2016. március 21., hétfő

Az új hajamról MINDENT!

Biztosan sokan tudjátok, hogy pár nappal ezelőtt, pontosabban 03.18-án kisebb-nagyobb változás következett be a külsőmön, mind a hajam, mind a szemüvegem szempontjából.

Most a hajváltoztatásomról mesélek "röviden" nektek, ugyanis askon nagyon sok kérdést kaptam ezzel kapcsolatban névvel és név nélkül is, hogy hol csináltattam, miért és hogy hogy készül. Illetve tanácsokat is kértek egyesek ezzel kapcsolatban, így arra gondoltam megírom ezt a bejegyzést, hátha ezzel segítek vagy csak szívesen olvassa valaki.

Először is tudni kell rólam, hogy én vagyok az, aki mindig fennhangon reklámozta, hogy "én imádom a hajszínem és semmi pénzért nem festetném be, míg nem hozza úgy az élet, hogy kénytelen leszek ehhez folyamodni!". Ezért valahogy mindig is egyértelmű volt számomra, hogy csak a formákkal szemezgetek, ha változtatni akarok, festéssel és színnel egyáltalán nem.

Az eddig leírtak ellenére kb. 3 hete valami bekattant nálam az egyik éjszaka, mikor a hajnalig tartó tanulás után nem tudtam aludni és a White Hair képeit nézegettem, hogy "nekem ombre haj KELL!". Na már most, aki valamennyire ismer tudhatja, hogy amit én a fejembe veszek, azt attól kezdve onnan SENKI sem tudja kirobbantani, még az én mindennél többre tartott anyukám sem, akinek nagyon is adok a véleményére egyébként. 

Attól a naptól kezdve minden nap nézegettem a hajakat, tervezgettem, gondolkoztam rajta, hogy hogy legyen, mennyire legyen világos a vége és vajon hogy állna jól nekem. Mondanom sem kell azt hiszem, hogy egyre jobban beszippantott a dolog, egyre biztosabb voltam benne, hogy akarom. Tudjátok, azt mondják 1 nő akkor változtat frizurát, mikor valami történik az életében (szakítás, új munka, terhesség, hosszú rossz időszak után, stb.), ami még tovább erősítette bennem, hogy helyes döntés ez részemről, ugyanis én is elég sok mindenen mentem keresztül az utóbbi időben, sok változás következett be az életemben és hiszek benne, hogy valahol mélyen nekem is ezért jött most ez a hirtelen "saját elveimmel való szembeszállás".

A nagy tervezgetések és konkrét elhatározás után, mikor már tudtam, hogy nem gondolom meg magam és ez nem csak egy fellángolás, amit kialszok, beavattam természetesen anyukám, mikor nálam voltak hétvégén, hiszen nekem ő egyben a barátnőm is és tényleg mindig kikérem a véleményét. Akkor is, ha aztán nem úgy döntök, de fontos nekem, hogy tudjam mit gondol az adott dologról. Ő is támogatta az ötletet, bár mellékvágányként meg kell említenem, hogy beleültette a bogarat a fülembe azzal, mikor azt kérdezte, hogy: "divat még amúgy ez az ombre?". Ez 2 napig kicsit elbizonytalanított, ugyanis belegondoltam, hogy még gimis voltam mikor már az egyik évfolyamtársam befestette így a haját, így abban a 2 napban ezután kuttogtam esténként. A végeredményből gondolom kitalálható, hogy megnyugodtam, mert még divat, egyáltalán nem gáz, csak évről évre fejlesztik kicsit, variálgatják. Idén pl. a természetességé a főszerep a neves fodrászmesterek szerint, akik külföldről tájékozódnak a 2016-os hajtrendeket illetően. A megnyugvásom követően anyával meg is beszéltük, hogy ő otthon vidéken megtudja, hogy a fodrászunk tud-e ilyet vagy ha nem akkor ki tud, mert bevallom őszintén ez olyan dolog, amit nem szívesen bíztam volna bárkire, mert ha ezt elrontják és tudjátok azt a tipikus gáz. átmenet nélküli ombrét kapom, akkor tuti sírva fakadtam volna és akkor még nagyobb kárt tettünk volna a hajamban, hogy azt kijavítsuk stbstb. Persze vannak minőségi szalonok Pesten, ahol tutira nem csalódtam volna, de nem akartam akkora összegeket kiadni érte, ha jóval olcsóbban is megkaphatom ugyanazt az eredményt. Szerencsére a fodrászunk ismerte a technikát, amivel ez a haj készül, így a legtökéletesebb opció valósult meg, ami csak lehetséges, ugyanis benne 100%-ig megbízok, jó szakember, ismer engem a hóbortjaimmal együtt, nem csinál mást, mint amit mondok, de őszinte, megmondja ha valami nagyon hülyeség vagy nem áll jól. Nagyon ügyes, én még eddig bármilyen extrém hülyeséget vagy szép alkalmi frizurát kértem tőle megcsinálta és nem kellett csalódnom benne most sem.

Ahogy a cikkek alapján olvastam azt terveztem először, hogy csak 1-2 árnyalattal lesz világosabb az alja, mert egyébként sem tudtam, hogy az én aránylag sötét barna hajamhoz hogy állna egy világosszőke árnyalat. Később aztán ahogy egyre több képet kerestem és mentettem le, illetve a mostani kedvenc YTerem néztem, akinek szintén sötétbarnából megy át nagyon világosszőkébe a haja, úgy döntöttem, hogy én is inkább minél világosabbat akarok, amit csak ki lehet hozni a hajamból és ami még jól is áll nekem.

Mivel a tanulás miatt 3 hétig nem tudtam hazamenni, így a legközelebbi hazautazós péntekre jelentkeztem be a fodrászomhoz, mondanom sem kell szerintem, hogy tűkön ültem minden nap, alig vártam már, hogy megvalósítsuk az elképzeléseim, amit már közben askon is beharangoztam. Az idő siettetését az is kiváltotta, hogy a szemüvegem már 1,5 hete elkészült, de nem akartam addig hordani míg a hajam el nem készül, mert együtt mégis csak ütősebb a változtatás.

Eljött végre a nagy nap, nagyonnagyon izgatott voltam és nagyon reméltem, hogy minden jól fog elsülni és nem kell ezentúl állandóan sapkában járnom eldugdosott hajjal.:D A fodrászom előre jelezte, hogy úgy számoljak, hogy ez 4-5 órás művelet lesz, mert tudja, hogy mindig rohanok a tanulás miatt... A 4-5 órából egyébként 6 lett, de ne szaladjunk ennyire előre! 

Teljesen laikusként leírom röviden, hogy hogy készül a vendég oldaláról nézve, hogy akik kérdezték tudják mire számítsanak. Az egészet azzal kezdtük, hogy kiszőkítettük/leszívattuk a hajam később festeni kívánt részeit, ugyanis nekem sötét barna hajam van, amin ugye nem fogna a festék, így ki kell előbb szőkíteni és csak aztán lehet festeni. Ehhez a hajam leválasztása kb. háromnegyed órába telt, amin eléggé ledöbbentem:D Aztán elkezdte rákenni a megbeszélt magasságtól az ombrének megfelelő speciális módszerekkel az anyagot, ami szintén aránylag sok időt vett igénybe, ugyanis tényleg precízen csinálta ahogy kell, nem csak egyenesen 1 csíkban, ahogy a bakiombre hajak készülnek. Ennek a műveletnek a végére elég viccesen néztem ki, ugyanis alufóliával tekerte be és választotta el a festett tincseket egymástól, így úgy néztem ki a végére, mint egy ufó.:D Ennek több, mint 1 óráig rajta kellett állni, míg az én hajam színét kiszívta, de ahogy a szavaiból kivettem ez talán a sötétségtől függ, bár lehet rosszul értelmeztem. Közben 1 kedves kis askos követőm megnyírta, aki így elsőként láthatta és tudhatta, hogy a hajammal lesz valami változás haha. Mikor végre elérte a várt hatást az anyag, leszedte az alufóliákat és megmosta a hajam. Ezután vágta és átpuhította, ugyanis a változás nélkül is időszerű lett volna már ez a 2 művelet. Aztán beszárította és míg nem kente rá a festéket, addig kicsit sárgás szőke volt a hajam, de ez nem rémített el, mert tudtam, hogy a szőkítés után ilyen lesz. Megbeszéltük aztán, hogy mennyire legyen szőke, ami amúgy a végeredménytől világosabb szín eredetileg, de az én hajamon így elsőre nem jött ki az igazi nagyon szőke színe, hanem lett ez a kicsit sötétebb szőke vagy nem is tudom milyen szőke színe, amit amúgy végül nem bánok, mert így elsőre talán jobb is így, könnyebb megszokni és nem roncsoltuk totálra a hajam csak azért, hogy nagyonnagyon világos legyen, de azért legközelebb biztos vagyok benne, hogy világosabb lesz. Ez a festék már csak 30-40 percig állt rajta, aztán a kimosást követően 2 festés utáni különleges balzsamot használt a hajamon, amiknek nem tudom a pontos nevét, de 5-10 percig azoknak is rajta kellett maradni. Mellesleg megjegyzem a türelmem itt kezdett alább hagyni és innentől nagyon vártam már a végét... Ezt követte egy újabb hajszárítás és a hajvasalás, mely az utolsó állomás volt és 23:00 körül épp időszerűnek is éreztem, hogy befejeztük. Kicsit mindhárman meglepődtünk, hogy nem jött ki teljesen az a szín amit vártunk, de mondom így is tetszik és még világosodott azóta kicsit ahogy észrevettem.


Nekem összességében nagyon tetszik! Nagyon örülök, hogy belevágtam és egyáltalán nem bántam meg. Természetesen magam miatt csináltattam, de azért jó érzéssel tölt el, hogy ilyen rengetegen jelezték askon, facen, instagramon és snapen is, hogy mennyire jól áll szerintetek és hogy a legtöbbeteknek így jobban tetszik.

Most egy jó darabig ilyen lesz, a következő festésnél vagy frissítésnél - ehhez még annyira nem értek - világosabb lesz az alja, de most ezt imádom és nem mellesleg a vágás és puhítás miatt most sokkal jobb érzés viselni a fejemen ezt a nagy hajzuhatagot!:D


Jobb oldalt elöl maradt a hajam egy része, ezért nem tökéletes
az összkép, de remélem ez nem annyira zavaró:)
Még annyit szeretnék hozzáfűzni a témához, hogy radikális változásokat fogok most bevezetni a hajápolásom szempontjából, sokkal több terméket szeretnék használni a Gliss Kur samponjaim helyett, amiket igyekszek minél hamarabb beszerezni. Ha érdekel titeket, hogy miket fogok használni vagy később, hogy mik a tapasztalataim velük kapcsolatban, akkor írjátok meg nekem itt kommentben vagy askon, ahogy sokan teszitek, de bárhol jelezhetitek és akkor elkészítem majd azt is.

Köszönöm, ha elolvastad!

Nagy öleléééés és puszkoooo♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése