2018. március 3., szombat

2018. februári kedvencek - lifestyle, fashion, étel-ital és minden egyéb részleg

A mai bejegyzésben a 2018. februári kedvenceim minden olyan részét láthatjátok, ami nem szépségápolással kapcsolatos: szó lesz itt tehát ételről-italról, ruhákról, kiegészítőkről, körömről és eseményekről is. Ha ezekre kíváncsiak vagytok, akkor kezdjünk is bele! ;) 
Most nem kategóriákra bontva, hanem időrendi sorrendben szeretnék haladni, hogy ne maradjon ki semmi, így a legelső és egyébként egyik legnagyobb kedvencem az összes közül az a műszempilla. Tudhatjátok rólam, ha olvastok/követtek egy ideje, hogy nagy tincses műszempilla fanatikus vagyok mióta egyszer 2016. nyarán egy esküvő miatt kipróbáltam és azóta ha csak tehetem az egész év folyamán ilyet viselek. Viszont azt is többször említettem már, hogy egyszer-egyszer pár hétig van, hogy nincs fent műszempilla általában azért, mert a tanulás/vizsgák miatt nem tudom megoldani és nem fér bele az időmbe illetve akkor nem az a legfontosabb, hogy hazautazzak megcsináltatni a pilláim. Így történt ez a mostani téli vizsgaidőszakban is, hogy már a vizsgaidőszak kezdete előtt, de még az utolsó demók vagy szabvál/kötvál tárgyak utolsó hetes vizsgái illetve beadandó miatt nem mentem haza, aztán pedig jöttek a vizsgák, így kimondható, hogy december közepe körültől egészen február elsejéig nem volt műszempillám. Tudom, ez azoknak, akik sosem viselnek biztos nem nagy dolog, de nekem mindig nagyon hiányzik mikor nincs megcsinálva - olyan üresnek érzem már az arcom nélküle. Na de lényeg a lényeg, hogy elsején megcsináltattam őket és ilyenkor mindig újra és újra beleszeretek az egészbe, egyszerűen nem tudok betelni a  mai napig a látvánnyal és az érzéssel, amit nyújtanak. Egyébként amikor műszempillám van sokkal kevesebbszer sminkelek, mert már a natúr arcomon is annyit dobnak a gyönyörű pillák, hogy nem érzem szükségét a sminknek, ha nincs éppen valami nagyobb bőrhibám, amit el kell fedni. Úgyhogy az első kedvencem a pilláim lennének, amik nem új, hanem újra felfedezett kategória tagjai mindenképpen. :) 
Ezen az előbb említett napon egy komplett szépítkezős napot tartottam, melyet InstaStoryban meg is osztottam akkor veletek illetve kint is hagytam Highlight-ban, mert jó rá visszaemlékezni, hogy a vizsgák után volt egy nap, ami csak rólam és a beauty dolgokról szólt. Ennek a következő állomása a körmösöm volt, akihez mindig imádok járni, hiszen egy nagyon szerethető, nagyon kis aranyos csaj, akivel mindig jókat beszélgetünk, így elrepül az a 1,5 óra, míg a körmöm szépítgeti. Ezúttal ezt a nude és arany kombinációt kértem és az egyetemi időszakra való tekintettel maradtam a rövidnél természetesen. Egyszerűen oda meg vissza vagyok ezért az arany árnyalatért, legszívesebben minden hónapban belecsempészném valahogy a körmeimbe, úgyhogy úgy hiszem kibővült az állandó kedvenc és nem tudok leszakadni róla piros-pink vonal ezzel a csodaszép telt, csillámos arannyal. 
A nap utolsó állomása a fodrászom volt, ahol a hajam ombre hatás miatt alul kiszőkített és szőkére festett színét frissítettük fel, a végeiből levágtuk, ami nagyon muszáj volt és meglepő kérésemre nőies hullámokkal fejeztük be a napot. Nagyon-nagyon tetszett ekkor a hajam, mert még mindig nem az a szőke, amire én vágyok, de most sikerült a legközelebbire az eddigi festések közül és a frissen festett illetve vágott haj, amit ráadásul fodrász mos, szárít és pakol tele mindenféle hiperszuper termékkel az összehasonlíthatatlan bármi mással szerintem. Ezenkívül az, hogy én leküzdöttem magamban azt a gátat/ellenérzést, amit a hullámos hajjal szemben tápláltam, az egy igazán nagy dolog és felemelő érzés volt azt kell, hogy mondjam (írjam). 


Nem igazán tudom nektek megfogalmazni vagy elmesélni, hogy ez az egész honnan vagy miből eredeztethető egyébként, de már hosszú évek óta úgy vagyok vele, hogy nekem csak és kizárólag szög egyenes hajam lehet, mert nekem magamon csak az tetszik és pont. Máson tetszett nekem is meg láttam, hogy szép, de magamon el nem bírtam képzelni, hogy VALAHA az életben még lesz hullámos hajam - annak ellenére, hogy kisebb koromban rengetegszer volt hullámos illetve göndör a hajam és képes voltam órákig a búra alatt ülni akár a szépség érdekében. :D No, mindegy. Lényeg a lényeg, hogy jó pár hónapja követem Instán a Szentkirályi fodrászatot, konkrétan Anitát és egyszerűen odáig vagyok a munkáikért - minden nap csak csorgatom a nyálam a szebbnél szebb hajakra. Éppen ezért én erre fogom, hogy megváltozott ez az ellenérzés bennem, hiszen ők 2/3 részben nőies, tökéletes hullámokkal dolgoznak a képek alapján és biztos vagyok benne, hogy az ő/ők hatására/hatásukra fogalmazódott meg bennem a dolog, hogy én is ki akarom próbálni ezt a típusú hullámos hajkoronát. Ezért kértem a fodrászom erre és magam sem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog ez az egész engem fertőzni, de eléggé sikerült neki. Ugyanis bár még mindig az egyenes a kedvencem és vasalom azóta is és valószínűleg az esetek 95%-ban egyenes lesz a hajam egész életemben, de azóta már egyszer kértem a hugit, hogy reprodukálja ezt nekem egy mindjárt említésre kerülő alkalomra illetve magamnak is kipróbáltam egyszer egy hétköznapon éééééééés a következő notino-s rendelésem egy kúpvas lesz, úgyhogy igen, azt hiszem megfertőződtem bizonyos szinten haha. :D
Aztán a következő kedvencem az az új szemeszter lett, ami lehet kicsit furcsán hangzik, de azok akik egyetemisták biztosan megértik, hogy miről beszélek. Az van ugyanis, hogy a vizsgaidőszak vége felé már annyira kimerül, kifárad az ember (én legalább is mindenképp), hogy alig várja, hogy újra bejárhasson az egyetemre és előadásokon, gyakorlatokon, szemináriumokon vegyen részt ahelyett, hogy otthon legyen, de keményebbnél keményebb vizsgákra készüljön és járjon. Én már január vége felé totálisan így voltam (ismét) és egy igazi felüdülés ilyenkor újra visszaülni az előadókba és újra felvenni a szorgalmi időszak ritmusát. Nyilván ez sem könnyebb, főleg nem a második félév, mikor már a szemeszter elején sem vagy kipihent és fitt, de nekem mégis jól esett, hogy vége a vizsgáknak és újra bejárhatunk és mivel ez február elején indult, így ide a februári kedvencekhez sorolnám. :)
A leárazások ecsetes szerzeményei
A következő nagy kedvenceim a leárazások voltak, melyek közül én már csak a februárit értem el, hiszen januárban még végig a vizsgák voltak a fejemben és nem jártam sehova, így az első körös kiárusításokról és leértékelésekről lemaradtam. Viszont még így is szuper dolgokra tudtam verhetetlen áron lecsapni, úgyhogy így is maximálisan örülök, hogy legalább ennyit is be tudtam szerezni. :3 Ezekről most nem lesz külön-külön szó, mert egy része a ti nyereményjátékotokba megy majd illetve szeretnék újra szerzeményes bejegyzéseket készíteni és majd ott bemutatom őket inkább. De magát a tényt és az érzést nem akartam kihagyni a februári kedvencek közül, hiszen boldoggá tettek ezek a kis szerzemények is. :3



A következő kedvencem ez a gyönyörűséges ruhám, amit az otthoni, kis falucskámban rendezett jótékonysági bál alkalmával viselhettem. Igazából egyáltalán nem volt tervben, hogy én is megyek arra a bálra, hiszen én nem vagyok egy nagy bálozós/bulizós típus, viszont anyukám ugye hivatalosan volt jelen, míg a hugi a barátjával szeretett volna elmenni, így mire hazamentem pénteken minden csak a bálról szólt. Én viccesen hangoztattam, hogy észre sem veszik, hogy hazajöttem Pestről, ami nyilván nem volt igaz, csak a megszokottnál kevesebb időt tudtunk egymásra fordítani a készülődésük miatt, hiszen ők előtte egy másik bálra is elmentek a szomszéd kis városkába. 
Na és ekkor jött az ötlet anyukám részéről, hogy nem hogy elmennék én is a helyi bálra, ha más nem csak a műsor részére, aztán haza is hoz anya, de akkor mégis én is kiveszem kicsit a részem belőle meg szépen felöltözhetek, sminkelhetek stb. Először nagyon ellenkeztem, majd beadtam a derekam és nagyon örülök neki, mert bár tényleg csak a műsor erejéig maradtam, mert aztán nekem tanulnom kellett, de jó érzés volt kicsit kicsípni magam így a vizsgaidőszak folyton pizsamás és "lepukkant" külsejű időszaka után. A ruhámba egyszerűen szerelmes vagyok és a hajam ekkor volt újra hullámos, ahogy fent már hivatkoztam rá és újra imádtam - igazából ekkor döntöttem el, hogy rendelek egy kúpvasat magamnak. :D
A következő dolog, ami boldoggá tett februárban az ez a Pink Panda rendelés, melynek az egyes tagjairól már láthattatok Instán képet illetve egy része nektek lett szintén rendelve, úgyhogy hallhattok majd még róla, csak legyetek figyelmesek! ;) Egyébként maga a rendelés az ecsetszett miatt indult, ami akkor volt akciós a webshopban és szuper 2990 Forintos árért tudtam beszerezni az eredeti 9190 Forint helyett - úgyhogy azt hiszem érthető az örömöm, hiszen egy ilyen csodaszép szettet nem minden nap tud az ember ennyi pénzért beszerezni. A többi termékről majd később, de a rendelés mindenképpen nagy kedvencem volt februárban, úgyhogy mindenképp meg akartam nektek említeni. :)



A következő, ami örömet okozott nekem és kedvenc lett februárban az biztosan sokak számára nagyon furcsa és érthetetlen lesz, de meg tudom magyarázni!!! :D Szóval erről az UHU stickes ragasztóról van szó, ami tudom halál unalmas LENNE, ha nem ilyen hiperszuper cuki csomagolásban kapott volna helyet. :O Igen, én vagyok az, aki a legkisebb apróságnak is ugyanúgy tud örülni, mint a nagy dolgoknak, így nekem ez is nagy öröm volt februárban. A sztorihoz hozzátartozik, hogy egyébként is szükségem lett volna már egy ilyen kiszerelésű ragasztóra az egyetem illetve a BuJo terveim miatt, de sosem vettem eddig, mert mégsem volt létszükséglet és megoldottam celluxszal, ha valamit az egyetemen be kellett ragasztani. Viszont mikor egyik nap mentem a Sparba, gyanútlanul megpillantottam az akkor akciós részen a sok sárga, minyonos írószert és rögtön oda is mentem, hiszen engem minden papír/írószer érdekel. Ekkor lettem figyelmes ezekre a stickes ragasztókra, amik akkor 220 Forintra le voltak akciózva, így gondoltam benevezek egyre, hiszen úgyis szükségem van rá és így legalább egy cuki darabom lesz, nem valami unalmas. Ahogy kivettem egyet észrevettem, hogy mindegyiken más minyon van, így nekiálltam a 136563 darabot átnézni abban bízva, hogy az én kedvencem, Agnes is rajta lesz valamelyiken. Egyébként nem vagyok odaa meséért, sőt nem is láttam, ha igazán őszinte akarok lenni, csak az Agneses cuki részt, de oda vagyok a kis csajért, mert haláli CUKI és anyával illetve a hugival van köztünk egy olyan, hogy szerintünk olyan az a kislány, mint én, így már mindenen velem azonosítjuk és én is mindig küldöm nekik Messengeren az Agneses matricákat, így különös érzelmi szál köt hozzá. Így miután megtaláltam a kedvenc matricás rajzom, bedobtam a kosaramba és azóta boldogan ragasztok az egyetemre be bármit, ha kell! :D
A következő és egyben legnagyobb esemény kedvencem a hónapban a családi hétvége volt Pesten, amire február közepén került sor. Igaz, hogy pénteken este felé értek fel és vasárnap már elég korán mentek, így nem tudtunk extrém sok időt együtt tölteni, mégis nagyon élveztem és többet jelentett ez nekem mindennél. :) Nagyon-nagyon szeretek hazajárni hétvégente, de mindig egy teljesen más érzés, mikor a családom jön fel hozzám, hiszen ilyenkor még intenzívebben vagyunk együtt, még többet beszélgetünk, együtt nézünk valamit, együtt vásárlunk stbstb. Ez most is így történt, hiszen végig volt valami, amit csináltunk, így nem unatkoztunk, de teljesen ki tudtam kapcsolódni nekik köszönhetően és félrerakni arra az időre a tanulást és az egyetemi kötelezettségeim illetve miután elmentek sokkal nagyobb lendülettel tudtam folytatni ezeket. :) Nagyon hálás vagyok nekik mindenért tényleg és köszönök mindent! ♥ 
Ennek a közös hétvégének volt egy fénypontja még a sok elintézni való és vásárlás között, méghozzá az, hogy az én örök kedvenc videósom Polla éppen azon a szombaton tartott közönségtalálkozót és dedikálást az Oxobubbletea szervezésében, amire így hogy Pesten voltam kivételesen hétvégén, el tudtam menni. Leírhatatlanul sokat jelentett ez nekem, ugyanis nagyon szeretem Polla videóit illetve magát a személyiségét is és alig vártam, hogy újra láthassam. Eddig még csak egyszer tudtam vele találkozni szintén egy Oxo-s találkozó keretein belül tavasszal, de azóta nem, hiszen ha nem Pesten van, akkor oda nem tudok elmenni illetve mikor Pesten voltak találkozók, akkor pedig szinte mindig vidéken voltam, így eddig kellett várnom az újbóli találkozásra. Nekem tényleg nagyon sokat jelentett ez, mert nagyon szeretem őt és nagyon sokat segít nekem a videóval, a posztjaival és a kisugárzásával, úgyhogy remélem a következő találkozóra nem kell majd újabb hosszú hónapokat várnom. 
Jajj és természetesen februárban is hatalmas kedvencem a teája, a #KPtea, amit a dedikáláskor is vettem illetve már azóta is és I-MÁ-DOM! ♥















Erről a napról a következő kedvencem az outfitem volt, ami aztán februárban még többször visszatért, ugyanis nagyon imádom ezt a szoknyát, amit a hugitól kaptam ajándékba és valami eszméletlenül gyönyörű szerintem és előnyös, csak eddig nem volt sok alkalmam a vizsgaidőszakban otthon ülve viselni, de februárban ezt megtörténtem és innen nincs megállás. :P 










Ugyanilyen hatalmas kedvencem ez az arany fülbevaló, aminek nekem már 1,5 éve megvan a fekete változata, de most aranyban is az enyém lett és SZERELMES vagyok bele!!!! ♥ 















Ugyanezen a napon zavartuk le a nagy bevásárlást, ami tudom nem túl izgalmas, de én nem tudom kihagyni a havi kedvenceim közül, hiszen nem tudom elégszer megköszönni ezt anyának és nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez mekkora segítség számomra mindig. Ugyanis mikor nem jönnek anyáék egy darabig és ezek a tartalékok elfogynak, akkor én mindig csak az aktuálisan szükséges dolgokat veszem meg, a hűtőm sem egyszerre nyomom tele, csak éppen azt veszem, ami kell és nem gondolkozok előre illetve nem szeretek cipekedni, így hiába tudom, hogy egy zero üdítő nem lesz elég a hétre, nem veszek egyszerre többet, mert nem vagyok hajlandó megszakadni, inkább visszamegyek két nap múlva és veszek egy újabbat. 


Éppen emiatt van az legtöbbször, hogy egy-egy apróság miatt kell végigjárnom a nagy üzleteket, holott sokkal egyszerűbb, mikor vannak itthon tartalékok és nem feltétlenül muszáj minden nap rohangálni a boltba. Úgyhogy nagyon köszönöm itt is ezt és ez mindenképp kedvencem, hiszen azóta most voltam először boltban és nyilván ez nem nagy dolog alapból, de nekem nagy segítség valóban. :)










Ugyanekkor kaptam ezt a három kulcstartót, melyeknek az a története, hogy a huginak már hónapok óta van egy nagy bolyhos pink kulcstartója, olyan kiképzéssel, mint a képen a bordós bolyhos darab és én is szerettem volna egyet, de ott már nem árulják, ahol neki vettük, úgyhogy most hogy megláttam, mindenképpen szerettem volna egyet. Mivel a piros a kedvenc színem és ez a típus tetszett nekem a legjobban, így erre esett első körben a választásom. Viszont ugyanannál az eladónál még ugyanakkor kiválasztottam a kis köves smileysat is, ami színben tökéletesen hozzá passzol, ámde azt nem a lakáskulcscsomómra, hanem az egyetemes kis lakatkulcsomhoz szerettem volna felhasználni, ezért is gondoltam egy kisebbet, ámde nagyon kis mutatósat. Nagyon boldog is voltam, megkaptam anyától mindkettőt, hiszen látta a lelkesedésem és segített is választani és mentünk is tovább vásárolni, amikor egy másik árusnál megláttam a képen látható kis szemüveges szőrmókot több színben is, aki teljesen elvarázsolta a szívem és rögtön bele is fájdult a fejem, hogy ezt kellett volna egyiknek választani, bááááár a másik kettőért is oda voltam. Mindenesetre megvettük azt is és mondtam anyának, hogy átpasszolom neki az egyik bordót, nekem meg lesz ez a szemüveges pink illetve a másik bordó. Nos, nem így lett... :D Végül mindhárom nálam maradt, amit egyáltalán nem bánok, mert a mai napig sem tudnék dönteni közülük és úgy hordom jelenleg őket, hogy a két pirosat együtt, a pinket meg magában. Viszont mikor majd lekerül a nagy téli kabát, ami jelenleg hatalmas halvány rózsaszín szőrmés, akkor ráakasztom majd a pirosas nagy szőrmókot a táskámra szerintem, mert nekem úgy is nagyon tetszene, csak most a kabátom miatt nem érezném összeillőnek. Egy szó, mint száz: őket is I-MÁ-DOOOOM! ♥
Másnap mentünk vissza ezért a gyönyörű táskáért, mert a nagy vásárláskor nem voltam benne biztos, hogy belefér-e egy A4-es füzet és mivel én ezt egyetemre járós táskának szántam, így ez egy elég kardinális szempont volt. :D Egyébként régen többször vettem női táskákat, de egy jó ideje egyet sem. Konkrétan 2,5 éve, hogy megvettem a Nike táskám és azt hordom azóta minden egyes nap egyetemre, utazáskor, mindenhova és azóta nem is vettem új női táskát. Viszont egyrészt hiányzott, másrészt a Nike épp az ilyen szintű megterhelés miatt félő, hogy idővel megadja magát, így kikímélés szempontjából is jól jön, ha néha valami leváltja. Így mióta ez megvan, ezt hordom az egyetemre a hétköznapokon és csak a hazautazáskor vagy nagyobb bevásárlásokkor használom (majd) a Nike-ot mostanában. Egyébként először a pasztell rózsaszín/barack táskákat nézegettem és a tavaszban bízva abban gondolkoztam illetve egy olyan cipőben, de végül megláttam ezt a nagyon különleges arany-bronz-barna táskát és teljesen beleszerettem, így végül őt választottam. Egyáltalán nem bánom, mert azért ezt jobban ki is tudom használni illetve szerintem kevésbé is kényes, kevésbé piszkolódik, úgyhogy mindenképpen jó választás volt. Másnap visszaszaladtunk még mielőtt elmentek anyáék és lemértük a füzetemmel és azóta hűségesen és boldogan hordom. :3 ♥
Az utolsó, ámde legnagyobb internetes kedvencem az a február közepe/vége felé létrehozott Facebook csoport, amiről már beszámoltam egy bejegyzésben nektek, de mindenképpen szerettem volna a kedvenceim közé is betenni, hiszen már is egyre többen vagyunk és már most van 1-2 ember, aki válaszol néha a kérdéseimre illetve kommentet hagy vagy lájkol, amiért mind-mind nagyon hálás vagyok és bízom benne, hogy idővel valóban kétoldalú kommunikáció tud majd kialakulni ott és mások is válaszolnak idővel vagy maguk vetnek fel dolgokat illetve, hogy szépen gyarapszunk majd. Én nagyon hiszek benne és bennetek és köszönöm, hogy vagytok nekem! ♥

Nos, ennyi lett volna az februári kedvenceim azon része, ami nem szépségápolás. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok és élvezhető volt így is, hogy ennyit meséltem benne... :D
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
Addig pedig ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése