Először is mi is pontosan ez?
A korpásodás maga a fejbőrünk fokozott hámlásából adódik, mely járhat kisebb-nagyobb hámsejt csoportok "elvesztésével", melyek akár a hajban, akár a vállra hullva igencsak feltűnő látványt nyújt. Sajnos ez bár mindenki tudja, hogy nem az igénytelenség miatt van vagy nem olyan dolog, amit szégyellnie kellene az embernek, mégis eléggé kellemetlen és frusztráló tud lenni. Én magam is szoktam aggódni amiatt rosszabb időszakokban, hogy vajon mások mennyire látják. Itt szeretném leszögezni azoknak, akik esetleg úgy olvassák most ezt, hogy ők maguk nem küzdenek ezzel a problémával, hogy sose ítéljenek el/meg ez alapján valakit, hiszen ez egy valóban egy komoly küzdelem és nem csak annyin múlik, hogy "mossa meg az ember a haját és elmúlik". Én például hosszú évek óta küzdök vele, hol jobb, hol rosszabb a helyzet, de közel sem olyan könnyű leszámolni vele, mint azt gondolja az ember. Vannak természetesen azért ebben is különböző szintek, tehát valakinek lehet enyhébb, mellyel könnyebben lehet bánni, de valakit egész élete során elkísér ez a kellemetlenség, hiába küzd ellene minden erejével. Illetve rengeteg tényező befolyásolhatja, többek között a kor is vagy az egyéb változások, hiszen nekem például tiniként már jelentkezett, de akkor könnyen meg tudtam teljesen szüntetni évekre (akkor azt hittem, hogy örökre), most viszont évek óta nem volt olyan, hogy huzamosabb ideig ne kellett volna ezzel szembenéznem.
Milyen típusai vannak és mi áll a hátterében?
Van a köznapi nyelvben "zsíros" és "száraz" korpásodásként ismert két fő típus. A zsíros onnan indul ki, hogy fokozott a faggyútermelés, esetleg fokozott a bőr érzékenysége és ezek hatására megjelenik a fejbőr fokozott hámlása is. Gyerekkorban ez gyakran előfordul illetve serdülőkorban a hormonális változások miatt, ezért ezekben a korcsoportokban ez a típus elég gyakori. Azonban előfordulhat az is, hogy a korpásodás a faggyúmirigyek túlműködése nélkül is megjelenik, akár a kifejezetten száraz bőrűeknél is.
A hátterében több különböző dolog és egyéb betegség, tünetegyüttes is meghúzódhat. Ezek közül az egyik legismertebb a seborrhoea, amely faggyúmirigy túlműködéssel jár, így magában is fokozza a bőr gyulladásos állapotát. De nem elhanyagolható az sem, hogy kedvez egyes mikroorganizmusok elszaporodásának is, mint például a Pityrospurom ovale gomba. Ez mindenkii fejbőrén élősködik kis mennyiségben, azonban az említett esetben száma megsokszorozódik.
Másik hátttérok lehet érzékeny bőrűeknél (például atópiás dermatitises személyeknél) a túl gyakori irritáló összetevőket tartalmazó samponok használata, mely kiválhat gyulladást és ezáltal fent tarthatja a korpásodást.
...és ezeken kívül még ott vannak a hormonális és egyéb hatások is, de ezek a leggyakoribban és a leginkább bizonyítottak.
Mit tehetünk ellene?
Először is fontos a felismerés és az, hogy komolyan vegyük illetve az, hogy elkezdjük kezelni és ezzel egyidőben a kezelés, samponváltás hatásait figyelni és ennek függvényében dönteni a továbbiakról. Amit általában ajánlani szoktak azok a különböző korpa elleni kéntartalmú samponok illetve amit talán kevésbé hallani, hogy a cintartalmúak is segíthetnek ebben a problémában. Amit ezeknél is kiemelnek, hogy hosszú távon elvesztik a hatásukat, így pár havonta (vagy ahogy érezzük) érdemes váltogatni, leváltani őket. Ezzel kapcsolatban is van tapasztalatom, hiszen akkor én még ezt nem tudtam és használtam nagyon hosszú ideig egy kifejezetten korpásodás elleni sampont, ami addig a valaha volt legeredményesebbnek bizonyult, aztán igaz, hogy nagyon hosszú idő után, amikorra már sokszor újravettem, elvesztette a hatását, a csoda erejét és nagyon csalódott voltam. Azóta már tudom, hogy ez sajnos természetes és azóta igyekszek váltani időben és nem sokat szenvedni azzal, hogy "hátha még újra elég jó lesz"... Amit szintén ajánlanak, hogy eleinte akár naponta is használjuk ezeket a samponokat, majd szépen lassan át lehet állni a heti egy fenntartó alkalmazásra. Nálam az vált be egyébként hosszabb távon, hogy bár a hajam nem zsírosodik gyorsan (én a száraz bőrűeknél megjelenő típusba tartozok), tehát a hajam simán ellenne a heti egy hajmosással, de én heti kétszer mosom a fejbőröm érdekében. Megfigyeltem ugyanis az utóbbi 1 évben, amikor is sajnos ismét elhatalmasodott rajtam ez a probléma, hogy így sokkal jobban bírja a fejbőröm, mert mire "bedurranna" addigra újra megmosom és kicsit megnyugtatom, terelem a helyes irányba stb. Úgyhogy ha nálatok sem hoz esetleg semmi javulást egy új sampon, akkor próbáljátok meg esetleg, hogy heti kétszer használjátok pár hétig és figyeljétek meg, hogy van-e esetleg változás.
...és akkor jöjjenek a termékek, amelyek megváltást adhatnak számotokra, ha ezzel a problémával küzdöttök ti is. Elsőként mutatok három olyan korpásodás elleni sampont, amely nekem nagyon bevált, úgyhogy jó szívvel tudom nektek is ajánlani őket.
Ami nekem nagyon bevált és kihagyás után visszatérve újra le tudott venni a lábamról az a Schwarzkopf Professional BC Bonacure Scalp Genesis korpásodás elleni sampon. Ennek a márkának több más jellegű hajápolási termékét is nagyon szerettem és bár ennek nem volt olyan jó illata, mint azoknak, hanem az a tipikus korpásodás elleni sampon illata volt, de a hatékonysága az lenyűgözött. Nem véletlen az, hogy bár szeretek kísérletezgetni és általában az újabb és újabb termékek felé húz a szívem, hogy "hátha ez lesz A megváltás, A "csodaszer", de ehhez ahogy említettem visszatértem az idők során és úgy érzem vissza is fogok még, mert valóban nagyon jót tett a fejbőrömmel.A következő amiről nem találtam meg sajnos a képet, mert ezt már régebben használtam, de itt is a márka elég sok termékékét próbáltam és szerettem (a képen egy másik termékcsaládjuk látható).
Ez pedig a L'oreal Professionnel Serie Expert Instant Clear tápláló sampon lenne korpásodás ellen. Azért is jó, hogy egy másik termékcsaládjukról (a hamvasítóról) van itt kép és közben a korpásodás elleniről beszélünk főként, mert ez az a két sampon kategória, amely sok márka tekintetében nagyon szárító hatású. Ezek azonban ahogy már a neve is utal rá, mind egytől egyig nem hogy nem szárítanak, de még táplálnak is, úgyhogy ennek a márkának a korpásodás elleni samponja kifejezetten jó lehet azoknak, akik hozzám hasonlóan a száraz korpásodás csoportba tartoznak.
Az illat egyébként itt is az a tipikus korpásodás elleni sampon illat, de szerintem aki ezzel a problémával küzd, annak ez már úgyis megszokott és a hatás mindenért kárpótol. Ehhez is biztosan vissza fogok térni valamikor, mert nagyon szerettem és hálás vagyok a Notinonak, hogy rátaláltam ezekre (is).
A harmadik pedig egy igazán olcsó testvérkéje az előzőeknek, ugyanis ez az 500 ml-es kiszerelés alig kerül többe, mint 1000 Forint, úgyhogy igencsak pénztárcabarát. Ez viszont hál' Istennek nem megy a minőség rovására, ugyanis ez is ugyanazt hozta hatásra nálam, mint az előzőek, míg több más drogériás márka például nem tudja ezt megtenni. Ha mégis össze kellene mindenben vetni, akkor annyiban marad le egy hajszállal, hogy nem táplál, hidratál talán annyira, mint mondjuk az előző L'orealos, de ez sem szárít, csupán nem hozza azt a szalon érzést teljesen. De a drogériás árkategóriából magasan kiemelkedik és nagyon szeretem ezt is, többször újra is vettem már - két csomagolásban érhető el, vagy lehet az egyik már megszűnt, de a leírás alapján úgyis egyértelműen azonosítható, :)
Ezt is nagyon jó szívvel ajánlom nektek, ha valami olcsóbb, de jó minőségű alternatívát kerestek ezen a téren.
Nos, ezek lettek volna az én tippjeim, tapasztalataim a témában illetve azok az információk, amelyeket szerintem érdemes vagy jó tudni, főleg ha az ember még ezen nehéz út elején jár. Remélem, hogy tudtam egy kicsit segíteni, egy kis útmutatást adni számotokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése