A mai bejegyzésben ismét visszakanyarodunk az arcápolásra, hiszen az utóbbi időszakban kész katasztrófa amin keresztül megy a bőröm és emiatt extrán rá vagyok kattanva az arcápolásra. Bár nagyjából már egy hete van körülbelül, hogy közterületen már nem kell maszkot hordani, de azért nálam még a non-stop maszk hordás okozta "hatások" ezzel egyidejűleg nem tűntek el. Ugyanis, hogy bár voltak hullámvölgyek az arcom és a maszk kapcsolatában eddig is, tehát néha megjelentek a maskne jelei, de ezek egyrészt nem voltak állandóak, nem voltak gyulladt, nagy pattanások, csak kis puklik, amelyeket könnyen el tudtam tüntetni. Az utóbbi néhány hétben azonban egyszerűen berobbant a helyzet és rengeteg kis pattanás jelent meg a maszk alatti területen, amelyek bár még mindig nem voltak nagyok, de nem tűntek el a megszokott kezeléssel és inkább csak újabbak és újabbak jelentek meg. Emellett megjelentek az állkapcsom alsó felszínén is, ahol még soha életemben nem volt eddig pattanás, de nyilván ott is ott a maszk, a nyirkos levegő stb., tudjuk a folyamatot és adja is magát a dolog. Ezek a pattanások azonban már nagyobbak és gyulladtak voltak, egy kifejezetten fájt is, úgyhogy tudtam, hogy ide nagyobb segítség kell most. Ezenkívül a homlokomon is megjelent egy pattanás, ami bár nem függ össze a maszkkal, de nyilván nagyon zavar. Úgyhogy beszereztem egy pattanások ellen hatásos terméket, amellyel reggel és este is kezelem az arcomat, nyakamat és már javul a helyzet. De mindezen kálvária és hogy mellette természetesen ( :D ) a hámló szárazság a szokványos területeken adott a normális hétköznapi rutinom ellenére is, az betette már az ajtót. Így még inkább el kezdtem az arcápolás iránt érdeklődni, mint eddig (nem csak problémamegoldás területen, hanem egyébként is) és három kis eszköz került a látókörömbe, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet és amelyeket szeretnék kipróbálni annak ellenére, hogy sokáig (ez idáig) engem nem igazán mozgattak meg. Szeretném veletek most ezeket megosztani és kicsit bemutatni, hogy ha esetleg nem ismernétek őket, akkor halljatok róluk ti is. Nos, nem is húzom ennél tovább már a szót, vágjunk is bele!
Az első amiről szó lesz az a
gua sha, ami nagyon népszerű kis eszköz manapság, de engem valahogy sosem érdekelt annyira, hogy extrán foglalkozzak vele. Nemrégiben azonban a huginak rendeltem egyet a Notinoról, mert szeretett volna egyet és tudtam, hogy náluk ez is kapható. Ennek kapcsán illetve, hogy ő mesélt nekem róla meg nagyon örült neki stb., elkezdtem én is jobban utánaolvasni és megértettem, hogy miért is érdeklődnek ennyien iránta.
Amellett, hogy javítja a vérkeringést és serkenti a nyirokkeringést, még oldja az izomblokkokat is illetve csökkenti a puffadást. Nem mellesleg pedig nagyon kellemes frissítő hatású az arcon ez a kő, ami különösen jól esik az embernek. A hatása természetesen nem látszik rögtön, de akik használják, esküdnek rá, hogy megéri kitartóan használni. Bár még mindig kicsit távol érzem magam tőle tudásban, mert nem néztem még utána a pontos technikának, csak a hatásoknak, de azok eléggé felkeltették az érdeklődésemet és talán a tieteket is.
|
Kép a Notinoról |
Amit én sokkal közelebb érzek magamhoz és amit már jó ideje ki szeretnék próbálni, az a nagyjából hasonló tulajdonságokkal bíró
face rollerek. Ezek nagyjából tényleg ugyanazt nyújtják, mint a gua sha, csak hogy ezekhez nem kell a bonyolultabbnak tűnő technikát megtanulni, így számomra sokkal egyszerűbbnek tűnik a használata. Valahogy ezt simán el tudom képzelni ahogy beiktatom a mindennapi rohanós hétköznapokba is és ezt nagyon szeretném is minél előbb, mert imádná a bőröm szerintem. Itt is az elsődleges az, hogy stimulálja a vér áramlását az arcban, emellett pedig segíti a szérumok és pakolások hatóanyagainak a felszívódását. Ha hidegen használjuk, jól lehűtve, akkor a duzzanatokat is tudjuk vele csökkenteni, ami elég jól hangzik és milyen kellemes lehet! Szerencsére ez is elérhető a Notinon többféle kivitelben és akár szettben is, úgyhogy nekem már van a kívánságlistámon belőle egy, amit mindenképpen szeretnék beszerezni, hogy még inkább hozzájáruljak az arcom jó állapotához és nem mellesleg kényeztessem kicsit.
|
Kép a Notinoról |
A harmadikkal kapcsolatban vagyok pedig szerintem a legérdeklődőbb és a legizgatottabb - bár a face roller azért ugyanilyen, úgyhogy mondjuk úgy, hogy ez a kettő egy szinten van ilyen szempontból most nálam. Ez pedig nem más, mint a
derma roller, amiről biztosan már ti is hallottatok, mert ez is elég népszerűvé vált otthoni felhasználásra is. Ez az a kis eszköz, aminél nem az a kérdés, hogy mire jó, hanem inkább az, hogy mire nem?! Amiről szerintem a legtöbben hallottak és tudnak az az, hogy beindítja a kollagén és az elasztin termelést, ezáltal feszesebb, fiatalosabb lesz a bőrünk. Emellett segíti a hatóanyagok bőrbe való bejutását, felszívódását, így azok jobban ki tudják fejteni a hatásukat. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy segít megküzdeni a hegekkel, pattanásokkal és a ráncokkal, így valóban szinte mindenki számára hordoz magában valami szuper hatást. Nekem egyszerűen olyan szinten meghozta a kedvemet, hogy kipróbáljam, mint talán még semmilyen más eszköz a Foreon kívül anno. Sokáig csak hallgattam a vele kapcsolatos tapasztalatokat, de én magamon féltem volna kipróbálni, de azóta már jobban utánajártam és mára már tudom, hogy a félelmemnek semmi alapja nem volt. Ezt nem lehet elrontani és nem kell hozzá nagy szaktudás illetve a tűk is olyan mikroszkopikusak, hogy azzal sem tudunk kárt tenni. Az egyetlen amire nagyon oda kell figyelni, hogy smink mentes, megtisztított arcbőrön szabad csak alkalmazni, de úgy gondolom, hogy ez minden egyéb arckezelésnél is alapvető. Alig várom, hogy kipróbáljam és hogy érezzem aztán ahogy a hatóanyagok még inkább kifejtik a hatásukat illetve magának a derma rollernek is alig várom, hogy érezzem és lássam a tudását. Természetesen már ebből is van egy Notinon a wishlistemen, úgyhogy csak az a kérdés innentől kezdve, hogy mikor kerül be a kosaramba és aztán haza hozzám...
Nos, ez a három eszköz, ami az utóbbi időszakban nagyon megmozgatta a fantáziámat és amelyeket szeretnék mindenképpen kipróbálni a közeljövőben. Először mindenképpen a face rollert és a derma rollert, mert az a kettő, amitől úgy tudok jelenleg rajongani, amin saját magam is meglepődök. :D
Remélem, hogy érdekes és hasznos volt számotokra ez a kis összegzés, legyen csodaszép hétvégétek!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen! Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése