2019. július 24., szerda

2019. JÚNIUSI KEDVENCEK - ITAL, LIFESTYLE

A mai bejegyzésben elhoztam nektek a júniusi kedvenceim utolsó részlegét, melyben főként italok lesznek illetve egy-két lifestyle és fashion kedvenc is felbukkan majd. Ha kíváncsiak vagytok ezekre (is), akkor vágjunk is bele! ;)












Na, kezdem is akkor a folyadékokkal, ha már ezek vannak túlnyomó többségben. Mivel júniusban még végig vizsgaidőszak volt, így igencsak szükségem volt az energiaitalokra. Ezek közül több kedvencem is volt, amik mind szebbé és könnyebbé tették a tanulást és az estéim, így mindenképpen méltán szerepelnek itt. A Hellből júniusban új kedvenc lett az ananászos-limeos és a kiwis-epres limitált kiadás, a régiek közül pedig nagy kedvenc maradt a multivitaminos és az almás. Illetve lett egy olyan kedvencem is, ami már régebben kijött, de én júniusig nem próbáltam. Viszont az egyik képem alatt valaki megemlítette kedvencként Instán, mert mangós, így utánanéztem és vettem egyet és megszerettem - ez pedig a Strong Focus névre hallgató darab.
Bár még mindig haragszom a Watt márkára, hogy ilyen semmilyen, nem szép designt húztak az összes dobozukra, de ez a régi nagy kedvenc ízem, a görögdinnyés még mindig nagyon finom és különleges. Ennek volt anno a csodaszép pin-upos csomagolása - kár érte. Mindenesetre nem szoktam elvből venni már nagyon, itthon vidéken azonban a szomszéd kis boltban kapható, így többször is erre esett júniusban a választásom és rájöttem, hogy az íz még mindig nagy kedvenc nálam, úgyhogy emiatt megérdemli, hogy itt legyen.
Az utolsó energiaital márka pedig mi más is lehetne, mint a Spar saját márkája, az S-budget?! Ezekről is mind itt, mind Instán sokat beszéltem, úgyhogy most megkímélem tőle azokat, akik rendszeresen olvasnak. :D Még mindig az áfonya és a meggy, ami mindent visz, de eléggé megkedveltem hosszabb távon is a viszonylag új, ananászos ízt is, úgyhogy mindháromnak itt a helye!




Jöjjön akkor két tejital kedvenc júniusból - egy új és egy régi. Az új kedvenc az ez a Müllermilch sós karamellás ízű tejital lenne, ami ahogy a neve is mutatja egy igazán izgalmas és különleges ízkombináció. Nem kell azért megijedni, nem extrán sós vagy ilyesmi, de valóban megjelenik a sós hatás is az édes, karamelles mellett. Nekem nagyon bejött ez a Müllermilch íz is (ahogy eddig mindegyik) és biztosan fogok még venni, ha még elcsípem valahol - bár ezek a limitált ízek nem szoktak sajnos sokáig a polcokon és az üzletekben maradni ahogy én észrevettem.








A régi/visszatérő kedvenc pedig a Mizo madártejes tejitala, amit éppen most is szürcsölök és nem tudok megunni. :D Felesleges róla sokat csacsognom, mert ezt érezni kell - aki vevő erre az ízvilágra, az kóstolja meg, szerintem imádni fogja!












Áttérve a "sima" italokra, két új kedvencem is lett a hónapban - az egyik az az epres-ananászos Topjoy, amit nem csak hogy flamingók díszítenek, de nagyon csajos színe is van és nem mellesleg nekem nagyon bejön ez az ízkombináció. Bár ez nem cukormentes, de a nagy melegben többször is vettem és ittam ilyet, úgyhogy megérdemli, hogy itt legyen!











A másik új kedvenc már egy egészséges alternatíva szerencsére, amit épp emiatt akár minden nap is fogyasztanék, ha úgy lenne. Ez pedig a Rauch MyTea citromos verziója, ami cukormentes és eddig valamiért teljesen elkerülte a figyelmem. Aki szokott olvasni, az tudhatja, hogy mániáim a cukormentes teák és akárhányszor csak tehetem kipróbálok egy újat. Így volt ez ezzel is és szerencsére bejött, olyannyira, hogy azóta többször is újravettem, úgyhogy eléggé itt a helye ennek is! ;)



Áttérve akkor a fashion vonalra négy visszatérő kedvencem volt a hónapban: az övtáskám, a hátul cipzáros farmer shortom, a Barbies és az angyalkás croptopom.














Az övtasi mindig rajtam volt bárhová mentem (kivéve a vizsgákat) a házon kívül, a rövidnaci pedig a két croptop valamelyikével kombinálva felváltva és legtöbbször volt rajtam az összes ruhám közül júniusban szerintem, úgyhogy igencsak méltán vannak itt. ♥










A következő kettőt egybe foglalom, mert egyikről sincs konkrét erre utaló kép, de a legnagyobb kedvencem az volt a hónapban, hogy sokat voltam itthon, vidéken, ugyanis itt készültem a vizsgákra és csak a vizsgáim előtt 2-3 nappal mentem vissza Pestre. Imádom Pestet is, de mindig jó azért amikor nem csak 1-2 napig lehetek itthon és a családommal lehetek, még ha a tanulás miatt ez nem is mindig olyan sok és egyszerű.
...és ehhez kapcsolódik szorosan az a néhány nap, amikor napozva tudtam tanulni, ugyanis ez mindig feldobja és szebbé teszi az egészet - imádom a napot, a meleget és a nyarat, nem mellesleg persze ha mindezt itthon élvezhetem a családommal! ♥
Igaz, hogy rengeteget kellett tanulnom, de ezekkel együtt jobb volt az egész. :)
Az utolsó kedvencem pedig a körmöm volt, ami a lehető legegyszerűbb kis nude rövid verzió volt a vizsgaidőszak miatt. Nem ezek a kedvenceim az összes körmöm közül, de júniusban ez volt a kedvencem, hisz ezt viseltem végig és szerettem egyébként. Főleg, hogy én, aki egyébként mindig 4 hetente jár körmöshöz, most 6 hét után jutottam el ezt megcsináltatni, úgyhogy igazi megváltás volt a lenőtt köröm után ez a kis friss új.
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése