Kép innen |
Kezdeném akkor a kajás résszel, ugyanis abból van a több, tudni kell azonban, hogy ebben az időszakban nagyon sokat voltam itthon vidéken a családommal a vizsgaidőszak miatt, így végső soron kisebb mennyiség lesz ez, mint máskor, hisz itthon van közös kaja és hasonlók, ami miatt nincs szükségem azokra, amik Pesten a reggeli rohanásban például életmentőek.
Az első és egyik legfontosabb tétel az energiaital, melyből az én egyik (ha nem A) legnagyobb kedvenc energiaitalgyártó cégem/márkám a Hell, de ezt már sokszor sok helyen hangoztattam, úgyhogy biztosan tudjátok már. :D Nos, így hogy itthon, vidéken készültem legtöbbet a vizsgáimra, fel kellett itthon is tankolni belőle és vettünk a kedvenc ízeim egy részéből (balról jobbra): multivitaminos, fekete ribizlis, pink guavás, almás és mangós. Ezek közül jelenleg a középső és a jobb szélső nem kapható, ha jól tudom, de a többi igen illetve vannak mindig limitált kiadások, amiket sosem hagynék ki és nektek is csak ajánlani tudok, mert szerintem tényleg isteni energiaitalokat gyártanak. :3
A következő iható szerzemény az OXO BUBBLE TEA-ből származik, ahol is épp egy napja nem árulták már Polla akkori teáját, így kivételesen valami mást "kellett" választani, ami bevallom őszintén, hogy furcsa volt, hiszen ha én OXO-ba járok, akkor az mindig Polla miatt van egyébként. De épp úgy alakult, hogy valamiért a nyíregyházi Korzóban voltunk és megkívántuk az OXO teát, így a többi íz közül nekem akkor a limitált, mézeskalács ízű ragadta meg a leginkább a fantáziámat. Ez volt egyébként egyben az első krémes tea is, amit náluk illetve valaha ittam és szerencsére pozitív volt az élmény. Nekem nagyon bejött és nem vette el a kedvem attól, hogy később is kipróbáljak még majd egyéb, nem Pollás, esetleg krémes ízeket, de amikor csak tehetem és van adott pillanatban, akkor mindig Polla teát fogok venni, mert imádom őt és mert azok még sosem okoztak csalódást íz tekintetében sem. :P
A következő, ami viszont már egy visszatérő finomság nálam az a Tolle Trappista sajt Light verziója. Tudni kell rólam, hogy nagy sajtrajongó vagyok, de ez legtöbbször kimerül a hagyományos tömb trappistákban, esetleg néha kísérletezek más előre kimért sajttal, ha akciós vagy érdekes, de más nem igazán jellemző a mindennapok során. Egyszer viszont mikor vásároltam megpillantottam a polcon ezt a "kockasajtot" és mivel light kivitelezésű, így gondoltam kipróbálom. A próba sikeres volt és megszerettem ezt a típust is, így erre a változatra már többször is lecsaptam, úgyhogy nem először, de nem is utoljára volt ekkor nálam otthon. Ha fontos számotokra, hogy kicsit egészségesebb/diéta barátabb legyen a sajt, akkor maximálisan tudom nektek ezt ajánlani, ugyanis -60%-kal csökkentett a zsírtartalma és nekem külön tetszik és ízlik is ez benne. :3
A következő egy olyan nasi, ami bár nem minden héten vagy hónapban van jelen az életemben, de azért időről időre veszek belőle egyet. Ez nem más, mint a kókuszrúd (ami egyébként all time favorite nálam) egyik különlegesebb, kekszes-kávés ízesítésű változata. Kókuszrúdból is sokfélét gyártanak már, de azért azt gondolom mégis a klasszikus az, ami minden boltban megtalálható. Ezt én csak ritkán látom, általában kisebb üzletekben és akkor veszek belőle mindig egyet, mert nagyon szeretem a különleges ízét. Ha szeretitek a kókuszrudat alapjában véve is, akkor ajánlom, hogy kóstoljátok meg ezt is, ha tehetitek, mert szerintem szeretni fogjátok! :)
A következő kettőt inkább együtt mutatnám, mert így van róla képem abból kifolyólag, hogy együtt fogyasztottam el őket reggelire és ezt akkor meg is mutattam nektek Instagramon egy poszt formájában. A képen két nagy kedvencem látható, melyek külön-külön és együtt is sűrűn visszatérő vendégek nálam. Az ital a Mizo 0% hozzáadott cukrot tartalmazó kakaója, melyet imádok magában is szürcsölni reggelente vagy két előadás közt az egyetemen, esetleg délután/este a tanulás mellé. Külön szeretem benne, hogy annak ellenére, hogy cukormentes, nagyon finom íze van, amit nem kísér kellemetlen utóíz, úgyhogy büntetlenül élvezhetem a kakaó adta ízélményt én is. A keksz pedig az egyik személyes kedvencem a Detki kínálatából, mely szintén cukormentes és tulajdonképpen semmi extra ugyanis nincs külön ízesítése, csak "édes", de én nagyon szeretem. Van ebből kakaós is, de úgy akartam, hogy akkor a kakaó mellé inkább csak a simát eszem és jó döntés volt, mert nagyon finom és cukormentes kis reggeli kerekedett ki belőlük.
A következő egy olyan kedvenc, amit mostanában tudatosan kevésbé, de az év első felében nagyon sokszor vettem és ettem. Ez pedig a klasszikus mogyi sós földimogyoró. Jelen esetben ez egy nagyobb kiszerelés, amit akkor vettem és fotóztam, de mikor melyik méretet vettem meg. Nagyon szeretem akár rendes étkezés helyett, amikor nincs időm vagy lehetőségem rá akár két kajálás közt, ha szükségem van valamiért rá. Az egyetlen ok amiért kicsit visszább vettem/leálltam vele az az, hogy én ezt magában ettem és egyszerre nem 4-5 szemet és feltűnt, hogy amikor huzamosabb ideig tettem ezt mondjuk akár heti 3 alkalommal, akkor kicsit fájt tőle a gyomrom. Utánaolvastam és ez lehetséges, másoknál is jelentkező panasz, így azóta csínján bánok vele, de azért biztosan fog még nálam kikötni, mert tényleg nagyon szeretem az ízét.
A következő kombináció a "kockasajt" plusz csirkemell sonka, melynek első résztvevőjéről már áradoztam néhány sorral feljebb, így a sajtra most nem térnék ki újra részletesen. Annál inkább a csirkemell sonkára, melyet stílusésegyéb Rami egyik foodhauljában láttam és felkeltette az érdeklődésemet ahogy beszélt róla, így megnéztem magamnak a következő bevásárlás alkalmával. Aminek az lett az eredménye, hogy meg is vettem, mert átment a látvány rostámon, ugyanis szép egységes volt, jó volt a színe és nem tartalmazott különböző nagyobb darabokat, cafatokat és porcokat, amiktől engem egytől egyig a hideg ráz már csak ha rájuk nézek is. Szerencsére ízre is teljesen bejött, úgyhogy máskor is fogok még ilyet venni, bár tény, hogy nem vagyok az, aki minden nap felvágottat eszik így, hogy nem eszek kenyeret és pékárut.
Amit még megemlítenék a sonkával kapcsolatban, hogy gluténmentes és laktózmentes, tehát azoknak is kifejezetten szuper megoldás, akik ilyen ételallergiákkal rendelkeznek. Ezenkívül sokaknak előny lehet, hogy ízfokozó hozzáadása nélkül készült - bár ez engem annyira nem izgat, de biztos vagyok benne, hogy van akit épp hogy igen. Nos ezt a kettőt együtt ettem, hogy mégse magában egyem már a csirkemell sonkát így, hogy nem eszek kenyeret és ízlett, de nem tudnék minden reggel ezt reggelizni - az is biztos.
A következő vásárlás már olyan, ami nem megszokott és azon kevés alkalmak egyike, amikor a boltban megláttam valamit, ami olyannyira felkeltette az érdeklődésem, hogy megvettem. Ez tényleg nem túlzás, hogy ennyire "különleges" ez, ugyanis én szeretem előre megtervezni, hogy miket fogok venni - akár egy szimpla napi hipermarketes bevásárlásról, akár sminktermékek beszerzéséről van szó. Egyszer januárban azonban megláttam az Intersparban ezt a Day up márkájú gyümölcsös pépet, ami cukormentes és zabot is tartalmaz. Volt ebből vagy 2-3 változat, de én erre a sárga banán-alma-ananász-kókusz vonalra voltam a leginkább kíváncsi, így ezt vettem meg. Azt kell, hogy mondjam, hogy számomra nagyon furcsa volt először, mert nem szoktam ilyen pürés/pépes állagú dolgokat enni/inni. De ha ettől elvonatkoztatok, akkor az ízvilága az ízlett és cukormentes is, tehát számomra szuper, úgyhogy nem kizárt, hogy veszek majd még és meglátjuk másodjára mit szólok hozzá. :D
A következő egy olyan visszatérő vendég nálam, amivel nem vagyok teljes mértékben kibékülve minden szempontból, de amikor nincs jobb ötletem vagy nincs lehetőségem mást venni, ami minden kritériumomnak megfelel és gyors megoldás kell, akkor rá esik legtöbbször a választásom. Ez pedig nem más, mint a Győri Édes teljes kiőrlésű változatainak valamelyike. Van ebből sima mézes és kakaós verzió is és bár mindkettő finom és valamennyivel jobb, mint a simák, de azért ha ezt eszem sosem vagyok bűntudat nélkül.
Ezek ugyanis "csak" teljes kiőrlésűek és nem cukormentesek, úgyhogy ezek mennyiségét tényleg igyekszem minimalizálni. Egyébként fun fact, hogy úgy eszem őket reggelente, hogy teletöltök tejjel egy bögrét és beledobok 3 kekszet, várok néhány másodpercet és kanállal egyesével kiveszem őket. Ennyi idő elég ahhoz, hogy olyan omlóssá, puhává, mállóvá váljanak, ahogy én szeretem őket.
A következő már egy bűntudat nélkül fogyasztható finomság, melyet akkor először kóstoltam és utólag nagyon örülök, hogy kipróbáltam. Ez a Nyírfacukor kukoricagolyói közül a fahéjas változat, ami akkor januárban még nagyon illett a télies hangulatomhoz és tipikus kuckózós nasinak gondoltam. Bár én ezt nem annak, hanem reggeli gyanánt fogyasztottam reggelente tejjel, de nagyon elnyerte a tetszésem annak ellenére, hogy azt gondoltam egy kukoricagolyó nem lehet valami finom. Azóta csak néhány szem kakaóst ettem itthon, de biztosan fogok még venni, ha másból nem, a fahéjasból mindenképp! Nem tudom egyébként, hogy ez egész évben kapható íz-e vagy csak téli, limitált kiadás volt, de figyelni fogom a polcokon még és nektek is tudom ajánlani, ha laza kis cukormentes finomságra vágytok.
A következő kissé kilóg a többi közül olyan tekintetben, hogy ez se nem cukormentes, se nem valamilyen csökkentett kalóriatartalmú étel/ital. Ez pedig nem más, mint ez az akkor még viszonylag újdonságnak számító Mizo Dessert Selection, mely 2 darab túródesszertet tartalmaz. Én a zserbós változatra csaptam le csupán azért, mert nagyon akciós volt akkor és úgy éreztem, hogy ezt most nem hagyhatom ott. Nekem nagyon ízlett, de ezt nem fogom újravenni, mivel nem cukormentes vagy kalóriacsökkentett vagy bármi, ami miatt kicsit egészségesebb lenne.
A következő, amit vettem az a #KP tea, ami már nem egyszer szerepelt akkoriban havi kedvencek közt, amikor kapható volt. Nagyon szerettem ezt a teáját is Pollának, ez volt az én egyik személyes kedvencem és remélem lesz még olyan, amikor lehet kapni a régi teáit, mert akkor erre biztosan lecsapok újra.
A következő három hozzávalót egy hirtelen kitalált salátához vásároltam össze mindenféle receptet vagy hasonlót figyelmen kívül hagyva.
Ennek a salátának a legfontosabb részét a Rio mare tonhal képezte, melyet a képen látható olasz chilis hármas kiszerelésben szereztem be. Aki ismer vagy egy ideje már követ, az tudhatja, hogy odáig meg vissza vagyok a Rio Mare mexikói tonhalas "kész" ételkonzervéért, így bár ezt még sosem kóstoltam, de bíztam benne, hogy ízleni fog. Egyébként nem volt extrémen chilis, de valóban érződött rajta azért, úgyhogy nekem nagyon bejött és biztosan fogok még magamnak venni ilyet valamikor.
A következő, amit mindenképpen szerettem volna hozzátenni, az valamilyen sajt féleség volt. Ezúttal azonban kivételesen nem a tipikus trappista és társai irányában szerettem volna elmozdulni, hanem valami teljesen más ízvilágot képzeltem el hozzá. Ekkor ugrott be nekem az, hogy amikor kolis voltam gimiben, akkor egy időben sokszor csináltam magamnak a koliban zöldségekből salátát, melyet igazán sós fehér sajttal dobtam fel. Így a boltban ilyesmi után kutattam, amikor is megtaláltam ezt a krémfehérsajtot, ami ízben ugyanazt hozta nekem, amire emlékeztem, annak ellenére is, hogy nem ugyanazt a márkát vettem, mint akkor. Egyébként nekem maga a sajt ízlett és biztos vagyok benne, hogy valamikor még fogok venni, de azt már kizárt, hogy akár nap, mint nap ezt egyem.
A harmadik, egyben az utolsó összetevője ennek a kis gyorsan összedobott salinak az a csemegekukorica, amiről szerintem nem kell sokat regélni. Azt viszont hozzátenném, hogy én csak ilyen felnyithatós verziókat veszek Pesten, mert különben sokáig bajlódok a kinyitásukkal, mert nagyon erősen kell tekernem az új konzervnyitóm.
Ezután beszereztem egy szokásos adagot a legnagyobb kedvenc energiaitalaim közül kettőből: a Watt dinnyés-köszmétés pin up stílusúból (ami ma már legnagyobb szomorúságomra nem ilyen vagány és szép csomagolásban kapható :( ) és a fehér epres-guavásból.
Nálam ezek tényleg nagyon fogyóeszközök és nagyon szeretem őket, úgyhogy amíg csak kaphatóak én újra fogom venni őket és nektek is ajánlom őket, ha szoktatok energiaitalokat inni és kerestek valami finomat. :3
Az utolsó, amit étel-ital kategóriában vettem és le is fotóztam azok a Müllermilch tejitalok. Alapvetően a tejitaloknál is törekedek arra, hogy cukormentes verziót vegyek, de azért 100-ból 2-3 alkalommal becsúszik sima is. Ez vagy mindig Müllermilch vagy Mizo és ezt a hármat nem egyszerre vettem csak eltettem a csomagolásukat, hogy megmutassam nektek, akkor 30-án a vaníliás-pisztáciásat vettem, ami az egyik személyes kedvencem. :3 Ha lenne belőlük cukormentes, akkor minden héten ezeket innám, de így sajnos vissza kell fognom magam - viszont ha nektek nem kell, akkor nagyon tudom ajánlani ezeket az ízeket.
Az első egyéb az egy PEPCO-s csurigumi szett, aminek annyi "különlegessége" van, hogy nincs rajtuk az a tipikus fém valami, amibe mindig csak beleakad az ember haja és csak a gond van vele. Ezért én már hosszú évek óta csak ilyeneket használok, így mikor megláttam, hogy a PEPCO-ban is kapható beszereztem belőle egy csomaggal. Én ezt az "ombre" változatot választottam, de volt belőle csak fekete is - a hugi azt választotta és mindketten nagyon meg vagyunk vele elégedve, mert jó minőségűek és strapabíróak az alacsony áruk ellenére. Ezt is tudom nektek ajánlani, ha még kapható.
A második egyéb kategóriás dolog amit vettem az a kedvenc Intersparos tollaimból egy fekete és egy kék pár.
Ezek nagyon olcsóak (körülbelül 249-299 Forint a két darab), de nagyon jó minőségűek, én nagyon szeretem őket, pedig elég finnyás vagyok tollak tekintetében. Ezekkel a típusokkal viszont imádok írni, mert nagyon szépen és könnyen siklanak és ez engem minden egyes nap boldoggá tesz. :3
A kéket elfelejtettem lefotózni, de majd pótolom, ha Pesten leszek és újra veszek, de ugyanígy néz ki az is csak kék színű.
Nagyon tudom nektek ezeket is ajánlani, ha szeretitek a zselés jellegű, nem kaparós és nem túl vékony hegyű tollakat.
Az utolsó, ami januárban került hozzám az ez az AVON füstölő kis szett, melyet a hugitól kaptam ajándékba.
Tudni kell rólam, hogy alapjáraton nem igazán rajongok a füstülőkért a viszonylag fejfájdítóan erős illatuk miatt. Ennek azonban már csak így csomagoláson keresztül is megtetszett az illata, úgyhogy alig várom, hogy kipróbálhassam. :3 (Igen, még ennyi idő után sem sikerült sajnos, mert nem volt rá időm... )
Tetszik amúgy az ötlet is, hogy ilyen kis szettben kapható és egy komplex kis relaxálós rutin építhető ezen termék köré.
Nos, ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket.
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy a Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése