A mai bejegyzésből arról lesz szó, hogy milyen eszközökkel is lehet elérni ezeket és hogy az egyes eszköz típusok közül nekem melyikkel van tapasztalatom és milyen illetve arról is szó esik majd, hogy mi az amit még nem próbáltam, de mindenképpen szeretném valamikor. Ha kíváncsiak vagytok mindezekre, akkor vágjunk is bele!
Az első és egyben legegyszerűbb, legkézenfekvőbb módszer az a hajvasalóval történő hullámosítás, göndörítés. Ez ugyanis úgy gondolom, hogy (szinte) mindenki otthonában megtalálható, így nem igényel különösebb plusz tudást illetve költséget. Ennél az egyetlen dolog az, amire oda kell figyelni, hogy olyan hajvasalónk legyen, ami lekerekített, ugyanis ezzel lehet a legjobban és a legszebben dolgozni. Ezt a módszert én magam is próbáltam és bár én közel sem vagyok olyan ügyes ezekben, mint például a hugi, de még nekem is sikerült. A fodrász szalon ahová járok nagyon profi és igényes és többféle módszerrel is göndörítették már a hajamat, de többször nyúltak vissza a gyökerekhez azzal, hogy hajvasalót vettek igénybe ehhez. Legutóbb viszont egy egészen különleges hajvasalóval, az új Karl Lagerfeld kiadású L'oreal Steampod géppel érték el a képen látható fürtöket, amelyekért én odáig meg vissza voltam! Nem mellesleg pedig ez volt eddig a legtartósabb megoldás az én hajam tekintetében. Ennek az eredményét láthatjátok az első képen. Egy szó, mint száz: ez a megoldás nagyon egyszerű, kézenfekvő és könnyen elsajátítható, úgyhogy mindenkinek jó szívvel ajánlom. Az én kedvenc hajvasalóim jelenleg a Remington Shine Therapy és a
Remington Silk S9600, melyeket a Notinoról rendeltem és nem egyszer, nem kétszer készültek már a hullámaim ezekkel.
A következő, ami nekem eszembe jut a téma kapcsán azok a különböző
kúpos hajsütővasak. Ezekből is van mindenféle már: véknyabbtól a vastagabbig, csiptetős és kesztyűvel használandó, úgyhogy tényleg nagyon egyéni, hogy ki mivel szimpatizál és kinek mi válik be. Én amikor nagyon beleszerettem így látszatra a hullámos frizkókba, akkor rendeltem egy kúpvasat is a Notinoról, szintén a Remington márkától. Konkrétan a Keratin Protect CI5318-ra esett a választásom egyrészt a vastagsága miatt, másrészt amiatt, hogy csiptetős, harmadrészt pedig azért mert tetszett a hajkiszáradás elleni védelem, amit ígért. Tudni kell rólam, hogy nem vagyok igazán ügyes ezekhez a hajas dolgokhoz, így úgy éreztem, hogy ez a csiptetős megoldás jobb lesz nekem, mint a kesztyűs vagy az, hogy esetleg megégessem az ujjaim, de persze én is tudom, hogy a legtöbben ügyesen bánnak a sima kúpvasakkal is. Így nem csak kifejezetten erről a darabról beszélek, hanem általánosságban a kúpvasakról, hogy nagyon megéri beszerezni egyet, ha többször is szeretnél hullámokat varázsolni magadnak,mert a saját dolgodat könnyíted meg vele. Ezek kifejezetten erre lettek kifejlesztve, könnyen alkalmazhatóak és a Remington márkai kúpvasai nagyon jó minőségűek is, úgyhogy ezeket is jó szívvel ajánlom nektek.
A harmadik kategória pedig ami eszembe jut a hullámosítás, göndörítés kapcsán, azok a mostanában nagyon trendi és népszerű automata hajgöndörítők, amelyekhez nekem személyesen még nem volt szerencsém, de annyi szuper dolgot hallottam és láttam is róla, hogy valamikor egy ilyen eszközt is szeretnék kipróbálni mindenképpen. Ti próbáltátok már esetleg?:)
Nos, ezek lettek volna azok az eszközök, amelyek nekem első körben eszembe jutnak, ha hullámokról, loknikról beszélünk. Remélem találtatok benne olyat, amit ti is szívesen kipróbálnátok. :)
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen! Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése