekem is volt ennyi hónap alatt sajnos negatív tapasztalatom ilyen gélekkel, így pontosan tudom, hogy milyen bosszantó, ha nem azt kapjuk tőle, mint amit várnánk. Az én kedvenceim egyrészt a kis 30/50 ml-es verziók, amelyeket akár a táskánkra akasztva, akár beledobva is bármikor bárhová magunkkal tudunk vinni. Én ezt a típust használom hosszú évek óta (a COVID-19 előtt már jóval) és ezek meg is maradtak a mindennapi rutinom részeként, csak nyilván sokkal többször használom és ennek okán cserélem is őket. Pontosabban töltöm újra őket, ugyanis bár nem vagyok egy nagy környezetvédelmi hős, de azt én is felfogtam már elég hamar, hogy azzal ha ezeket hetente veszem újra és cserélem, akkor temérdek mennyiségű műanyag hulladékot termelek pluszban, ami már az én szememet is bántaná azért, így én az itthoni nagyobb kiszerelésű, pumpás kéztisztító gélemet töltöm bele ezekbe a kicsi hordozható verziókba. Ez is lehet így egy plusz tipp talán, ha ti is oda szeretnétek kicsit figyelni a műanyag felhasználásra.
Ebből adódik, hogy a másik nagy kedvenc típusom az a nagyobb kiszerelésű, pumpás adagolós, amit egyrészt az előbb említett utántöltésre használok illetve otthon miután megérkezek, kézmosás után és úgy egyébként is elég sokszor. Szerencsére nekem egyébként nem érzékeny ezekre a kezem, tehát mindegyiket jól bírja, amikkel nem voltam elégedett eddig azok vagy a szaguk miatt buktak el, mert ilyen rovarirtó szaguk volt vagy amiatt, hogy ragacsos érzést hagytak maguk után. Használok ezeken kívül folyékony kézfertőtlenítőt is, de mostanra egyértelművé vált számomra, hogy nekem azért a gélek a kedvenceim és azok közül is azok, amelyek gyorsan elpárolognak, de megadják az igazi fertőtlenítő élményt, nem büdösek (itt nem az alkohol illatára gondolok, hiszen az a legtöbbnél adott és azzal semmi bajom sincsen) és nem maradnak ragacsosak, amit aztán jobb ha lemos az ember....
...és akkor térjünk át konkrétan a kézápolásra! Bevallom őszintén még itt a legelején, hogy ahogy arra utaltam is, én elég rossz voltam mindig is ezen a téren. Hiába hallottam már réges rég mindenkitől, hogy a kezeket is kenni kell, mert ott látszik meg az egyik leghamarabb a kor, de engem valahogy taszítottak ettől a régi rossz emlékek. Belefutottam ugyanis régebben néhány olyan kézkrémbe, ami vagy állagát vagy illatát (esetleg mindkettőt) tekintve nem felelt meg az én igényeimnek. Én ugyanis azokat a kézkrémeket szeretem, amelyek bár táplálnak, de könnyen beszívódnak és nem hagynak hosszú ideig ragacsos érzetet maguk után. Emellett pedig szeretem ha valami jó kis illatuk van - bár ez nem elsődleges szempont, de mindenképp plusz pont és nálam motiváló erő a használatra, ha fincsi az illata. Nyilván itt is oda kell figyelni, mert valakinek a bőre nem bírja a kezén sem az illatanyagot, úgyhogy nekik mindenképpen olyat kell keresni, ami illatmentes. De nekem szerencsére ezzel sincs gondom, úgyhogy én általában az illatos verziókra csapok le.
Kép a Notinoról |
Jelenleg csak ilyen kis 30 ml-ess verzióm van kézkrémből is, de most ebben a megterhelő időszakban elgondolkoztam, hogy be kellene szereznem egy nagyobb, pumpás adagolós verziót is, amire amúgy évek óta vágyok, de eddig sosem használtam volna ki. Most azonban lenne értelme beszerezni a nagyobb odafigyelés és ápolás miatt és én a Vivian Gray Romance Sweet Vanilla szettjét szeretném beszerezni, ami egy krémes folyékony szappant és egy hidratáló kézkrémet tartalmaz 250-250 ml-es kiszerelésben. Ezáltal meglenne a harmónia is, amit azért én illat fronton eléggé szeretek, nem szeretek nagyon különböző illatvilágokat keverni illetve így otthon kényelmes, higiénikusan és stílusosan ápolhatnám a kezeimet. :P Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de ennél a termékkategóriánál nekem tényleg kell a motiváció és úgy érzem, hogy ez a szett eléggé motiváló lenne. (Nem mellesleg amúgy ez olyan szép kis szett, hogy ha valaki valami kis hasznos ajándékot szeretne adni akár nagyszülőnek, akár szülőnek, akár barátnőnek, akkor ez most kifejezetten jó ötlet lehet.)
Kép a Notinoról |
2020. november 30., hétfő
MÁRKÁK, AMELYEK IGAZI LUXUS ÉRZÉST HOZNAK A MINDENNAPOKBA
A mai bejegyzésben egy olyan sorozatot indítok el, melyben számomra érdekes és izgalmas márkákat járunk körül kicsit. Lesz szó itt a történetükről, a jellegzetességeikről, a filozófiájukról (ha van) illetve arról, hogy milyen termékeket foglalkoznak, esetleg melyek az én kedvenceim tőlük vagy mi az amit én, személy szerint nagyon szívesen kipróbálnék tőlük. Ebben az első részben három egészen különböző márkát hoztam el rögtön nektek, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok a részletekre, akkor vágjunk is bele! ;)
Az első a Victoria's Secret, amit úgy gondolom nincs olyan nő, aki ne ismerne és akár használtátok is már a termékeiket, de azt vajon tudjátok, hogy Roy Raymond 1977-ben alapította meg a márkát, mely eredetileg csak és kizárólag fehérneműket gyártott és forgalmazott? Aztán a tulajdonos változott, de a márka különlegessége maradt és kiegészült a fehérneműk mellett hálóruhákkal, parfümökkel és szépítőszerekkel. Így még inkább kinőtte magát a cég és mára az egyik legsikeresebb és legismertebb fehérnemű márka a világon. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a márka saját angyalokkal is rendelkezik, akik divatshow kifutóján és a kampányok során képviselik a márkát és népszerűsítik azt. Ezen pozíció sok modell álma és igazi elismerés számukra.Kép a Notinoról |
Nos, első körben ezt a három ikonikus és általam illetve sokak által nagyra tartott márkát szerettem volna nektek "bemutatni" kicsit háttérinfókkal együtt. Remélem, hogy tetszik nektek ez a koncepció és hasznos/érdekes volt számotokra és hogy a következő részben is velem tartotok! :)
2020. november 23., hétfő
KARÁCSONYI AJÁNDÉK WISHLIST (/AJÁNLÓ)
Kép a Notinoról |
Kép a Notinoról |
A másik gépet éppen az utóbbi egy hétben láttam valakinél, mint újdonság, aztán a Notinon az ajándékok között böngészve természetesen már ezt is megtaláltam. Ez pedig nem más, mint a FOREO Bear Mini, aminek létezik egy nagyobb testvérkéje is, de én a kicsivel kezdeném, hogy kipróbáljam mennyire jön be nekem ez a technika, mennyre használom stb. - ahogy ezt a Foreo Luna Play Plusnál tettem. Ez tulajdonképpen egy kis arcfeszesítő készülék, amely masszíroz, segít felvenni a harcot a ráncok ellen, feszesít és hozzájárul ahhoz, hogy a különböző hatóanyagok jobban be tudjanak szívódni és ezáltal kifejtsék hatásukat.
Ezek az én füleimnek egytől egyig nagyon tetszenek és úgy érzem a bőröm is imádná - nem mellesleg pedig tökéletesen illene a kis Foreo Luna Play Plusomhoz. :P
További információkat, köztük például a használati utasítást is megtaláljátok a Notinon.
Kép a Notinoról |
Ha már arcápolás, akkor nagyon örülnék egy ilyen Notino Spa mikroszálas sminkeltávolító szettnek. Van nekem már mosható vattakorongom más márkától illetve kifejezetten arctisztításhoz használt kis törölközőm is, de ilyen profi és egyben lévő szettem még nincs. Ez tartalmaz 3 darab mosható sminklemosó korongot, egy arctisztító kesztyűt, egy arctisztító törülközőt és egy kozmetikai fejpántot. Tehát mindent, amire csak szükség lehet a sminkeltávolítás, arctisztítás alatt. Van ebből szürke változat is, ami szintén gyönyörű, de nekem ez a pink is nagy szerelem! Arctisztító kesztyűre és kozmetikai fejpántra pedig már jó ideje vágyok, úgyhogy ez is telitalálat lenne nálam.
Kép a Notinoról |
Van rengeteg különböző szettje a márkának és ebből a Blond Absolu termékcsaládból is van több összeállítva, úgyhogy mindenki megtalálja a magának vagy a szerettének/ismerősének tökéleteset.
Ez a szett egy samponfürdőből, egy mélyápolásból (~balzsam) és egy végső ápolásból (~szérum) áll, melyek mindegyike teljes kiszerelés és a nevéből adódóan a szőkített/szőke hajra lett kifejlesztve. De ahogy említettem minden hajtípusra vannak szettjeik most, úgyhogy az sem marad ki, akinek nem ilyen a haja - nyugi!
Kép a Notinoról |
Kép a Notinoról |
Én ezt az illatot úgy ismertem meg, hogy az egyik Notinos rendelésem mellé kaptam egy kis illatmintát ebből, amibe első illatozásra beleszerettem - szó szerint. Az a kis minta több alkalomra is elég volt, használgattam és még jobban megszerettem, úgyhogy elhatároztam, hogy felkerül a kívánságlistámra és egyszer mindenképpen beszerzem. Bár magában is tökéletes, de ezzel a kis testápolóval kiegészítve ebben a csoda csomagolásban maga az álom és már így egy tökéletes karácsonyi ajándék.
Kép a Norinoról |
...és akkor végül, de közel sem utolsó sorban jöjjön kettő sminkeléshez kapcsolódó wishlistes termék is, hiszen hogy hagyhatnám ki ezt a szekciót?! Mi más is szerepelhetne elsőként nálam ebben a kategóriában, mint valami ajaktermék...?! Ez a NYX Professional Makeup Diamonds & Ice ajakrúzs szett nagyon izgatja a fantáziámat és nagyon tetszenek benne a színek. Ezt a formuláját még nem ismerem a márkának, de amiket eddig próbáltam tőlük azokat imádtam, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ezek sem okoznának csalódást! A színek nagy része pedig olyan, ami nekem egyáltalán nem található meg a kollekciómban, úgyhogy igazi hiánypótló, így nagyon praktikus is lenne ez a termék. (Jók ezek a női indoklások, nem gondoljátok...? :D)
Kép a Notinoról |
Ami viszont ténylegesen nagyon hasznos és praktikus lenne, de azért ez is a szemnek is nagyon jól esik, az ez a Notino Luxe Collection kozmetikai doboz/táska. Ahogy megláttam első látásra beleszerettem és ez nekem, aki (alapesetben, nem járványhelyzetben) folyamatosan utazik Pest és vidék között, nagyon jól jönne egy ilyen strapabíró, de egyben szép kis sminktáska, amiben nem kellene félnem, hogy valami megsérül, az ecseteim is beleférnének nem csak a sminkcuccaim és egy hétvégére bőven elegendő lenne - bár a méretét nem láttam, de így képzelem el. Igazi professzionális darab, aminek köszönhetően nem kellene tolltartókba és kisebb neszikbe rakni a sminktermékeimet és eszközeimet, hanem biztonságban egyben szállíthatnám őket.
Nos, ezek lettek volna azok a termékek, amiket én felvettem idén a kívánságlistámra és amelyek véleményem szerint tökéletes karácsonyi ajándékok lehetnek másoknak is. A következő ilyen jellegű bejegyzésben olyan listával jövök nektek, melyben általam birtokolt/használt termékekből ajánlok nektek karácsonyi ajándékötleteket. :)
2020. november 16., hétfő
ILLATOKBA KUCKÓZVA
A mai bejegyzésben beengedlek titeket ismét a gondolataimba és megmutatom nektek, hogy belőlem mit vált ki többek között az, hogy ismét kicsit a négy fal közé vagyunk zárva (ha nem is a legszigorúbb értelemben). Ettől illetve magától az egyre hidegebb időjárástól, az egyre hamarabb sötétedéstől és az egész őszi és már lassaaaaaaaaan karácsonyváró időszaktól igazi bekuckózós hangulatba kerültem és szeretném ezt az egész jelenleg ismét nehéz helyzetet elviselhetőbbé, szebbé, komfortosabbá és hangulatosabbá tenni. Ehhez járulnak hozzá nálam mindig nagyban a különféle lakásillatosító termékek, melyek közül jelenleg nem csak a megszokott dolgok, hanem igazi újdonságok is izgatják a fantáziámat. A mai bejegyzésben ezeket a gondolataimat, kívánságlistás termékeimet fogom veletek megosztani illetve tippeket is adok egyben már akár ajándékozásra olyanok számára, akikről tudjátok, hogy szintén érdeklődnek az ilyesmi dolgok iránt. Vágjunk is akkor bele! ;)
Első körben ami eszembe jut a témáról és évek óta megrögzött rajongója vagyok, azok a különböző illatgyertyák. Sokféle márkát próbáltam az évek alatt: a nagyon olcsótól a közép árkategóriáson át a kicsit drágább árfekvésig és azt kell, hogy mondjam, hogy én (majdnem) mindet szerettem. :D Persze illatintenzitásban és az égés tökéletességében vannak minimális különbségek, de szerencsére nem igazán futottam még bele (az olcsóbbak közül sem) igazán rossz gyertyába. Ami viszont mindeddig kimaradt az életemből ebben a kategóriában, pedig már nagyjából egy éve ez is izgatja a fantáziámat, azok a Woodwick gyertyák. Nem tudom, hogy ki mennyire ismeri a márkát, de annyit gyorsan elárulnék róla, hogy arról híresek, hogy a szuper sokféle és különleges illathoz egy különleges kanóc is társul. Ez a márka ugyanis fakanócot használ, ami eszméletlenül hangulatos lehet és a kandallóban pattogó fára emlékeztet, amit bár nincs kandallónk, de én imádok! Szoktam olyat csinálni télen egyébként. hogy tanuláshoz vagy csak úgy este berakok YT-on ilyen hangot adó végtelenített videót... :D Úgyhogy úgy gondolom, hogy én ezt imádnám és az illatok közül is rengeteg van ami tetszik, úgyhogy valamikor muszáj leszek végre beadni a derekamat neki, hogy még jobban meghitté és hangulatossá tegye ezeket a mostanában egyébként nagyon feszült estéket.A következő kategória, ami nekem szorosan ehhez az otthonunkat is még otthonosabbá tevő folyamathoz és bekuckózáshoz tartozik, azok a különböző illatos viaszok. Ezeket is évek óta használom és szintén próbáltam már több árkategóriát is és itt viszont voltak azért negatív élmények olyan tekintetben, hogy valaminek semmilyen illata nem volt használat közben már első alkalommal sem vagy valamelyik mondjuk csak az első alkalommal volt elég intenzív illatú. A márka amiben viszont nem csalódtam ebben a kategóriában és eddig amit használtam tőlük azt imádtam az a Yankee Candle illetve a kringle candle márkától csak egyet használtam, de az valami fenomenálisan intenzív és különleges volt, úgyhogy tőlük is fogok még biztosan rendelni. A felsorolt márkák mindegyike elérhető egyébként a Notinon, én is onnan szoktam beszerezni őket.Kép a Notinoról |
Ami viszont nekem eddig teljesen kimaradt, de mostanában egyre több helyen láttam és eléggé felkeltette az érdeklődésemet azok a különböző elektromos diffúzorok. Mert bár én imádom a gyertyákat, de azt én is belátom, hogy ezek biztonságosabbak, főleg gyerekek és háziállatok közelében. Emellett pedig bár drágábbak, de hosszabb távon nagyon is gazdaságosak, hiszen ezek akár évekig is kiszolgálhatják az igényeinket. Hatalmas előnyük még, hogy be lehet állítani rajtuk az illat intenzitását illetve azt is, hogy mikor bocsássák ki ezeket, úgyhogy sokkal inkább személyre szabott és hasznos tud lenni, mint egy sima gyertya, ami lehet éppen akkor tombol amikor nem is figyelünk eléggé és amikor kicsit többet akarnánk belőle mondjuk már elfogyott vagy csak épp nem tudjuk úgy befolyásolni, mint egy elektromos diffúzort. Ezek mellett pedig nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy nagyon kis designosan néznek ki ezek, amik nem csak funkciót hordoznak így magukban, hanem egyfajta dekorációként is szolgálhatnak és télen-nyáron megállják a helyüket. (No, meg persze ősszel és tavasszal is.:P)
A használatuk pedig elképesztő egyszerű és problémamentes:
- csatlakoztatjuk a konnektorhoz vagy USB-hez
- beletöltjük a tartályba a bele való kis folyadékot
- majd a távkapcsoló vagy a gombok segítségével beállítjuk a kívánt dolgokat
- élvezzük az élményt
2020. november 9., hétfő
ÚJRA BLACK FRIDAY A NOTINON - AJÁNLÓ ÉS WISH LIST
A mai bejegyzésben elhoztam nektek egy engem nagyon foglalkoztató témát, ami lassan elég aktuálissá is válik, ugyanis hamarosan újra itt a Black Friday, amit - mint mindig - a Notino idén is tart és szuperebbnél szuperebb akciókkal kedveskednek majd a vásárlóknak, amit ezúttal sem érdemes kihagyni.
Idén a BF egyébként november 27-re esik, amit érdemes feljegyezni és készülni rá, ugyanis ilyenkor még kedvezőbb árakon juthatunk hozzá a kedvenceinkhez vagy éppen a régóta áhított termékekhez. Ebben a bejegyzésben szerettem volna megosztani veletek ezt a szuper hírt és összekötöm azzal, hogy megmutatom mi az a három termék amire én lecsapnék a BF keretein belül és mi az a három termék, amit én már használtam és jó szívvel ajánlanám figyelmetekbe egyébként is - ilyen akciókkal pedig főleg! Ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele! ;)
Kép a Notinoról |
Egyszerűen odáig vagyok a csomagolásért, a színekért és úgy az egészért - már csak így ránézésre is nagyon minőségi hatást kelt, de biztos vagyok benne, hogy ez élőben csak még tovább fokozódna.
Sosem használtam még YSL rúzst, de egy ideje kívánságlistásnak számítanak ezek, úgyhogy egy ilyen szuper akció keretein belül szívesen esne a választásom egy ilyen gyönyörűségre.
Kép a Notinoról |
A második kívánságlistás elem egy kicsit kapcsolódik egy általam már birtokolt termékhez, ugyanis egy Foreo készülékről van szó. Nekem ugyebár a Foreo Luna Play Plus van meg (amit egyébként szintén a Notinoról szereztem be) és azzal maximálisan elégedett vagyok és úgy gondolom, hogy az egyik legjobb rendelésem volt és nagyon megéri az árát. Éppen ezért is izgatja annyira a fantáziámat ez a Foreo UFO szónikus készülék, melyet az arcmaszk hatásának felgyorsítására fejlesztettek ki. Ez tehát nem a "klasszikus" és ikonikus arctisztítási készülék, hanem egy egészen más szegmens a specialitása és éppen ezért is gondolom, hogy így is nagyon jól ki tudnám használni, hogy már van egy másik Foreo termékem. A technológia nagyon izgalmas amit ez a kis ketyere tud, de ebbe most nem mennék bele részletesebben - a Notinon minden infót megtaláltok róla, ha nektek is felkeltette az érdeklődéseteket.
Egy szó, mint száz: nekem nagyon(!!) izgatja ez a készülék a fantáziámat és nagyon szívesen kipróbálnám és úgy érzem ezért is legalább annyira rajongana a száraz bőröm, mint a testvérkéjéért. Mivel ez egy elégé borsos árú termék, így ennél mindenképpen érdemes kivárni ezeket a szuper akciókat és akkor lecsapni rájuk - erre (is) tökéletes a Black Friday. :P
Kép a Notinoról |
Ha olvastok/követtek egy ideje, akkor tudhatjátok, hogy az arcbőröm mellett a fejbőröm is egy kritikus pont nálam és egy örökös feladat, hogy megtaláljam azokat a termékeket, melyek segítenek felvenni a harcot a száraz fejbőröm/korpásodás ellen.
Mostanában (mióta beköszöntött az ősz illetve az egyetem) ismét kritikussá vált a fejbőröm állapota, a hét nagy részében ez gondot, de legalább is fejfájást okoz nekem. Nagyon száraz a fejbőröm, hámlik, viszket és nem mellesleg egyáltalán nem néz ki esztétikusan. Bár szerencsére ez csak igazán közelről látszik, de engem akkor is iszonyatosan zavar, így jó lenne már valami igazán hatékony megoldást találni rá. Jelenleg éppen egy Notinoról rendelt kifejezetten száraz fejbőrre kifejlesztett sampont tesztelgetek, de eddig még csak kétszer használtam, úgyhogy még nem szeretnék és nem is tudok nagy következtetéseket levonni róla. Viszont akár beválik, akár nem, ezt a Kérastase sampont is nagyon szívesen kipróbálnám, hiszen a márka nagyon professzionális, nekem csak és kizárólag jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban és a fodrászom is mindig tőlük ajánl valamit, úgyhogy hiszem, hogy ebben sem csalódnék.
...és akkor térjünk át azokra a termékekre, amiket már én is használtam vagy akár most is használok és jó szívvel tudom nektek ajánlani őket, hogy csapjatok le rájuk a Black Friday keretein belül majd. :)
Ha már az első hármast egy samponnal zártam, akkor ezt a kis hármast pedig egy samponnal indítom.
Bár azt gondolom, hogy teljes áron is megéri az árát, de azért egy kis kedvezmény sosem árt, nemde?! A Black Friday keretein belül tehát ezt is érdemes lehet bedobni a kosaratokba, ha valami igazán jó terméket szeretnétek szempilla fronton.
2020. október 30., péntek
MASKNE - AVAGY MUMUS A MASZK ALATT
Mi is az a maskne?
A szó az angol mask + acne szavak összetételéből képzett, mely már elég jól körülírja a problémát és szerintem elég kis frappáns, könnyen megjegyezhető kis fogalom. Maga a szó a maszkviselés következtében kialakuló gyulladásos bőrhibákra utal, ami a jelenlegi helyzetben, a jelenlegi körülmények között az egyik legtöbb problémát okozó problémává vált világszerte.
Mielőtt jobban belevágnék a témába, szeretném mindenképpen leszögezni még itt az elején, hogy a maszk viselését nagyon fontosnak tartom, nem csak azért mert nagyon sok helyen és körülmény között kötelező, hanem mert hatalmas szerepe van a védekezésben. Úgyhogy ez a bejegyzés még véletlenül sem a maszkok ellen vagy a maszkviselés ellen szól, hanem épp amellett, hogy viseljük őket, de emellett vigyázzunk az arcunk állapotára is. Ez a kettő mehet szépen egymás mellett kéz a kézben, csak nagyobb figyelmet kell a témának szentelnünk - véleményem szerint.
De hogyan is működik a mechanizmus?
Egyrészt a maszk folyamatosan mechanikailag dörzsöli az arcunkat, emellett pedig nem hagyja rendesen szellőzni, aminek hatására izzadhatunk alatta illetve a beszéd miatt is nedvesség jelenik meg és mindezek együttese egyenes utat jelent(het) ahhoz, hogy a pórusaink eltömődjenek és a mikroorganizmusok felszaporodjanak. A pórusok eltömődése okozhat mitesszereket illetve akár pattanásokat is, míg a mechanikus dörzsölés következtében kialakuló kis mikrohorzsolások szabad utat jelentenek a szennyeződések bejutásának a bőrbe. Ezek egyike sem hangzik túl kecsegtetően azt hiszem és bár biztos van akiknek semmi hasonló problémát nem okoz a maszkviselés, de úgy gondolom elég sokan vagyunk akiknek megjelentek mostanra már a kisebb-nagyobb tünetek.
Saját történet
Nálam a kis pici pattanások szintjéig jutott el a dolog, amik addig míg vidéken otthon voltam nyáron és csak boltokba viseltem a maszkot egyáltalán nem volt jellemző. Ősztől azonban mióta beindult az egyetem és a lakáson kívül mindenhol maszkot viselek (igen, nálunk első perctől minden előadáson és gyakorlaton is kötelező a maszk viselése), így elég hamar felütötte magát ez a probléma, ami nem kis fejfájást okoz a mindennapok során. Nyilván az egészségünk a legfontosabb és ennek oltárán kibírom ezt a kis kellemetlen "mellékhatást", de azért azt hiszem érthető, hogy nem ujjongok mikor végre elmúlik az egyik, akkor kijön egy másik az arcom egy másik, maszk által fedett területén.
Prevenció - megelőzés
- csak ott viseljük ahol kötelező és szükséges (ez mondjuk nálam nem tud például ennél jobban leszűkülni, de itthon mondjuk nyilván nem viselem és ilyenkor hagyom szellőzni az arcomat, amit biztos vagyok benne, hogy nagyon élvez - szóval természetesen a szabályokat és a biztonságot szem előtt tartva ajánlom ezt)
- rendszeresen mossuk és/vagy cseréljük a maszkot - típusától függően
- ha textilmaszkot választotok, figyeljetek oda az anyagára, ha lehet 100%-ban pamut textilmaszkot szerezzetek be és minden használat után mossátok ki (öblítő nélkül, ugyanis amellett, hogy irritálhat, hozzájárulhat a pórusok eltömődéséhez)
- a sminkeléssel bánjunk csínján - bár én sem tudok teljes mértékben lemondani a sminkelésről, mert néha igenis kell, hogy jobb kedvem legyen és hogy jobban érezzem magam vagy kiéljem egy kicsit a kreativitásomat illetve a smink iránti szeretetemet, de azért azt érdemes tudni, hogy a smink sajnos tovább ronthatja a maskne állapotát, hiszen eltömítheti a pórusokat. Főleg az alapozó itt a "ludas", úgyhogy itt kell jól választani - például egy olyat, ami alapvetően nem pattanásokat és igyekezzünk minél véknyabban felvinni. Amennyiben nem szükséges pedig kerüljük, főleg ha már megjelentek a tünetek. Nehéz ez, én is tudom, hiszen én is imádok sminkelni, de most sokszor választom a smink nélküliséget, mint az esetleges még több pattanást. Ha pedig neked ez nem elég, akkor készíts valami extra szemsminket, hogy kompenzáld a hiányt. ;)
- még fokozottabb és mélyebb bőrtisztítás - legalább a nap végén
- használjunk speciálisan akné elleni termékeket (gél, tonik stb.)
- mindig vigyünk fel nappal is arckrémet, hogy ne csak ápoljuk az arcunkat, de csökkentsük is ezzel a mechanikus dörzsölést - viszont a maszkot csak azután vegyünk fel mikor ez már beszívódott
- az arckrémünk semmiképpen se legyen komedogén (mitesszerképző), sűrű, zsíros, amelyek könnyebben eltömíthetik a pórusokat, segítve ezzel az egész negatív folyamatot
- az esti arcápolási rutinba több a problémás bőr kezelésére hatékony összetevőt alkalmazzunk, mint például a szalicilsav, niacinamid (én ezt is használok az arcomra), AHA sav - ezekkel azonban vigyázzunk, ha irritált a bőr, akkor válasszuk a minél kisebb koncentrációt vagy próbálkozzunk más termékekkel
Kép a Notinoról |
- a kialakult pattanásokra használjunk helyi ápoló terméket, ami kis területen hatékonyan fejti ki a hatását (én erre a propoliszt használom, de vannak erre kitalált készítmények is már és mivel a propoliszom hamarosan kiürül, én is böngészek ezek között - például ez a La Roche-Posay Cicaplast Baume B5 nyugtató és megújító balzsam már nem egy embernek hozta rendbe a pattanásos, aknés arcát - köztük egy közeli ismerősömét is -, úgyhogy én erre neveznék be most a téma kapcsán először)
Nos, ezek lettek volna az én tippjeim illetve amikre én próbálok odafigyelni mióta kialakult ez a helyzet és - lekopogom -, de most mióta az orrom alatti pattanás elmúlt ( még picit látszik azért a nyoma), azóta nem jött ki új, úgyhogy remélem ez az extrább odafigyelésem miatt van illetve a termékek miatt amiket használok.