2019. január 2., szerda

2018. éves kedvencek - arcra való sminkek

Ma az éves kedvencek utolsó szekciójának első részéhez értünk, vagyis megpróbálkozok a lehetetlennel: összefoglalom a 2018-as kedvenc sminktermékeim közül az arcra valóakat minél rövidebben. Tudjátok, hogy nagyon szeretek beszélni, mesélni és nem erősségem a rövid, Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy hogy sikerül ez nekem és hogy mik voltak a legnagyobb szerelmek az év folyamán, akkor vágjunk is bele! ;)
Haladnék akkor úgy, ahogy a sminket is fel szoktam vinni minden egyes alkalommal amikor sminkelek. Az első lépés nálam az, hogy már a reggeli arctisztítás, hidratálás után, de még az alapozás előtt, felviszek a szem alatti területre a catrice camouflage krém korrektoromból, melyből én a 020-as, Light Beige árnyalatot birtoklom. Tudom, hogy az emberek 99%-a ezt csak és kizárólag bőrhibákra használja, de nekem arra szerencsére nem sokszor van szükségem és egyszer kipróbáltam erre a szem alatti karikák elfedésére és nagyon megszerettem. Úgyhogy ilyen bőr színű krém korrektorból ez lett a kedvencem 2018-ban, annak ellenére, hogy használtam egyebeket is.


Nem bőr színűben viszont lett még egy kedvencem, ami ez a képen látható essence correct to perfect színkorrekciós paletta.
Ennek főként a citrom-, és narancssárga színét használtam az év folyamán szintén a szemem alatti sötét terület elfedésére. Megmondom őszintén, hogy magam sem gondoltam amikor megvettem ezt a palettát egy kiárusításon, hogy ennyire fogom szeretni, de valóban nagy-nagy kedvenc lett. Ahogy említettem főleg ez a két szín, de egyébként a zöld és a lila is jól működik, csak azokat sokkal kevesebbszer használtam.





Áttérve az alapozókra sokkal több kedvencem is volt, melyekről épp ezért nem is szeretnék most külön-külön sok szót szólni. Egyrészt, hogy ne jövő decemberig kelljen itt ülni, hogy végigolvassa valaki a bejegyzést (:D), másrészt mert ezekről már vagy készült különálló terméktesztes bejegyzés vagy fog, úgyhogy a részletekre inkább ott térek ki.
Az első nagy kedvencem az a Maybelline Fit me! matte+poreless alapozója, melyből nekem a 120-as árnyalat van meg. Ezt az alapozót már kb. 1,5 éve vehettem, de még szerencsére nem romlott meg és azóta folyamatosan a kedvencem. Nyáron kifejezetten csak ezt szeretem mind a szín, mind a matt hatás miatt, de télen is működik, ha szépen szintet tartom az egyébként száraz bőröm állapotát. Viszont ilyenkor szeretem keverni is, hogy kicsit lágyítsam a mattítását és úgy is nagyon szépen megállja a helyét és úgy is nagyon szeretem magamon. Most már az utolsókat rúgja, karácsonykor már éreztem, hogy nehezen jön ki belőle a megszokott mennyiség, de végigkísérte az évem és végig imádtam, úgyhogy méltán itt a helye! Biztosan újra fogom venni valamikor, mert jó ha mindig van kéznél egy matt alapozó is, ha az kell...
Amivel idén ősszel sokszor kevertem az az Oriflame Perfect Fusion alapozónak az 'Ivory' árnyalata. Ezt a hugi kapta valakitől ajándékba egyszer, de egyrészt neki ez sötét, másrészt ő nem használ alapozót, így tovább adta nekem. Nekem viszont ez egyértelműen világos és még bronzosítóval és hasonlókkal is elüt tőlem. Így sokáig ott állt a kis alapozós tárolómban, de idén ősszel elővettem és elkezdtem a Maybelline Fit me! matte + poreless alapozómmal keverni. Így mind finishben, mind színben elértem a tökéletes középutat a kettő közt, ami sokkal szebben mutatott és passzolt hozzám ebben az őszi-téli időszakban. Magában tehát nem kedvenc a színe miatt, de amúgy egy jó kis alapozó és nagyon megszerettem mióta így használom és napi szinten nyúlok utána is ősz óta, úgyhogy megérdemli, hogy itt legyen.
Erről nincs sajnos külön képem, de ezen az egy napi sminkemet bemutató képen láthatjátok a Fit me! mellett, hiszen aznap is kevertem őket. :)
Nagyon szerettem még a catrice HD liquid coverage (a képen balról a negyedik) és az essence fresh & fit (a képen a jobb szélső) alapozókat, de ezeket nem használtam egyhuzamban olyan sokáig az év folyamán, hogy sokat beszéljek róluk hitelesen hosszan. Viszont amikor használtam őket, akkor nagyon szerettem, úgyhogy alig várom, hogy nekik eshessek, ha kifogynak a most használtak, amik régebbiek...
Illetve szerettem használni 2018-ban az Oriflame The One BB krémet is, de ezt nem fogom újravenni magamtól és így valószínűleg többször használni sem, mert nincs Oriflame hozzáférésem, de nem tudom kihagyni, hiszen nagyon sokáig ezt használtam az év során és nagyon szerettem is végig. :)












Folyékony korrektorok közül is több kedvencet is avattam illetve tartottam az év folyamán, melyek közül a régi, megbízható kedvenc kategória a Maybelline Fit me! folyékony korrektor, ami az én abszolút kedvencem a kategóriában és most év végére sikerült teljesen kivégezni. Ezt mindenképpen újra fogom venni és 2019-ben is hű társam lesz, mert valami zseniális tényleg!










Szintén Maybelline a következő nagy kedvenc is, csak már ez a kis szivacsos Age Rewind, ami egy jó ideje szerencsére már kis hazánkban is kapható. Megmondom őszintén, hogy eleinte én nem vágtam tőle magam hanyatt és sokáig pihent is a kis tárolómban úgy, hogy eszembe sem jutott nagyon. Viszont miután sok korrektort elhasználtam, előkerült és elkezdtem napi szinten használni, aminek az lett a következménye, hogy nagyon megszerettem. Egyedül a szín az, amit legközelebb lecserélek, mert ha jól tudom most már nem csak kettő közül lehet választani, de mindenképpen újra fogom venni, mert nagy kedvenc lett 2018-ban és nem akarok róla sem lemondani!




Az utolsó folyékony korrektor kedvencem pedig a Makeup Revolution Conceal & Define verziója lett, ami ha jól emlékszem 2018-ban jelent meg, úgyhogy nem csak nálam volt újdonság idén.
Ez volt az első folyékony korrektor hosszabb idő után, ami ugyanannyira lenyűgözött elsőre a tudásával, mint a Fit me!. Nagyon szeretem és biztosan újra fogom venni, bár ár-érték arányban azért nem is olyan olcsó már, ha azt nézzük, hogy pont fele annyi van benne, mint a Fit me!-ben. Ennek ellenére is újra fogom rendelni 2019-ben, mert a maximális fedéssel, a nagyon szuper krémes, nem szárító állaggal és a tartóssággal teljesen levett a lábamról!





Púder fronton két kedvencet tudok felhozni 2018. kapcsán. Az egyik ez a Max Factor Creme Puff préselt színezett púder, amit nem idén szereztem be, de még idén is végig ezt használtam, hiszen rengeteg van még benne.
Nekem ez volt az első púderem, amit megvettem és elkezdtem használni, amikor elkezdett érdekelni a sminkelés és nagyon örülök utólag, hogy emellett döntöttem. Ez szépen fixál, mattít és a helyén tartja a sminket egész nap, nem túl sok és hiába színezett nem igazán látszik az én kreolosabb bőrömön. Én még az illatát is kifejezetten szeretem, amit sokan ugyebár utálnak. Most már azért bőven leértem az aljára és szerintem nagyjából egy harmadnyi mennyiség lehet benne, de 2019-ben is nagy örömmel fogom tovább használni, mert tudom, hogy ez egy stabil, jól működő társ mind a hétköznapokon, mind alkalmakkor.
A másik púder kedvencem pedig ez az essence stay all day áttetsző por/loose púder.
Én ezt nem csak bakingelésre vagy csak szem alá használtam, hanem az egész arcom fixálására is akár és mindenhová bevált. Nagyon szerettem benne a mattítást, a finom őrlést és a hatást, amit elért az arcomon. Most van egy másik ilyen por púderem, ami kipróbálásra vár, de az akár beválik, akár nem, ezt valamikor biztosan újra fogom venni, mert nagyon szerettem egész évben!










Bronzosító tekintetében sem tudtam sajnos(?) egyet választani, így ide többet is hoztam - remélem nem haragszotok érte.
Az egyik ez a PUPA Savanna tavalyi nyári, limitált kollekciós bronzosító-highlighter duo bronzere. Ez egy teljesen matt bronzosító, ami nagyon szépen passzol és jól mutat az én kicsit kreolosabb bőrömön. Nagyon sokszor nyúltam utána az év folyamán és fogok is még, mert hatalmas kedvenc, úgyhogy itt a helye!









Ahogyan ennek a Physicians Formula Murumuru Butter Bronzernek is, amit viszont 2018-ban szereztem is be február körül ha jól emlékszek és így is végigkísérte az egész évemet!
Nagyon vágytam rá már rég mielőtt beszereztem volna és kíváncsi voltam, hogy tényleg annyira nagyon jó-e, mint ahogy mindenki mondja, írja. Nos, a helyzet az, hogy igen! Nagyon szeretem a designját, az illatát, az állagát, a hatását és a tartósságát. Egyszerűen tökéletes és erről sem akarok lemondani és bőszen használni fogom tovább 2019-ben is!







Nem tudok elmenni szó nélkül a Makeup Revolution bronzosítóim/kontúrjaim mellett sem. Bár ezek mindegyike palettában foglal helyet és nem önálló termék, de úgy érzem bűn lenne kihagyni őket. Ezeket is nagyon sokszor használtam ugyanis 2018-ban, hiszen nagyon sokszor sietek és olyankor még inkább a praktikusság híve vagyok. Ennek értelmében például ez a képen látható Golden Sugar 2, Rose Gold paletta egy tökéletesség, hiszen van benne bronzosító, pirosító és highlighter is. Nagyon sokszor volt tehát, hogy ezen paletta valamelyik bronzosítóját használtam tavasztól elkezdve (amikor megérkezett egy rendelés kapcsán) egészen év végéig és fog ez folytatódni 2019-ben is. De ugyanígy szeretem az Ultra Contour paletta kontúr/bronzosító színeit a márkától, úgyhogy bármelyik MUR bronzerem ide sorolhatnám. :)

Fényes bronzosítóból is lett ám kedvencem, méghozzá több is, de ha ezek közül csak kettőt emelhetnék ki, akkor az egyik az a Rival de Loop Young Palm Beach kollekciójának ezen kis bronzosító-highlighter szettjéből a legsötétebb barnás-bronzos szín, amiért élek-halok mióta csak megvettem és kipróbáltam.
Tudom, hogy egyrészt ez nagyon sokaknak sötét lenne, ahogyan egy régi kedvencem a Lovely Nobody's perfect, but me... paletta fényes bronzosítója is. Illetve azt is tudom, hogy a nagy többség irtózik/rosszul van a fényes bronzosítóktól és csak a mattakat bírja elviselni magán. Nos, én szerencsére egyik csoportba sem tartozok, ugyanis a kicsit kreolosabb bőrömön nem túl sötét ez a szín sem, ha szépen eldolgozom illetve engem nem zavar egyáltalán, hogy ez nem halál matt, sőt...
Persze azért óvatosan kell felvinni, mert nagyon pigmentált és könnyen túlzásba lehet vele esni, de a megfelelő ecsettel egy-két alkalom után megtaláltam a tökéletes mennyiséget és bár ezt csak ősszel vettem, de nagyon sokat viseltem azóta és nagyon szeretem magamon, úgyhogy méltán itt a helye! ♥
...és akkor az utolsó a kategóriában, ami tudom, hogy kicsikét csalás, hiszen csak Mikulásra kaptam, így még nincs egy kerek hónapja sem, hogy a birtokomban van. Ennek ellenére én megengedem magamnak, hogy betegyem ide, ugyanis azóta minden egyes nap csak ezt használtam amikor sminkeltem (a hónap nagyobb százaléka) és iszonyatosan bele vagyok zúgva. Ez egyébként a MAC, 2018-as ünnepi/karácsonyi kollekciójának arcra való palettái közül a sötétebbik verzió.
Eleinte épp, hogy a bronzosítóval nem tudtam mit kezdeni, mert napokig nem találtam azt az ecsetet, amivel a legjobban működik. Djkatybeauty tanácsára azonban kipróbáltam egy másikkal és azóta hatalmas a szerelem ezzel a bronzosítóval is. Egyszerűen imádom már csak magát a palettát is, de a hatást még inkább, amit el tudok vele érni! Nincsenek rá szavak, hogy mennyire boldog vagyok, hogy az enyém lehet és 2019-ben is stabil pont és kedvenc lesz az életemben - ebben biztos vagyok! ♥
Áttérve a pirosítókra, akkor elsőként megemlíteném ebben a palettában találhatót, hiszen nagy-nagy kedvencem lett ez amióta nálam van. Ez az az árnyalat, ami a legjobban illik szerintem az én bőrömhöz és ami tényleg nagyon természetesen tud kinézni. Nem voltam sosem egy nagy pirosítós, de a 2018 meghozta a kedvem hozzá, hiszen jobbnál jobb termékekhez volt szerencsém, amik megmutatták, hogy lehet ez szép és állhat ez jól nekem is. Ez a legújabb kedvenc az összes közül mégis úgy érzem, hogy méltán van itt, hiszen mióta megvan csak ezt használom és van egy olyan sejtésem, hogy ez a fajta szerelem nem fog 2019-ben sem csillapodni....♥
Maradva a pirosító vonalon előkerül egy már ismerős kedvenc, a Makeup Revolution Golden Sugar 2, Rose Gold paletta.
Ebből már szerepeltek ugyebár a matt barnák, mint kedvenc bronzosítók és most a pirosítók is, mint éves kedvencek. A három/négy pirosító közül a felső sor első és második árnyalata a kedvencem. Az egyik egy rózsaszínes verzió, ami úgy hat rajtam, mintha a hideg kicsípte volna kicsit az arcom és ez nekem kifejezetten tetszik. Míg a másik egy barackos-korallos árnyalat, amit pedig egyébként bármikor nagyon-nagyon szeretek viselni, mert jól illik a bőrtónusomhoz, bőrszínemhez szerintem.
Tényleg nagyon megszerettem ezt a palettát 2018-ban és tavasszal illetve nyáron csak ezt a két színt használtam felváltva az almácskáimon. ♥

Bár előzőeknél nem hangsúlyoztam ki, de azok is fényes pirosítók a MAC-kel ellentétben, ahogy ez a következő kedvencem is a Rival de Loop Young kínálatából. Ez egy nyári, limitált kiadás volt, amit nekem ősszel a kiárusításán sikerült megkaparintanom és azóta ha fényes pirosítóra vágytam szinte kivétel nélkül csak ehhez nyúltam.
Nagyon szépen mutat az arcon, egyáltalán nem túl sok vagy diszkógömb effekt, csupán olyan egészséges, üde kinézetet biztosít, ami nekem száraz bőrűként kifejezetten tetszik és sokszor vágyok rá.
Biztos vagyok benne, hogy ez is nagy kedvenc marad 2019-ben is, ugyanis tényleg nagyon meg vagyok vele elégedve minden tekintetben. :3






Az utolsó pirosító kedvencem egy rég elfeledett, majd újra megszeretett kedvenc, ez a Lovely natural blusher matt pirosító a 05-ös árnyalatban. Ez volt az első pirosítóm és akkor mikor kb. 20 évesen elkezdtem sminkelni minden alkalommal használtam is a rutin részeként. Aztán egy időben elengedtem és nem használtam évekig pirosítót, míg ezek a fentiek idén meghozták újra a kedvem a pirosító használatához. Így már újdonsült lelkesedéssel estem neki és újra nagyon megszerettem, ugyanis egy nagyon jól működő, hétköznapi pirosítóról van szó, ami egyszerű, de nagyszerű.
Erről sincsen sajnos önálló képem, hiszen akkoriban még nem fotóztam be amiket vettem, de ezen a képen alul látható egy napi sminkrutin részeként és így el tudjátok képzelni legalább a színét. :)
Highlighter fronton azt gondolom, hogy kicsit megszállott vagyok - talán ez az egyik kedvenc részem az arcra való termékek közül. Ami az év hatalmas felfedezése és hatalmas szerelme volt, az a Soph x Makeup Revolution highlighter paletta, ami nagyjából tavasz elejétől van a birtokomban és azóta tart a szerelmem vele kapcsolatban és nincs olyan hét, amikor ne nyúlnék többször is hozzá. Nehéz lenne kiemelni még ezek közül is kedvenceket, de amiket a legtöbbször használtam az az első sor első, harmadik és utolsó illetve a második sor első és utolsó árnyalata.
Erről a palettáról tényleg csak ódákat tudok zengeni és az egyik legjobb vásárlásomnak tartom 2018-ban, mert tényleg nagyon sokoldalú és szuper minőségű. Próbáljátok ki, ha még nem tettétek volna! ;)

A másik pedig, ami már első használatra kiverte nálam pozitív értelemben a biztosítékot és nem tudtam szóhoz sem jutni az a MAC ünnepi, limitált kiadásának a 'Snowflushed' nevű Extra Dimension Skinfinishe, azaz highlightere. Sok jót hallottam már ezekről, de ameddig a saját szememmel nem láttam mit tud, addig nem tudtam teljesen megérteni/átélni azt a fokú rajongást, amit láttam körülötte a birtoklóitól. Most már én is tudom, hogy miről beszélnek és azt tudom mondani, hogy eszeveszett pigmentált, gyönyörűen ragyogó és nagyon különleges színű ez a highlighter - ami ezen a képen nem látszik, de sok képet/videót posztoltam már róla ahol igen, úgyhogy biztos tudjátok miről beszélek. Ez az első csillámos highlighterem egyébként, ugyanis a szintén eszméletlen módon pigmentált előző paletta az egységes fényt ad csillámok nélkül - ahogy minden általam eddig használt, így féltem, hogy szeretni fogom-e magamon, de szerencsére nagyon! Úgyhogy bár ez is az év második felében került hozzám, de akkora szerelem lett, hogy itt a helye és biztos vagyok benne, hogy ez 2019-ben sem fog csillapodni. Btw. megjegyzem, hogy szemhéjra is nagyon szeretem felvinni magában, mert eszméletlen jól mutat, ahogy a duokróm jellege miatt csak úgy "játszik" a szemhéjamon! ♥
Az utolsó arcra való éves kedvencem is MAC, mégpedig ez a fix+ pinklite verzióban. Ez 2018-ban jött ki és bár nincs túl sok termékem a márkától és nem szoktam rárepülni az újdonságokra sem vásárlás szinten, de ezt mindenképpen ki akartam próbálni. Ugyanis én a sima verzióját is nagyon szerettem (abból csak egy minit használtam el), de amit ez ígért, az száraz bőrűként nekem nagyon imponált. Szerencsére nagyon meg is szerettem és bár nyilván nem tudtam minden sminkhez ezt használni a minimális rózsaszínes bőrfénye miatt, de rengetegszer nyúltam hozzá így is mióta megvettem és ezt tartom az éves kedvencemnek egyedül - hiába használtam másokat is. 

Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mik voltak a ti kedvenceitek arcra való sminktermékek tekintetében 2018-ban, úgyhogy ha van kedvetek, akkor írjátok meg nekem valahol. :)
Ha pedig bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése