A mai bejegyzésben elhoztam nektek a TOP 5 Instagram képem - 2018. december második részét, ugyanis említettem az elsőben, hogy most nem tudok a megszokott módon egyet kiválasztani én kedvencnek azok közül, amik nem kaptak elegendő lájkot ahhoz, hogy bekerüljenek a havi TOP 5-be általatok. Így most mindenféle szabály nélkül elhoztam ezek közül a 16 decemberi kedvencemet nektek, ha ezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)
Itt most akkor kivételesen időrendben haladnék és ennek okán az első kedvenc képem december elsejéről származik. Ez az itthoni adventi műsoron készült és épp ezért is olyan kedves a szívemnek. Mindig olyan hangulatos ez a nap és nagyon örülök, hogy 2018-ban is részt tudtam venni rajta, mert tényleg egy nagyon jó élmény volt, amire jó visszaemlékezni/visszagondolni - például erre a képre nézve (is).
A következő kedvencem az egyben az egyetlen videó is ebben a bejegyzésben, ami nagyon közel áll a szívemhez, ugyanis egy kívánságlistás, álom termékemet mutatja be jobban, ami nem más, mint ez a MAC arcra való kis trio/paletta. Ebben egy arany highlighter, egy rózsaszínes tónusú pirosító és egy bronzosító kapott helyet, ez a színkombináció egyébként a sötétebb verzió, ugyanis az én bőrömhöz ez passzol. Egyszerűen odáig meg vissza voltam tőle amikor megvettem (Mikulásra megkaptam) és mindenképpen meg akartam örökíteni videó formájában is ezt a kis szépséget. A lelkesedésem azóta is töretlen és nagyon jó érzés visszanézni ezt a videót is. ♥
Maga a történés december elsejéhez köthető, de a képet csak később tettem fel erről az idei általam összeállított és személyre szabott adventi kalendáriumról, mellyel 2018-ban anyukámnak kedveskedtem. Előző évben próbálkoztam először ilyesmivel, amit akkor a huginak állítottam össze és mivel az elég jól sikerült és úgy gondolom, hogy elég jól válogattam össze a dolgokat, így idén mindenképpen akartam folytatni ezt a rituálét, de most anyával. Szerencsére most is jól sült el a dolog és mindennek nagyon örült, úgyhogy mérhetetlenül boldoggá tett ezzel engem is. Éppen ezért olyan jó érzés erre a képre is ránézni, hiszen a bontogatás és az öröm pillanatait idézi fel bennem. ♥
Ugyancsak jó érzés ránézni nekem erre a lila flatlay képre, amivel egy játékban vettem részt, egyrészt ugyanis szerintem jól sikerült, másrészt pedig szilveszter napján megtudtam, hogy benne vagyok a három személybe, akit kiválasztottak, mint influencer és épp a flatlay kategóriában nyertem én a képeimmel, úgyhogy különösen jó érzés most már ezt tudva ránézni erre a képre is. Nem mellesleg szerepel rajta az egyik legnagyobb kedvenc parfümöm illetve egyik kedvenc rúzsom és palettáim is, úgyhogy már csak ezek miatt is jó ránéznem erre a képre. ♥
A következő kedvencem ez a Soph x Makeup Revolution highlighter paletta swatchokat tartalmazó kép, ugyanis én imádom az ilyen képeket másoknál is nézni és a legtöbb esetben nézek swatchokat mielőtt rendelek/vásárolok illetve szeretem is elkészsíteni az ilyen képeket annak ellenére is, hogy a statisztikákból már tudom, hogy ezek alulmaradnak általában az egyéb képeimmel szemben. Ez még ahhoz képest sok lájkot is kapott a maga 64 darabjával, hiszen sokszor csak 20-30 körüli a swatchos képeim tetszikelése, ami azért a legtöbbször nem esik jól, hiszen sok idő egy-egy palettát mondjuk végig swatcholva befotózni - na de ez van. Nekem tetszenek és ezért csinálom és remélem van azért néhány ember, aki szintén szereti ezeket és/vagy hasznosnak találja.
Szintén nagy-nagy kedvenc képem ez a piros, főleg PUPA dobozokra fókuszáló flatlay, amit még szintén a játékra készülés közben lőttem, de végül ezzel nem neveztem, mert lelóg róla kicsit a szemüveg. Ezért már a jelentkezési idő után töltöttem csak fel, de semmiképpen sem szerettem volna "veszni hagyni", hiszen nekem nagyon tetszik és külön imádom benne, hogy talán megmutatja kicsit az én nagy-nagy PUPA illetve piros szín szerelmem és mániám. :D ♥ Ez tőletek is elég jó visszajelzést kapott (77 lájk), de a top öthöz azért ez még kevés volt, így itt van "csak" a helye most.
Ahogy az itthoni adventi koszorúnknak is, amit nem igazán értettem, hogy ti miért nem szerettetek annyira, hiszen szerintem nagyon kis szép és különleges illetve esztétikus volt, mégis alig kapott többet, mint 50 lájk. Ennek ellenére én imádtam a képet is és magát a koszorút is, úgyhogy nálam mindenképp itt a helye a top decemberi képek közt. ♥
Ugyanúgy ahogy ennek a MAC 2018-as ünnepi, limitált kiadású 'Snowflushed' highlighternek is, amivel én egyszerűen nem tudok betelni és órákig tudnám csak ezt a képet is nézegetni, nem csak magát a terméket. Termékfotóhoz képest elég jó lájkot kapott (71), úgyhogy nektek is azért jobban tetszett, mint sok másik termékfotó, úgyhogy ennek nagyon örülök - de annak a legjobban, hogy ez a gyönyörűség az enyém lehet! ♥
A következő kedvenc képem egy kicsit ellentmondásos lesz, hiszen aki ismer vagy követ/olvas egy ideje, az tudhatja, hogy kifejezetten utálom a telet, a havat és a jeget pedig még annál is inkább. Ennek ellenére nagyon szeretem ezt a képet a havas udvarunkról, ugyanis nem vagyok az a nagy természetfotós és nem is igazán rajongok másoknál sem érte, de azért egy-egy meg tud tetszeni vagy egy-egy készül nálam is azért évente. Ezt az egyik délelőtt csináltam amikor hazajöttem valahonnan és annyira megtetszett, hogy azonnal posztoltam is és tényleg tetszik hiába magát az időjárást akkor sem szerettem - de a kép szerintem hangulatos és szép lett.
Ugyancsak nagy kedvenc képem decemberből ez a villanykörtés italos, amivel a hugi szülinapján koccintottunk és szerintem nagyon kis hangulatos lett illetve már csak ezeket a kis körtécskéket is imádom magukban. De persze a legjobb érzés az amikor ránézek, hogy eszembe jut a hugi szülinapja illetve hogy mi hárman csajok együtt voltunk és emlékszem, hogy X-faktort néztünk, úgyhogy jó kis este volt szuper kis hangulatban, amire jó ezáltal a kép által visszaemlékezni. ♥
A következő kedvencem már abszolút a karácsonyhoz kapcsolódik, ugyanis a karácsonyfa előtt tartok egy diós bejglit, ami nekem nagyon tetszett, mint ötlet és maga a végeredmény is. Nektek is elnyerte azért a tetszéseteket, de azért a karácsonyi képeim közül az tarolt magasan, amin én pózoltam a fa előtt, így az benne volt a top ötben és egyébként én is szerettem nagyon azt is. De én ezt is, főleg, hogy idén először ettem nagyjából 3-4 karácsony óta először "bármit" és többek közt például ezt a diós bejglit is megkóstoltam és ízlett, úgyhogy jó emlékek jutnak erről a képről is eszembe. ♥
A következő szintén ez a karácsonyi hangulatot tükröző még mindig, de már egy Yankee Candle-t kombináltam a karácsonyfánkkal és nekem ennek is nagyon tetszett a hangulata annak ellenére is, hogy fényviszonyilag nem ez lett a legjobb képem a hónapban. Külön jó érzés fog el attól, hogy ezt az ikonikus igazi karácsonyi YC gyertyát tarthattam akkor a kezemben, ami amúgy anya adventi kalendáriumának a 24. tagja volt, így csak egy kép erejéig "loptam el" tőle. :P Szeretem ezt a képet és jó érzés erre is visszanézni, mert felidézi bennem a mostani karácsonyunk hangulatát, ami úgy volt tökéletes, ahogy volt. ♥
Az egyik legnagyobb kedvenc képem az összes közül ez lenne, ami a nagyszüleim karácsonyfája előtt készült az egyik kiskori képemről, ami épp egy karácsonyi üdvözlőlap is volt egyben anno. Tudni kell, hogy a nagyszüleinknél egyébként is ki van rakva elég sok fotó rólunk kisebb korunkból, tehát nem csak az ünnep miatt került ez elő, de valahogy pont témába illett és megragadott ez az egy, így lefotóztam először csak Snapchat Storyba, aztán rájöttem, hogy annyira tetszik és jó erre visszatekinteni, hogy ki szeretném rakni Instagramra is. Nagyon jó látni így utólag ezt a képet és hálás vagyok érte, hogy megmaradt ez - kár, hogy ennyire elszoktunk már a képek előhívatásától ebben a mai modern és rohanó világban - jó lenne kicsit visszaszokni rá.
Az utolsó előtti kedvencem a kedvenc cukrászdánk téli designjának egy kis részlete, ami az én kedvencem lett decemberben és a kép szerintem magáért beszél, hogy miért. Egyszerűen gyönyörű, letiszult, de nem túl egyszerű, ízlésesen van összeállítva és háááááááát instant szerelem. :D Nincs is több hozzáfűznivalóm. :D ♥
Az utolsó kedvenc képem pedig ez a szilveszteri lenne magamról, melyben az outfitemet akartam megmutatni egyben. Ezt a ruhát akkor vettem fel először és mutattam meg képen is, de már előtte egy-két héttel megvettem és csak egyre inkább szerelmes lettem bele. A csizmámat tudhatjátok, hogy első perctől szerelem és az övtáska is az, amit a névnapomra kaptam, de már előtte pár nappal megérkezett, úgyhogy szilveszterkor már pont össze tudtam passzintani a cipőmmel. Nagyon éltem ezt a szettet és nekem személy szerint nagyon tetszett, úgyhogy jó érzés erre a képre is visszanézni. ♥
Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok.
Ha pedig bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése