A mai bejegyzésben visszatérek ismét az ajándékozás témaköréhez, hiszen roham tempóban vágtat felénk a karácsony és biztos vagyok benne, hogy vannak azért még olyanok, akiknek nem minden ajándékot szereztek be. Remélhetőleg azért a nagy részét már beszereztétek, de mindenkinek akad szerintem azért olyan, hogy egy-egy dolog vagy akár egy-egy személy még kimaradt és az utolsó percre marad. Ilyenkor jönnek nagyon jól azok az ajándékok, amelyek mindenki számára tökéletesek és amelyekkel nem lehet mellélőni. Most itt inkább a terméktípusok és kategóriák lesznek a lényegesek, de azért persze ki fogok emelni egy-egy konkrét terméket is, ami a kategórián belül nekem közel áll(na) a szívemhez. Még egy mondat mielőtt belevágnánk: volt egy időszak szerintem, mikor azt gondoltuk, hogy "ciki" olyan ajándékokat adni, mint a kozmetikumok vagy hasonlók, vagy legalább is unalmas, de ez egyáltalán nincs így! Pont ezekkel lehet a legjobban célba találni, igazi örömet okozni egy valóban hasznos ajándékkal vagy egy olyan kozmetikummal, géppel, amire tudjátok, hogy rég vágyik az illető vagy említette, hogy tetszene neki, csak nem engedhette meg magának vagy sajnálta rá a pénzt magának. Ez a tökéletes alkalom az év közben begyűjtött információk beváltására és azokra a meglepetésekre, ami rendkívül jól fog esni a megajándékozott személynek, hiszen tudni fogja, hogy ismeritek, tudjátok mire vágyik vagy csak ismeritek az ízlését és beletaláltok egy szuper ajándékkal.
Az első, ami sosem megy ki a divatból, mindig jó ötlet minden körülmények között, de karácsonykor pedig főleg az a parfüm. Persze itt is az a lényeg, hogy ismerd az illőt, tudd mit szeret vagy esetleg mi után áhítozik. Ha van örök kedvenc parfümje, amit évek óta hord, akkor rendeld meg neki azt, de tedd különlegessé azzal, hogy belegravíroztatod a nevét vagy a monogramját vagy egy díszdobozba csomagoltatod. Mind a két lehetőség elérhető a Notino oldalán és még időben is vagy, hogy megérkezzen karácsonyig. Vagy esetleg megveheted neki az örök kedvenc parfümét szettben - hiszen ilyenkor rengeteg márka hoz ki ajándékszetteket illatos testápolókkal kombinálva az adott parfümöt. De ha esetleg nem is létezik eleve ilyen, te összeállíthatsz egyet neki. Másik opció, hogy ha tudod, hogy nagyon tetszik neki egy illat/parfüm, de eddig nem vette meg magának, akkor azt rendeld meg neki, mert attól nagyobb örömöt nem fogsz tudni neki okozni. :) A harmadik pedig, ha sem nincs olyan parfüm, amit imádna és éjjel-nappal viselne, sem nem ejtett el kívánságlistás verziót, akkor válassz neki te egyet, ami aztán lehet éppen a kedvencévé fog válni. Ehhez csupán annyit kell tudnod, hogy milyen illat kategóriát szeret magán: a gyümölcsöset, a édeset, a citrusosat, a keletiest, esetleg a sportosabb, frissebb vonalakat? Ez alapján már tudsz szűrni a Notinon és ha nem tudod melyik lehet az ideális, akkor érdemes a best sellerek közül választani a kategórián belül, hiszen a best sellerek általában nem hiába annyira kedveltek a kategórián belül. ;) Tehát a lehetőségek tárháza végtelen, csupán a te kreativitásodon, kitartásodon és persze a pénztárcádon múlik, hogy végül mit rendelsz meg. :)
A képen látható az én kedvenc parfümöm, a
Carolina Herrara Good Girl, amit mióta megérkezett a Notinoról nagy becsben tartok és éjjel-nappal fújom magamra - kis túlzással persze, hiszen tartós.
A második szintén örök klasszikus és olyan, amivel nem lehet mellélőni, azok a különböző szépségápolási szettek. Itt most kifejezetten arra gondolok, amikor több terméktípus megtalálható egy csomagban - akár több testrészre, funkcióra is. Én ebben például kifejezetten élvezem, ha olyan márkákat, termékcsaládokat vagy akár terméktípusokat próbálhatok ki, amit előtte nem ismertem, sosem használtam és lehet magamtól sosem vettem volna meg emiatt. Nálam ez az a kategória például, amire saját magam nem szeretek költeni, de mindig úgy örülök, ha kapok és elkezdhetem használgatni az egyes termékeket. Ez az az ajándék kategória is korosztálytól függetlenül bárkinek tökéletes lehet: egészen a kislányoktól/kisfiúktól elkezdve az idősebb korosztályig. Persze itt is lehet kifejezetten arra irányuló a válogatás, ami az adott személyhez közelebb áll (pl. ha tudod róla, hogy sokat foglalkozik a hajával vagy éppen arra keres megoldást stb.), de azt gondolom, hogy az "általánosabb" csomagokkal is hatalmas örömöt lehet okozni.
A képen a L'oreal Professionnel Serie Expert Blodifier szettje látható, ami kifejezetten hamvasító sampon és maszkot tartalmaz és nagy-nagy kedvencem. Ezt én tavaly rendeltem a Notinoról éppen így a karácsony előtti időszakban és aztán egész évben nem volt így szettben kapható, de most újra elérhető, úgyhogy érdemes lecsapni rá. Én ezt nagyon ajánlom szőke, szőkített hajra, de természetesen minden másféle hajtípusra is találhattok még szetteket illetve persze egyéb területre is, nem csak hajra.
A harmadik pedig az elektronikai cikkek lennének, mármint szépségápolási tekintetben jelen esetben. Hiszen ezek is olyanok, amelyek hasznosak és sokszor sokan vágyunk rájuk, de sokszor más előtérbe kerül és halogatjuk egy új hajvasaló, hajszárító, elektromos fogkefe, epillátor vagy egyéb más készülék beszerzését, a régi lecserélését. Itt már azért még jobban ismerni kell az illetőt, hiszen itt azért mellé lehet lőni, ha mondjuk veszünk neki egy hajgöndörítő készüléket, mikor ő nem szereti és sosem hordja úgy a haját vagy rendelünk egy epilátort, holott ő azt nem bírja és ezért nem is használja. De úgy gondolom, hogy azért ez is elég jól kideríthető év közbeni beszélgetésekből vagy ha esetleg sosem került szóba, akkor érdemes kikérdezni a szűk családot, mert ők biztosan tudni fogják. ;)
A képen az egyik kedven Remington hajvasalóm látható, amit már több, mint két éve rendeltem a Notinoról, de még mindig kapható és a jelenlegi három Remington hajvasalóm közül (amit mindhármat a Notinoról rendeltem) ez a legnagyobb kedvencem.
+1 tippnek pedig nem bírtam ki, hogy ne rakjam be a sminket, hiszen én imádom a sminktermékeket és gyűjtöm is őket, de tudom, hogy ez a három fő ponthoz képest nem annyira általános, hiszen vannak azért sokan, akiket viszont ez egyáltalán nem vonz. Ha viszont tudod arról, akit meg akarsz lepni, hogy szokta magát sminkelni és szereti a sminktermékeket, akkor azzal tudod neki a legnagyobb örömöt okozni, ha ezzel ajándékozod meg. Itt is jó kiindulópont, ha tudod esetleg miket szeret, de ha nem értesz hozzá, akkor menj inkább a biztosra és vegyél neki inkább nude színű rúzsokat, kihasználható színeket tartalmazó szemhéjfestékeket, szuper szempillaspirált/műszempillát, primert, ecseteket, kozmetikai táskát vagy bármit, amit bárki ki tud használni, ha sminkeli magát. De ha tudod, hogy egy adott márka a kedvence, akkor tőlük szinte bármit rendelsz, nem lőhetsz mellé - nálam legalább is így lenne és szerintem sokaknál. :P
Nos, ez lett volna az a 3+1 ajándék ötlet, aminek szerintem mindenki örülne és amivel nem lehet mellélőni. Remélem hasznos volt számotokra és ha bármi kérdésetek van még a témában, akkor nyugodtan keressetek meg privátban és szívesen segítek. :) (Fiúknak segítettem már többször is, mikor rám írtak a blog által a barátnőjüknek ajándékot pontosítani, márkát ajánlani stb., de lányoknak is, úgyhogy keressetek bizalommal nyugodtan!)
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen! Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése