A mai bejegyzésben egy már régebben megígért termékről számolok be nektek részletesebben, így miután mind a négy elemét elhasználtam a szettnek és már megvan róluk külön-külön és együtt is a véleményem. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mi a véleményem külön-külön a termékekről és magáról a szettről is, hogy megéri-e így együtt megvenni vagy sem, akkor maradjatok velem és vágjunk is bele! :)
Az első termék a dobozban (ha balról jobbra haladunk) a Dove nourishing care & oil krémtusfürdő, mely már a nevéből is sejteti, hogy egy tápláló termékről van szó. Tudom, hogy furcsán hangzik, hiszen a Dove egy igazi klasszikus márka, de szerintem még soha életemben nem használtam ezelőtt tőlük tusfürdőt - csak dezodorokat, hajra való termékeket és testápolókat. Most azonban lehetőségem nyílt elég mélyrehatóan megtapasztalni, hogy milyen is és ennek nagyon örülök. Nagyon tetszett ugyanis a valóban krémes állaga, ami érezhetően nem csak, hogy nem szárította a bőröm, de táplálta is azt. Ez egyébként is plusz pont, de úgy, hogy télen használtam így különösen jól esett ez a gazdag, tápláló állag a bőrömnek. Általában az édesebb és különlegesebb illatú tusfürdőkért rajongok, de néha jól esik egy-egy letisztultabb, semlegesebb illat is. Ezt is ebbe a kategóriába sorolnám, hiszen nem volt különlegesebb illata, de így is kellemes volt és szerettem használni úgy télen. Összességében semmi extra nem volt benne, mégis megmelengette esténként a lelkem, így mindenképpen újraveszem valamikor, de szerintem valami más illatban, hogy lássam azok mennyivel másabbak. Tehát köszönettel tartozom ennek a szettnek, mert meghozta a kedvem a márka tusfürdői iránt és mostantól ezeket is szemügyre fogom venni, ha tusfürdők után böngészek.
Ezt követte a tusolóolaj, ami a négy közül leginkább izgatta a fantáziám, hiszen ezelőtt még sosem próbáltam olajat a fürdéshez, így ez egy igazi újítás volt a rutinom tekintetében. Igazából ezt ugyanúgy lehet (és kell) alkalmazni ahogy egy sima tusfürdőt, csupán az állaga más első körben. Ez viszont már az első kinyomáskor és eldolgozáskor megdőlt, ugyanis sokkal különlegesebb ez azért, mint egy sima tusfürdő. Alapból már az különleges volt, hogy egy olajos terméket nyomok ki a kezembe, de ahogy elkezdtem a bőrömre felvinni még extrább volt a dolog. Első érintésre ugyanis teljesen olajos érzés volt, de aztán elkezdtem szépen eldolgozni és úgy - bár nem habzott fel igazán - de kicsit gélesebbé, könnyebben eldolgozhatóbbá vált és teljesen jó érzés volt vele kenegetni a testem. Ez mindenképpen egy különleges termék és egy különleges élmény volt, amit átélhettem neki köszönhetően, amiért nagyon hálás vagyok - így utólag is. Annyi "bajom" volt vele a vége felé, hogy kicsit meguntam az illatát, így szét fogok nézni, hogy létezik-e belőle más illatú is és azt is kipróbálom magamnak. Összességében tehát maximálisan felkeltette majd fenntartotta az érdeklődésem ez a termék, ezért nagyon örülök neki, hogy ez is benne volt - már csak ezért is megérte ez a kis doboz nekem.
A következő az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem a szettből, így vele már találkozhattatok is kedvences és egyéb bejegyzésekben is.
Ez a Dove invisible dry izzadásgátló spray, ami 48 órás védelmet biztosít, nem hagy foltot sem a fekete, sem a fehér ruhákon és 1/4 rész tápláló krémet is tartalmaz.
Nekem ez a dezodor teljes mértékben bevált mind a lazább, mind a stresszesebb napokon - úgy hogy átlagosan izzadok. Azonkívül pedig, hogy meg vagyok elégedve az izzadásgátló és szagsemlegesítő hatásával, szerettem benne nagyon, hogy semleges, púderes illata van, ami jól megfért mindenféle parfümöm mellett.
Ezt bármikor szívesen újravenném és nektek is tudom ajánlani, ha egy jól teljesítő fújós dezodort kerestek.
Az utolsó darabja a szettnek ez a Nourishing Oil Care sampon, amire szintén nagyon kíváncsi voltam. Ennek az az egyszerű oka, hogy volt már a márkától egy teljes hajápoló család szettem, aminek minden darabjáért odáig meg vissza voltam, így bíztam benne, hogy ez is hasonlóan be fog válni, mint azok. Ezenkívül az is biztató, hogy a Dove samponokról és egyéb hajápolási termékekről úgy általában is jókat lehet hallani és olvasni, úgyhogy szívesen vettem, hogy egy sampon is volt a csomagban.
Már az első használatnál belopta magát a szívembe, ami a későbbi, hosszabb távú használat során sem változott, úgyhogy eléggé beváltotta a hozzá fűzött reményeimet az az igazság. A hajamat puhává, selymessé és sokkal könnyebben kezelhetővé tette, mint a legtöbb sampon, amit általában használok. Azonkívül pedig, hogy szépen tisztított és jól ápolt, nem nehezítette el a hajamat - még úgy sem, hogy a hajtöveimhez is használtam mindig. Az én hajam egyébként is inkább száraz, de a hugié például normál és ő sem tapasztalt gyorsabb zsírosodást, úgyhogy ez a sampon véleményem szerint sokaknak jó lehet és kedvenccé válhat. Összességében tehát nagyon szerettem és ha nem volt limitált (amit sajnos nem tudok), akkor mindenképpen újra fogom még valamikor venni.
Így végére is értünk a szettnek és azt tudom mondani így, hogy már mindent elhasználtam belőle, hogy abszolút pozitív csalódás volt ez nekem, ami engem is nagyon meglepett. Azt gondoltam ugyanis régebben, hogy nem igazán érik meg ezek a szettek, mert úgyis mindig csak 1-2 termék olyan, ami igazán érdekel belőle vagy amit önállóan is megvennél és a többi csak "felesleges" és úgysem használnám ki. Na ez az álláspontom teljesen megdőlt ennek a szettnek a használata során és így a végén összegezve is, ugyanis láthatjátok, hogy bármelyiket szívesen használnám újra és mindegyiket újra is venném - maximum kipróbálnám más illatban. Úgyhogy azt hiszem elég sikeresen zárult ez a tesztelés és bár ezt kaptam, de mindenképpen le fogok csapni ezentúl az ilyen előre összeállított szettekre is, mert igenis most már belátom, hogy van létjogosultsága. Erre is nagyon jó hely például a notino, ahol nem csak a karácsonyi/téli időszakban, hanem akár most nyáron és egész évben találhattok különböző előre összeállított ajándékszetteket, amit nem csak ajándékba, hanem magatok boldogítására is érdemes kipróbálni. :3

Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése