Már előzőleg bemutattam nektek, hogy leadtam az első rendelésem a téli készletkisöprés kapcsán a BOMB Cosmetics oldalán, ahol többek között ezt a csillámos, ananászos testvajat is beraktam a virtuális kis kosárkámba.
Ehhez azért annyi háttér információt érdemes tudni, hogy én nem voltam tisztában azzal, mikor megrendeltem, hogy ez egy csillámokat tartalmazó termék. Valahogy teljesen elkerülte a figyelmemet, pedig a honlapon rendesen fel volt tüntetve, de nekem nem tűnt fel, úgyhogy ezzel akkor szembesültem csak, amikor megkaptam a csomagot és kibontottam. Bár azóta épp ezt külön imádom benne, de erről majd később! ;)
Egyébként azt fontos megemlítenem, hogy - bár én a téli, limitált termékek kiárusítása kapcsán akciósan tudtam rá lecsapni - ez a testvaj az állandó kollekció része, úgyhogy még most is elérthető náluk. A bejegyzés végén majd linkelem is nektek és ha kedvet kaptok rá, akkor meg is rendelhetitek magatoknak is!

A külseje először furának tűnhet, mert sokkal inkább emlékeztet egy valódi étkezési vajra vagy bármilyen más tejtermékre a fehér műanyag doboz miatt, mint bármilyen kozmetikai vagy szépségápolási termékre. De ez szerintem csak a legelső BOMB Cosmeticses vásárlásnál van így, aztán ez az élmény már megszokottá válik a használat során és egyáltalán nem furcsa már később.
A mintázata amúgy nekem nagyon tetszik, vidám, figyelemfelkeltő, teljes mértékben utal az illatra és a beltartalomra, úgyhogy tipikusan olyan, ami ha boltban kapható lenne, magára vonná az ember tekintetét és könnyen vándorolna a valódi kosaramba is! :D
A teteje annak ellenére, hogy szintén műanyag nagyon jól zár és a használat során sem használódik el, így én bátran dobtam a táskámba mindenféle óvintézkedés nélkül, mikor hétvégente hazavittem magammal vidékre.
Ha levesszük a tetejét azon felül, hogy rögtön megcsap bennünket az igazi lédús ananász illat, ami semmilyen más mellékillatot nem tartalmaz, rögtön szemmel láthatóvá válnak a kis csillámocskák benne.

Ezenkívül már elsőre szembetűnő, hogy ez egy szilárd, nem folyós, masszív állagú testvaj, ami arra enged következtetni, hogy gazdagon tápláló is lesz a jó illat és funny csillámok mellett.
Ez így is van, már az első használatnál éreztem ahogy felvittem a bőrömre, hogy ez egy nagyon gazdagon tápláló testvaj. Az állaga valóban szilárd, vajszerű, ennek ellenére könnyen kenhető és a gazdag textúrájához és nagy fokú tápláló hatásához képest hamar beszívódik és nem hagy zsíros érzetet a bőrön. Nyilván nem tűnik el teljesen, nem annyira, mint egy géles testápoló például, de nem ragad ránk a használata után a pizsama, az ágynemű vagy mi nem ragadunk a székre, ami azért néhány nehezebb testápoló terméknél elő-előfordul... :D Inkább csak egy gazdagon ápolt, nagyon táplált, selymes és puha bőrt hagy maga után, ami isteni finom, nem mű ananász illatfelhőben úszik. Ez az illat amúgy egész este megmarad, ami szerintem elég jó egy testápolási termékhez viszonyítva - illetve a hálóingemen/pizsamámon még másnap is érződik ez.
Nekem ez volt az első élményem a BOMB Cosmetics testvajakkal és úgy alapjában véve a testvajakkal kapcsolatban és azt kell, hogy mondjam, hogy most már teljesen megértem, hogy miért imádják ennyien ezeket a termékeket. Valóban sokkal jobban táplálnak (ez legalábbis mindenképp), mint a sima, hagyományos, lágyabb állagú testápolók és tovább is kitart a hatásuk. Ezzel ugyanis, ha bekentem magam egyik nap, akkor aztán 2-3 napig eszem ágában sem volt újra használni, mert szép, ápolt volt a bőröm és egyáltalán nem igényelte a hidratálást, táplálást.
Teljesen levett engem ez a termék a lábamról és minden egyes alkalommal élveztem a használatát ennek a testápolási készítménynek. Én, aki egyébként utál és lusta testápolózni és ezért mindig el is lógja... Azonban mióta ezt használtam, alig vártam, hogy újra bekenhessem magam! Egyrészt és legfőképpen a nagyon táplált, ápolt, puha bőrért, amit el tudtam vele érni. Másrészt az isteni, ananászos illatért. Harmadrészt magáért a használat élményéért, ahogy ezt a sűrű, vajas állagú krémet szétkentem mindig magamon és belemasszíroztam a bőrömbe. Végül, de semmiképp sem utoljára a csillámokért! Ezek ugyanis nem csak az első használatkor voltak szórakoztatóak és különlegesek, hanem minden alkalommal feldobták a kedvem a leghosszabb, legdurvább napom után is és egy kis vidámságot, bohóságot és csillogást csempésztek a fáradt és nyűgös hajnali zuhanyzásaim utáni percekbe. Viszont, ha valakit zavarnak a csillámos dolgok, akkor az mindenképp egy más, sima testvajat vásároljon tőlük, mert tudni kell, hogy az egész tégelyben sűrűn, tömény mennyiségben találhatóak a csillámok és egész testen alkalmazva az egész testünk csillámossá válik, ami másnap mindenképp, de nálam sokszor még 3. nap is látszott itt-ott a mindennapos esti zuhanyzások ellenére is! Én ezt imádtam, de gondoltam szólok, mert biztos vagyok benne, hogy van, akit ez zavarna.
Én ahogy már említettem fél áron tudtam megrendelni akkor, de eredetileg ez a 210 ml-es kiszerelés 2990 Forinba kerül, ami kicsit soknak tűnhet elsőre, de sokáig kitart és a magas minőségért és az élményért megéri szerintem a teljes árát is. Nem tudom, hogy pontosan mennyi ideig elég ugyanis nem minden nap használom, ahogy említettem, de azt el tudom mondani nektek, hogy eddig 8 alkalommal használtam - az arcomat kivéve - teljes testen és még minimum 2, de szerintem inkább 3 vagy 4 alkalommal fogom tudni használni, mert azért van még az alján egy kicsit nagyobb adag. Majd updatelek ezzel kapcsolatban, de úgy számolhattok, hogy teljes testen alkalmazva minimum 10 alkalommal lehet használni, ami szerintem elég jó egy ilyen kiszereléshez képest. Ha ti csak a lábszáratokra, csak a könyökötökre vagy egyéb területekre akarjátok használni nyilván tovább kitart, de én így használom, így erről tudok nektek beszámolni.
Tehát mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a testvajat és mivel gondolom, hogy ugyanolyan minőségű minden testvaja a márkának, a többit is, ha esetleg ti nem igazán vagytok oda az ananász illatáért. Én is ki fogok még próbálni tőlük mindenképpen más illatú testvajakat is, mert teljesen elvarázsoltak és megbabonáztak és akarok még, még, még!!! :D
Ha nektek is felkeltette az érdeklődésetek, akkor EZEN a linken keresztül meg tudjátok nézni a honlapjukon és el tudjátok olvasni még ott is a különböző egyéb információkat, többek között az összetevők listáját is!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:)
Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥
Fruzsi

Remélem volt, akit érdekelt ez a bejegyzés isés megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket . Illetve, hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését a termék iránt. Ezenkívül, hogy akik askon kérték, hogy írjak az aktuális kedvenc testápolási termékemről és testápolási rutinomról, azok elégedettek ezzel a bejegyzéssel.
Nektek van esetleg bármilyen tapasztalatotok valamelyik bemutatott termékkel vagy más egyéb BOMB Cosmetics termékkel kapcsolatban vagy szemeztetek már valamelyikkel? Írjátok meg nekem valamelyik lenti elérhetőségemen, mert mindig szívesen olvasom ezeket! :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:)
Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥
Fruzsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése