2018. február 3., szombat

2017-es top 5+2 kedvenc műkörmöm

A mai bejegyzésben a 2017-es éves kedvenceket felvonultató bejegyzéssorozatot folytatom, melyben ezúttal a kedvenc műkörmeim szeretném megmutatni nektek és elmondani (leírni) néhány mondatban, hogy mégis miért lett az adott köröm kedvenc a sok szép kompozíció közül. Időrendben fogok haladni, hogy ne maradjon ki egyik nagy kedvenc sem - tehát a sorrend nem a szeretet nagyságát és a kedvenc érzés fokozódását jelenti a felsorolás.
Az első, amit kiválasztottam az a márciusi körmöm volt, melyben kettő különböző pink szín váltogatta egymást, de a sellőpornak hála ez inkább három árnyalatnak tűnt.
Azt tudni kell rólam - és aki olvassa a bejegyzéseim és/vagy nézi a blogos Instagram fiókom, az láthatja is -, hogy a tökéletes "Ferrari" vörös a kedvencem, ha körmökről (is) van szó, utána pedig rögtön a rózsaszínes, pinkes árnyalatok állnak. Ezek közül is ezek az élénkebbek, harsányabbak a kedvenceim, mert valahogy feldobják a kedvem, jó érzés rájuk nézni és szerintem nagyon illenek is hozzám.
Így volt ezzel a körömmel is, ami a hideg téli, komor időszak után már egy jobb idő reményében kecsegtetett és jó kedvet okozott a viselése, úgyhogy nagyon jó szívvel tekintek vissza rá és bármikor újracsináltatnám ezt a színkombinációt.
Egyébként az is kiderülhetett már számotokra, hogy díszítésként a köveket és a sellőport illetve bármilyen port, glittert részesítek előnyben, ezek a kedvenceim. Imádom őket és annál inkább tetszenek, minél inkább csillognak, fényesek és emelik ezzel a körmeim fényét. :)  
A következő kedvencem éppen a következő hónapból került ki, tehát egész áprilisban ez virított a körmeimen. Ez ahogy láthatjátok egy igazán tüzes hangulatot idéző narancsos kombináció, melyet sosem gondoltam volna, hogy valaha is elkészítettek.
Mégis az egyik legmeghatározóbb és leginkább szeretett volt az évben és mindenképpen az egyik legkülönlegesebb is. Egyrészt már csak a színe is különleges volt számomra, hiszen az előző évben nagyjából csak piros és pink körmök váltogatták egymást nálam, így nagy komfortzónából kilépésnek számított ez már magában is. Viszont egy igazi üde színfolt volt benne a hüvelyk-, és a kisujjamon lévő gyöngyházfényű lazac/barack árnyalat, aminek a nézegetésével és fényjátékaival nem tudtam egy hónap alatt sem betelni. Tudjátok, ami fényes, csillog vagy holografikus, metálos esetleg bármilyen fényjátéka van, az jöhet!
Külön szerettem még benne a középső ujjamon lévő minimális színátmenetet, mely tovább bolondította kicsit az egészet szerintem.
Összességében tényleg imádtam minden kis részletét, nem tudtam ráunni és áldom az eszem, hogy kipróbáltam, mert ez bizonyította be nekem, hogy nem csak a piros és a pink köröm lehet szép és nem csak azt érezhetem magaménak.
Olyannyira meggyőzött, hogy májusban is valami olyat akartam, amilyen előtte még sosem volt és amiről eredetileg előtte sosem gondoltam volna, hogy kérni és szeretni fogom, de így lett és ezért is áldom az eszem... Amiről ezúttal szó van az ez a levendula lila szín, mely egyszerre volt finom és különleges, vidám, de nem túláradó. Tökéletes választás volt a tavaszi időszakra ez is szerintem, ugyanis engem mindig arra emlékeztetett, hogy itt a jó idő lassan, ami az én télutáló lelkemnek minden nap örömforrás volt.
Szerettem, mert egyszerűen jó volt ránézni és tudjátok, hogy mindenben szeretem az egyediséget, a különlegességet és köröm tekintetében nálam ez a szín is ezt testesítette meg, úgyhogy egyértelműen itt volt a helye a 2017-es kedvenceim között. :)

A következő három köröm kedvenc kicsit dupla kedvenc is lesz, ugyanis nem csak a színösszeállítás lopta be magát különösen a szívembe, hanem a hosszuk is. Ugyanis én alapjában véve jobban szeretem a hosszabb körmöket, ugyanis nekem még a műkörmök előtt is hosszabb körmeim voltak mindig, ugyanis szerencsére nagyon jó minőségű, kemény körmeim vannak, amik nagyon gyorsan nőnek és nem törnek le, így szerettem őket egy bizonyos hosszig megnöveszteni és nem levágni/lereszelni kicsire. Valószínűleg innen eredeztethető, hogy jobban szeretem alapjáraton a hosszabb körmöket. Viszont az év nagy részében az egyetem és a praktikusság miatt rövidebbek a körmeim, amikkel már kibékültem és ott a színekkel, formákkal, kiegészítőkkel kompenzálom a rövidségüket. Nyáron viszont mikor már túl vagyok a vizsgákon és a szünetben semmiben nem zavar, nem akadályoz a hosszúságuk, akkor mindig hosszabbra kérem őket és akkor élem ki eme vágyam.
Nos, ezek közül 2017-ben először júniusban ez a pillangós babarózsaszín hosszabb köröm került sorra, amit már előtte néhány hónappal tudtam, hogy el fogom majd készíttetni, mert láttam Instán annál a körmös lánynál, akitől szoktam inspirálódni is akár és nagyon megtetszett az elv.
Igazán egyszerű, mégis nagyszerű volt és odáig meg vissza voltam és vagyok is érte, úgyhogy a 7 bemutatott köröm közül is az egyik kiemelkedő kedvencem, nem csak az éves 12-ből.
Nem hazudtolom meg magam, újabb hosszú köröm kedvenc jön, ennek a fekete keresztes  és neon sárga kombinációnak a személyében, mely júliusban díszítette a körmeimet.
Ez egy olyan köröm ötlet volt, amire már nagyon-nagyon régen vágytam, viszont sosem jött össze különböző okok miatt. Az év nagy részében például azért, mert úgy gondoltam, hogy ez csak és kizárólag hosszú körmökön mutatna jól. Aztán az ezelőtti nyáron nem került rá sor, mert három hosszú köröm fér legjobb esetben is bele a nyárba és akkor mind piros vagy pink volt, tehát valahogy mindig kimaradt...
Ezúttal azonban nem és mennyire jó is, hogy végre megcsináltattam, hiszen rajongtam érte az elsőtől az utolsó percig és sosem tudtam betelni ezzel sem.
A neon sárga nem volt az ötletben, de a körmösöm rábeszélt, hogy valamivel törjük meg a feketeséget és ennek is nagyon örültem, mert sosem volt előtte még neon színű körmöm sem - hiába tartozik az szorosan a nyári körmökhöz.
Egy szó, mint száz: i-mád-tam(!!) és biztos vagyok benne, hogy ezt a fekete keresztes dolgot újra fogom még csináltatni, mert nagyon tetszik nekem és a vallásomra is egy jó utalás a csotkijaim mellett.
A 2017-es utolsó hosszú körmöm is hatalmas kedvenc lett, így ennek az augusztusi kis kompozíciónak is méltán is a helye a top-top körmeim között.
Ennek az ötlete sehonnan sem jött, hanem én álmodtam meg és random a körmözés előtt pár nappal találtam ki. Az volt az alap koncepció, hogy átlátszó körmöket szeretnék, melyek valóban áttetszőek a hosszuknál is, így egy igazán extrém, egyedi és különleges hatást keltenek. Ezt lilás és ezüst csillámporokkal, glitterekkel, csillagocskákkal dobtuk fel, hogy mégsem legyen teljesen csupasz és legyen benne valami szín. Ez nekem különösen tetszett, mert kiélhettük a kreativitásunk és mindegyikbe más-más mintákat, csillámokat tettünk és mindketten élveztük, hogy mindegyiket máshogy díszíthette ki a körmösöm. Ezeken kívül a gyűrűs ujjamra mindkét kezemen egy nagyon világos babarózsaszín került, ami megtörte kicsit a teljes átlátszó hatást, de nekem nagyon tetszett és nagyon illett szerintem a többihez.
Ez is egy olyan köröm volt, amit egyáltalán nem egyszer ellőhetőnek és egyszer elmenősnek érzek, hanem mindenképpen szeretném majd valamikor még újrakreálni más díszítésekkel, kicsit máshogy megbolondítva, de az áttetszőségre kihegyezve az egészet. Annyira szerettem amúgy, hogy a 12 közül  ez bőven dobogós lenne, de még az sem kizárt, hogy az első megosztott helyen lenne a fekete keresztessel - annyira imádtam és imádom!
Az utolsó kedvencem pedig nem hazudtolja meg mindazt, amit már tudhattok rólam és amiket ebben a bejegyzésben is magyaráztam.
A novemberi körmöm ez a gyönyörű tökéletes piros és arany kombináció volt kövekkel megspékelve. Ebben azt hiszem minden kereszteződik, amiért csak rajongok: a piros szín maga, a kövek, a csillogás, a glitteresség és tökéletes fény.
Nagyon szerettem volna én is valamilyen ünnepi hangulatú körmöt (amit egyébként én egész évben bármikor szívesen és büszkén viselnék), de tudtam, hogy nekem ezt novemberben kell megvalósítanom, mert decemberben a vizsgaidőszak miatt nem lesz rá lehetőségem. 
Így álmodtam meg a piros-arany kombinációt, amire a tökéletes vörös mellett egy olyan arany gél került, ami előtte még sosem volt rajtam, de valami me-se-szép! Sajnos a kép nem adja vissza, hogy mennyire gyönyörű, de én még életemben nem láttam ennyire szép aranyat, úgyhogy nagyon emelte az egész körmöm fényét. :) Egyébként olyannyira beleszerettem, hogy most 2 napja is kértem belőle a körmömre, úgyhogy fogjátok még sokszor látni rajtam 2018-ban is! :P
Nos, ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Ahogy ígértem mostantól minden visszaáll a régi kerékvágásba, ami azt jelenti, hogy heti két bejegyzés mindenképpen lesz és minden nap (több) kép az Instagramon.
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az új, Facebook oldalamon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése