2018. március 14., szerda

Tavaszra hangolódva a PUPA Pink Muse kollekciójával (teszt)

A mai bejegyzésben szeretnélek Titeket meginvitálni a tavaszba és egyúttal kérlek is benneteket, hogy szugeráljátok, hogy minél előbb beköszöntsön, ugyanis én már nagyon vágyok rá és amiért sokan szorítanak, az sikerül is, úgyhogy szorítsunk érte együtt! :D
Na, de hogy itt virtuálisan is megidézzem kicsit egy olyan bejegyzést hoztam ma nektek, melyben a PUPA tavaly tavasszal kiadott Pink Muse kollekciójának néhány tagját szeretném nektek bemutatni. Elsőre furcsának tűnhet, hogy épp most írok róluk, hiszen egyrészt nagyon sokára, másrészt a PUPA híres arról, hogy a limitált kollekcióik valóban csak az adott időszakban kaphatóak, aztán egyik percről a másikra eltűnnek és soha többé nem jelennek meg az üzleteik polcain. Így kérdezhetnétek, hogy oké, tök jó és szép, hogy bemutatom őket, de miért teszem, ha már nem kaphatóak?! Nos, nem szívfájdítás gyanánt, hanem azért mert utánajártam és a notino webshopjában mindhárom a bejegyzésben szereplő termék kapható még, így ha valakinek megtetszenek, tőlük be tudja még most is szerezni, ami szerintem egy hatalmas, egyedülálló és kihagyhatatlan lehetőség - tekintve, hogy máshol már nem kapható sehol.

Nem tudom ki mennyire van tisztában a márkával és a termékkínálatukkal, de azt tudni kell, hogy az alap, állandó kollekciós termékeik mindegyike piros dobozban kap helyet és a rúzsok, púderek, highlighterek ezüst színű borítást kapnak. Ezzel szemben a limitált kollekciók mindig kapnak egy csak az adott kollekcióra jellemző designt, ami szebbnél szebb és azt hiszem csak még inkább hozzátesz a termékeknek, holott én a klasszikus piros-ezüst kombinációjukért is élek-halok. Ez a Pink Muse kollekció a púderrózsaszín és krémszín közti átmenetet kapta arany kiegészítésekkel, ami a dobozokat illeti, illetve ugyanez a kombináció figyelhető meg magukon a termékeken csak ott az arany a domináns sok esetben. Mondanom sem kell, hogy én odavagyok a mai napig ezért a külsőért, egyszerűen csodaszép, letisztult, ámde mégis nőies és tavaszra hangolódó, úgyhogy a mai napig örömet okoz már csak a nézegetésük is. Na, de lássuk egyesével a termékeket!

Az egyetlen nem szájra való termékkel kezdeném, mely ez a Pink Muse élénkítő, melyből nekem a 002-es, Pink Muse árnyalat van meg, ami nagyon jó vaníliás, édeskés illatú ráadásul. 













Ez tulajdonképpen egy krémes highlighter, ami nekem ezelőtt még sosem volt és nem igazán tudtam mennyire fog beválni vagy mit várhatok tőle, de olyan szinten belezúgtam, hogy nem tudtam otthagyni és ez volt az egyik biztos pontja az akkori vásárlásomnak. 
Egyébként külön érdekesség, hogy míg nem nyúltok bele úgy tűnik, mintha ez egy por állagú termék lenne, aztán az első belenyúláskor már jön az élmény, hogy mennyire krémes és jó tapintású és aztán már látszik is, hogy krémes ott ahol belenyúltunk...







A külsejéről már nem szeretnék írni, hiszen azt összesítve megtettem, de amellett nem tudok elmenni szó nélkül, hogy egy nagyon jó minőségű, egész felső részt kitöltő tükör kapott benne helyet, ami nagyon praktikus és a szememben mindig emeli egy termék értékét. 










Ezenkívül a termék kis tartóját felhajtva találunk egy kis szivacsot, amivel fel lehet vinni a terméket és alul levegőztető rész szolgálja, hogy használat után visszahelyezve nehogy baja legyen, ha egész nap a táskánkban van aztán. 
Ahogy láthatjátok ez egy alapjáraton rózsaszínes termék arany mikrocsillámokkal, ami nekem nagyon izgatta a fantáziám és épp ezért is választottam ezt és nem az aranyat, hiszen arany highlighterrel már rendelkeztem, de ilyennel még egyáltalán nem. Annak ellenére, hogy izgatott kérdéses volt ugye, hogy mennyire fogom tudni használni a hétköznapokon és mennyire lesz jól kombinálható egyéb sminktermékekkel. Az igazság az, hogy magam sem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű lesz vele a dolgom. :D 


Egyszerűen tökéletes minden tekintetben: nagyon szép, egységes és természetes, de közel sem túl kevés fénye van, ami már egy rétegben is igencsak látszik, de ez még építve fokozható is. Emellett hatalmas előnye, hogy krémes termék ellenére nem szedi fel a már lepúderezett alapozót, mint oly sok krémes termék. Alapjáraton nem szeretek kézzel illetve ujjakkal dolgozni, én az ecsetek elkötelezett híve vagyok, de ennél az állagából adódóan az ujjaim bizonyultak a legjobb és legegyszerűbb felviteli eszköznek is. 


Úgy használom, hogy belenyúlok, körzök egyet, majd a terméket szépen felütögetem a kiemelni kívánt területre és a széleinél kicsit még dolgozok rajta a már minimális maradékkal, hogy ne legyen éles a határa, hanem szép átmenetet képezzen és természetesebb legyen (már amennyire egy igazán szép, fénylő highlighter lehet természetes... :D ). Tényleg nagyon egyszerű és ennél az egy terméknél már nem is zavar, hogy ujjal kell dolgoznom, sőt így hogy tudom milyen szép a végeredmény kifejezetten élvezem is a vele való munkát. 
Azt tudni kell még róla, hogy ahogy a swatch-on is láthatjátok felkenve már szinte egyáltalán nem köszön vissza semmi a rózsaszínességből, amit én amúgy egyáltalán nem bánok, de érdemes tudni, ha a két szín között dilemmáztok, hogy ennek sem lesz babarózsaszín színe, ha esetleg ettől aggódnátok. Nagyon tartós termékről van szó, egész nap mozdulatlanul a helyén marad, úgyhogy tényleg tökéletes! 










Én olyannyira megszerettem, hogy nyáron, mikor nem sminkeltem, akkor is nem egyszer csak ebből raktam fel az arcomra, hiszen ez az állagából és a természetes hatásából adódóan jól mutatott a "csupasz" arcomon is és egyáltalán nem nézett ki furán, mint ahogy egy por állagú highlighter kinézett volna. Összességében én nagyon meg vagyok vele elégedve és nagyon boldog vagyok, hogy ennyire megszerettem és ki tudom használni, mert kár lenne, ha ott porosodna a sminkjeim közt csak azért, mert krémes állagú. Nagyon tudom nektek ajánlani, ha szeretitek a krémes highlightereket illetve ha természetes, de mégis nagyon szép és látható darabot kerestek a kollekciótokba. 



A másik termék, amit akkor vettem, mint az előbb bemutatott highlgihtert, az ez a Miss Pupa magas fényű rúzs, melyből nekem a 106-os, Doll Pink árnyalat van meg. 















Azt is tudni kell a limitált kollekciókról, hogy ajakra való termékek tekintetében mindig más és más típus az, amit kiragadnak és az az egy vagy maximum kettő típus kapja meg a kollekció designját, új színeit stb. Ebbe a kollekcióba a miss Pupa típus illetve a szájfények lettek bevonva és úgy gondoltam, hogy ez egy tökéletes alkalom, hogy kipróbáljam a miss pupa rúzsokat, hiszen előtte csak és kizárólag a matt folyékony rúzsaikat vásároltam, így ezzel a miss pupa vonallal ekkor találkoztam személyesen először.







A vonal rúzsaira jellemző, hogy magas fényűek, tehát alapjáraton nem az a vonal, ami nekem matt ajak imádónak a kedvencem, de túlságosan kíváncsi voltam és túlságosan szeretem a márka termékeit, így mégis beadtam a derekam neki. 
A külsejéről nála annyit így külön, hogy nagyon tetszik, hogy kis kecses, nőies és szeretem, hogy ennek is kis édeskés illata van. 











Ez a Doll Pink egy babarózsaszín, ami szerintem azért jóval teltebb és melegebb, mint a legtöbb babarózsaszín, világos rózsaszín árnyalat. Éppen ezért nekem jobban is tetszik, mert szerintem az én kreolosabb bőrömhöz nem igazán illenek a hideg babarózsaszín rúzsok. 
Ahogy láthatjátok ez valóban egy klasszikus, fényes rúzs, ami ebből kifolyólag nem is annyira tartós, mint a matt folyékony rúzsok. Ennek ellenére én meg vagyok elégedve a kategóriáján belül a tartósságával, mert ha nem eszek, akkor órákig szépen látszik és ha eszek akkor sem tűnik el teljesen, csak jobban megkopik, mint egy kevésbé fényes, csúszós rúzs. Egyébként nagyon könnyen siklik, szinte csúszik az ajkakon, ami megkönnyíti a felvitelt. Viszont miután felvittük nem mászik el, nem folyik ki a száj vonalából, úgyhogy semmi okom nem lehet panaszra. Nem túl tartós, tehát pár óránként azért legjobb esetben is újra kell kenni, de ez a színéből adódóan nem okoz gondot bárhol bármikor megoldható művelet ez. 
Nem viselem nagyon sokszor, de ez inkább a színének köszönhető, ugyanis ha már rúzsozok jobban húz a szívem az erőteljesebb, főleg vöröses színek után, de egyetemre például sokszor nyúlok hozzá vagy azokon a napokon, mikor ki van száradva a szám és nem akarom hogy kiemelje ezt a rúzs, akkor is tökéletes választás. Összességében meg vagyok ezzel is elégedve és egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem, annak ellenére sem, hogy a három itt szereplő termék közül ezt használom a legkevesebbszer. Azoknak tudom ajánlani, akik a fényes, szinte vizes hatású rúzsokat szeretik illetve a természetesebb, visszafogottabb színeket és hatást, de azt hiszem egy ilyen darab is alapdarab lehet mindannyiunk sminkkollekciójában, mert bármikor jól jöhet! 
Az utolsó darabom a kollekcióból már jóval később került hozzám, ezért is van más környezetben fotózva. Már akkor is szemeztem vele, mikor a másik kettőt vettem, de akkor nem akartam még többet költeni, így ő ott maradt az üzletben akkor. Nyár végén viszont mindig tart egy hatalmas kiárusítást a márka, amikor is -30%-kal illetve -50%-kal olcsóbban lehet lecsapni a limitált illetve sok alap, állandó kollekciós termékre is. Ennek alkalmával vettem meg mégis magamnak a kollekció Miss Pupa ajakfényét a 206-os, Soft Pink árnyalatban. 







Tudhatjátok rólam, hogy nem vagyok egy nagy szájfényes, sőt konkrétan nem szeretem a szájfényeket, viszont megint csak az van, hogy annyira szeretem a márkát és nem csalódtam még termékükben illetve annyira szép volt, hogy nem tudtam neki ellenállni. Úgy voltam vele, hogy ha valaki meg tudja velem szerettetni a szájfényeket, akkor az a Pupa - és így is lett! :D Egyébként nagyon finom édeskés, cukorkás, gyümölcsös illata van, ennek a legintenzívebb a három közül (amúgy mind a három más), de ajkakon ez már nem érződik, ne aggódjatok!







Nekem előtte csak a klasszikus szájfényekkel volt dolgom, amik ragadtak, csúszkáltak, nem voltak egyáltalán kényelmesek és 5 perc után el is tűntek az ajkakról, tehát csupa negatív tulajdonsággal társultak. Ez a kis szépség azonban minden előítéletet ledöntött és megcáfolt: nagyon szép vizes hatása van, ami nekem valamiért különösen tetszik amúgy meglepő módon, amit a kis mikrocsillámok koronáznak meg és teszik még szebbé az összhatást. Ennek köszönhetően optikailag dúsítja az ajkakat, aminek szerintem mindenki örül. A színe egyébként az én sötétebb ajkaimon egyáltalán nem látszik, amit megmondok őszintén egyáltalán nem is bánok, mert így nincs behatárolva, hogy mikor milyen színekkel és sminkekkel viselhetem csak. Nagyon tetszik magamon a hatása illetve ami a másik kedvencem az az érzete. Nem tudom pontosan megfogalmazni nektek, de valahogy sűrűbb, teltebb, mint a tipikus nagyon folyós szájfények, ami miatt érzem, hogy szépen, tömören ott ül az ajkaimon, ahova felvittem, nem csúszik-mászik. Ennek ellenére egyáltalán nem ragacsos, mármint van nyilván egy ilyen érzete amiatt, hogy nem szárad meg, de egyáltalán nem zavaróan, úgyhogy én imádom benne ezt is. Külön előny, hogy nem emeli ki a száraz részeket a számon, ha nagyon ki van száradva akkor sem, sőt még csökkenti is a feszülő érzést. A tartóssága is meglepően jó, ugyanis pár órát simán kibír és még az evéssel sem jön le automatikusan teljesen, csak veszít a vizes hatásából és fényéből, úgyhogy én nagyon meg vagyok vele elégedve ebből a szempontból is. 
A színe miatt bármikor bárhol tükör nélkül is újra tudom kenni, úgyhogy ebből a szempontból is szuper, illetve azokon a reggeleken, mikor akár sminkeltem, akár nem, de rúzsozni nem volt időm, akkor is őt kenem fel, hiszen mindig a kabátzsebemben van és míg a buszra várok feldobom. Összességében elmondhatom róla, hogy felülmúlta a várakozásaimat és sokkal jobban szeretem és sokkal többször használom, mint azt reméltem, úgyhogy én mindenképpen tudom nektek ajánlani konkrétan ezt a színt is illetve a többi PUPA szájfényt is, mert tényleg klasszisokkal jobb, mint az általam eddig próbáltam és látjátok mennyire megszerettem!




Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés,  remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok és hogy felkeltette esetleg valamelyik termék. :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése