4 különböző típust mutatok majd be Neked, amiket én ismerek vagy esetleg van vele tapasztalatom. Viszont mivel szeretném részletesen ismertetni és tényleg hasznossá tenni, ezért szétszedem és ma az ÖSD nyelvvizsgáról mesélek nektek!:) Remélem segítek ezzel kicsit és már egy alap szemléletet nyújtok ahhoz, hogy mégis hogyan válassz vagy hogy épülnek fel ezek a nyelvvizsgák.
Fontos megjegyezni, hogy én már több mint 3 éve felsőfokúztam és több, mint 4/5 éve középfokúztam, így lehet nem minden úgy van már, de leírom a saját tapasztalataim illetve utánaolvastam kicsit a témának és a véleményem az egyes dolgokról. Ezenkívül teszek linkeket az adott szakaszokhoz, ahol többet megtudhattok, ha felkeltette az érdeklődésetek a téma! :)
Mint már azt a középfokú nyelvvizsgás általános bejegyzésemnél (http://azegyedisegertek.blogspot.hu/search/label/nyelvvizsga) is leírtam nekem ÖSD nyelvvizsgám van, úgyhogy ennek a rendszerét ismerem a legjobban és erről vannak személyes tapasztalataim.
"Az ÖSD egy államilag elismert, szigorú minőségi kritériumrendszer szerint ellenőrzött német nyelvvizsga, melynek kidolgozását 2 osztrák szövetségi minisztérium kezdeményezte." A nemzetközi elismertségen túl fontos megemlíteni, hogy az ÖSD Magyarországon akkreditált (elismert) vizsgarendszer.
Előre bocsájtom, hogy a középfokú résznél mind az írásbeli, mind a magnóhallgatás résznél lehet használni kétnyelvű szótárt, illetve ha jól emlékszem a szóbeli felkészülésnél is.
Maga az írásbelii része úgy épül fel, hogy
- az 1. feladat egy kb. 1 oldalas szövegértés, amelyre válaszok közül kell nagyrészt válaszolgatni vagyis ez a tipikus egyszeri választós feladat, ami emlékeim szerint elég korrekt volt, relatíve egyértelmű kérdésekkel, melyek közül MINDRE megtalálhatjuk a szövegben a választ, viszont előfordul, hogy mondjuk a 3 válasz közül egyet rögtön kizársz, mert köze sincs a dolgokhoz, viszont a másik kettő hasonló, ilyenkor olvasd át azt a részt újra és általában kibukik valami kis részlet, ami elsőre elkerülte a figyelmed vagy ami miatt egyértelmű lesz a döntésed.
- A 2. feladat összepárosítós, mikor 5 kis rövid szövegecskéhez kell a legmegfelelőbb címet kiválasztani, viszont bonyolítja a feladatot, hogy az 5 szöveghez dupla annyi címet kapunk, így itt még inkább előfordul, hogy az ember 1 szöveghez 2 címet is igaznak talál. Ilyenkor én mindig azt csináltam, hogy melyik amelyik mégis jobban igaz rá, jobban kifejezi vagy lényegre törőbb.
- A 3. feladat egy elég érdekes kis feladat, én nem találkoztam ilyennel ezenkívül a nyelvvizsgarendszeren kívül sehol... Úgy kell elképzelni a feladatot, hogy van egy 1 oldalas szöveged/cikked, aminek a szélét megrágta a kisegér:D minden sor UTOLSÓ 3 BETŰJE hiányzik és ezeket kell úgy kipótolni, hogy értelmes szavakat kapj és a mondatba is illjen természetesen. Emlékszem ez olyan feladat volt, ami eleinte nehezen ment mindenkinek, aztán hamar ráéreztünk és a megfelelő számút mindig ki tudtuk tölteni. Itt nagyon figyelni kell pl. a ragozásra végződésekre, mert sokszor pl. ilyen vonzatos igék vagy elöljáró szók miatti ragozott névelők, melléknévvégződések esnek a kiegészítendő területre és itt nagyon nem mindegy, hogy den vagy dem kerül oda.. Erről jut eszembe az is, hogy figyeljétek a szóközöket és a mondat jelentését, mert néha csak 1 névelő vagy egy und hiányzik onnan, esetleg 1 névelő/vonzat, ne csak a maradványokra koncentráljatok!
- A 4. feladat mindig 1 levél, hirdetés vagy cikk kiegészítése értelemszerűen saját kútfőből, azaz nincs megadva hozzá előre, hogy mely szavak hiányoznak, mint sok nyelvvizsgánál, ami nehezíti az életünket, mert nehezebb így eltalálni. Bevallom őszintén, nekem ez volt az egész nyelvvizsgában ami a legnehezebben ment, valahogy a többi hiába volt nehezebb-könnyebb a sok-sok példa valahogy azok nekem mentek, de ezzel az eggyel nagyon sokat szenvedtem.. Ebben nehezebb rutinra szert tenni, mert ritkán fordult elő ugyanaz a kifejezés többször, de igyekeztem mindig mégis a tuti kifejezéseket vagy vonzatos igéket kivadászni, amik biztos pontokat jelentettek.
Erre a 4 feladatra 90 perc áll rendelkezésre, ami szerintem elegendő és ha otthon a vizsga előtt kicsit időre gyakorolsz, be tudod osztani magadnak az időd, hogy mire kell több idő neked. Én pl. emlékszem mindig sorban haladtam és ha valami nem ugrott be rögtön vagy nem értettem, akkor nem ragadtam le ott, hanem mentem inkább tovább és inkább visszatértem. A 4. feladatra mindig több időt hagytam, mivel nekem az volt a legnehezebb, ahogy már említettem és ott forgattam a legtöbbet a szótárt szerintem.
Ha ezzel készen vagytok következik a hallás utáni értés, a Hörverstehen avagy a magnóhallgatás. Erre 30 perc van, de ezt ugye nem te osztod be igazából, mert ennyi idő alatt megy le a 2 feladat KÉTSZER. Fontos ugyanis, hogy kétszer játszák le a hangfelvételt, úgyhogy erre is figyelned kell, hogy kialakíts valami tematikát, hogy hatékonyan és gyorsan tudj dolgozni.
- Az 1. feladat egy richtig-falsch, azaz igaz-hamis feladat, ami egyszerűbb is emiatt, hogy csak x-elgetni kell, de nagyon fontos - bár ezt elmondják ott is -, hogy mielőtt hallgatjátok olvasd át az állításokat, hogy tudd nagyjából mire kell figyelned majd, ez megkönnyíti a munkád. Fontos, hogy miközben megy a szöveg NE ragadj le 1 feladatnál, mert a magnó sajnos olyan, hogy ha leragadsz, mire észbe kapsz és visszatérsz már a végére is ért. Ha valamit nem hallasz ne pánikolj haladj tovább, még a végén is van 1/1,5/2 perc átellenőrizni, ha addig nem tudtad még behúzhatod a megoldást!
- A 2. feladat, ami kicsit bonyolultabb, de ezzel sem az a gond, hogy érthetetlen vagy annyira nehéz, hanem hogy gyorsan kell sok információt lejegyezni, ez ugyanis 1 kis táblázatos formátumú feladat, ahol már nem csak x-elni kell, hanem számokat, telefonszámokat és időpontokat is be kell írni, ami azért lassabban megy és az is nehezíti a dolgot, hogy ezt csak egyszer lehet meghallgatni, ha jól emlékszem. Szóval tényleg rá kell tapadni a fületekkel a magnóra és nagyon figyelmesnek kell lenni, mert emlékszem sokszor volt olyan, hogy ugye 3 oszlop van és pl. 3 autóról volt szó és megemlítette az egyik nevét, de aztán a kereskedő a másik paramétereit mondta el, úgyhogy tényleg szemFÜLesnek kell lenni itt. De én azt vettem észre, hogy ez is olyan, hogy ráérez az ember és 5/6/7 db után már sokkal jobb eredményeket tud elérni, mint az első 2 alkalommal, úgyhogy nyugi, senki ne adja fel, ha elsőre csak 5 infót hallott meg!:)
Az utolsó nagy blokk az írásbelinél a levél, ami szintén 2 részből áll.
- Az 1. MINDIG egy panaszlevél, ami többféle lehet, de az a lényege, hogy igénybe vettél bármilyen szolgáltatást, amivel nem vagy megelégedve, mert az előzetes információk, reklámok és hírek mást ígértek. Ez lehet egy nyaralás, egy munka, egy tanfolyam vagy csak egy szimpla pizzarendelés. Ennél a feladatnál mindig megkapod az eredeti hirdetést és odanyilazgatva az általában 4 problémád, pl. azt írják a reklámban, hogy 1 héten belül megérkezik a rendelésed és neked 3 hét kellett hozzá és ilyesmik, szóval szerencsére nem neked kell kitalálni és ezek mindig érthetőek még szótár nélkül is, bár itt is használhattok szótárt, szóval akkor sem lenne gond, ha nem értenétek. Ennek a levélnek 120 szavasnak kell lennie.ami nagyjából 1 oldal, de ezt előzőekben úgyis begyakoroljátok és lehet elsőre soknak hangzik, de ha minden kritikát belefoglaltok simán összejön a 120 szó. Az utasítás is kitér rá szerintem, de nagyon fontos, hogy ennél a levélnél is be kell tartani a formai követelményeket, amiket most itt nem részleteznék, de biztos mindenki tudja miről van szó.:)
- A 2. része az valamiféle Meinungäußerungos levél, tehát valami véleménykifejtős. itt A, B és C vagy A és B közül kell egyet választani és azt kidolgozni. Az 1. általában az, hogy a német kurzuson beszéltetek egy témáról és megad a témához 3 rövid véleményt, ami ott hangzott el és neked le kell írnod a saját véleményed úgy, hogy a megadott kérdések mindegyikét belefoglalod, ami általában azt jelenti, hogy le kell írnod a véleményed a 3 véleményről, pl. hogy melyikkel értesz egyet, melyiket tartod butaságnak stb..., aztán a saját véleményed leírni a tapasztalataiddal és általában azzal zárul, hogy a te országodban hogy áll ez a dolog.. Ez egyfajta segítség a felépítésben, ez a 4 pont mindig egy jó alap, amire könnyebb építeni a szép gondolataid. A másik (másik 2) részre nem igazán emlékszem, mert én mindig ezt az A-t választottam, de ahogy gyorsan belekukkantottam rémlik valami, hogy ott inkább mindig hivatalosabb újságcikkek voltak és azokról kellett ugyanígy a véleményed leírni, de azért nem ezeket választottam anno, mert ezekben sokszor voltak ilyen speciálisabb témák, amikhez nem biztos hogy annyi mindent tud fűzni az ember. De nézzétek meg, nektek lehet épp az fekszik:) Egyébként ennek a levélnek is 120 szavasnak kell lennie és a kettőre együtt van 90 perc, ami kevésnek tűnhet, de szintén begyakorolva nem az, főleg, hogy az első pananszlevélben sok dolog lehet mindig ugyanaz.
Erről jut eszembe, hogy érdemes úgynevezett sablonokat megtanulni, amelyek emelik a levél szépségét, talán pont is jár érte, szavakat is foglal és ha előre megtanuljátok, akkor nem ott kell élesben szenvedni az összerakásával.
A szóbeli másnap van, ha jól emlékszem és 3 részből épül fel.
- Az 1. részére nem igazán emlékszem, de valami ismerkedős és témakifejtős volt... Ezután nézzetek inkább utána..
- A 2. a "képleírás", amikor kapsz 3 képet különböző témákban és egyet kell választanod közülük, majd elmondani, hogy miért azt a képet választottad. Aztán leírni a képet, tehát, hogy mit látsz rajta stb és hogy melyik téma jut róla eszedbe és aztán arról a témáról kell beszélned. Természetesen azt a képet válaszd, amibe bele tudod magyarázni azt a témát, amiről szeretsz beszélni és jól megy, de azért a Sport, Gesunde Ernährung és hasonlók azért majdnem mindig belekerülnek a háromba, szóval ezeket érdemes jól tudni és meghagyni Jolly Jokernek.
- A 3. pedig a vita, amikor 1 adott témához van 2 vélemény, ami egymásnak szöges ellentéte, ezek közül szintén ki kell az egyiket választani és amellett érvelni a vizsgáztatóval szemben, ő ugyanis automatikusan a másikat választja és amellett fog kiállni. Érdemes azt választani, amelyikhez több dolgot tudsz felsorakoztatni németül, nem feltétlenül ez az amivel a való életben azonosulnál, de nem is ez a lényeg ott, hanem, hogy meggyőzd a vizsgáztatót az igazadról. Itt is NAGYON fontosak bizonyos szófordulatok, mint pl. hogy Sie haben Recht, aber..., Meiner Meinung nach... Doch! Man kann auch am Samstag blablabla...
FONTOS tudni, hogy a nyelvvizsga akkor sikeres, ha sikerül a 60%-ot elérni és ez sajnos olyan nyelvvizsgatípus, ahol ha az egyik nem sikerült, akkor a másik hiába igen az sem érvényes, tehát újra kell kezdeni elölről... De megoldható a dolog, csak tudnotok kell, hogy mennyi a minimum, amit el kell érni:
Vizsgarész
|
maximum pontszám
|
minimum pontszám
|
Leseverstehen
|
20
|
7
|
Hörverstehen
|
20
|
7
|
Schreiben
|
30
|
10
|
Írásbeli vizsga egésze
|
70
|
42
|
Sprechen
|
30
|
18
|
Összesen
|
100
|
60
|
Itt van valamennyi kis felkészülési idő is, nem emlékszem pontosan mennyi, de elegendő.
Itt találtok bővebb infókat pl az árakról(ez a nyíregyházi, de gondolom mindenhol ugyanannyi, én náluk cináltam): http://www.ilsnyh.hu/hu/download/OSD_vizsgadatumok.pdf
Itt pedig 1 tesztfeladatsort: http://olga.pixelpoint.at/media/PPM_3DAK_osd/~M1/1125.3dak.pdf
Ha bármi kérdésetek van írjatok nekem nyugodtan itt megjegyzésben, vagy askon (www.ask.fm/Fruuuuzsiiii), vagy instán (www.instagram.com/azegyedisegertek) vagy emailben (azegyedisegertek@gmail.com)
Remélem kicsit is segítettem nektek! Nagy ölelés és puszkooo♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése