A mai bejegyzésben kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel elhoztam nektek a júniusi kedvenceim étel részlegét, ugyanis ebből most olyan sok van, hogy érdemes különszedni őket és nem összezsúfolni az italokkal és az egyéb nem szépségápolási termékekkel. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy milyen újdonságokat szerettem meg a hónap folyamán vagy mikhez tértem vissza és lettek új kedvencek, akkor tartsatok velem!
Az első, ami nagy-nagy szerepet kapott és még mindig viszonylag új kedvencként tekintek rá, az a zabkása. Méghozzá az a fajtája, amire előre elkészített és sok-sok féle ízben és márkától elérhető már.
A májusi kedvenceim között már megjelentek ezek és ott, mint igazi új kedvencként elég sokat is regéltem róluk, így most ettől megkíméllek benneteket.
Az ott bemutatott sima banános, almás-fahéjas és a csökkentett cukortartalmú csokis júniusban is nagy kedvenc volt, viszont megjelent mellettük két új kedvenc is: a sima meggyes és a kiwis szuperkása változat. A kettő messzemenőkig más mind összetételben, mind ízben, mind hatásban, de nekem mindkettő nagyon elnyerte a tetszésem és bármikor szívesen újravenném és fogom is őket!

A másik, ami szintén szerepelt már az előző havi kedvencekben is, mint újra felfedezett kedvenc, de nem maradhat ki a júniusiakból sem, ugyanis meghatározó eleme volt a hónapnak.
Ez pedig nem más, mint a zabszelet, azon belül is a két örök kedvenc: a karamellás és a joghurtos változat, ugyanis ezek jelentek meg felváltva nálam a hónapban csak úgy illetve a vizsgák napján reggeliként, mint mindig.
Visszatérő kedvenc nálam a pisztáciás tejberizs is, ami júniusban is szebbé tudta tenni a fárasztó, stresszes reggeleket.
Volt azonban a hónapban egy olyan új kedvenc is, ami igazi különlegesség és amit ha nem hoznak be Magyarországra, akkor lehet, hogy először és utoljára ettem... Ez pedig a málnás Kit-Kat, amit a nagybátyám hozott Japánból amikor a világbajnokság miatt kiment nagyjából 10 napra.
Tudtam, hogy kint rengeteg ízben van, de egyiket sem próbáltam ezelőtt, így izgatottan kóstoltam meg. Tudni kell amúgy rólam, hogy nem ettem már vagy minimum 5 éve sima Kit-Katet sem, így külön nagy szó volt, hogy épp egy ilyen extrább verziót ehetek belőle. Nekem nagyon bejött és szívesen ettem belőle és bár nem vagyok egy nagy csokis, de sajnálom, hogy nálunk nem kapható, mert ilyet biztosan szívesen ennék egy évben egyszer "bűnözésként".
Fun fact, hogy a családban többen is azt mondtuk az első megkóstolás után, hogy arra emlékeztet minket, amit elvileg üdítők elkészítéséhez találtak ki kis cukorka, de gyerekkorunkban csak simán a szánkba öntöttük, mert azt hittük, hogy "szimpla" édesség... :D

Szintén új, de annál nagyobb kedvenc lett nálam az epres Super McFreeze, melyből eleinte (májusban) csak a karamellás verziót kóstoltam és imádtaaam! Júniusban azonban eljött az ideje, hogy kipróbáljam az epres verziót is, hiszen Instán ajánlottátok és semmiképpen sem akartam lemaradni róla. Mivel a sima epres McFreezet szeretem, így gondoltam, hogy ez sem fog csalódást okozni, de az az igazság, hogy sokkal finomabb volt, mint amire számítottam! Azt nem tudnám megmondani, hogy az epres vagy a karamellás a jobb, de az tuti, hogy júniusban nálam a prímet az epres vitte! ♥ Próbáljátok ki, ha még nem tettétek - érdemes! ;)
A következő kedvencem az egy gyors kis családi ebéd kapcsán "keletkezett", ugyanis Cordon Bleu-t kértem hasábburgonyával és finoman volt elkészítve mind a hús, mind a sült krumpli, úgyhogy örült a kis szívem - na meg természetesen a gyomrom! :P
Egy nagyon régről visszatérő kedvenc (körülbelül gyerek/tini koromból) a 7days, melyből több félét is kipróbáltam az utóbbi időben és a pezsgős (ami anno is nagy-nagy kedvencem volt és nagyon sokszor ettem), a karamellás és a dupla narancsos lett. Tudom, hogy nyilván nem ezek a világ legegészségesebb ételei, de néha nagyon jól jönnek, amikor gyorsan kell valami reggel vagy épp édesre vágyik az ember. Én ezeket általában reggelinek vásárolom és tejjel fogyasztottam júniusban is szinte kivétel nélkül. A nagy melegben ez éppen elég és jól esett, úgyhogy nagyon megszerettem őket így laza kb. 10 év után újra. Nyilván nem fogok minden nap ilyet venni ezentúl sem, de egyszer-egyszer belefér szerintem ez is. :)
A következő kedvencem 4/5 az egyben lesz, ugyanis itt inkább most az elv a lényeg, bár külön-külön is mindegyik a kedvencem. De ez a kedvenc reggelim akkor amikor sósra vágyok: valamilyen kenyérféle, júniusban ez a Vita korpás kenyér lett egy új kedvenc, valamilyen vajkrém, melyek közül most ez a no name natúr vajkrém lett a kedvencem, amit a Tescoban vettem (ahogy most itt a többit is ebben a kis blokkban), Pick szalámiból a sima, klasszikus és valamilyen csípős ketchup, melyből nem csak a júniusi, de az abszolút kedvencem is ez a Felix márkájú.
Úgyhogy egyesével és együtt is itt a helyük a havi kedvenceimnél, mert több reggelen reggeliztem ezek valamilyen kombinációját, mint édeset.
Az utolsó előtti júniusi kedvenc ételem, pedig egy joghurt, méghozzá egy cukormentes verzió a Galla márka kínálatából. Bár már nem úgy eszek, hogy csak és kizárólag cukormentes termékeket vagyok hajlandó elfogyasztani (kivételt képeznek az üdítők, ugyanis azokból viszont tényleg csak és kizárólag cukormenteset vagyok hajlandó venni és inni), de azért ha valamiből van CM alternatíva is, akkor nyilván azt választom és jobban is érzem magam tőle. Ezt a márkát nem ismertem eddig és nem is láttam akkor még amikor 3 évig üldöztem a CM termékeket, de most rátaláltam és ezt a barackos joghurtot hoztam haza elsőnek. Nagyon finom volt mind a joghurt, mind a gyümölcsdarabok benne, melyekből egyébként meglepően sok volt benne. Olyan minőségi érzést nyújtott, már ha lehet ilyenről beszélni egy joghurt kapcsán... Mindenképpen szét fogok nézni még a márka kínálatában és ki fogok próbálni egyebeket is, mert ez a joghurt engem nagyooon meggyőzött!
Az utolsó pedig egy olyan kategória, ami az előzővel ellentétben nem a legegészségesebb, viszont az egyik legpraktikusabb, leggyorsabb és legfinomabb megoldás, ha mégis főtt kaját szeretne enni az ember.
Ezek pedig ezek a különböző instant tészták - akár az ázsiai ízvilág, akár a magyaros, nekem bejönnek!
Ezen a képen az előző zacskó tartalma látható, ami nem csak guszta, de nagyon finom is volt. Ez a csípős-paprikás Maggi például egy júniusi felfedezés és új kedvenc.
A vizsgaidőszakban ezek is sokszor életmentőek voltak és feldobták a napom, úgyhogy méltán vannak itt. A másik nagy kedvencem júniusban ez a Teriyakis Soba, ami nem csak, hogy júniusi, de örök kedvenc is már.
Ez pedig lehet, hogy kevésbé néz ki gusztán, de minden falat egy ízélmény - ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyen ízvilágot!
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik étel az érdeklődéseteket!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése