2017. március 30., csütörtök

2017. márciusi kedvencek - szépségápolási és dekorkozmetikai részleg

Mivel ebben a hónapban olyan sok kedvenc gyűlt össze, hogy egyben túl sok lett volna, így külön szedtem szépségápolási-sminktermékes részre és lifestyle részre, amit már tegnapelőtt olvashattatok. Most akkor nézzük, hogy mik voltak a hónapban a kedvenceim a szépségápolás és dekorkozmetikai vonalon!
A márciust azzal indítottam, hogy sikerült összeszednem egy tüszős mandulagyulladást, amit 4 napig tartó láz, majd 1-2 napos hőemelkedés kísért, az elsőszámú kedvencem azok a gyógyszerek lennének, amelyek segítettek átvészelni ezt a pár napot. Azóta természetesen már teljesen jól vagyok és nagy szájjal hangoztatom, hogy mivel ezelőtt nagyjából 8-9 évig nem voltam egyáltalán beteg, így most hogy az voltam, lezártnak tekintem a témát és bízom benne, hogy megint egy 8-9 éves betegség nélküli periódus jön az életemben! :D
A Labellonak ezt a kiadását egyébként én nem találtam minden színben meg a drogériákban és nagyon sokat kerestem a pink változatot, úgyhogy ha ti nem akartok sokat mászkálni utána, akkor online is meg tudjátok rendelni a notino.hu-ról a számotokra leginkább tetsző színben.
Tudom: megígértem, hogy nem teszem be minden kedvences bejegyzésbe, de egyszerűen imádom és most is meg tudom indokolni, hogy ebben a hónapban miért érdemelte ki, hogy újra ide kerüljön a kedvenceim közé.... (:D)
Először is ez ugyebár a Lush Soak & Float névre hallgató szilárd samponja, mely a korpásodás ellen lett kifejlesztve és ezzel igyekszik felvenni a harcot. 
Aki olvasta EZT a bejegyzést, melyben a korpásodásommal, a vele folytatott harccal és az egyetlen megoldásról írtam, ami segített, az tudhatja, hogy mekkora megváltás ez az életemben. Ennek ellenére igyekszem nem minden ilyen bejegyzésben mutogatni, de épp elfogyott és március elején vettem újra és csak hálát tudok újra mondani a jó Istennek és Gabinak, hogy rátaláltam erre, mert valóban megváltás az életemben és nem akarok már nélküle élni. Az új tömb ugyanolyan szerelem és kedvenc lett, mint az első, így megérdemli, hogy szerepeljen itt azt gondolom. :)
Határozottan új, friss, ropogós, de annál nagyobb kedvenc lett márciusban ez az új Max Factor 2000 Calorie Curl Addict szempillaspirál, amit tesztelésre kaptam és a legnagyobb meglepetést ő okozta számomra a 4 termék közül.
A részletesebb véleményem elolvashatjátok IDE kattintva, de azt tudnotok kell, hogy én mióta 2015. nyarán egy esküvői miatt elkezdtem műszempillát rakatni, azokban az időszakokban mikor pihentettem a pilláim és nem töltettem őket csak és kizárólag PUPA szempillaspirálokat használtam eddig, mert csak azok váltak be és tudtak drámai és gyönyörű szempillákat elérni az esetlegesen legyengült pilláimból is. Próbálkoztam azért drogériásokkal is, de 2-3 próbálkozás után mindig feladtam és tovább passzoltam őket, mert nem tudták azt a hatást hozni, amihez a PUPA mellett szoktam. Ez pedig az, hogy dúsít, ível és hosszabbít - mindegyik spiráljuk, amit eddig kipróbáltam. Mivel nálam a drogériások mostanság mind leszerepeltek úgy gondoltam ez is biztos csak az egyikben lesz erős és nem lesz elég drámai. Hát hatalmasat tévedtem! Ez az első, ami hosszú idő után hozza azt a hatást, amit a PUPA szempillaspirálok, amire én vágyok, úgyhogy hatalmas kedvenc lett a hónapban és nektek is csak ajánlani tudom, ha egy jó szempillaspirált kerestek a drogériákban, ami göndörít és dúsít és gyönyörű pillákat csinál tartósan! :)
A hozzám került Max Factor újdonságok közül még egy kedvenc kikerült márciusban. Ez pedig nem más, mint ez az áttetsző ajakkontúr ceruza. 
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom szeretni, hiszen van 1-2 ajakkontúrceruzám, de nem vallottam magam sosem egy nagy ajakkontúrozós lánynak, én az esetek 98%-ban csak úgy simán viszem fel a rúzst vagy az éppen aktuálisan használt ajakra való terméket. Így gondoltam, hogy oké, nagyon tetszik a tudása, de biztos nem fogom minden nap használni. Ennek ellenére de, minden nap használtam azóta, mióta megkaptam, mikor rúzst viseltem annyira megtetszett az ahogy segít, tartósít, szebbé teszi a végeredményt és egyszerűbbé a rúzshasználatot. Mindezek miatt hatalmas kedvencem lett a hónapban és valóban nem volt olyan nap mióta nálam van, hogy kihagytam volna, ha vittem fel bármit az ajkaimra!
Az, hogy ebben a hónapban is a piros ajkak voltak a kedvenceim, talán már nem lep meg senkit... Viszont azért szerettem volna most ezt kiemelni, mert hónapok óta csak és kizárólag a PUPA I'm Matt Lip Fluidjaimhoz nyúltam, ha tökéletes vörös ajkakat akartam. Épp ezért kicsit megijedtem, hogy nehogy kifogyjon A kedvenc tökéletes vörös ajaktermékem és rádumáltam magam, hogy más után nyúljak, hiszen szebbnél szebb és jobbnál jobb vörös rúzsaim vannak. 
A klasszikus rúzsos kiszerelések közül ez a L'oreal J Lo's Pure Red a kedvencem, ami matt is és ezért imádom annyira. No meg a hatásért, amit az ajkaimon nyújt és a tartósságáért! Szóval tényleg tökéletes és egyáltalán nem érdemelte meg, hogy elhanyagoljam. Valóban nagyon sokat használtam ezt a rúzst a hónapban - a privát instámon, az askomon és snapchaten mindig ezt viseltem mikor piros képekkel árasztottam el a Storykat....:D
Arra is jó volt, hogy a Max Factor ceruza tudását teszteljem egy klasszikus vörös rúzzsal és ennél is segítség volt, tartósította és szerettem együtt használni őket, úgyhogy mióta nálam van az ajakkontúr ceruza a kettőt együtt használom, pedig előtte mindig simán magába használtam... Nektek is csak ajánlani tudom, ha egy tökéletes vöröset kerestek drogériás szinten, ami matt, tartós és kényelmes viselet! Most hogy jönnek a Glamour-napok, pedig nem is olyan drága fél áron!
Míg a január és a február a pinkes vonal körül mozgott, ha sminkeltem a szemhéjaimat is, addig a március egyértelműen a barnás és azon belül is a sötétebb barnás árnyalatok köré szerveződött a szemsminkeim terén.
Ezeken az alkalmakon mindig a PUPA Pupart 003-mas palettájának utolsó 2 színét, tehát ezen a képen az alsó kettőt használtam előszeretettel. Látható, hogy ez egy középbarna és egy sötétebb barna szín, melyeket a hónapban általában csak önmagukban használtam mindenféle átmenet nélkül és ezt satíroztam el. Illetve a belső szemzugba és a szemöldököm alá vittem fel a legfelső, fehéres fényű kiemelő színből. 
Valamiért most ezek a sötétebb színek vonzottak és tényleg csak ezekhez nyúltam a hónapban és ezt viseltem mindig, mikor a szemem is sminkeltem. Én nem figyelek arra a szabályra, hogy ha a szemünk hangsúlyos, a szánk ne legyen... így legtöbbször a fent említett vörös rúzzsal hordtam illetve néhány alkalommal az új Max Factor rúzsommal. Kíváncsi leszek, hogy az április mit hoz a szemem tekintetében és maradok-e ennél a vonalnál vagy inkább visszatérek a rózsaszínesebb vonalhoz... Majd meglátjuk! ;)
Bár nálam mindig aktuális kedvenc illatok vannak és nem hónapokra szoktam ezt lebontani, de most kifejezetten könnyen megállapítható, hogy márciusban vált az aktuális kedvencemmé ez a Guess Seductive parfüm (pontosabban eau de toilette), mert március első felében jött meg a rendelésem és azóta csak ezt viseltem egy hétvégét leszámítva, úgyhogy méltán van itt a havi kedvenceim közt. 
Egyébként én ezt a 75 ml-es kiszerelést hihetetlenül jó áron rendeltem, a notino.hu-ról és akit szintén érdekel ez és szeretné megrendelni, az alábbi linkre kattintva meg is tudja.
Ha pedig az én részletesebb véleményem érdekel titeket, akkor azt is elolvashatjátok már az Aktuális kedvenc illatom bejegyzés keretein belül
Remélem volt, akit érdekelt ez és megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket és hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését egyes termékek iránt.  Illetve, hogy akik askon kérték, hogy írjak az aktuális kedvenc illatomról, rúzsomról, samponomról és még sok egyébről, azok elégedettek ezzel a bejegyzéssel. 
Nektek van esetleg bármilyen tapasztalatotok valamelyik bemutatott dologgal kapcsolatban vagy szemeztetek már valamelyikkel? Írjátok meg nekem valamelyik lenti elérhetőségemen, mert mindig szívesen olvasom ezeket! :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr

2017. március 29., szerda

2017. márciusi kedvencek - lifestyle részleg

Ahogy azt megígértem, minden hónap végén elhozom nektek az abban az időszakban legtöbbet használt és leginkább kedvelt termékeimet. Ezúttal a márciusi kedvenceimről, azon belül is a lifestyle és random részlegről olvashattok kicsit részletesebben, ha ez érdekel, akkor tudjátok: egy kis szürcsölnivaló és kitartás! :P ♥ 
Azt már biztosan tudjátok néhányan, hogy imádom a zabszeleteket és hatalmas kedvenceim. Mostantól úgy gondoltam, hogy minden hónapban megengedem magamnak, hogy betegyek 1, maximum 2 változatot a kedvenceim közé, hiszen ezek tényleg rendíthetetlenül velem voltak ebben a hónapban is, így méltán kerülnek be ide. Márciusban 2 kedvencet mutatnék nektek: az egyik egy számomra már réginek számító íz, mely az almond & cherry nevet viseli és ez nem csak a kis boltokban, kínai és hasonló kis eldugott helyeken lelhető fel, hanem a Sparban is. Így a hónapban ha nem volt lehetőségem és/vagy időm elmenni a kedvenc beszerzési helyemre, akkor a Sparban erre csaptam le a hónapban legtöbbször.
A másik kedvencem egy számomra új kiadás, mely a chocolate coated nevet viseli. Teljes mértékben meggyőzött, annak ellenére is, hogy nem vagyok egyébként sem csokis, sem a csoki ízesítésű dolgok rajongója.
Ha van lehetőségetek, kóstoljátok meg és biztos vagyok benne, hogy ti is imádni fogjátok őket! :D
Ezzel kapcsolatban is sok kérdést kapok privátban illetve instagramon, hogy hol szerzem be őket pontosan. Ami biztos, hogy az Intersparban 2 ízben árulják: az előbb bemutatott almond & cherry és egy karamellásban. Ezenkívül a dm-ben 6-7-8 ízben kapható - főként a nem szószos változatok. Illetve figyelmesnek kell lenni, mert az ilyen kínai szerű, kis árusoknál van a legtöbb féle és ott is éri meg a leginkább megvenni őket, úgyhogy legyetek szemfülesek!
Március elején tudtam megkóstolni végre a Bubbleologyban a Polla féle #pumpumtea-t, ami nekem egyben az első Bubbleology élményem is volt. Már sokszor láttam a Westendben, hiszen gyakran veszek ott főtt ételt, így mindig elsétálok a pultjuk előtt. Sokáig nem is tudtam, hogy mi is ez pontosan. Egy ideje azonban már tudtam nagyjából, hogy miből is áll, hogy is van, ennek ellenére még sosem vettem rá magam, hogy megálljak nálunk és végre vegyek tőlük valamit. Ezen változtatott az, hogy megjelent már elég rég Polla új teája is többek között, amire nagyon kíváncsi voltam, hiszen én nagyon szeretem őt mind videósként, mind emberileg, ahogy a különböző social media felületeken követem. Így azért, hogy megkóstolhassam a nevéhez kötődő teát elmentem a családommal és a hugival megkóstoltuk: a hugi a Bence nevéhez kötődő #saurustea-t, míg én a már említett Polla féle #pumpumtea-t választottam. Megkóstoltam a hugiét is, de örülök, hogy én a Pumpumosat választottam, mert azon felül, hogy valóban nagyon szimpatikus nekem Polla, az ő teája felel meg az én ízlésemnek, mert kis gyümölcsös, édeskés és számomra nagyon finom volt. Azóta március 25-én a Camponás dedikáláson még egyszer ittam és egyszerűen nem tudok betelni vele. Nem tudom meddig kapható, de ha kacsingattok felé, akkor mindenképp próbáljátok ki, mert megéri és egy tök jó élmény, mind az hogy egy kedvelt emberhez kötődő terméket fogyasztasz, mind maga a Bubbleology világa! Én biztos fogok még venni, ha kapható #Pumpumtea-t, ha lemaradok róla pedig majd szétnézek az alapízek között vagy figyelem majd az újabb Pollás kiadást (ha lesz ilyen).
Talán már tudjátok, hogy odáig meg vissza vagyok a különböző világításokért. Épp ezért ragaszkodtam például extrém hosszú ideig a karácsonyfámhoz is, ugyanis azon is a világítás volt a kedvencem. A fa azonban március elején lekerült, így vele a világítás is. Illetve volt nekem a kis IKEA szekrényemen körbe is hasonlóan hideg fehér fényű világítás, ami szintén lekerült, mert már 1 éve volt felragasztva és minden egyes este égettem, így mostanra nagyjából 6-8 égő égett már csak benne. Viszont nem maradhattam világítás nélkül most sem és egy nagy vágyamat kaptam meg anyától, ami nem más, mint ez a LED világítás, ami ragasztásra lett kitalálva, így könnyen felhelyezhető. A pláne az benne, hogy változtatja a színét, melynek gyorsaságát, mértékét és mikéntjét egy kis távirányító segítségével változtathatunk. Ez azóta is szerelem és valóban az egész márciusom végigkísérte, hiszen a hónap első napjaiban lett felszerelve, így most lett A kedvenc.
Most szintén egy olyan dolog következik, ami nem új kedvenc, de márciusban jutottam újra hozzá 1-1,5 hónap kihagyás után és újra beleszerettem.
Ez nem más, mint a Rio Mare Insalatissime Messicana változata, ami az én hatalmas kedvencem már több, mint egy éve, de azért nincs mindig itthon nálam. Most például ahogy említettem már vagy 1,5 hónapja nem volt itthon, nem vettem, nem ettem, de most hogy újra beszereztem ezt a hármas pakkot (ahogy amúgy mindig veszem), újra szerelem lett ez is, mert imádom és nem tudok egyszerűen ráunni! Próbáltam már más ízben is, de nekem ez a kedvencem, úgyhogy szerintem fogtok még ezzel találkozni.... Bocsi!
Ahogy azt fent említettem, lekerült a karácsonyfa március első hétvégéjén és ezzel együtt az egész téli/karácsonyi design és átvette a helyét a tavaszi, melyben nincsen túl sok tavaszi dekorációs elem, viszont nekem nagyon tetszik a végeredmény és a kedvencem lett a lakásban a hónapban.
Ahogy látjátok a virágon kívül valóban nincs sok tavaszi dekoráció elhelyezve ott, de a kis pasztell részletek nekem mégis olyan hangulatot idéznek.
Külön kedvencem az ékszertárolásom új és rendezettebb módja, melynek csak a középső házikó alakú rosegold ékszertartó az új eleme, de ezáltal sokkal másabb, rendezettebb és szebb is lett szerintem a fülbevalóim ezen része.
Másik nagy kedvencem a gyertya szekció, amit a jobb alsó képen láthattok valamennyire. Ezt sem kell szerintem magyaráznom.
Március 10-én voltam a körmösömnél, de a hónapban mégis ezt a körmöt tekintem A kedvenc körmömnek, hiszen nagyrészt ezt viseltem már és nyilván az újat mindig jobban szeretem már frissen, mint a régi végét...:D Külön tetszik most ebben a kis körömben a kövekből kirakott hosszanti motívum, mert sokszor hasonlóan kerülnek fel a kövek, ha azt választom, de így még sosem volt és azt kell, hogy mondjam, hogy nekem úgy látszik, hogy jobban tetszenek magamon ezek a hosszanti elrendezésű megoldások, ha kövekről van szó. Szerintem nagyon feldobja egyrészt a köves megoldás, másrészt a sellőpor ezt a kis kombinációt és így elértük a várt hatást, hogy nem csak 2, de három féle színnek is tűnik és az 5 körmömből csak 2 egyforma és a többi mind más és más valamiben. Egyébként külön érdekesség most ehhez a körömhöz, hogy általában nem szoktam egymás utáni alkalmakkor ugyanazt a színt választani, tehát általában egy pink után van egy ezüst vagy egy teljesen más szín, de semmiképp nem szoktam ugyanannak a színnek egy másik árnyalatát felkenni, mert szeretem a változatosságot és a megújulást, de most valahogy mégis emellett döntöttem, mert ott volt a fejemben egy kép, amit láttam instán és az így érvényesült a leginkább. 
A hónapban sikerült egy új kedvenc ételt is avatni, ami nagy szó nálam, mert elég monoton módon étkezem. Biztosan sokan tudjátok, hogy én már 2 éve nem eszek semmilyen gyorsétteremben kapható kaját, péksüteményeket, kenyeret, burgonyát, rizst, édességet és még sok mindent, ezért eléggé 2-3 ötlet körül forog a gondolatom, ha főtt ételt akarok enni. Ez pedig nem más, mint a csirkemell vagy simán lesütve natúran vagy valami extrával, de semmiképp sem rántva, csak és kizárólag magában lesütve vagy pikánsan, esetleg valami szósszal vagy chutneyval együtt.
Anya névnapját megünnepelvén egy étteremben ettünk, ahol ezt a képen látható tropical csirkemell névre hallgató ételt választottam. Ez azon felül, hogy egy fahéjas-barackos chutneys szósszal volt nyakon öntve a natúr csirkemell, jól meg volt pakolva különböző karamellizált és a szószban megforgatott gyümölcsökkel. Főleg barackot tartalmazott, de volt rajta szőlő és alma is, ami mind átvette ezt a fahéjas-chutneys ízt és ezzel egy rendkívül érdekes sós-édes ízélményt okozott, amiért én egyébként is odáig meg vissza vagyok! 
Nagyon-nagyon örülök, hogy ezt választottam és kicsit beújítottam, mert egy hatalmas új kedvencre bukkantam ennek személyében és alig várom, hogy itthon is megpróbáljuk elkészíteni ezt az ízorgiát nyújtó kis csodát, mert feldobná néha a napjaim.
Bár ezt a magas plattformos magas sarkú/talpú fekete csillagos cipőt még Mikulásra rendeltem, de nyilván akkor még nem tudtam az időjárás miatt viselni, így várt hűségesen és vadiúj állapotban a dobozában egészen február második feléig, amikor is elővettem. De igazán, napi szinten csak márciusban kezdtem el hordani, úgyhogy ez most inkább a március kedvence és újra szerelembe estem vele így, hogy már hordom is és nem csak a lakásban a dobozában nézegetem.
Remélem még sokáig tudom hordani, mert a világ legkényelmesebb magassarkúja, imádok benne lenni, mászkálni és utazni is, ami nem mondható el minden magasabb cipőmről azért.... Egyszerűen imádom, nem tudok betelni a szépségével, az egyediségével és azzal, hogy ha ezt viselem majdnem elhiszem, hogy magasabb lettem.
Illetve a képen látható ingruha is a hónap kedvence, mert márciusban szereztem be és azóta már milliószor hordtam, mert imádom és valahogy nagyon tavaszi a fejemben!
Márciusban is sok gyertyát égettem, de köztük több olyan volt, amiről már előzőleg beszéltem és áradoztam, így annak szavaztam meg a kedvenc díjat most, ami számomra új volt és nagyon megszerettem, ez pedig nem más, mint ez a glade fűszeres alma illatosítású gyertya.
Ez téli, limitált kiadás és a dm-ben kiárusítás alkalmával szereztem be, mert előtte már elhasználtam egy másik glade téli, limitált kiadású gyertyát ami a februári kedvences bejegyzésben szerepelt is, így bíztam benne, hogy ez is hasonlóan jó lesz és el fogja nyerni a tetszésem, ugyanis beleszimatolva az üzletben nagyon tetszett az illata. 
Én még nem érzem későinek elégetni ezeket a téli illatokat így márciusban sem, úgyhogy nekem nem volt ezzel semmi bajom. 
Azonkívül, hogy intenzív, valóban érezhető illata volt égetés közben is és tökéletesen illetve egyenletesen égett le, nem kormozva, az volt a kedvencem benne, hogy 29,5 óráig égett, ami szerintem nagyon-nagyon szuper. Főleg így, hogy imádtam az illatát!
Ezt is lehet aztán tárolásra is használni akár és én fogom is, főleg, hogy piros, ami ugye a kedvenc színem!:3 
A hónap másik élelmiszer kategóriás kedvence az új Pöttyös őrület, ez a fitt rudi, ami 30%-kal kevesebb cukrot tartalmaz és emiatt már sokkal kisebb bűntudattal ehetik meg azok is akik épp diétáznak vagy csak nem esznek semmilyen édességet alapjáraton.
Ugyebár én sem eszek egyébként semmilyen édességet, ahogy azt már sokszor hangoztattam, így rudit sem, de erre azért elcsábultam és beadtam a derekam, mert nagyon érdekelt, hogy vajon milyen lehet, mennyire másabb, mint egy sima rudi és hogy finom-e egyáltalán.
Először ezt a málnás-müzlis változatot kóstoltam meg és ez is lett a kedvencem, mert nagyon finom, de nem túl édes, nem túl sok, így valóban érezhető rajta a csökkentett cukortartalom. De egyáltalán nem vesz el ez az ízélményből, sőt hozzá is tesz, mert én így sokkal jobbízűen, bűntudat nélkül ettem meg, ami a sima változatokkal nem működne. 
Megkóstoltam azóta kíváncsiságból a másik két változatot is, de nálam ez az ízesítésű a befutó. Nem fogom minden nap enni, de ha valami édesre vágyok, akkor ezután fogok nyúlni. Egyébként már nem csak a TESCO-ban, hanem az INTERSPAR-ban és egyéb üzletekben is elérhető 149 Forintos egységáron.
A hónapban a kedvenc ékszerem ez a gyönyörű nyaklánc lett, ami nem csak azért különleges számomra, mert már nagyon régen vágytam rá és már hónapok óta nézegettem, de végül sosem rendeltem meg, mert mindig volt valami, ami akkor éppen fontosabb volt és inkább arra költöttem.
Hanem azért is nagyon különleges számomra, mert egy nagyon aranyos és kedves követőmtől/olvasómtól kaptam, akivel tudtam kicsit beszélgetni is élőben. Igaz nem túl sokat, mert mindketten egyetemre mentünk a találkozás után, de nagyon jó élmény volt nekem így is. Sokan írják ugyanis nekem főleg askon, de instán és snapchaten is néha, hogy szívesen találkoznának velem és én mindig le is írom, hogy részemről nincs ennek semmi akadálya, de mégis mindig megreked itt a dolog. Most azonban nem és nagyon jó érzés volt beszélgetni kicsit és köszönöm a nyakláncot illetve az élményt is még egyszer!♥
Ő is blogol egyébként, ha gondoljátok lessetek be hozzá is!:)
A kép rólam szörnyű, de nem bánom, mert akárhányszor ránézek
jó emlékeket idéz elő bennem! :) ♥
Az utolsó, de egyik legnagyobb kedvencem a hónapban az szintén Pollához kötődik. Tudom sokat emlegetem őt askon és most itt is, de tényleg ő lett az a magyar videós, akire azt mondom, hogy A kedvencem. Nem csak a videói miatt, hanem a személyisége miatt és tényleg imádom úgy ahogy van! 
Nekem eddig csak 2 német YTer kedvencem volt, de Polla kielőzte őket is elég komolyan, úgyhogy most március végén, mikor lehetőség nyílt a találkozásra vele, nem volt kérdéses, hogy elmenjek-e vagy sem!
Nagyon jó élmény volt, nagyon jó érzés volt látni őt és részt venni ezen a Bubbleologys dedikálásukon. Én csak és kizárólag Polla miatt mentem el és bár nem vagyok már az a 10-15 éves korosztály, aki úgy rajong valakiért, hogy verekedne, nem emberként kezeli őket és hasonlók... én is izgatott voltam és izgultam mégis miatta... De nagyon jó élmény volt, nagyon aranyos volt Polla és élőben csak még gyönyörűbb! Nagyon szépen köszönöm a képet utólag is és nagyon jól esett az egész és teljesen feltöltött tényleg! Ittam megint a #Pumpumteaból is egyet és újra imádtam! Remélem még kapható lesz egy jó darabig, mert szeretnék még venni... Az aláírását azóta is a pénztárcámban tartom és tényleg őt mondanám, ha csak 1 videóst kellene ajánlanom bárkinek. Nézzétek meg csak egy videóját és rá fogtok jönni, hogy miről is beszélek... :) Egyébként éppen a mai naptól lehet szavazni a Videós Gála oldalán a különböző kategóriákban a YTerekre, ahol Pollát az év női felfedezettje kategóriában jelölték. Én mindenképpen őt támogatom a szavazatommal minden nap és ha gondoljátok és kedvelitek őt, szavazzatok ti is rá, mert megérdemli! További információkat IDE kattintva találhattok róla és szavazni ma 15:00-tól tudtok EZEN a linken. Köszi a nevében is, ha leadtok akár 1 szavazatot is rá!:)

Remélem volt, akit érdekelt ez és megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket és hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését néhány dolog iránt.  Illetve, hogy akik askon kérték, hogy írjak az aktuális kedvenceimről, azok elégedettek ezzel a bejegyzéssel. 
Pénteken jövök nektek a márciusi kedvenceim szépségápolási és sminktermékes részével! :)
Nektek van esetleg bármilyen tapasztalatotok ezzel az illattal vagy szemeztetek már valamikor is vele? Írjátok meg nekem valamelyik lenti elérhetőségemen, mert mindig szívesen olvasom ezeket! :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr

2017. március 25., szombat

Aktuális kedvenc illatom: Guess - Seductive

Ezt a parfümöt már több ízben is nézegettem magamnak, végül azonban mindig akadt valami más, ami fontosabb volt nála - legalább is akkor nekem aktuálisan, így mindig csak egy érdeklődés, vágyakozás maradt... Mostanáig!
Ugyanis egyik notino-s böngészésem során figyelmes lettem rá, hogy nagyon le van akciózva néhány márkás, best seller illat, köztük ez is. Rögtön rá is kattintottam és mindenféle hezitálás nélkül beraktam a kis virtuális kosaramba. Ugyanis nem tudom, hogy ki mennyire szokta a honlapjukat nézegetni, de az alapjáraton kedvező áraikat sokszor fantasztikus és kihagyhatatlan ajánlatokkal, leértékelésekkel és kiárusítási kedvezményekkel is megfűszerezik. Amikor én ezt megrendeltem például, akkor ez a 75 ml-es kiszerelés került 4150 Forintba az eredeti 14280 Forintos árhoz képest, ami azt jelenti, hogy nagyjából 71%-kal olcsóbban juthattam hozzá, mint alapjáraton tudtam volna. Ez azért elég jól hangzik, nem?! Ráadásul egy ilyen neves illatért!
A külseje már alapból teljesen lehengerlő és megnyerő véleményem szerint. Nagyon nőies, kifinomult, luxusérzetet keltő és letisztult, úgyhogy tipikusan olyan, ami már a drogériákban és parfümériákban is megragadja az ember szemét és nem bírja ki, hogy ne próbálja ki. Külön tetszik benne, hogy a kupakja elég stabilan zár, így nem kell attól félnünk, hogy elhagyjuk vagy a táskánkba helyezve leesik megnyomódik és hasonló dolgok, amelyek némely parfümöknél azért elő-előfordulnak. 
A kiszerelés nyilván nem a legtáskabarátabb, mivel ez a 75 ml-es üveg azért elég nagy, de szerintem egy átlagos női táskába - amit a mindennapok során hordunk sokan magunknál - simán befér. Ha meg végképp kis táskával megyünk vagy nem akarjuk magunkkal cipelni, akkor rakunk belőle egy parfümhordozó kis csodába és meg is van oldva a probléma. 
Az illat leírásokban elég rossz vagyok, ahogy sokan mások, így kezdésként bemásolnám nektek, amit a notino.hu-n írnak róla és aztán kifejtem azt is, hogy én mit érzek ezek közül a leginkább ki belőle.
"A Guess Seductive egy varázslatos virágos-fás illat nőknek, akik szeretik, ha környezetük felfigyel ártatlan szépségükre. A Seductive csodaszép üvegében egy valóságos kincs bújik meg, a női parfümök ékköve. Illata édes és mámorító: egyszerűen ellenállhatatlan. A parfüm alapját vanília, tömjén és kasmírfa illatának szokatlan keveréke adja, mely Önt is feledhetetlenné varázsolja. Írisz, narancsvirág és jázmin esszenciái tiszta frissességet kölcsönöznek az illatnak, a fekete ribizli és a körte pedig érzékiséggel vonja be azt. Szeressen bele a Seductive-be, melynek illata egyszerre érzéki és ártatlan! "
Én először mindig tömény és erős illatnak érzem és ekkor a tömjén mellett a virágos jegyeket vélem én felfedezni mindig, aztán ahogy telik az idő és leülepszik, átalakul kicsit az illat érzem a vaníliás és ezeket a friss jegyeket is a tömjénes-fás vonal mellett. A körtét és a ribizlit kifejezetten nem érzem ki, de valóban megjelenik valami minimális gyümölcsös vonal is, de épp, hogy észrevehetően. Éppen csak annyira, hogy még inkább megbolondítsa az alapjában véve is különleges illatkombinációt. Emiatt is van édeskés beütése is a friss dominancia mellett, ami szerintem így együtt vegyülve valami hihetetlen különleges illat, ami mindenkinek fel fog tűnni a környezetetekben!
Ez egyébként eua de toilette, ami ugye kevésbé tartós, mint az eau de parfum. Ebben az esetben azonban nem panaszkodhatunk a tartósságra, mert elég sokáig intenzíven érezhető ez a tömény, nőies és határozottságot sugalló illat. Elég a délután folyamán egyszer felfrissítenünk, ha szeretnénk, hogy reggeltől este a fürdésig kitartson, mert délutánra azért már veszít az intenzitásából. Nálam ez nem hátrány, mert a legtöbb illatom edt, de erre számítani kell azoknak, akik az eua de parfum variációkat részesítik előnyben és ahhoz vannak szokva, hogy reggeltől estig kitart az adott illat.
Korábban nem gondoltam volna, hogy bármikor is tetszeni fog nekem egy ilyen típusú "parfüm", mert általában a tisztán édes vonalat szeretem magamon. Ennek ellenére ez valahogy mégis megfogott és tetszik magamon. Emiatt szinte csak ehhez nyúlok mióta megjött és minden nap még inkább megszeretem. Ebben igazán nőiesnek és elegánsnak érzem magam. Sokan írtak hasonlókat véleményben a notino-n, ami csak még inkább megerősített már a rendelés leadása után is, hogy jó lesz ez nekem... és egyáltalán nem csalódtam, sőt! Kicsit azért tartottam tőle, hogy vajon szeretni fogom-e magamon, de várakozáson felül megszerettem.
Hogy kinek ajánlom ezt az illatot? Magamtól azt mondanám, hogy a fiatalabb korosztálytól kezdve akármeddig viselhető. Véleményem szerint ez egy nagyon kortalan, kifinomult, nőies illat, amit akár már 16-17 évesek is hordhatnak, de az 50 évesek sem érezhetik ezt kevésnek, nem hozzájuk illőnek.
Ha további emberek véleményére vagytok kíváncsiak, akkor az alábbi Guess - Seductive illatról szóló linken  alulra görgetve rengetegen osztják meg a véleményüket erről az illatról és értékelik is, úgyhogy érdemes megnézni és elolvasni őket, ha bizonytalanok vagytok a rendelés előtt:  Ha még így sem tudjátok eldönteni, hogy mennyire szeretnétek és mennyire illik hozzátok és ezért nem mertek kiadni még ennyit sem érte, akkor ajánlom figyelmetekbe, hogy a notino-nál van lehetőség 5 ml-es pumpás kiszerelés rendelésére is pár száz Forintokért és abból már el tudjátok dönteni, hogy akarjátok-e nagyban vagy sem...
Ez egyébként arra a hétvégére érvényes akció volt, de mindig talál az ember náluk kihagyhatatlan ajánlatokat, úgyhogy érdemes valóban mindig figyelni a webshopot illetve feliratkozni a hírlevélre, ugyanis én sokszor így akadok olyan gyöngyszemekre, amikre magamtól nem keresnék lehet akkor rá, de aztán jobban érdekel bárminél.
Ahogy néztem jelenleg is le van mind a három teljes méret akciózva, úgyhogy érdemes most lecsapni rájuk, ha szeretnétek kipróbálni, mert ilyen jó áron szerintem sehol máshol nem tudjátok beszerezni!


Remélem volt, akit érdekelt ez és megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket és hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését a termék iránt.  Illetve, hogy akik askon kérték, hogy írjak az aktuális kedvenc illatomról vagy ajánljak egy parfümöt és írjak róla hosszan, azok elégedettek ezzel a bejegyzéssel. 
Nektek van esetleg bármilyen tapasztalatotok ezzel az illattal vagy szemeztetek már valamikor is vele? Írjátok meg nekem valamelyik lenti elérhetőségemen, mert mindig szívesen olvasom ezeket! :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr

2017. március 21., kedd

5 tipp a kémia tanuláshoz

Sokan kerestek meg azzal az askomon, hogy adjak tippet, hogy hogy érdemes kémiát tanulni és nekem mik váltak be és hogy én hogy tanultam meg. Azt gondolom, hogy a matek után ez az a tárgy, amihez nagyrészt az kell, hogy értsd és szeresd, különben nagy szenvedés is lehet belőle és érezheted azt, hogy a Marson vagy, mikor az egyre bonyolódó és egymásra épülő dolgok jönnek... Ezért én azt tanácsolom így elöljáróban nektek, hogy ne álljatok izomból rögtön úgy neki, hogy "utálom, nem értem, nem vagyok jó belőle", hanem próbáljátok megszeretni, megérteni és adjatok neki időt, mert higgyétek el, hogy egyébként az egyik legizgalmasabb tárgy és roppant mód logikus, ha következetesen tanultok!

Na de lássuk akkor az én 5 tippem:
  1. Nagyon elcsépelt és nagyon strébernek hangzó, de figyelj órán, kövesd a tanárt és kérdezz, ha nem érted! Hidd el sokkal könnyebb dolgod lesz, ha ott akkor helyben megérted, mert ezzel egyrészt már valamennyire első kören rögzül az agyadban valamennyi belőle, így otthon sokkal egyszerűbben és gyorsabban fogod tudni teljesen magadévá tenni az adott anyagot. Másrészt azért sok kis összefüggés nincs leírva a könyvekben vagy a tanárod szolgálhat olyan magyarázatokkal, példákkal, amik segítségével sokkal egyszerűbb megérteni a dolgokat, úgyhogy azt gondolom, hogy tényleg megéri végig figyelni és koncentrálni (egyébként szerintem minden tárgynál, de ennél különösen). Ha valamit nem értesz, ne szégyelld és kérdezz! Ha ott nem érted, de a tanár elmagyarázza helyére kerül a dolog és kerek egész lesz a fejedben, vagy ha nem is érted rögtön, de leírod, otthon tudsz rajta gondolkozni. Magadtól viszont nagy valószínűséggel nem jönnél rá, ha nem érted egyáltalán... és hát az a lényeg, hogy megértsd és aztán jól teljesíts belőle, nem? De! Mit számít, hogy az osztályban lehet, hogy emiatt strébernek tartanak? Ez nem ciki, sőt! Légy büszke rá, hogy te jó akarsz lenni belőle és meg akarod érteni, nálam már hatalmas plusz pontod van és az én szememben sokkal "menőbb" vagy, mint azok, akik kigúnyolnak ezért vagy hátráltatják az órát... 
  2. Jegyzeteld ki, írd le sokszor, gyakorold be! Ezt már az általános tanulási tippek bejegyzésemben is ajánlottam amúgy nektek, de a kémiánál külön fontosnak tartom, mert itt nem csak annak segítség ez, aki vizuális vagy így szeret tanulni, hanem mindenki másnak is. Ugyanis van ugye a sok képlet, vegyjel, egyenlet, amit ha sokszor leír az ember idővel rögzül, könnyebben eszébe jut és tudja társítani aztán. Így olyan dolgok is berögzülnek, amiket olvasva vagy kimondva azt gondolod, hogy "omg, ezt sosem fogom tudni megjegyezni" vagy a nehezebb, számodra semmihez nem köthető dolgok is hamarabb rögzülnek. Erre egy példa a saját életemből: Na3AlF6 a kalkopirit összegképlete ugyebár és mikor vettük órán gondoltam, hogy ez a legbonyolultabb (akkor) képlet és tuti el fogom felejteni és ez volt az egyik, ami a legelevenebben élt bennem egész nap, egész évben és azóta is mindig eszembe jut erről a témáról... Vagy a sok kristályvizes sónál is, csak úgy lehet szerintem jól berögzíteni, hogy melyikhez hány víz tartozik, hogy leírja az ember sokszor. Akkor bevésődik és onnantól kezdve egyértelmű, hogy a rézgálic 5 (CuSO4 x 5 H2O) és a Glauber-só 10 (Na2SO4 x 10 H2O) vízzel kristályosodik és sosem kell rajta többé gondolkoznod, legyen szó elméletről vagy számolásról!
  3. Ha már a számolást megemlítettem.... csinálj sok számolást, gyakorold otthon is sokat az órán tanult és bemutatott gondolkodásmeneteket és ezt mindaddig csináld, míg már a feladat elolvasása után nem tudod rögtön, hogy hogy indulj el, mit hova milyen rendszer szerint írj fel! A számításoknál rengeteg feladat van, az egyszerűbbektől az egészen nehezekig, de a legtöbbre ráhúzható egy séma vagy több típusfeladat összerakásából áll, amiket ha külön-külön már milliószor megcsináltunk és begyakoroltunk, akkor eszünkbe fog jutni és könnyebben fogunk aztán boldogulni a nehezebb feladatokkal itt. Illetve sokszor mehet ez aztán robotszerűen, hiszen egy klasszikus két táblás higításos vagy egy kristályvizes sós esetleg egy termokémiai reakciót kísérő hőváltozásokat mindig ugyanúgy kell felvezetni, kijegyzetelni és kiszámolni és ha ezt az ember megtanulja illetve sokat gyakorolja, akkor nem lehet gond aztán sem a cetliknél, sem a nagyobb volumenű dolgozatoknál.
  4. Ismétlés a tudás anyja! Ez szerintem minden tárgynál igaz, de azért itt is fontosnak tartom kihangsúlyozni, mert azt tapasztalom, hogy sokan azért nem figyelnek erre és mindig csak az aktuális, legújabb anyagot tanulják meg, abból készülnek fel és váratlanul éri őket, ha a feleléskor vagy egy-egy cetli/első pados során ismétlőkérdést tesz fel a tanár és nem tudják rá a választ. A kémia roppant logikus tárgy, ha valóban következetesen és óráról órára tanul az ember, viszont van sok olyan lexikális része, amit úgymond csak bemagolni lehet, mert most abban, hogy melyik anyagnak milyen a halmazállapota, a színe vagy mennyire reakcióképes esetleg hogy milyen anyagokkal reagál, az inkább olyan dolog, amit el kell fogadni és meg kell tanulni és kevésbé kell érteni vagy nem is lehet nagyon túlmagyarázni. Ezek szilárd és kész tények, amiket tudni kell kapásból bármikor és ezeket a legkönnyebb elfelejteni sokszor, ha nem ismétel az ember. Nyilván nem a színét, de azt, hogy vajon ennek volt nagyobb az olvadás és forráspontja vagy annak... Ha nem ismétel az ember elszáll a tudás egy része, amit aztán úgyis meg kell tanulni... Ezenkívül, ha folyamatosan ismétlünk is csak magunkon segítünk... Mert egyrészt nem lep meg, ha a tanár visszakérdez a múlt heti anyagra is illetve sokkal egyszerűbb úgy felkészülni egy nagyobb, témazáró vagy több leckét átívelő dolgozatra, ha már nagyrészt mindegyiket tudjuk és frissen is tartjuk, mintha elölről kellene tanulni az egészet... Tudnék erről még órákig írni, de remélem értitek és legalább egy emberre hatottam ezzel a hosszú érveléssel! :D
  5. Kérj segítséget, ha nem megy! Ezt a pontot is ugyanolyan fontosnak tartom, mint az összes többit, hiszen sokan szégyellnek segítséget kérni a tanártól, egy külön tanártól, esetleg egy osztálytárstól/idősebb diáktól. Pedig ebben nincsen az égvilágon semmi ciki dolog vagy bármi, ami miatt szégyenkezni kellene. Mindenki másban jó, mindenkinek más fekszik és mindenkit más érdekel, így hiába beszéltem én most itt nagy lelkesen a kémiáról, lehet hogy sokatoknak vagy legalább is egyeseknek végig felállt a szőr a hátukon és azt gondolták, hogy oké, de én hiába akarnék jó lenni belőle, nem értem.... Ezzel semmi gond nincs, mert tényleg mindenki másból jó, nekem ez feküdt, ment jól és érdekelt mindig is a biosz és a matek mellett, míg másnak (és lehet épp nektek is) a töri vagy az irodalom. Én azokkal voltam úgy, hogy bár kitűnő voltam 12 évig, így azokból is minden félévkor és év végén is 5-ös voltam, de sosem érdekelt, kötött le vagy nem tudtam volna ilyen lelkesítően beszélni róla. Ezzel csak azt akarom kifejezni, hogy ne érezd magad emiatt kisebbnek vagy rosszabbnak és kérd valaki olyan segítségét, aki ért hozzá és hidd el szívesen fog tanácsot adni, magyarázni. Nálunk is így volt ez gimiben, én mindig szívesen magyaráztam kémiát, ha kérdeztek tőlem a nem faktosok vagy akár a faktos társaim is (bár az ritkább volt nyilván) illetve az askomon is látható néha 1-2 ilyen kémiás kérdés, amire hosszan, magyarázva válaszolok.... Úgyhogy ne féljetek és ne szégyelljetek segítséget kérni! ;)
Remélem, hogy hasznos volt ez a bejegyzés és hogy megválaszoltam a fejetekben felmerülő kérdéseket  és meghoztam a kedvüket egy kis (vagy nagy) kémiázáshoz! ;) 
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr

2017. március 20., hétfő

Netes vásárlás egyszerűen és költséghatékonyan? - notino.hu !

Előzőleg már írtam egy bejegyzést az online vásárlásról/netes rendelésről, amit IDE kattintva el tudtok olvasni, ha lemaradtatok róla és érdekel titeket. Abban főleg a külföldi rendelős oldalakra tértem ki, ahonnan én főleg kis apróságokat, kütyüket, kiegészítőket és hasonló dolgokat szoktam rendelni. Rögtön azután a bejegyzés után is sok kérdést kaptam privátban arra irányulóan, hogy nem tudnék-e olyan oldalt is ajánlani, ahol lehet utánvéttel is fizetni vagy amire nem kell annyit várni, esetleg ahol nem csak ruhák, kiegészítők és elektronikai termékek, hanem kozmetikumok és rendes smink-, illetve szépségápolási termékek is megtalálhatók. Akkoriban viszont én még nem igazán voltam jártas ezekben, ezért is váratott magára ennyit ez a bejegyzés. 
forrás: http://kedvezmenykodok.hu/wp-content/uploads/2016/10/notino-hu.jpg
Azóta már elég sok webshopot megismertem, sokaktól rendeltem, sokakkal csak szemeztem, de végül nem adtam le rendelést, de mióta rátaláltam a notino.hu-ra nincs olyan nap szinte, amikor ne nézném a webshopjukat, böngésznék, nézegetnék, új termékekkel szemezgetnék vagy csak a szükségeseket keresném és az akciós termékek közt kutakodnék. Így most én őket szeretném röviden bemutatni nektek, ha esetleg nem ismernétek, mert szerintem tőlük éri meg a leginkább vásárolni a neten, ha szépségápolási-, vagy sminktermékeket kerestek és nem akartok, esetleg nem tudtok bemenni egy drogériába vagy az adott márka üzletébe személyesen.

Hogy miért is éri meg náluk vásárolni?
  • hatalmas választék mindenféle testápolással, sminkeléssel kapcsolatos témában (beleértve a drogériás márkáktól a drágább, high end márkákig) illetve a parfümök tekintetében
  • megtalálhatók azok a gyógyszertári márkák is, amiket nem minden patikában talál meg az ember. Ezeket főként az arcápoláson belül a "problémás bőr" kategóriában kaptak helyet, de az alábbi linken kötvetlenül is megtalálhatjátok a problémátokra megfelelő termékeket: https://www.notino.hu/problemas-bor/
  • mindezek alapjában véve kedvező, általában olcsóbb áron érhetők el, mintha a drogériában, szaküzletben, parfümériában vagy a gyógyszertárban vennénk meg őket - és még csak menni sem kell utánuk
  • azon felül, hogy egyébként is spórolunk velük hol többet, hol kevesebbet, időről időre, nagyjából heti rendszerességgel minimum nagyon jó akciókkal, hatalmas árleszállításokkal várnak minket. Ilyenkor "nevetségesen olcsón" tudunk lecsapni akár a máskor túl drágának tartott sminktermékekre és parfümökre is, ami azért valljuk be, mindannyiunknak jól jön! Így olyan dolgokat próbálhatunk ki, amit amúgy lehet, hogy sosem vennénk meg vagy nem engedhetnénk meg teljes áron magunknak... Ezeket az "AKCIÓK" fülön belül találjátok, mely hétről hétre frissül. 
  • a különböző aktuális eseményekre, ünnepekre és trendekre is nagyon figyelnek és ilyenkor különleges akciókkal, összeállításokkal és ajánlatokkal várnak minket a webshopban
  • nem mindig ugyanazokat a termékeket árazzak le, mint például sokszor a drogériákban, így nem kell éveket várni arra, hogy az épp kinézett parfüm, rúzs vagy sampon kicsit le legyen értékelve és ezáltal biztosan a kosarunkban landoljon
  • olyan márkák is megtalálhatók náluk, amik máshol nem
  • nagyon gyorsan szállítanak - az előző bejegyzésemben bemutatott külföldi oldalakkal ellentétben nem kell heteket, akár több, mint 1 hónapot várni, hogy megérkezzen a csomag, csak pár napot: attól függően, hogy mikor adjuk le a rendelést és mely szállítási módot választjuk. A szállítással és fizetéssel kapcsolatosan pontosabb és részletesebb információkat az alábbi linket találtok: https://www.notino.hu/szallitas-es-fizetes/
  • lehet utánvétellel is fizetni, ami tudom, hogy sokatoknak szintén fontos, hiszen ezzel kapcsolatosan is nagyon sok kérdést kaptam, hogy még nincsen kártyátok és nem tudtok emiatt külföldi oldalakon rendelni. Na itt ez sem gond, hiszen az oldalon lehet banki utalással, de utánvétellel is fizetni, ami ugye azt jelenti, hogy akkor fizetsz csak, mikor megkapod a csomagod. 
  • számomra külön pozitívum, hogy nem csak futárral lehet kérni a szállítást, mint sok más magyar webshopnál, hanem átvevőpontokra is illetve akár személyesen is átvehető a csomagunk
  • a parfümök kapcsán sokszor nehéz dönteni az embernek, főleg, ha csak hallott egy parfümről és nagyon tetszik, de nem tudja milyen vagy ha a drogériában/parfümériában megillatozta már, de nem tudja, hogy működne az rajta, milyen reakcióba lépne az ő bőrével... a notino.hu erre is ad megoldást, hiszen lehet tőlük kis 5 ml-es mintákat vásárolni, ami már épp elegendő arra, hogy elfújogatva eldöntse az ember, hogy szeretné-e nagyban megvenni ezt az illatot vagy sem. Ez hatalmas "találmány" szerintem és sok kellemetlenségtől és felesleges pénzkidobástól megszabadít minket azt kell, hogy mondjam!
  • olyan lehetőség is van náluk, hogy olcsóbban lehet megvenni azokat a termékeket, melyeknek kicsit megsérült a csomagolása vagy nincs doboza, nincs meg a kupakja vagy bármi egyéb apró szépséghibája van illetve (főleg a parfümöknél) hiányzik belőle egy kis mennyiség, amit fel is tüntetnek, hogy mennyi, így nem árulnak zsákbamacskát és az ember el tudja dönteni, hogy megéri-e neki az vagy sem. Ezeket egyébként úgy találjátok meg, hogy az AKCIÓK fülön belül a speciális kedvezmény kozmetikára (https://www.notino.hu/specialis-kedvezmenyek-a-kozmetikara/) vagy a speciális kedvezmények parfümökre (https://www.notino.hu/specialis-kedvezmenyek/) kattintotok.
  • különböző szetteket is állítanak össze, amivel egyrészt újra kedvezményesebben tudtok több terméket megvenni, másrészt ezek tökéletesek ajándékba is, úgyhogy ezekre is érdemes rákukkantani, ha ilyesmire van szükségünk
  • mindig fut náluk valami különleges akció is, de ezt nem csak arra értem, mint eddig, hogy hatalmas engedmények vannak egyes termékekre, hanem arra, hogy kikötik, hogy valamennyi összeg felett ingyen szállítás jár vagy valamely márkától ha vásárolsz, akkor ingyen szállítás jár. De olyan is van szinte mindig, hogy ha XY Forint felett vásárolsz az egyik márkától, akkor attól a márkától kapsz ajándékba még egy terméket vagy egy apró ajándékot. Például a múltkor láttam, hogy ha egy bizonyos értékben vásárolt az ember Garnier terméket, akkor adtak ajándékba egy kis szilikon arctisztító kefécskét vagy hogy ha valamennyi összeg felett vásárolt az ember Bioderma termékeket, akkor kapott ingyen egy kis kiszerelésű ikonikus micellás vizet a márkától. Szóval megéri ezeket az ajándékozós akciókat is figyelni, melyekről itt találtok mindig friss információkat: https://www.notino.hu/jelenlegi-akcio/
Ezek lettek volna a legfontosabb előnyei az oldalnak szerintem, de nyilván sok van még neki, viszont így elsőre ezek azok, amikről mindenféleképpen szerettem volna írni nektek.
Valóban sok kérdést kaptam tőletek ezekkel kapcsolatban és én maximálisan tudom nektek a notino.hu-t ajánlani, mert megbízhatóak, eredeti termékeket árulnak, ahogy írtam nagyon jó árban és nem kell attól félnetek, hogy átvernek titeket vagy hogy sokat kell várnotok a rendelésetekre.
A vásárlás menetére most itt külön nem tértem ki, mert nagyon egyszerű és mivel magyarul is működik az oldal, így mindenki számára érthető szerintem. Viszont ha ezzel kapcsolatban is van kérdésetek vagy elakadtatok, írjatok nekem nyugodtan és segítek, ha tudok! 
forrás: https://i.ytimg.com/vi/GGmuZp0N50A/maxresdefault.jpg

Én egyébként már rendeltem tőlük és maximálisan elégedett vagyok, mind a rendelés menetével, mind a kiszállítással (én Csomagpontba kértem, amiért nem tudok elég hálás lenni, hogy lehetséges náluk), mind a termékek minőségével, úgyhogy őszintén csak ajánlani tudom nektek őket!
Nekem már jelenleg is csücsül pár termék a virtuális kosaramban és csak arra vár, hogy rászánjam magam és megrendeljem őket. Csak olyan nehéz, mert minden nap találok még valami jó, izgalmas, érdekes, nagyon jó árú, kihagyhatatlan terméket, aztán valamit kicserélek egy másikra és így eléggé el tudom húzni a dolgot... :D Viszont, ha valami nagyon jó vagy csak időszakos akció van, akkor legyetek résen, mert egyrészt azok sokszor pár napig érvényesen, másrészt hamar elkapkodják a nagyon jó árú nagyon jó termékeket, úgyhogy akkor nem szabad vacillálni és cselekedni kell, míg le nem marad az ember! 

Remélem, hogy hasznos volt ez a bejegyzés és hogy azoknak, akik külön kérték, hogy írjak erről  vagy ajánljak jó, megbízható és pénztárcabarát webshopot, Illetve, hogy akik érdeklődtek a notino iránt, megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket  és meghoztam a kedvüket egy kis (vagy nagy) böngészéshez és rendelés leadáshoz! ;) Nekem megjött a kedvem, már megint... :D 
Nektek van esetleg bármilyen tapasztalatotok egyébként velük vagy rendeltetek már az oldalról? Írjátok meg nekem valamelyik lenti elérhetőségemen, mert mindig szívesen olvasom ezeket! :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr

2017. március 15., szerda

Fruttini kiwis testradír bemutató és véleményezés

Elég rég volt már testradírokról szó nálam, aminek az az oka, hogy nagyon csúnya és helytelen módon eléggé leszoktam a rendszeres testradírozásról. 
Egy időben eléggé rákaptam, ami annak volt szerintem többek között köszönhető, hogy az általam legeslegelőször használt testradír teljesen levett a lábamról, imádtam használni és igazi spa-, illetve luxusérzetet keltett bennem. Ami után nyilvánvalóan imádtam a bőröm, mert extrán ápolt, táplált és puha volt. Ez ösztönzött egyrészt a rendszeres használatára, másrészt arra, hogy gondoskodjak az utánpótlásáról és mindenképp szerezzek be egy másik testradírt, hiszen én már nem akartam enélkül létezni. A második testradírom már nem tudta ugyanazt nyújtani, amit az elsőnél megszoktam és elvártam, így hamar rá kellett döbbennem, hogy bizony hatalmas különbségek vannak a különböző márkák különböző kiszerelésű radírjai között. Valószínűleg akkor engedtem el kicsit ezt a testradírozás dolgot, mert akkor kicsit elment a kedvem tőle és aztán sokkal hosszabb ideig tartott elhasználnom azt, mint az első adagot.

Szerintem a külseje nagyon megnyerő, fiatalos és odavonzza a tekintetet, ahogy az összes fruttini termék egyébként. Én amikor ezt megvettem végigszimatoltam az összes testradírukat és ennek tetszett akkor a legjobban az illata, így ő jött velem haza és nem egy rózsaszínes külsejű, ahogy az lett volna, ha a külső alapján döntök csak és kizárólag.

A kiszerelés nagyon praktikus abból a szempontból, hogy meg tud állni a kis kupakon és így a gravitációnak köszönhetően könnyebb kinyerni a terméket minden egyes használat közben, úgyhogy ebből a szempontból nagyon tetszik ez a kiszerelés. Ezenkívül szerintem mutatós is és kézre áll, úgyhogy tényleg sokkal jobban értékelem és szeretem én ezt, mint a tégelyes, belenyúlkálóst, mert az sokkal macerásabb, körülményesebb, míg ezt sokkal egyszerűbb és könnyebb használni.  A mennyiség is teljesen rendben van, általában minden testradír 200 ml-es, úgyhogy ez is szuper. Viszont van egy negatívum, amit mindenképp meg kell említenem a kiszerelés és csomagolás fronton. Ez pedig nem más, mint az, hogy viszonylag masszív műanyagból készült a flakon egésze, ami miatt a végefelé elég nehéz belőle kinyerni a terméket. Én jelenleg épp ott tartok, hogy már csak egy használatra elegendő termék van benne és erőteljesen meg kellett már a legutóbbi alkalommal is szenvednem, hogy kinyerjem a terméket, mert az alsó részén helyezkedik el már a termék nyilvánvalóan, ahol szinte lehetetlen küldetés összenyomni. Így egyrészt próbálkoztam azért ott is nagyobb erővel nyomni, illetve fentről próbáltam egy olyan nyomóerőt generálni, aminek következtében beindul a gépezet. Ez sikerült is, de ez már elég nehézkes volt, ami nekem annyira nem tetszett benne.

A hatása az viszont minden szinten tökéletes, sorolom is, hogy miért! Egyrészt annak ellenére hogy kinyomva ilyen géles állagú, elsőre azt gondoltam, hogy na ez biztosan nem lesz túl hatékony és olyan lesz, mint az előző testradírom illetve a sokak által lehúzott tusradírok, hogy nem ér vele semmit az ember. Ennek ellenére meglepődve tapasztaltam már az első használatkor, hogy nagyon jól és viszonylag durván radíroz, de persze normális keretek között. Tehát nem sérti fel a bőröm, de érzem ahogy karcol és megbirkózik az elhalt hámsejtekkel, úgyhogy aki nagyon érzékeny bőrű vagy nem bírja az erősen radírozó testradírokat, akkor az ne próbálkozzon inkább ezzel szerintem! Én viszont épp ezt keresem - ahogy tudom, hogy sokan mások is - egy testradírban, úgyhogy nálam teli találat és hatalmas meglepetés volt. Mert eddig tényleg én is azt tapasztaltam illetve másoknál is azt láttam/olvastam, hogy ezek a géles testradírok sokszor nem radíroznak szinte semennyire és hogy szinte tusolózseléként lehet őket használni. Ennél viszont jelentős és erős radírozásról van szó és azóta más illatúról is ezt hallottam egy videóstól, úgyhogy valószínűleg, ha fruttini testradírt vesztek, akkor jó és alapos radírozást kaptok!

Ezenkívül még van egy plusz pont, amit mindenképp meg szeretnék veletek osztani. Ez pedig nem más, mint az, hogy a géles állaga ellenére nagyon jól táplálja is a bőrt, amit én egyáltalán nem is vártam el tőle. De valóban úgy szállok ki a radírozás után a zuhanykabinból, mintha a radírozás után valamilyen jó kis gazdagon tápláló zuhanyzás közbeni testápolót is alkalmaztam volna, annyira táplált a bőröm. Úgyhogy le a kalappal a termék tudása és hatása előtt is és ezer hála neki, hogy nem kell aztán még testápolózni/testvajazni sem.

Ahogy említettem ebben már csak egy használatra való mennyiség van, vagy lehet, hogy már nem is lesz elég egy teljes testes radírozásra, de biztos vagyok benne, hogy újra fogom venni, ha nem is ebben az illatban rögtön - bár imádom az illatát, mert valódi, lédús kiwi illata van, amibe legszívesebben beleharapnál -, hanem egy másikban, mert szeretek új illatokat kipróbálni és tesztelgetni. De azt sem tartom kizártnak, hogy még ebben az illatban is megveszem egyszer, mert nekem tényleg nagyon bejön és imádtam a bőrömön még az este folyamán is.

Nem tudom eredetileg mennyibe kerül, mert én a Glamour-napok kapcsán általános 20%-os kedvezményre jogosító Müller kuponnal vásároltam, de szerintem 1000 Forint alatt van mindenképp. Egyébként tudtommal csak a Müllerben tudtok fruttini termékeket vásárolni, de ha egy jó és hatékony testradírt kerestek elérhető áron, nagyon finom illatokban, akkor érdemes megnézni őket, mert nem fogtok bennük csalódni! ;)

Remélem volt, akit érdekeltek ezek és végig olvasta és hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését valamely fruttini testradír iránt, esetleg megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket. Illetve, hogy akik askon kérték, hogy ajánljak egy jó testradírt és írjak róla hosszan, azok elégedettek ezzel a bejegyzéssel. 
Nektek van esetleg bármilyen tapasztalatotok a fruttini testradírokkal vagy szemeztetek már valamikor is velük? Írjátok meg nekem valamelyik lenti elérhetőségemen, mert mindig szívesen olvasom ezeket! :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr

2017. március 10., péntek

Max Factor újdonságok

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Primőr Kozmetikai Kft. elküldte nekem a Max Factor újdonságait tesztelésre, melyek egyébként már 2017. februártól elérhetők, majd külön-külön a részletesebb bemutatásnál leírom hogy hol és mennyiért tudjátok őket megvásárolni.
Ebben a bejegyzésben már az első benyomásaim és tapasztalataim is megosztom veletek, ugyanis az askomon (https://ask.fm/Fruuuuzsiiii) arra használtam fel elsőként ezt az új szavazós opciót, hogy döntsétek el ti, hogy csak mutassam be a termékeket magukban mindenféle tapasztalat nélkül vagy próbálgassam, tesztelgessem őket és csak akkor írjak róluk, ha már kitapasztaltam, hogy milyenek.
Ezen a szavazáson 70%-kal az nyert, hogy már tapasztalattal együtt szeretnétek róla inkább olvasni, így mióta megkaptam minden nap használtam őket külön-külön és együtt is kipróbáltam mindegyiket. Bár ez nem túl régen volt, azt gondolom, hogy egy sminktermékhez azért nem kell sok idő, hogy kiderüljön a tudása, így az első körös véleményem már megvan róluk, melyeket ebben a bejegyzésben meg is tudhattok! :)
Az első, amit bemutatnék most nektek az ez a számomra nagyon izgalmas Natural Brow Styler szemöldökfixáló zselé. ami nem csak hogy formálja és hangsúlyozza, de fixálja is a szemöldökszálakat. Külön tetszik nekem ebben a termékben, hogy átlátszó, így bárki használhatja és nem kell azon idegeskedni, hogy nem illik a szemöldökünk színéhez vagy a szemöldökünkre már előzőleg felhelyezett termékek színéhez. Ezenkívül persze az is pozitívum, hogy így egy természetesebb hatást tudunk elérni és nem lesz túl mesterkélt a szemöldökünk, ami manapság már egyre inkább vezető elv a szemöldökformázást-, és színezést illetően. Na meg nem utolsó szempont az sem, hogy a boltokban is ki van lőve a szín félreválasztása illetve az a Murphy-törvényen alapuló dolog is, hogy épp az az árnyalat nincs sosem, ami az embernek kellene... 
A szemöldök igenis nagyon fontos a sminkelés folyamatában és egyébként is az ember arcán, mert nagyon meghatározó tud lenni. Szépen keretezhet egy arcot, de épp olyan könnyű elrontani is. Ami azért "veszélyesebb" ezen a területen, mert ez az, ami mindenkinek fel fog tűnni és megragadja a tekintetét, úgyhogy jobb, ha odafigyelünk rá, ápoljuk, formázzuk és kedvünk szerint sminkeljük, majd a végén fixáljuk ezzel az átlátszó zselével!
Mivel ennek egy szempillaspirálhoz nagyon hasonlító feje van, így nagyon könnyű használni, egyszerűen oda lehet vele minden apró szálhoz férni és felvinni rá a terméket az elkeskenyedő végének köszönhetően.
A kefés kialakítás miatt természetesen nem csak fixálhatjuk, de egyúttal át is fésülhetjük a kis szemöldökszálakat, így nem kell erre külön kis kefét alkalmaznunk. 
A Max Factor figyelt arra, hogy könnyű legyen felvinni a terméket és könnyen lehessen vele dolgozni, eloszlatni a kívánt területen, ugyanis mindaddig míg ezt csinálod nedves marad és így nagyon jól lehet vele bánni. Aztán hagyni kell megszáradni, hogy aztán bombabiztosan tartsa az elért hatást egész nap!
A saját tapasztalatom is az vele, hogy nagyon egyszerű használni, valóban könnyen fel lehet vinni és nem szárad túl gyorsan, így még szépen el lehet egyengetni, majd ha megszárad egész nap ott tartja azokat a szálakat, amikre felvittük. Én használtam por állagú termék illetve pomádé fixálására is és mindkettővel nagyon jól működött.  Ezenkívül egy alkalommal bevetettem úgy is, hogy csak ezt használtam a szemöldökeimre magában, ami által csak a fixáló tulajdonságát is tudtam tesztelni és magában is megállta a helyét. Úgyhogy aki nem is színezi a szemöldökét és kifejezetten csak erre keres egy terméket, azoknak is nagyon tudom ajánlani!
Én még megosztanék veletek egy trükköt, amit én ennél bevetek minden egyes használatkor. Ez pedig azt próbálja kivédeni, hogy ne színeződjön el az eredetileg átlátszó gélünk. Én minden egyes használat után - ha sminkelek és nem csak smink nélkül használom ezt fixálásra - egy papírzsebkendőn leitatom az összes rajta található terméket, ami ekkor már nem csak az alap áttetsző gél, hanem a szemöldökünkön használt barnás por/ceruza. Valószínűleg ezzel egy kis mennyiség kárba megy, de én inkább megteszem ezt a lépést. Enélkül ugyanis nagyon hamar elszíneződne a termék, ami miatt már néhány használat után opálossá, barnássá válna a zselé benne, ami nyilván nem ront a hatásán, de nem túl esztétikus és azt hiszem mindenki ismeri ezt az egész körfolyamatot. Ezt azzal a néhány másodperces mozdulattal ki lehet kerülni és így sokáig eredeti, szép formájában marad nekünk a termék! :)
Ez a kis szemöldökfixáló zselé már elérhető a drogériákban és teljes áron 2899 Forintba kerül.
Maradjunk a szem területén és nézzük meg közelebbről a Max Factor új 2000 Calorie Curl Addict névre hallgató dúsító és göndörítő szempillaspirálját!
A csomagolása nagyon kis igényes, letisztult, mégis a feketét nagyon jól feldobja és izgalmasabbá teszik a rajta található piros feliratok és minták. Nem titok, hogy nekem a piros a kedvenc színem, így külön melengeti ez a külső a szívem. A csomagolása tényleg inkább az egyszerűbb, tömzsibb vonalat képviseli, nincs rajta sok különlegesség.
Na ugyanez nem mondható el a belsejéről!
Ez ugyanis egy ilyen nagyon érdekes ívelt szőrkefével rendelkezik, ami kifejezetten segíti a göndörítést és a sűrűn elhelyezkedő sörték a dúsítást. Én egyébként is jobban szeretem a hagyományos, "szőrös" keféjű szempillaspirálokat, mint a szilikonosakat, mert nekem ezek váltak be eddig inkább és jobban is szeretem őket használni. Az sem ijesztett meg, hogy ilyen kis dundi és aránylag nagy ez a kefe, hiszen ezekkel sokszor könnyebben és hatásosabban lehet szép, drámai pillákat készíteni. Nem mellesleg ennek a formának köszönhetően nagyon könnyen lehet használni és odaférni a szempillatövekhez is!
Ezt a szempillaspirált kifejezetten azért alkották meg, hogy ne kelljen különböző praktikákhoz - lásd: szempillagöndörítő - vagy több szempillaspirál kombináláshoz folyamodnunk akkor, ha egyszerre göndör és dús pillákat szeretnénk elérni. Sok szempillaspirál ugyanis csak külön-külön tartalmazza és tudja létrehozni ezeket, így kénytelenek vagyunk valami mással kompenzálni a hiányosságait az egyes területeken... Ezúttal azonban nem kell semmiféle kompromisszumot kötnünk és hosszú ideig pepecselni, trükközni és kitalálni, hogy mit mivel párosítsunk, hogy ne csak dús, hanem göndör is legyen a szempillánk, avagy fordítva... Ez a szempillaspirál mindkettőt ígéri és ahogy próbálgattam már elsőre feltűnt, hogy nem csak ígéri, hanem meg is teszi! Valóban ível és dúsít és ezt a hatást meg is tudja tartani a nap folyamán, ami egy újabb hatalmas pozitívum vele kapcsolatban.
Ez a termék visszahozta a drogériás szempillaspirálokba vetett hitem, mert ez valóban hatásos, nagyon szép pillákat lehet vele elérni már 1-2 rétegben is. Külön tetszik nekem, hogy bár alapvetően dundi a feje, a végén elvékonyodik, így a nehezebben elérhető belső-, és külső szemzug közeli kisebb szempillákat is el tudom vele gond nélkül érni, amiért nagyon hálás vagyok. Ezenkívül imádom, hogy ennyire sűrűn helyezkednek el a sörték, mert így sokkal szebb végeredményt tudok vele elérni. Aránylag sok festéket vesz fel a kefe alapjában véve - de nem túl sokat -, ami egyáltalán nem zavaró, sőt én ezt szeretem, mert nekem az vált be, ha több festék kerül a szempillákra. Attól azonban nem kell tartani, hogy emiatt összetapadnának a szempillák, hiszen a sok kis sörte tökéletesen szétválasztja őket. :)
Gyorsan szárad, de szépen rétegezhető. Ahogy említettem már 1-2 rétegben is szép az eredmény, de nekem mániám és szenvedélyem a rétegezés és a hatás még inkább drámaivá varázsolása. Ebben is teljes mértékben partner ez a kis termék és jól alkalmazkodik a rétegezéshez is.
Ezen a kis hármas képen fentről lefelé haladva láthatjátok a szempilláimat szempillaspirál használata nélkül legfelül.
A középső képen 1-2 rétegben alkalmaztam a terméket mind a felső, mind az alsó szempilláimon mindenféle szempillagöndörítő és előkészület nélkül.
A harmadik, egyben a legutolsó képen pedig 3 rétegben láthatjátok a pilláimon a terméket, mind alul, mind felül. Ettől többet már én sem vinnék fel, mert már elég hangsúlyosak, dúsak és íveltek így a szempilláim, amivel én már maximálisan meg vagyok elégedve.
A képeken látható egyrészt a folyamatos változás is illetve a másik "pucér" szememhez képest is a különbség, ami szerintem magáért beszél.
Külön tetszik nekem benne, hogy az alsó szempillákkal is szépen bánik annak ellenére, hogy viszonylag nagy a feje. Mégis szépen lehet vele ott is dolgozni és a vége felé egyre rövidülő sörtéknek köszönhetően a legapróbb pillákat is képes elkapni, befesteni és szépen kiemelni.
Amit ígér (ívelés és dúsítás), azt maximálisan teljesíti is, úgyhogy ebben megkapja tőlem az 5/5 pontot.
Az is igaz, hogy ezt a hatást az egész nap folyamán meg is tartja, úgy hogy közben nem kenődik (f)el, nem maszatolódik, nem pereg. Ez hatalmas pozitívum, mert szerintem ezek azok a dolgok, amiktől mindannyian ki tudunk borulni és tartunk tőle egy-egy új termék használatakor, hogy oké-oké, hogy szép pillákat csinál, de hogy bírja az egész napos terhelést és használatot... Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a termék ebben is nagyon jól szuperált nálam minden nap. Semmilyen kellemetlenséget nem tapasztaltam vele kapcsolatban, pedig mióta megkaptam csak ezt használtam és úgy, hogy reggel felkentem és csak este mostam le és meg sem mozdult a reggeli állapothoz képest.
Az utolsó pozitívum, ami feltűnt ennek a terméknek a használata közben (pontosabban este a sminklemosás közben), hogy sokkal könnyebb maximálisan eltávolítani, mint az általam előtte használt szempilláspiráljaimat. Többet is használtam az utóbbi hónapokban, mindegyiket aránylag nagy mennyiségben (például mint a 3. képen) és azért a lemosáskor mindegyikkel sokkal több ideig kellett foglalkoznom, dörzsölgetnem, áztatgatnom és még úgy is volt olyan, aminél éreztem, hogy nem sikerült teljesen eltávolítanom a festéket róluk. Ennél azonban nagyon könnyen el lehet távolítani sima micellás vízzel (a többinél is ezt használok) a festéket és szinte 100%-osan. Ennél sokkal hatékonyabbnak érzem és gyorsabbnak az eltávolítást, ami nagy segítség nekem. Úgyhogy ebből a szempontból is imádom!
Ezt a szempillaspirált is megtalálhatjátok már februártól a Max Factor állvánnyal rendelkező üzletekben és a teljes ára 2999 Forint, amit szerintem maximálisan megér.
Evezzünk most akkor át az ajkak területére, ugyanis  a csomagban még 2 ajakra való termék lapult, melyek közül a számomra teljesen újszerű és az, amilyet még sosem használtam ezelőtt, az az univerzális ajakkontúr ceruza.
Ez egy ránézésre fehér, használatkor azonban teljesen áttetsző, színtelen termék, mely ezáltal bármilyen típusú és színű rúzshoz használható. Ennek az a feladata, hogy a waxos állagának köszönhetően megakadályozza a rúzsok túlfolyását, kifutását az ajkak vonalán kívül. Ezenkívül pedig fixálja a felette használt rúzst, sokan azért is használnak ajakkontúrceruzákat, hogy tovább is maradjanak fent a rúzsok, így akár ezt is segítheti kicsit.
Nagyon egyszerű a használata, nagyon krémes, waxos, így könnyen terül és egyáltalán nem karcol vagy nem kell vele erőlködni. Kicsit féltem attól, hogy az átlátszósága miatt nem lesz könnyű vele dolgozni, mert nem fogom látni, hogy hova is viztem fel. Ez azonban nem így van, mert minimálisan, de látszik ahova felvisszük, mert bár áttetsző, de ez a viaszos állag miatt icipicit még is látszik, így nem okoz gondot ez sem.
Én kipróbáltam a hozzá kapott rúzzsal és más márka más színű rúzsával is és nem éreztem közte különbséget, valóban márkától és színtől függetlenül teljesen jól alkalmazható. Nem igazán tudom összehasonlítani más ilyen termékkel, mivel ez az első ilyen, amit használtam, de szerintem teszi a dolgát. Azt észrevettem, hogy segít, hogy ne folyjon túl a rúzs a kontúrozás vonalától és ezt direkt kipróbáltam olyan rúzzsal is, ami alapjában véve hajlamos rá, nem csak ilyen jobb minőségű rúzsokkal, mint a majd mindjárt bemutatott. Nem használtam még mindegyik rúzsommal, de amelyekkel eddig használtam, azokkal jól működött és nem csak hogy segítette a szép felvitelt és hogy ne fusson bele a rúzs az apró kis barázdákba illetve ki a száj vonalán, hanem egy egységes alapot is képzett az ajkaimon, mint egyfajta ajakprimer. Ezáltal sokkal szebben terültek rajta a rúzsok és tartósabbak is voltak, úgyhogy ebből a szempontból is nagyon megtetszett.
Valószínűleg nem fogom minden nap használni, mert nem vagyok az a típus, aki mindegyik rúzsozáshoz ajakkontúr ceruzát használ, de nagyon örülök, hogy kipróbálhattam, mert mindig is izgatta a fantáziámat mióta megjelent. Ezenkívül annak is nagyon örülök, hogy most már van a kollekciómban egy ilyen, mert azért vannak olyan alkalmak, mikor igenis fontos, hogy használjunk ajakkontúr ceruzát és mostantól nem kell aggódnom, hogy vajon illik-e a rúzsomhoz! :3 Azoknál a rúzsoknál viszont mindig be fogom vetni, amelyek hajlamosak a csúszkálásra és az ajkaim vonalán kívül futásra, mert azoknál ez hatalmas különbséget jelent és segítséget nyújt!
Ezt is meg tudjátok már vásárolni a Max Factor állvánnyal rendelkező üzletekben 2899 Forintért, ha nincs rá akció.
A másik ajaktermék pedig egy matt rúzs, ami áttörést jelenthet a matt ajkak tekintetében! Ugyanis ha a matt ajaktermékekre gondolunk a legtöbb embernek az ugrik be elsőre, hogy "imádnám, de nagyon szárít". Ugyanis sok matt rúzs és főleg a folyékony matt ajaktermékek azok, amelyek valóban 110%-ban mattak, de nagyon szárítják is az ajkakat, azt pedig valljuk be: ki szereti?! Nekem például alapjában véve szinte mindig szárazak az ajkaim, ennek ellenére a matt ajkak szerelmese vagyok, így sokszor okoz gondot, hogy vagy már eleve csúnyán néz ki, ha felkenem a nem tökéletesen kicsattanásig puha ajkaimra a terméket vagy csak miután lemosom érzem, hogy huh, na ez jól tovább szárította az ajkaim. Persze vannak azért kivételek, de valóban nehéz jó minőségű és nem szárító hatású matt ajaktermékeket találni.
Amit ez a kollekció ígér: matt végeredmény, mégis puha és hidratált érzet.  Emellett arról is szó esik, hogy a szempillaspirállal egyetemben itt sem kell kompromisszumot kötni illetve trükközni és több terméket is bevetni (lásd: ajakradírok, ajakbalzsamok a rúzsozás előtt) és ezzel bonyolítani és hosszítani a napi rutinunk smink részlegét. Ez a rúzs azért más, mint a többi, matt ajkat ígérő társa, mert ebben nem növelték meg a termék púdertartalmát a matt hatás elérése érdekében, mint társaiknál, hanem ugyanazt a hidratáló formulát használták, mint a méltán népszerű Colour Elixir kollekcióban. Azzal a különbséggel, hogy itt a finomra őrült részecskék a szerkezetükből adódóan elnyelik a fényt, így matt végeredményt nyújtanak.
Ez a matt kollekció 3 új árnyalatban érhető el: egy nude, egy vörös és egy pinkes színben. Ezek közül én a 05-ös, Nude árnyalatot kaptam, ami az én bőrtónusomhoz viszonyítva is egy tökéletes nude szín és nekem nagyon tetszik az ajkaimon. 
Már felvitelkor éreztem, hogy ez egy nagyon kellemes, krémes textúrájú, tápláló formula, amely meglepő módon nem emelte ki az akkor nem leradírozott, száraz részeket sem, sőt... hidratálta és ezáltal elfedte azokat, amitől teljes mértékben leesett az állam! Ugyanis nem hogy a matt rúzsok, de még a "sima" fényesebbek is elbuknak, ha ilyen az ajkam állapota és csak és kizárólag akkor néznek ki jól (egy márkától eltekintve), ha le van radírozva vagy megfelelően elő van készítve, elő van ápolva és puhítva a szám nekik. Úgyhogy azt a tulajdonságát rögtön be is bizonyította számomra, hogy nem csak, hogy nem szárít, de hidratálja is az ajkakat. Ez a hidratáló hatás később sem csökkent és valóban szépen terült és mutatott rajta a rúzs még akkor is, mikor nem volt egységesen szép és puha a felülete eredetileg. Úgyhogy az ígéretek közül, mind a puhaságot, mind a hidratált érzetet tökéletesen hozta, úgyhogy ezekre 5/5 pontot adnék neki.
Az egyetlen, amiben megkérdőjelezhető az a mattsága. Ugyanis én, mint nagy-nagy matt ajak imádó elég kritikus vagyok ezen a téren. Nálam valami csak akkor igazi matt, ha azon semmi fény nincs és ezáltal tökéletesen és maximálisan matt. Nem kell ehhez kopogósnak lenni, mert vannak olyan krémesebb rúzsaim is, amik teljesen mattak, de ez nem tartozik közéjük. Én ezt inkább szatén-mattnak mondanám, mert valamennyi kis fénye van. Fontos, hogy ezt leírjam, mert nem vagyok elfogult ezekkel a termékekkel: a dicséretek is olyannyira igazak, mint az esetleges kritikák. Bár ezt én nem tartom hatalmas hibának, mert ez a fény, amit még én is sokszor szeretek, ez olyan kellemes, természetes fény és nem az a fajta, ami nagyon csillog, amihez ritkán van kedvem.
Emellett tudom, hogy sokan nem szeretik azt a tökéletesen matt végeredményt és hiányolnak némi "életet" az ajkaikról, na azoknak ez tökéletes választás! Illetve azoknak is, akiknek a szája nem bírja a nagyon matt ajkakat, de nem rajonganak a nagyon csillogósért sem, mert ez inkább van közelebb a matthoz, mint a fényeshez. De mindenki másnak is tudom ajánlani, mert nagyon kényelmes viselet, nagyon pigmentált, nagyon szép színekben kapható már most is, amiből már mindenki találhat legalább egyet, amit szívesen viselne akár a hétköznapokon is. Én mindenképp viselni fogom, mert lenyűgöz, hogy milyen szépen viselkedik az én száraz ajkaimmal és mennyire jó érzés az ajkakon, mindemellett pedig a látvány is tetszik, úgyhogy simán el tudom neki nézni, hogy a nevével ellentétben nem tökéletesen matt.
Az ajkaimra felkenve így fest, amin talán látszik is az a minimális, egészséges fény, amiről az előzőekben írtam.
Nekem nagyon tetszik és szívesen viseltem a mindennapok során eddig és ezután is fogom, mert egy nagyon szép, nude szín, ami mindenhová felkenhető, nem tolakodó, mégsem túl sok. 
A tartósságáról nem írtam még... Nem verdesi az egeket, de nagyon szépen, egyenletesen, szinte észrevehetetlenül kopik. Ez lehet a színből is adódik, de én csak arra lettem egyszer figyelmes, hogy már nincs ott. Tehát nem hagy kontúrt, nem belülről kifelé kopik vagy csak a sarkoknál, hanem szépen egyenletesen. Evés-ivás nélkül olyan 5-6 órát bír általánosságban azt tapasztaltam. Ha csak iszok, akkor nagyjából ugyanennyit, de ha eszek, akkor ez csökken, még akkor is, ha csak 10 dkg sajtot magában. Ez lehetne hátrány is akár, de annyira megszerettem a formulát, a textúrát, a hidratáló hatást és azt ahogy mutat az ajkaimon, hogy nem tudok rá emiatt haragudni és még így is szívesen kenem fel reggelente, hogy tudom, hogy nem bírja ki az egész napot. Nagyon könnyű amúgy is felfrissíteni a színe és a textúrája miatt, így egy pillanat alatt újra tökéletesen csücsülhet az ajkainkon. Nekem ez az érzet száraz ajkúként megéri ezért a látványért cserébe, de azt ajánlom, hogy próbáljátok ki és döntsétek el ti magatok, hogy nektek megéri-e! Ha máskor nem a kuponos napokon tavasszal mindenképp csapjatok le rá valamelyik árnyalatban, mert szerintem nem fogjátok megbánni!
Eredeti ára 3699 Forint és már szintén elérhető a Max Factor állványokkal rendelkező üzletekben.

Remélem volt, akit érdekeltek ezek és végig olvasta és hogy egyeseknek felkeltettem az érdeklődését valamely termék iránt, esetleg megválaszoltam a fejükben felmerülő kérdéseket. Illetve, hogy akik askon kérték, hogy írjak ezekről részletesen is, azok elégedettek ezzel a kicsit hosszabb első benyomásokkal és tapasztalatokkal megtűzdelt ízelítővel. Nyilván használni fogom továbbra is a terméket és ha hosszabb távon is beválnak, úgyis olvashattok még majd róluk kedvencek között és láthatjátok majd az instán is sűrűbben őket. Nekem a személyes kedvencem egyelőre egyébként a szempillaspirál és a rúzs. De csak egy hajszállal marad le tőlük a szemöldökfixáló gél és az ajakkontúr ceruza. Nektek van esetleg, ami jobban felkeltette az érdeklődésetek és megvettétek már vagy tervezitek? Írjátok meg nekem valamelyik lenti elérhetőségemen, mert mindig szívesen olvasom ezeket! :)

Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek, észrevételetek van, azt írjátok meg nekem itt megjegyzésben vagy askon kérdésben(http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy a blogos instán üzenetben(https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy emailben(azegyedisegertek@gmail.com)!
Ezenkívül, mint ahogy azt már említettem, az Instagramon várlak titeket a sok-sok egyéb kép mellett inspiráló, elgondolkoztató idézetekkel!:) 

Mindenkinek további szép estét és ne felejtsétek, hogy #azegyedisegertek! ;)♥

Fr