Így, hogy közeledünk az év végéhez az ember hajlamosabb összegezni, szelektálni és lélekben az új dolgokra felkészíteni magát. Ez a gondolat és az, hogy az utóbbi hónapokban mind sminkekben, mind szépségápolási termékekben, mind parfümökben arra törekszek, hogy használjam el a meglévőket mielőtt rám romlanának és ne vegyek egy ötvenediket, amit rögtön fel is bontok és elkezdek használni. Tehát a mai bejegyzésben az elfogyott parfümjeimről, illataimról lesz szó - az illatokra nem fogok részletesen kitérni, hiszen ezek mindegyikéről (egy kivétellel) készült aktuális kedvenc illatos bejegyzés, ahol részletesen olvashattok róluk.
Előtte azonban szeretném felhívni a figyelmeteket két szuper lehetőségre a notino-val kapcsolatban, akik egyébként is szorosan illenek a mai témánkhoz és a most megemlített akciók már most aktuálisak és mivel szuper ötletnek tartom őket, szeretném nektek időben elmesélni, hogy ne maradjatok ki belőle ti sem!
- az egyik az, hogy hamarosan nyereményjáték indul a notino.hu weboldalán, melyben a nyertesek (ugyanis több is lesz) visszanyerhetik a rendelésük TELJES összegét! - ez szerintem elég menő és olyan játék, amin érdemes részt venni - én is részt fogok :P Ehhez annyit kell majd tennetek, hogy az oldalon megadjátok a rendelésetek számát és már játékban is vagytok. A nyereményjáték két hétig fog tartani és minden nap kisorsolnak egy nyertest, úgyhogy többen is boldogok lehetnek. :3
- a másik szuper dolog pedig, hogy a notino oldalán is van adventi naptár, melyben minden nap más-más akciókkal, meglepetésekkel kedveskednek, melyekkel szintén érdemes lehet élni és én speciel nagyon szeretem az ilyesmi izgalmakat, meglepetéseket, ajánlatokat - de szerintem ezzel sem vagyok egyedül. :P
Nem időrendi sorrendben fogok haladni és nem is aszerint, hogy melyiket szerettem jobban, csupán ahogy veszem ki őket az elfogyott termékes kis gyűjtő táskámból. Így az első a Playboy 'Super Playboy' nevű eau de toilettje 40 ml-es kiszerelésben. Bár az itt bemutatott illatok közül mindegyiket szerettem és nem nagyon tudnék rangsorolni köztük, de ez különösen közel állt a szívemhez és nagyon jó érzéssel gondolok vissza rá. Ez egy igazán édes illat, melyet nem "zavar meg" semmi és ez az, amit én az év bármelyik időszakában imádok és bátran viselnék, úgyhogy ezt biztosan újra fogom valamikor venni.
Ahogyan ezt a Playboy 'Endless night' nevet viselő illatot is, mert ez is ugyanaz a kategória nálam, mint az előző, hogy bármikor bármilyen mennyiségben el tudnám viselni magamon és nem tudok betelni vele! Ez volt a Playboy parfümjeim közül a legkésőbb vett és használt, így ez még elég közeli emlékeket idéz fel bennem, amikre jó szívvel gondolok vissza. :) Ezt egy virágos illatnak írják le, de én mégis édesnek is érzem, legalább is magamon mindenképp egy édes-virágos illattá válik, ami már különlegesebb és nem olyan egyszerű, mint az előző (bár láthattátok, hogy én azért az egyszerű édességért is mennyire odáig meg vissza tudok lenni), hanem összetettebb annál. Részletesebb leírást és kifejtést találtok erről is a róla szóló bejegyzésben, de ezt is nagyon tudom ajánlani az édes-virágos illatot kedvelőknek és ezt is biztosan újra fogom rendelni. Egyébként a doboza ennek fogott meg a legjobban az eddigi Playboy parfümjeim közül. :)
Elhasználtam még ezt a Playboy 'Play it Pin up!' eau de toilette-t is, ami egy nagyon különleges illat volt, viszont sajnos már nem kapható, így nem is beszélek róla sokat.
Szerettem és ha lehetne kapni, akkor megvenném még valamikor tavasszal, mert ezt akkor használtam és valahogy nekem ahhoz az időjáráshoz illik, de ahogy említettem: ez már nem kapható, úgyhogy felesleges ezen gondolkoznom.
Az utolsó Playboy illat, amit elhasználtam az utóbbi időben az a 'VIP', ami mint szinte mindegyik általam birtokolt parfüm - gyümölcsös-virágos kategóriába sorolható.
Rajtam ez is inkább gyümölcsös és édes, mintsem virágos, aminek én ezúttal is nagyon örültem. Emlékszek, hogy ezt ősszel kezdtem el 1 éve használni, így abból az időszakból hoz fel bennem érzéseket, de egyébként ezt is az év bármelyik részében szívesen viselném.
Ennek az újravásárlására is elég nagy esélyt látok - szerintem az lesz, hogy majd megszagolom akkor ezeket az opciókat, mikor nem valami újra vágyok és az akkori aktuális kedvem tud csak majd dönteni, mert mindegyiket nagyon szerettem tényleg.
Ez egyébként 50 ml-es volt, ami kicsit nagyobb az előző 30-40 ml-esekhez képest, ami az alakban is megmutatkozott.
Elhagyva akkor a Playboy parfümök világát, elhasználtam egy 15 ml-es verziót a Beyoncé 'Heat Kissed' illatából is. Ez már nem eau de toilette, hanem eau de parfum volt, tehát egy koncentráltabb, intenzívebb illatot adó termék elméleti síkon. Ez a gyakorlatban is megmutatkozott, ugyanis valóban tartós volt az illata, ami egyébként ennek is gyümölcsös-virágos kategóriába eső volt.
Ez azonban egy teljesen más szegmensét képviselte a kategóriának, valahogy mindig az jutott róla eszembe, hogy kifinomult és édesen nőies. Nagyon szerettem magamon viselni és mindig egy pluszt adott aznapra, úgyhogy ez is eléggé esélyes arra, hogy újrarendeljem - nagyobb kiszerelésben így már, hogy tudom, hogy tetszik magamon. :)
Legrégebben szerintem ez a Betty Barcley 'Pretty Butterfly' illat fogyott el, amit még egy dm-kedvencek dobozban nyertem, de valamiért nem került be a régebbi elfogyottas bejegyzésekbe.
Na, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy bár a frissebb vonalát ragadták meg a virágos-gyümölcsös iránynak, de szerettem, főleg, hogy nyáron kezdtem el használni, amikor igen is jól esett ez a frissesség. Viszont ez az az egy a mai bejegyzésből, amit nem vennék újra, mert ennek a terméknek a tartóssága az kritikán aluli. Én aztán már nem vagyok valami nagyzolós és finnyás az ilyesmi dolgokra, de ennek tényleg fél óra után se lehetett már érezni az illatát. Oké, hogy ez egy eau de toilette, de a fent említett illatok 90%-a is az és azok igenis tartósak voltak, hosszú órákig érezhetőek voltak rajtam és maximum egyszer kellett délután újrafújni őket, ha egész nap illatozni akartam. Ezt kb. 20-30 percenként kellett volna fújkálni ugyanazon hatás eléréséhez, ami nekem egyáltalán nem szimpatikus és nem meggyőző, úgyhogy bár az illat tavaszra-nyárra jó lenne, biztos, hogy nem fogom újravenni.
Az utolsó pedig ami elfogyott parfüm fronton az egy illatminta, amit a notino-ról rendeltem a Katy Perry 'Killer Queen' illatban, mert én szörnyű vagyok az illatjegyek alapján egy parfüm elképzelésében és ez már rég izgatta a fantáziám és szerettem volna végre érezni és kipróbálni magamon, hogy milyen. Éppen ezért tartom szuper lehetőségnek, hogy a notino kínál ilyen kis illatmintákat, amikből ki tudja már az ember deríteni, hogy tetszik-e neki az az illat, illik-e hozzá és kell-e neki. Nos, az én válaszom az, hogy nekem ez a parfüm mindenképp kelleni fog valamikor, mert teljesen rabul ejtett az illata és szerintem jól is mutat rajtam. :3
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valami az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése