2018. december 7., péntek

TOP 5+1 INSTAGRAM KÉPEM - 2018. NOVEMBER

A mai bejegyzésben a november hónapban legtöbbet lájkolt Instagram képeim sora és története következik - immár mondhatom, hogy - a hagyományokhoz híven. Ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele! ;)











Az ötödik legtöbb lájkot kapott tartalom kivételesen egy videó, ami azért elég ritka nálam, hiszen a videókra valamiért kb. fele annyi tetszikelés szokott jönni, mint a képekre az eddigi tapasztalataim alapján. De úgy látszik az új MAC limitált, karácsonyi kollekciós highlighteremről készült videó titeket is annyira lenyűgözött, mint engem maga a termék, ugyanis 96 lájkkal jutalmaztátok, amiért itt is ezer hála és köszönet! ♥ Egyébként nem lett a legjobb a fény ezen a videón, de egyszerűen akkor alapból sem volt sok/elég nagy fény és egyébként is trükközni kellett a termék mozgatásával/forgatásával, hogy át tudjam adni a két árnyalatát, amit én így élőben felfedezek benne. Szerintem ez sikerült, de nyilván jobb lett volna, ha kicsit világosabb a kép összhatása, na de ilyen is kell - nem lehet mindig minden tökéletes. Bár ez a highlighter az. :P



A negyedik legtöbb lájkot (101) kapott kép ez az alapozóimat felvonultató flatlay lett novemberben, mely egy másik flatlayes projekt kapcsán készült el random és utólag igencsak megtetszett, így megosztottam veletek is és úgy látszik, hogy jól tettem, mert ti is szerettétek. Komment is jött hozzá, úgyhogy ez még dob az élményen nálam, összességében tehát nem ez volt a kiindulópont, hogy "na most akkor én lefényképezem az alapozóimat", de mégis jól sült el és jó ránézni nekem is utólag. :)

A dobogó harmadik fokára ez a fekete-fehér tárgyakat felvonultató flatlay került, melynek kiindulópontja az volt, hogy a szemüvegem megörökítsem egy "játék" kapcsán és ilyesmi koncepcióban szerettem volna valahogy viszontlátni. Nekem is nagyon tetszik egyébként a végeredmény és szerencsére ti is szerettétek, ugyanis 103 szívecskét nyomtatok rá, amiért hála és köszönet! ♥
...és ha már sztorizgatásokról is szól ez a típusú bejegyzés, akkor elárulok egy kulisszatitkot: mikor flatlayekhez összerakok tárgyakat/sminkeket, akkor a lakás minden pontjáról összeszedek mindent, ami talán jó lehet hozzá... aztán pedig szenvedek a visszapakolásával a kismillió mütyürnek. :D bár szerintem ezzel sokan vannak így, akik csinálnak flatlayeket... :)
Az ezüst érmet ez az egyik esemény előtt használt sminkeket bemutató flatlay nyakalta be a maga 104 lájkjával, úgyhogy láthatjátok, hogy elég szoros volt a mezőny ezen része. Ahogy említettem ez egy november eleji esemény előtti készülődés során készült kép és bár nekem nem ez a kedvencem az ilyen jellegű flatlayeim közül, de úgy látszik, hogy nektek eléggé bejött és ez a lényeg! 










A legtöbb lájkot ez a flatlay kapta, melyen az aktuális tusfürdő kollekcióm mutatta be és kérdeztelek a kép alatt titeket, hogy ti melyiket kezdenétek meg, ha a helyemben lennétek. Bár mindig bízok benne, hogy fogtok válaszolni a kép leírásában feltett kérdésemre, de ez azért még sokszor elmarad. Ez esetben azonban szerencsére nem, ugyanis többen is válaszoltatok, leírtátok, hogy melyiket választanátok vagy kérdeztetek, hogy X tusfürdő milyen illatú stb, úgyhogy szuper kis hangulat alakult ki végül a kommentszekcióban, ami elképzelni sem tudjátok, hogy milyen sokat jelent nekem. Bízom benne, hogy idővel a legtöbb képem alatt jellemző lesz ez és hogy reagáltok a kérdéseimre/képeimre és megosztjátok a gondolataitokat, ugyanis engem valóban érdekel. Ez a kép 118 lájkot érdemelt tőletek, amit nagyon szépen köszönök itt is! ♥ Btw. a dove mellett döntöttem én végül akkor, ami épp tegnapelőtt fogyott el, úgyhogy tegnap már újra választanom kellett egyet. :P
+1 kép pedig, ami az én egyik legnagyobb kedvencem volt novemberben, de nem kapott elegendő lájkot, hogy bekerüljön a TOP 5-be, az ez az új fehér bokacsizmámról készült kép lett.
Töltöttem fel három ilyesmi képet is és azok közül is volt, ami több lájkot kapott és sokan is kommenteltetek alá, de nekem ez a kedvencem a háromból (is).
Szerelmem most ez a csizma és bár még nem hordtam sokszor, de nagyon-nagyon tetszik és nagyon örülök, hogy végül a fehér verziót rendeltem meg, mert így igazán tökéletes.
A képet elkészíteni egyébként körülbelül 5 percünk volt és az én szuper anyukám csinálta őket, aki pont olyan képeket készített, amilyenekre vágytam annak ellenére, hogy nem tudtam elmagyarázni neki a sietség miatt. Köszönöm ezúton is neki! ♥
Ez a kép egyébként 73 lájkot és 2 kommentet kapott tőletek, ami azért nem is olyan rossz, bár egy másik ugyanekkor készült képre 84 lájk és 5 komment jött, úgyhogy nektek nem ez a kedvencetek úgy látszik. Na de a +1 úgyis arról szól, hogy mi az ÉN kedvencem és az enyém most ez! :P
Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Ha van kedvetek írjátok meg nekem, hogy nektek melyik volt a kedvencetek ezek közül vagy bármelyik másik közül novemberben - nagy örömmel olvasnám. :3 Illetve annak is nagyon örülnék, ha megírnátok, hogy hogy tetszik ez a sorozat. :)
Ha pedig bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése