2018. február 10., szombat

Első Beauty Bay-es rendelésem

A mai bejegyzésben az első Beauty Bay-es rendelésem szeretném nektek bemutatni, ami bár elég kicsi, de annál érdekesebb - számomra mindenképp és bízom benne, hogy számotokra is. 
Szóval a történet ott kezdődött, hogy én már régebben is szétnéztem egyszer-egyszer az oldalon, de sosem volt végül olyan dolog, amit vagy ne tudtam volna máshonnan megrendelni vagy ne tudtam volna nélkülözni, így sosem rendeltem tőlük - egészen 2018. januárig. Akkor ugyanis már egy ideje nézegettem a The Ordinary termékeket több külföldi illetve magyar webshopban is, hiszen annyi jót hallani illetve olvasni róluk és az én bőröm az utóbbi időben ismét szörnyen száraz, darabokban hámló, fájó állapotban volt, amin úgy gondoltam, hogy ezek talán segíthetnek végre. Viszont a legtöbb oldalon szinte minden termékükből készlethiány van és hetek óta a "Nincs készleten" volt látható azoknál a termékeknél, amiket én alkalmasnak gondoltam első körös kipróbálásra. Úgyhogy mikor január elején jött az email, hogy sok termék újra kapható a webshopban több sem kellett rögtön szétnéztem és meg is rendeltem kettőt közülük illetve egy sminkterméket is rendeltem, aminek majd lentebb ismertetem a történetét. Egyébként az egész rendelésem anyától kaptam a névnapomra, amit ezúton is nagyon szépen köszönök neki, hatalmas álmom és tényleg régi vágyam teljesítette ezzel! :3
Nos, kezdjük akkor a számomra leginkább izgalmas és legtöbb kérdést illetve kíváncsiságot kiváltó termékkel, a hámlasztóval. Én ezt a Lactic Acid 10% + HA verziót választottam, mert ez keltette fel a leginkább az érdeklődésem az akkor készleten lévők közül. 
Először néhány infó magáról a termékről, amiket meg lehet róla találni illetve a dobozon és a webshopban találtam róla (a saját szavaimmal átformálva, a számomra lényeges információkat kiemelve és leegyszerűsítve).
Ez egy nagy erejű tejsav tartalmú hámlasztó, mely gyors eredménnyel kecsegtet. Az ígéretei közt az szerepel, hogy puhává válik az arcbőr illetve halványítja a bőrhibákat. Az egyik fő hatóanyaga a tejsav, mely egy alfa-hidroxi sav és hámlasztja a bőrt. Ez a 10%-os formula már erőteljes hámlasztást nyújt, ezért tasmán bors is került a termékbe, hogy csökkentse a hámlasztással gyakran együtt járó irritációt és érzékenységet. De ha valakinek még így is erős lenne ez a koncentráció, akkor elérhető ebből gyengédebb, 5%-os formulájú változat is. A tejsavat a gyors látható eredményért szeretik alkalmazni, de akinek kifejezetten érzékeny, gyulladt a bőre, az kerülje inkább. Mivel AHA-t tartalmaz, fényérzékennyé tesz, ezért kötelező mellette a fényvédő használata a bőrünk védelme érdekében.
Nos, én éppen ezen tulajdonságai miatt választottam, ugyanis az AHA savakat szokták száraz, egyenetlen bőrre ajánlani illetve pigmentfoltokra, úgyhogy ezt találtam a legtökéletesebb választásnak. Rettentően száraz a bőröm, de ezt már sokszor említettem és sokszor már nem igazán tudok vele mit kezdeni hosszabb távon ugyanis újra és újra megmakacsolja magát. Emellett az utóbbi körülbelül 1,5 évben mindig kijött 1-1 gyulladt pattanás, ami nem akart 1-2 nap alatt elmúlni és van két terület az arcomon, ahol nyomot hagyott maga után és az már napok, hetek, hónapok óta nem múlik el. Ezért a folthalványító hatására is kíváncsi voltam a száraz bőr ellen felvett küzdelem mellett. Már használom pár napja minden este, de ezt hosszú távon kell alkalmazni ahhoz, hogy kiforrott véleménnyel rendelkezzek róla és lássam a tényleges tudását, hatását a bőrömre - de mindenképpen lesz róla teszt bejegyzés, ha itt az ideje.  
A használata egyébként roppant egyszerű: naponta egyszer kell felvinni, lehetőleg este és szépen egyenletesen a bőrbe dolgozni. Nagyon könnyű egyébként ez, hiszen nagyon híg, folyós állaga van, ami hipp-hopp beszívódik és már jöhet is a rutin következő lépése. Egyébként hallottam már olyat is, hogy érdemes várni kicsit miután felvittük és csak aztán folytatni a rutinunkat, de olyat is, hogy rögtön mehet rá a következő termék. Nem tudom mi a helyes, de én első nap kipróbáltam úgy, hogy rögtön utána vittem fel a szérumot, mikor már eldolgoztam és mivel nem okozott semmilyen irritációt, negatív hatást, én ennél a módszernél maradtam, mert nekem így jobban esik. Viszont erre nem tudlak titeket buzdítani, mert nem találtam róla hivatalos infót, úgyhogy szerintem ezt érdemes mindenkinek magának kitapasztalni és úgy használni, ahogy neki beválik. :)
A második, amit mindenképpen nagyon szerettem volna kipróbálni az valamilyen szérum, ami mélyebben hat és jót tesz az én száraz bőrömnek. Sosem volt még előtte semmilyen szérumom és míg nem néztem/olvastam beauty vloggereket/bloggereket nem is igazán tudtam, hogy mire jók ezek vagy miben mások, mint egy arckrém. Viszont már több infóm van róla és igazából mindenkitől csak pozitívat hallottam róluk, a The Ordinary-sekről pedig pláne. Így ezek közül is igyekeztem a nekem leginkább megfelelőt és nem a legbrutálabbat kiválasztani, hogy kipróbáljam tetszik-e nekem egyáltalán ez az egész szérum koncepció. Így esett a választásom a Hyaluronic Acid 2% + B5 szérumra, mely se nem anti-aging, se nem olajos és hasonlók, hanem egy "sima" szérum.
Ennél inkább már idézek, ugyanis nem lehet sem leegyszerűsíteni és kihagyni sem érdemes semmilyen tulajdonságot, úgyhogy lássuk: "Többféle, és a bőrbe több mélységbe hatoló hialuronsav kombinációjából áll. A hialuronsav a legtermészetesebb (bőr)töltőanyag. A hialuronsav (HA) molekuláris mérete határozza meg, milyen mélyen képes a bőrbe hatolni. E formula kis, közepes és nagy molekuláris súlyú hialuronsav kombinációja, valamint újgenerációs keresztkötéses hialuronsavat tartalmaz, együtt a formula 2%-át képezik a többmélységű hidratálásért. A formula része a B5 vitamin is, mely ugyancsak segíti a hidratálást. Ennél fejlettebb, 15 különböző fajta hialuronsavat egyesítő termék már csak a NIOD választékában található, Multi-Molecular Hyaluronic Complex (MMHC2) néven. 
Használat: Reggel és este néhány cseppnyit vigyünk fel a krémek előtt." - forrás: tinamu.hu
Ezt én a hámlasztó után használom este, majd erre viszem fel az aktuális hidratáló arckrémem, reggel pedig a micellás vízzel áttörölt arcomra ezt viszem fel először, majd szintén a hidratáló arckrémem. Ugyanannyi napja használom, mint a hámlasztót, de ez nyilván hamarabb fog elfogyni a reggeli és esti használat miatt, úgyhogy lehet róla hamarabb olvashattok. Ha szeretnétek, hogy külön-külön írjak róluk és akkor esetlegesen erről hamarabb, azt is írjátok meg nekem illetve azt is, ha inkább egyben olvasnátok a két újdonságról!
Ezt az L.A. Girl StrobeLite highlightert csak azért vásároltam meg azon felül, hogy imádom a highlightereket, nem tudok betelni velük és bármikor szívesen próbálok ki egy újat, mert ha még 1-2 dollár kellett volna ahhoz a 2 The Ordinary termék mellett, hogy ingyenesen szállítsák ki nekem. Így ezzel az akkor 2-3 dollárra leakciózott highlighterrel jobban jöttem ki a végén anyagilag, mintha csak a két másikat veszem és kifizetem a szállítást is és nem mellesleg lett így egy újabb csodaszép highlighterem. :P Erről is beszámolok majd nektek, de mostanában nem igazán sminkeltem, így nem volt lehetőségem még kipróbálni, csak swatcholni, de az alapján nagyon is kecsegtető. :P
Nos, ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok és felkeltette az érdeklődéseteket valamelyik termék iránt!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az új, Facebook oldalamon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése