2016. április 12., kedd

Ajakfestés rózsaszín módra

Bár engem az esetek 90%-ban tűzpiros szájjal láthattok, ennek ellenére odavagyok a másfajta élénk rúzsokért is és így, hogy itt a tavasz úgy gondoltam rendszerezem a szájra való gtermékeim és mindegyiket fogom mostantól használni, nem csak a piros PUPA-s I'm matt lip fluidom. 






Ennek első állomása legyen a rózsaszín-pink vonal, amiből csupán 4 termékem van EGYELŐRE. De mind különleges a maga módján és nagyon szeretem őket, lássátok hát, hogy miért!







Az első igazán pink rúzsom 2014. májusában került beszerzésre, mert a hugi elsőáldozásán pink ruhában voltam és akkor még csak 1 piros rúzsom volt, ami ugye nem igazán illett volna hozzá, így SOS-ben kellett valami és emlékszem egy Herbária üzletben léptünk át a szomszéd kisvárosba, ahol azt gondoltam tutira nem található ilyen rúzs vagy ha igen akkor tuti nem elég élénk és tartós. Legnagyobb meglepetésemre belefutottam ebbe a no name rúzsba, amit gondolom csak ilyen helyeken, esetleg 100 forintosokban vagy hasonló helyeken lehet kapni. Nagyon intenzív, élénk pink árnyalat, már egy rétegben is megkapjuk a képen látható színt, krémes állagú és könnyű viselet az ajkakon. Igaz nem matt, viszont nincsenek benne csillámok sem, aminek én kifejezetten örülök. Azóta is előszeretettel használom és ezt kentem fel a bankettre is, nyáron rengetegszer és ha igazán intenzív, mégis krémes rúzsra vágyok mindig ezután nyúlok. A tartóssága szerintem nagyon is jó, főleg az árához mérten, persze kopik, mivel nem mattra szárad, de nem tűnik el az első ivásnál az egész a szánkról. Könnyű felvinni, ajakkontúr ceruza használata nélkül is. Azért beszéltem erről is most, mert nekem ez volt a jó példa arra, hogy lehet találni olcsón, nem csak a drogériák polcain jó minőségű rúzst, úgyhogy érdemes kipróbálni néha ilyeneket is!:)
A következő rúzs, amire a rózsaszín kategórián belül szert tettem, az egy Rimmel rúzs, méghozzá a Kate Moss kollekcióból. Ezt a 2015. őszi Glamour-napokon szereztem be, mert addigra már volt pár rúzsom, de igazán világos, vattacukros, rágógumis, Barbies nem. Ez a 34-es árnyalat a fekete csomagolásúak közül, ahogy azt a képen is láthatjátok. Kellemes az illata, nem túl intenzív, de ez volt az első ami feltűnt nekem. A textúrája szintén krémes és könnyen felvihető. Nem szárad mattra, viszont nem is világítja ki az ember szemét. Könnyű viselet, viszont ez nekem elég gyorsan kopik, bár még aránylag keveset viseltem, mert eleinte nem éreztem annyira hozzám illőnek. Mostanság azonban ehhez is többször nyúlok, így tavasszal biztos vagyok benne, hogy jó szolgálatot fog nekem tenni. Egyébként a dm-ekben és Rossmannokban szerethetitek be 1399 forintért teljes áron és ebből a Kate Moss kollekcióból rengeteg árnyalatot érhet el az ember.

Időrendben haladva a következő ez az aden mattra száradó folyékony ajakrúzs, amit már 2016. február végén szereztem be. Mint szerintem mindenkit, engem is elért a nagy matt szájkencék őrülete és mióta lehetséges ezeket keresem mindenhol. Az első mattra száradó folyékony ajakrúzsom a PUPAtól szereztem be és imádom, mióta megvettem kb. csak azt használom, azonban az ára az egyedüli ami nem igazán tetszik és ami miatt nem szereztem még be az összeset, ugyanis 3290 forint teljes áron, ami végül is nem sok, de azért én rúzsra nem sűrűn adok ki annyit. Így történt tehát, hogy az egyik vásárlásom során megpillantottam az aden mattra száradó folyékony ajakrúzsait, amiről már régebben YT videókban hallottam, hogy mennyire pigmentált, tartós és hogy totálisan mattra szárad. Nem is kellett nekem több, gondoltam kipróbálom és nagyon örültem neki, mikor itthon kipróbálva minden állítás igaznak bizonyult. Külön pozitívum nekem az, hogy az imádott PUPA termékkel szemben, ez nem úgy tartós, hogy nyomot hagy a poharakon, arcokon vagy bárhol, hanem hogy ez egyáltalán nem hagy nyomot így csók-, ivás-, és mindenálló. Egyetlen negatívuma az lehet, hogy kicsit szárítja az ajkakat, nem brutális módon, de a PUPAhoz képest mégis kicsit érezhető a szárító hatás, így érdemes aláhidratálni annak akit ez zavar. Lemosásnál meg elég erőteljesen tartja magát, így szinte dörzsölni kell, míg meg nem indul, de ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire tartós az ajkakon. Kb. 900-950 forintért lehet elérni ott ahol árulnak aden termékeket. Én az általam imádott Sárkány Centerben szereztem be, de ilyen kis szépségápolási cikkeket áruló boltokban is le lehet rá csapni ahogy hallottam másoktól. Van az adennek hivatalos oldala is, ahonnan meg lehet rendelni, de úgy ahogy néztem picit drágább.

A rózsaszín vonal utolsó terméke EGYELŐRE, ez a Maybelline rúzs, amely a matt vonal része ISMÉT. Igen-igen nem tagadhatom és nem is akarom, hogy ezek az én igazi szerelmeim és hogy ezeket gyűjtöm az utóbbi időben kizárólag. A Maybelline-nél ezek közül a mattak közül én még csak 3/4 darabot láttam, ami közül csak 1 volt ez a rózsaszín, míg a többi a piros különböző árnyalatai. Nekem már a csomagolása is nagyon tetszik, bár tudom a külső nem minden, de azért engem levett a lábamról ez a letisztult csomagolás. Az én árnyalatom a 940-es Rose Rush nevet viseli és én piszkos rózsaszínnek írnám le, de a lenti swatchokból majd megláthatjátok, hogy hogy mutat a bőrön. Ez teljesen matt, ahogy ígéri, ennek ellenére egyáltalán nem szárít, sőt krémes a textúrája. Igaz emiatt nem is tart addig, mint az aden, de a könnyű felvitel miatt ezt lazán újrakeni az ember. Ez a rúzs is a Maybelline Color Sensational kollekció része, így a többihez hasonlóan 2299 forintba kerül, de ahogy láttam mostanában akciózzák, úgyhogy érdemes szétnézni a dm-ekben vagy a Rossmannokban.




Itt láthatjátok fentről lefelé haladva az aden mattra száradó folyékony ajakrúzst, alatta a no name párszázas változatot, azalatt a Maybelline matt rúzst, ami itt a vaku miatt nem tűnik teljesen mattnak, de higgyétek el nekem, hogy a valóságban az!:D A legalsó pedig a Rimmel Kate Moss kollekciós rúzs. 




A következő képeken ugyanez a sorrend lelhető fel és láthatjátok, hogy milyen szájra felkenve, aláalapozás és hidratálás nélkül, az én aránylag sötétebb alapszínű ajkaimon.









aden mattra száradó folyékony ajakrúzs a 10-es árnyalatban










"no name" rúzs:D
















Rimmel Lasting Finish Kate Moss kollekció - 34 
















Maybelline Color Sensational rúzs MATTE kollekció - 940 ROSE RUSH










Ha érdekel titeket megmutatom majd a nem rózsaszín árnyalatokat is, csak jelezzétek nekem itt megjegyzésben vagy askon!:)

Puszkooooo és nagy ölelés mindenkinek♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése