Mint minden hónap végén 2017-ben, ezúttal is a havi keedvenceimmel szeretném zárni a hónapot. Mivel júniusban is sok új és régről újra felfedezett kedvenc lett, így ismét kettészedtem őket smink és lifestyle részlegre, melyek közül most a lifestyle kedveimről olvashattok elsőként és a hét vége felé felkerülnek a sminkkedvencek is, úgyhogy érdemes lesz visszanézni! :)
Haa már említettem, hogy lesznek benne régebbi újra felfedezett dolgok is, akkor rögtön egy ilyen párosítással kezdeném.
A képen látható nude tüll szoknya és a fekete plattformos magassarkú szandál valószínűleg nagyon ismerős azoknak, akik már egy évvel ezelőtt is követtek. Hiszen akkor vettem őket és rengeteget viseltem őket akár a hétköznapokon, akár rendezvényeken és az instagram fiókjaimat is elárasztottam velük, mert hatalmas volt a szerelem.
Ezeket azóta az időjárás miatt nyilvánvalóan nem viseltem, de júniusban újra előkerültek és már nem egyszer, nem kétszer viseltem őket hétköznapon családi ebédnél és azokon a napokon, mikor csinosabb outfitre vágytam a kánikula ellenére is.
Ez a kép épp a családi ebéd után készült, mikor a szomszéd település kompját mentünk át autóval megnézni.

Ahogy láthatjátok a szoknya maradt, viszont bejött mellé egy új kedvenc és két régebbi, újra "felfedezett" kedvenc is.
Kezdeném azokkal, amik nem újak, de újra szerelembe estem velük...
Egyrészt ez a body hatalmas kedvencem volt már a múlt nyár végén is, mikor vettem, de akkor elég hamar el kellett raknom és nem tudtam eleget hordani a spagettipántjának köszönhetően. Most viszont újra előkerült és imádom újra, szerelmes vagyok bele, egyszerűen lenyűgöz mennyire szép és szerintem különleges, úgyhogy biztosan sokat fogjátok még látni rajtam a nyáron különböző outfitekben. Most viszont bekerült ide is, ugyanis júniusban fedeztem fel újra magamnak és ezt viseltem a hugi évzáróján, amikor ez a kép készült.
A másik visszatérő kedvenc a choker, ami a legvastagabb a kollekciómban és nagyjából az egész nyakam befedi. Egyszerűen gyönyörű, lehengerlő és ütős darab, amit ha be tudnék magamnak is kapcsolni biztosan többet viselnék. Így kevesebbet, de a hónapban ez volt a legkedvesebb a szívemnek.
Az új kedvencről pedig kicsit közelebbről is mutatok képet, hogy jobban láthassátok.
Ezt a babarózsaszín papucsot igaz, hogy június közepén szereztem be, így valóban nagyon friss tagja a kollekciómnak, de bele merem tenni a júniusi kedvencekbe több okból kifolyólag is.
Elsőként azért, mert gyönyörű, egyszerűen (nem tudok mást mondani/írni, mint hogy) szerelmes vagyok ebbe is mióta megláttam és azóta egyfolytában. Maga a színe is nagyon csajos, nagyon finom, nagyon elegáns és nagyon divatos, a kis hullámos bevágások pedig ezt a csajos, bájos vonalat erősítik tovább.
A másik amiért nagyon megszerettem, hogy a nőiessége ellenére rendkívül kényelmes a kis sarkának köszönhetően. Nekem egyébként semmi bajom a magassarkúkkal, jól boldogulok bennük és szeretem is őket magamon (nem csak azért mert magasabbnak tűnök bennük... :D ), de azért nyilván jó, ha van az embernek egy olyan csinosabb darabja is, ami a rohangálósabb napokra is jó és nem extrém magas. Nekem ilyen kis sarokkal rendelkező cipőm szerintem akkor volt utoljára, mikor elkezdtem egyáltalán "magassarkú" cipőket viselni, de hosszú évek óta nem volt ilyen a lábamon. Egy ideje viszont egyre többet találkoztam ezekkel a típusú kis nőies elég zártnak tűnő, de természetesen nyitott orrú papucsokkal, amelyek nagy része ezzel a kisebb és tömzsibb sarokkal rendelkezett. Első Blickre nem is nyűgözött le egyik sem és túlgörgettem, de aztán egyre többször láttam őket németeknél és nagyon megtetszettek. Ahogy pedig rábukkantam erre a kis gyönyörűségre a honlapon, tudtam, hogy nekem ő mindenképp kell! Azt pedig, hogy mindenképp úgy értsétek, hogy lejártam érte Pesten a lábam, voltam a Westendben, a KÖKI-ben, az Árkádban, az Arénában és egyikben sem volt már az a fazon, pláne nem ez a szín (ugyanis feketében is kapható). Az Arénában azt mondta a kedves eladó, hogy ha bárhol van még, akkor az a Váci utcai üzlet, ott próbáljam meg. Ha ott nincs, akkor csak online juthatok hozzá nagy valószínűség szerint. Elmentem a Váci utcába és volt belőle egy 35-ös és egy 37-es ebből a púderrózsaszínből és még szinte minden méretből a fekete verziójából. Nekem alapjáraton 36-os a lábam, legalább is mindig ilyen cipőket veszek mióta megnőtt ekkorára és sokáig nem is foglalkoztam azzal, hogy valamiből kisebb kellene, hisz nem volt sokáig azért 36-ostól kisebb a női cipőknél. Így mindig azt választottam amiből jó volt rám a 36-os. De mióta megjelent több cipőüzletben már a 35-ös (XS-es) méret, azóta mindig felpróbálom azokat is és sokszor a 35-ös nyer a 36-ossal szemben. Így nem ijedtem meg és felpróbáltam egy 35-ös rózsaszínt és egy 36-os feketét és hát minimális volt a különbség, úgyhogy mindenképp a rózsaszín mellett döntöttem, mert ebből egyébként is ez jobban tetszett, másrészt szinte minden lábbelim fekete, úgyhogy ráfért egy kis színfrissítés a kollekcióra.

Az étel-ital vonalra áttérve a hónapban a zabszeletek közül egy visszatérő lett a győztes ebben a banános-joghurtos ízesítésben. Erről nem szeretnék hosszan írni, hiszen minden hónapban szerepelnek a zabszeletek a kedvenceim közt csak más-más ízben, úgyhogy tudhatjátok már az általános véleményem róluk. Az ízkombinációban viszont most ez a kis csoda nyert, imádtam és többször fogyasztottam, mint bármelyik mást ízt júniusban.
Az energiaitalok közül több is kikerült júniusban, mert azért a nagy tanulási hajtásban most nem csak egy félét vettem mindig újra, hanem négy-öt ízt váltogattam. Aki régebb óta követ/olvas/ismer, az tudhatja, hogy a kedvenc energiaitalmárkám az a Hell, úgyhogy nem meglepő, hogy tőlük egy íz kivételével minden variáció a kedvencem. Vannak azonban időszakok mikor rákattanok egyre közülük is, ez júniusban ez a zöld betűs változat volt, ami a Summer Cool kollekció része és pink guava ízű. Mindenkinek ajánlom, aki szereti és igényli az energiaitalokat, mert nagyon finom és hatásos!
Főtt étel tekintetében nálam nagyon nehéz újdonságot mutatni, hiszen az év 90%-ban csirkemellet eszek párolt zöldséggel vagy sajtot kukorica/mexikói salátával. Ezekről nem is szoktam posztolni, hiszen elcsépeltek, de ebben a hónapban újra ettem egy régi kedvencemből és őt nevezném ki a hónap kedvencének étel fronton.
Ez nem más, mint ez a brokkolis csirkemell kukoricasalátával, melyet én mindig a Westendben szerzek be (ahogy egyébként minden más főtt, kész ételt is, mert nagy a választék és én is találok magamnak, aki nem eszik burgonyát, tésztát, rizst, hamburgert, pizzát, kenyeret és hasonlókat...). Egyszerűen imádom, nagyon finom és nem egyszer fogok még ilyet enni, az biztos. Nektek is csak ajánlani tudom, ha ti is a csirkemell vonalon mozogtok és kicsit többre vágytok a roston sült natúr változattól.

Végezetül pedig egy ital, ami ritkán kerül elő nálam, mert azokból egyáltalán nem szoktam kísérletezgetni és csak a ZERO Coca-Cola, a ZERO Sprite és a ZERO Fanta fordul meg nálam. Ugyanis bár tudom, hogy a víz lenne a legjobb és csak azt kellene inni, de én nem tudom és nem akarom az életemből teljesen száműzni az üdítőitalokat, de lemondtam az étkezés terén minden cukros dologról, így ezeknél is váltottam a cukormentes változatokra. Csak és kizárólag ezeket iszom és a nem is gazán szoktam a boltban nézelődni, hiszen a többi márkánál mikor szétnéztem anno, akkor inkább csak "light" verziókat találtam, amik az én elvárásaimnak nem felelnek meg, így nem is szoktam keresgélni és mivel a fent említett három ízt nagyon szeretem nem élem meg egyáltalán lemondásként vagy hasonlók.
Egyetlen egy dolog volt, ami mégis hiányzott, az pedig a Nestea. Ugyanis én hatalmas Nestea fanatikus és fogyasztó voltam világ életemben, úgyhogy ez eléggé hiányzott mikor leálltam a cukros italok fogyasztásáról. De azért ezen már rég túl voltam, ahogy említtettem nem élem meg rosszul a dolgot. A múltkor viszont mikor mentem a műkörmösömhöz venni akartam egy ZERO kólát és a hugi Nesteat vett, méghozzá a képeen látható változatot kis kiszerelésben. Ez nem volt gond, sokszor veszünk különböző dolgokat, úgyhogy nem is néztem volna nagyon meg, hogy mit választ. Ő azonban felhívta a figyelmem, hogy ez ZERO és hát hogy is mondjam... kisebb örömtáncot járva ugráltam a kis üzlet közepén, hogy van cukormentes Nestea. Szerencse, hogy senki nem látott... :D Szóval mindenképp ez a júniusi kedvencem és azóta már nem egyszer ezt vettem újra, úgyhogy hatalmas köszönet neked Laura! ♥

Nos, ezek lettek volna az én júniusi lifestyle kedvenceim, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Ha érdekel benneteket, hogy a sminktermékek közül melyek voltak azok az új és újra felbukkanó termékek, melyek igazán elnyerték a tetszésem és méltóak arra, hogy bekerüljenek a havi kedvencekbe, akkor gyertek vissza pénteken, mert akkor beszámolok nektek azokról is. Ha van kedvetek írjátok meg nekem, hogy mik voltak a ti keedvenceitek júniusban! Illetve bármi mással is keressetek nyugodtan itt megjegyzésben, a blogos instagram fiókomon DM-ben, az askomon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
További szép napot nektek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése