A mai bejegyzésben a Maybelline Fit me! termékcsaládjának két termékét szeretném nektek bemutatni részletesen hosszútávú tapasztalatokkal, véleményekkel, ha ez érdekel benneteket, akkor görgessetek lentebb és hozzatok egy kis szürcsölnivalót! ;)
A felvitel sorrendjében fogok haladni, úgyhogy elsőként az alapozóról szeretnék nektek mesélni, ami már ez a megújult matt hatást ígérő tubusos verzióban van meg nekem.
Elöljáróban tudni kell, hogy én nem használtam még a régi, hagyományos Fit me! alapozót ami üvegben kapott helyet és pumpás kiszerelésű, így azzal nem tudom összehasonlítani, csak az ő saját tulajdonságairól tudok beszámolni nektek.
Ahogy említettem és a tubuson is látható a felirat, hogy matt hatást és pórusminimalizálást ígér illetve a normál bőrtől az olajosig ajánlják. Nekem száraz bőröm van, úgyhogy kérdezhetnétek, hogy mégis miért ezt a verziót vettem meg?! A kérdés jogos is lenne... Az indokom pedig több és jobb annál, hogy ez akkor robbant be, kíváncsi voltam, jól nézett ki, jól hangzott, az újdonság varázsa és hasonló csajos magyarázkodások....
Persze, nem vagyok álszent: valóban kíváncsi voltam és mindig izgatják az új termékek a fantáziám, de azért nyilván nem ugrok bele mindenbe, főleg nem olyanba, ami mondjuk nem felel meg az elvárásaimnak, a bőrömnek, a hajamnak... Az igazi motiváció az volt, hogy matt hatást ígért. Egyrészt sosem volt még olyan alapozóm, ami konkrétan matt finishű lett volna, ezért érdekelt milyen egy ilyen. Hogy vajon ezt akkor nem kell púderrel fixálni és nem fényesedik ki a nap folyamán sem illetve, hogy tartósabb-e, mint a sima társai... Ezekre keresvén a választ megvettem belőle a 120-as árnyalatot, ami a színskála közepén foglal nagyságrendileg helyet.

Első plusz pont az volt a szép design mellett, hogy a kupakot letekerve a kis kinyomó rész le van egy kis műanyaggal zárva, mint a ketchup, majonéz és hasonló szószok tubusai esetén, ami azért nagyon szimpatikus, mert így tudod ellenőrizni, hogy senki sem bontotta ki előtted. Illetve így a felhasználhatósági idő is csak onnantól ketyeg, mikor ezt lehúzod róla. Nekem is állt egy darabig, mert nem akartam addig megkezdeni, míg el nem használtam az előző alapozóm.
Az első használatkor az tűnt fel elsőként, hogy annak ellenére, hogy én bontottam ki, olyan érzés volt nyomni, mint amikor már nincs tele a tubus és van benne jócskán levegő. Ez nem tudom minek köszönhető, de engem eléggé megijesztett, hogy őszinte legyek. Féltem ugyanis, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebb termék lesz benne, mint gondoltam, habár a csomagoláson szereplő 30 ml ugyanannyi, mint az általam eddig használt alapozók mindegyikénél megszokott mennyiség. Ez a félelmem amúgy az idők során eloszlott, ugyanis bár még mindig olyan érzés kinyomáskor, hogy sok levegő van benne és kevés alapozó, már jó ideje használom és még semmi jel nem mutat arra, hogy kifogyóban lenne - aminek azért nagyon örülök.
Beszéljünk akkor magáról a termékről!
Ez egy folyékony állagú alapozó, amit azért ki lehet nyomni a kézfejre és onnan felvinni az arcra az ecsetünk vagy a blenderünk segítségével. De nem annyira tömör, mint azt például én elképzeltem a matt ígéret miatt. Ahogy felvisszük az arcra, nagyon könnyű vele dolgozni, szépen eldolgozható, nem foltos hatású, nem maszkszerű és nem oxidálódik. Ezek a tulajdonságok mind-mind szuperek és fontosak számomra, ha alapozóról van szó. Ehhez jön még az az extra, amit a márka ígér és be is tart: a matt finish. Nem tudtam elképzelni, hogy hogy fog ez működni, hogy vajon mennyire lesz matt és hogy várni-e kell-e erre és hogy milyen érzés lesz az arcomon. Nos, nem kell várni rá, hogy "lemattuljon", már ahogy felviszem és eldolgozom rögtön matt és egy nagyon kellemes, púderes tapintású réteget képez az arcomon. Konkrétan olyan, mint amikor egy sima, egészséges bőrfényt nyújtó alapozót lepúderezek, amit én egyszerűen imádok! Ezután nem viszek fel sosem már semmilyen fixáló púdert, mert egyáltalán nem szükséges, sőt... szerintem csúnyán is mutatna, ha rámennék erre a matt, púderes rétegre egy púderrel. Erre viszem fel aztán a sminkem további részeit: a kontúrszínt, a bronzosítót és a highlightert. Amikor a szem alatti karikáim még egy világos folyékony korrektorral ki akarom emelni, akkor azt a területet viszont fixálom egy világos púderrel, hogy ne üljön be a korrektor az apró ráncocskákba és tartós legyen.
Ha már tartósság, akkor nézzük, hogy ez az alapozó mennyire tartós! Ha nagyon gyors és tömör szeretnék lenni, akkor csak annyit írnék, hogy nagyon. De nyilván nem bírom ki, hogy ne térjek ki mindenre részletesen, így ennél is fontosnak tartom, hogy tudjátok a kiegészítő infókat. Használtam már primerrel is és anélkül is és mindkettővel nagyon tartós, így én ez alá nem is használok már hidratálón kívül mást, mert tudom, hogy így is ott marad egész nap. Ezt az alapozót egyébként is azokon a napokon használom, mikor bombabiztos alapra és sminkre van szükségem, ami nem igényel a nap folyamán frissítgetést, nem kenődik el, nem "párolog" el és lehetőség szerint nem fénylik tőle az egész fejem már pár óra után. Nos, ezeket mindet hozza ez a termék minden túlzás nélkül! Ez a legtartósabb alapozóm, amit valaha használtam és az egyetlen, ami nem fényesedik ki a homlokomon ebben a melegben vagy a nagyon izzasztó, megerőltető napokon a nap végére(!!) sem. Ez még több is, mint amit vártam vagy reméltem, úgyhogy engem teljesen lenyűgözött ez az alapozó mind a finishével, mind a tartósságával. Ezek mellett nagyon kellemes viselet és már egy rétegben is szépen fed. Ehhez tudnotok kell, hogy még mindig szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy nincsen problémás bőröm, pattanások is csak a női napok körül jelennek meg, úgyhogy nekem a szem alatti sötét karikák a legproblémásabbak a fedésnél és nem a bőrhibák, bőregyenetlenségek. Nem tudom, hogy azokkal mennyire birkózna meg, de az én igényeimnek teljesen megfelel ez a fedés. Egyébként építhető is, úgyhogy szerintem a magasabb fedést kedvelők is megszerethetik.
Úgyhogy én csak ajánlani tudom ezt az új Maybelline Fit me! alapozót, amit a notino.hu-n kedvezőbb áron tudtok megrendelni, ha felkeltette az érdeklődésetek! Én biztosan fogok rendelni tőlük, ha ez elfogyott, mert ez egy állandó darab lesz mostantól a kollekciómban, főleg így nyáron, mikor a matt hatásra nagyon is szükségem van.
A másik termék, amiről szó van, az a Maybelline Fit me! folyékony korrektora, ami nekem a 15-ös árnyalatban van meg.
Ez már nem újdonság, viszont nálunk sokáig nem lehetett kapni és mióta megjelent hazánkban, azóta sem lehet mindenhol és szinte mindig ki van fosztva az állványon, úgyhogy én nem fogok szenvedni és keresgélni, ha ki fog fogyni, hanem megrendelem, mert így a legegyszerűbb. Ezzel persze előre lelőttem a poént, hisz csak akkor venném újra, ha szeretem ugyebár?
Na de lássuk akkor, hogy miért szerettem meg ennyire, hogy újravegyem, holott eddig még egyik folyékony korrektorom sem vettem újra és mindig csak egy másikat akartam...
Először is nagyon tetszik a csomagolása, szerintem nagyon kis letisztult, kifinomult, egyszerű, de nagyszerű. Ezenkívül az applikátora is nagyon tetszik benne, ha már a formai dolgokról vagy külsőségekről beszélünk. Kicsi, könnyű vele felvinni a terméket. A kis fej ellenére elég sok terméket vesz fel, így nem kell ötször belemártani, hanem elég egyszer oldalanként, ha az egész szem alatti területet szeretnénk nagy háromszög alakban kivilágosítani.
Viszont ami még ennél is jobban tetszik benne az maga a termék, ami a kis kecses tubusban van. Már első használatkor feltűnt, hogy ez sokkal másabb, mint az általam eddig használt folyékony korrektorok bármelyike. Sokkal krémesebb, sokkal jobb érzés felvinni és eldolgozni és az érzet is amit aztán nyújt. Nem hogy nem szárít, de olyan mintha még kicsit hidratálná is a szem alatti egyébként is kiszáradásra hajlamos érzékeny területet. Nyilván ilyet nem ígér, viszont nekem voltak olyan folyékony korrektoraim, amik szárítottak itt, de ez egyáltalán nem.
Ezenkívül nem ül bele a ráncokba, bár én mindig fixálom vagy egy sárgás vagy egy világos púderrel vagy egy áttetsző porpúderrel bakingelem, hogy egyrészt mattítsam ezt az egészséges bőrfényt nyújtó korrektort, másrészt fixáljam és ezáltal tartósítsam is. Így egész nap a helyén marad, nem ül bele a ráncokba, nem tűnik el, úgyhogy egyszerűen imádom!
Egyébként a fedése is szuper, szerintem magasnak mondható és szépen el lehet dolgozni, amit én hatalmas áldásként élek meg így néhány melléfogás után.
Én ezt is csak őszintén tiszta szívből ajánlani tudom nektek, ha egy jó folyékony korrektort kerestek megfizethető áron, mert szerintem nagyon megéri az árát ez a Maybelline Fit me! folyékony korrektor, főleg, ha rendelitek!
Amellett, hogy ezt a kombinációt használom a kemény vagy nagyon meleg napokon, bármikor szívesen is felviszem, ugyanis imádom a finishét, a tartósságát és az egészet egyben!
Arról, hogy mikor fog elfogyni majd még értesítelek benneteket, de már most tudom, hogy megérte, mert kiemelkedik az eddig általam használt alapozók és korrektorok közül mindkettő.
Szóval, ha éppen kerestek ilyen termékeket egy próbát mindenképp megér, mert nagyon jók és megfizethetők! :)

Remélem tetszett nektek ez a termékbemutató és hogy hasznosnak találtátok. Ha bármilyen tapasztalatotok, észrevételetek, tippetek, kér(d)ésetek van, azt írjátok meg nekem bátran itt a kommentekben, vagy ahogy inkább szoktátok a blogos Instagram fiókomon DM-ben vagy az askomon kérdésben esetleg emailben "azegyedisegertek@gmail.com" címen.
Legyen további csodaszép napotok!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése